Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-03-18 / 64. szám
SliBseMai dijak postai szállítássá ás filézi előfizetést nem fogadónk el. «aggcd évre 150 K. — 5gg hóra 60 X. — POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő> BREZNAY IMRE. SserktuiSaégi Eger, License, Ktedtfhivatal t Llcenmi agsndíií Telefon szám is. A politika hírei. A Haller-csoport és a kormánypárt intéző bizottságának ülése. — Állítólag három kerületre osztják be a fővárost. Budapest. Az Uj Nemzedék irja: A kormánypárt intéző bizottsága 10 órakor gyűlést tartott. Mielőtt az intéző-bizottsági ülés megkezdődött volna, több volt kisgazdapárti képviselő jelent meg a pártkörben és a belügyminiszterrel néhány szót váltottak jelölöltségük érdekében. Az intéző bizottság mai ülésén a hivatalos jelölésekkel foglalkozott. Budapest. Az Uj Nemzedék irja: Ma 6 órakor a Károlyi-palotában ülésezik a kereszténypárt Haller csoportjának 120 tagú végrehajtóbizoUsága. Az értekezleten Haller elnököl. A tárgysorozat a következő : 1. A pártszervezeti szabályok átdolgozása. 2. A zországos pártgyűlés előkészítése. 3. Képviselőjelölósek. 4. Szükebb bizottság kiküldése, melynek feladata az Andrássy-párttal való együttműködés megbeszélése lesz. Budapest. Magyar Hírlap: Ma délután miniszWtanácskozáson fognak a kerületi beosztás kérdésével foglalkozni. A végleges döntés biztosra még nem vehető. A minisztertanács ezenkívül foglalkozik még a jóvátételi bizottság jegyzékére adandó válasszal. Budapest. Nyilvánosságra került, hogy a kormány a főváros 3 kerületre való felosztása mellett fog állástfoglalni. Ezért Woiffék akciójukat olyan irányba terelik, hogy a 3-as beosztás keretében érvényesüljön az általuk forszírozott területi beosztás. Woiffék akciójával kapcsolatban az egyik reggeli lap azt a hirt közli, hogy a kormány által tervezett fővárosi kerületi beosztás ötlete, amelyet az ellenzék igen sérelmesnek tart, a Liptáb-párttől ered. Svájci diákok, a szabad Helvécia jövendő nagyságának reménységei, érkeztek Magyarországra. Nyolc diákleány, harmincnyolc fiatalember hat hétig lesz ennek a koldúsországnak szívesen látott vendége. Megnézik a «barbárok» fővárosát. Megismerkednek kultúrájával. Előadásokat hallgatnak az egyetemen Magyarország történetéből. Megtekintik az Alföld nagy magyar városait, a Tieza-Duna közét, ahol egyik svájci egyetemi tanáruk szerint ezerszámra legelésznek a szilaj vadlovak. Eljönnek erre mifelénk is, talán be is térnek hozzánk, meg nézik Miskolczot, a Bükköt, a Mátrát. A magyar végekre is hamar rábukkannak. Lesz idejük, lesz alkalmuk, hogy megismerkedjenek a magyar viszonyokkal. És fiatal lelkűk megdöbben a csodálkozástól, ha tudatára jönnek annak, hogy tudós tanáraik, könyveik, újságjaik mind, mind — egész mást lanitottak s mást írtak Magyarországról, mint amit itt látnak, mint amit itt hallanak. Megcsodálják a «barbár» fővárost, gyönyörű utcáit, középületeit, szobrait, gyűjteményeit s a Duna-Tisza közén hiába fogják keresni az ezerszámra legelésző ▼ adlovakat. .. Kultúrát fognak találni mindenütt és becsületes, dolgozó, tisztesség- tudó népet a «félvad, nomád» lakosság helyett. A magyar művelt társadalom keblére öleli a fiatalokat. Tudjuk, hogy el fogja őket halmozni a szeretet minden jelével s feledhetetlenné teszi nekik magyarországi tartózkodásukat. A régi, hagyományos vendégszeretet és a mi becsületes, minden árnyék nélküli igazságunk megrögzített emlékeivel