Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-03-16 / 62. szám
BMffixttésI díjak postai axéllitásgei l$ttt és (élést eiöflxstést nem fogadnak el. Segged éne 180 E. — Egs kóra 50 E. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztőt BREZNRY IMRE. Saerkesstfiség i ßqest, Líceum. EladéMvaial s Líceumi ngomdai Telefax *sáir II. Március tizenötödike Egerben. Eger, J922. március 15. Ünnep volt a mai nap a sző teljes értelmében. Lelkes visszaemlékezés a 74 év előtti nagy napra, hogy bizakodást, erőt merítsünk belőle a jövőre. Ünnepelt a kicsiny és nagy, a szegény és gazdag, a müveit és kevósbbé tanult ember is. Ünnepelt szinte ösztönsze- rüen, mert érezte, hogy az összeomlott új Magyarországot ma 74 éve kezdték újraépíteni. Tévedések kikerülése végett azonban meg kell jegyeznünk, hogy nem az újabb nemzetrontő szabadságot, liberálizmust ünnepeltük, hanem azt a régi, nemes, önzetlen szabadelvűsedet, amely Kossuthot és Deákot, Kölcseyt ős Wesselényit, Beöthy Ödönt és Kemény Zsigmondot hevítette. Annak a tiszta, józan és fokozatosan haladó liberalizmusnak híve minden becsületes magyar ember éppen úgy, mint az okos demokráciának, mely az állami berendezkedés tényezőjévé akar tenni minden arra érdemes polgárt. Ezt a szabadságot, ezt a demokráciát ünnepelte ma a megnyomorított, a kiábrándult, a jobb jövő után síró magyarság. * Díszelőadás a Színházban. Zsúfolt ház, előkelő, figyelmes közön ség, ünnepi hangulat és a színpadon izzó lelkesedés, művészi megjátszás: ezeknek je gyében folyt le az Elnémult harangok előadása márc. 14 én este. Pontosan 8 órakor húzták fel a függönyt s a színpadon állottak a szereplők aagy nemzeti lobogó alatt. Fölzengett a Himnusz fenséges dallama, mely után Molnár Kálmán dr., mint a Műkedvelők Körének elnöke, mondott bevezetőt. Elszorult a lélegzetünk, sajgott a szivünk, mi dón lélekbe markoló igazságait hallgattuk. Valóban igaza volt, midőn 1848. március 15-dikét, mint az építő munka ünnepét állította párhuzamba a mostani március idusával, mely a rombolás korának szomorú ünnepe. Olyan emléknap, amelyen csak ökölbe szorult kézzel, fogcsikorgatva ünnepelhet a magyar, akinek az egész világ parancsol s neki csak egy kötelessége van: rombolni saját alkotmányát, saját nemzeti épületét. . . A komoly és nagyértékű magyar lélek keserű igazságai után jól esett a múltba mennünk, hogy a megalkudni nem tudó és nem akaró' magyar pap történetében fájdalmasan gyönyörködjünk. És megállapíthatjuk, hogy a Műkedvelők Köre valóban ünnepi előadást nyújtott minden izében. A szereplők — hivatásos színésznek is becsületére váló képességgel és készséggel alakították és játszották meg. helyesebben érezték ős élték át szerepüket. Nemcsak a felvonások után zúgott fel a «szűnni nem akaró* taps, hanem nyílt színen is gyakran ; még pedig nemcsak a főbb szereplőknek, hanem az epizódalakok személyesítőinek is. Hevesi Gusztávné (Florica), Ringhy Ilonka (Sára néni), Krajnák Pálnő (Todo- rescuné) stb. stb. éppen úgy kitűnőek voltak, mint Marossy József (Simándy), Nagy László (Todorescu) stb. Méltó elismerés illeti a szereplők mindenikőt, valamint a fáradhatlan rendezőt, dr. Bárdos Józsefet is. Zenés ébresztő. Reggel 6 órától a m. kir. 14. gyalogezred zenekara járta be a várost, mely ekkorra már kezdett lobogódíszt ölteni. Az ünnepi mise. Kilenc órára szinte zsúfolásig megtelt a főszékesegyház, ahová minden irányból szakadatlan áradatban hömpölygött az ünneplő közönség. Ott volt Bobory György dr. főispán, a katonatiszti kar testületileg és a legénység; a vármegye, város, pénz- ügyigazgatőság és adóhivatal, tanfelügye- lőség, ügyvédi kamara, a bírói kar stb. stb., továbbá valamennyi iskola. A misét Dutkay Pál apát-kanonok celebrálta s az Egri Dalkör gyönyörű é- nekével az egész mise alatt emelte az áhítatot. A mise végén szinte megrázó volt hatezer ajak éneke: «Isten, áldd meg a magyart! . .» Térzene. 11 órától másfél órán át hangversenyezett a Líceum előtti téren háziezredünk zenekara. A szép színvonalú hangverseny, jóllehet egész idő alatt szitált az eső, nagyszámú közönség élvezte. A tépett zászló. Esett az eső. Szomorú volt az idei március 15 dike. Könnyezte a magyar sorsot. Ügy négy óra tájt kissé előbújt a nap, de nemsokára visszahúzódott a fekete szárnyú felhők mögé. A Líceum előtt gyülekezett a hazafias polgárság, a tisztikar és a legénység küldöttsége, a Koszorús- és a Polgári Dalkör, a jogakadőmiai polgárság és a közigagatási tanfolyam hallgatók. Négy órakor indul el a menet, mely a Kállay Zoltán-utcán át vonult a Kossuth- térre. A menetből hiányzik a régi lelkese* dés. Mindenki az elszakított magyarság márciusára gondol és csak itt ott éneklik csendes-fájdalmasan: «Kossuth Lajos azt üzente, Elfogyott a regementje.» A Kossuth téren körülbelül 800 főnyi tömeg gyűlt össze esernyők alatt. A Városháza erkélyéről megtépett nemzetiszínű zászló lengett csüggedten, mintha csak az ezer harcban megtépett, szétdarabolt ország szimbóluma volna! Az erkélyen ott látjuk Isaák Gyula alispánt, Kálnoky István dr. h. főjegyzőt, lennt a hallgatóság soraiban Juhász László ezredest a tisztikar élén. Bakonyi László joghallgató díszmagyarban szavalja el a «Talpra magyar«-!. Ezután Erlach Sándor dr. alkalmi beszédet mond. Visszapillant 1848. március 15 re. Az akkori szolgaságot és a mai hontalanságot állította párhuzamba úgy, hogy egyik a másikának gyászos tükre volt. Azokat a trónokat, amelyek elsöpörték a magyar szabadságot, utőlérte a ne- mezis: az osztrák és az orosz trón porba dőlt. S ki tudja, ez a nemezis nem bosz- szűlja-e meg magát Trianonért az ántán- ton! Nagy utat kellett megtennünk, míg idáig értünk, hogy március 15-őt polgárság és katonaság, együttesen ünnepelhetjük meg. Ma ne legyen széthúzás; oly kevesen vagyunk, hogy Széchenyi szerint még az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani. Ne azt keressük ami elválaszt, hanem azt, ami összehoz. A közönség lelkesen éljenezte a szó- ‘ nokot. Az Egri Koszorús és Polgári Dalkör ezután a «Csak magyarok legyünk« cimü hazafias dalt énekelte. Győry Ferenc Végvári egyik versét szavalta, ami után a Szózat előneklésével a közönség széjjei- oszlott. A halkan permetező^ esőben magára maradt a megtépatt zászló ... Az iskolák ünnepségei. «Azoké a jövő és azoké az ország, akik a padokban ülnek», — mondotta egy államférfid a trianoni szerződős után. Ennek a váteszi jóslatnak megvalósulása ott küzködik az uj magyar-sarjak lelkében; ott lázadozik már esztendők óta s napról- napra nagyobb lesz a feszültsége, amely végre is kirobban. S hazát kér! «Enyém az ország!» — kiáltja majd Segesvár, hol Petőfi elesett, Kassa, ahol Rákóczi hamvai nyugszanak, Vereczke, ahol a honfoglaló ősök bejöttek, a koronázó Pozsony, ahol a Diéta székelt s enyém a Felvidék, ahol a kurucok vívták a magyar szabadság harcát és enyém Erdély, melyet vérrel öntözött Bem hadserege. Észak, Dél, Kelet, Nyugat, enyém e hazában!» És követelni fogja ősi jussát, egy ezredév 6- rökségét. Titáni küzdelemre készülnek az ifjú szívek a magyar iskolákban. A padok mii- hői ünnepelnek ma, hogy Petőfi Talpra magyar-ját zengve kiáltsák oda Neuilly,