távoznak majd tőlünk, vissza regényes, bérces szabad hazájukba. Hisszük, hogy egész életükön át barátunk lesz valamennyi. Olyan barátaink, akiknek hiába beszélnek többé a félvad magyarokról, barbár Szittyaországról. Nincs az a cseh, szerb, román vagy osztrák ügynök, aki ezek után sikerrel agitálhatna közöttük Magyarország ellen. Szinte beláthatatlan a svájci diákok tanulmányútjának jelentősége. Lassan lassan leesik a nyugati kultúra vezetőinek szeméről az osztrák szemüveg s kiáltó hazugsággá lesznek most már az ő szemükben is ellenségeink befeketítő mesterkedései. Csak jöjjenek minél többen. Ismerjenek meg bennünket, mert sohasem volt nagyobb szükségünií barátokra, mint a- milyen most van. A Keresztény Szociális Egyesületben f. hó 19-én, vasárnap, délelőtt V2II órakor Da- nassy Viktor állatorvos tart előadást az az állatok fertőző betegségeiről. Összeül a Népszövetség tanácsa. Páris. M. T. I. A Népszövetség tanácsa legközelebb összeül, még pedig a legtöbb valószínűség szerint Párisban, hogy a Népszövetségnek a genuai konferencián való részvételi kérdését tárgyalja. Az Egységes Párt megyei alakulása. — Hétfőn, márc. 20 án, déluutdn 5 órakor lesz a Vármegyeházán. — A nemzet javát minden fiának előmozdítani hazafias szent kötelessége. Ma az antanttal és az egész külfölddel szemben áll kicsiny nemzetünk s országunk jő részét idegen hatalmak tartják megszállva. Kötelességünk az integer Magyar- országért mindent elkövetni, még önmegtagadás árán is. Össze kell fogni minden magyarnak, mert az összetartásban van az erő. A 12 ik óra elkövetkezett. Mindnyájunknak kötelessége az egységes párt támogatása, mivel az keresztény, mivel az magyar és csak ha mindnyájan támogatjuk, akkor és C3ak akkor lesz ereje s hatalma az országot igazán konszolidálni, az integer Magyarországért sikeresen síkra szállni. Fölkérem a Hevesvármegyei Keresztény Nemzeti Egyesülés pártja tagjait, támogassák az egyságes pártot s e célból 1922. március 20 án d. u. 5 órakor a vármegyeháza kistermében megjelenni szíveskedjenek, ahol a párt további magatartásáról fognak határozni. Graefl Jenó pártelnök. Felhívás Hovesvármegye területén lakó Kisgazda - és Földműves Párt és a Nemzeti Egyesüs Pártja régi tagjaihoz! Március 20-án délután 5 órakor a Megyeház nagy- és kistermében alakul meg Egerben a Keresztény Kisgazda, Föld- míves és Polgári Párt megyei pártszervezete, — ami természetszerű következménye a háborúnak, a kőt forradalomnak, a román megszállásnak és a múlt nemzetgyűlésnek. . ; A két évi nemzetgyűlési élet megmutatta a helyes utat, hogy csak egyesült erővel ős egyforma akarattal lehet boldogulása a magyar népnek és szeretett hazánknak. Ez a tanulság hozta létre az egységes párt gondolatát, a Keresztény Kisgazda, Földmíves és Polgári Pártot. A magyar nép belátta, hogy a különböző rétegek egymásra vannak utalva. Belátta azt, hogy csak kölcsönös jóakarattal és megértéssel lehet szegény, sokat szenvedett hazánkat újjáépíteni. Éppen e- zért felhívom a figyelmét mindenkinek a magyar haza ős a magyar nemzet szerető téré és arra, hogy minden községből le gyének jelen a gyűlésen. Eger, 1922. március 16-án. Szőke Géza, megyei párttitkár. A Katolikus Legényegylet f. hó 19-én, d. e. V*H órakor tartja meg 62 dik évi rendes közgyűlését, valamint d. u. jiü órakor ez évi második kultúrdélutánját és utána ismerkedési estélyét, melyekre tagjait ás pártolóit ezúton hívja meg az Elnökség.