Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-01-08 / 6. szám

Ara: hétköznap 2 K, vasár- és ünnepnap 3 K. %$22, ]Etuiár 3« vflsánsfip« <&XIX föirf» ö* ®-&a

MúMatm d'jttfc ««áUittes *>I POLSKIK ÄI NÄPILÄP 8 §*erkg8*t6*ég« Eger, LiceaeT

és félévi clőScetéüt nem fogadunk el 1 „ . , ' „ y., _ M „„ _ „ ö _ § íisdóliiviials Lkeuni ngömds.

8*38« évre 150 k. - Ecrp *6» 60k. - I F*,elos szerkesztő: BREZNÄY IffifiE. I Tel*foa aim 1 i.

Határozatképtelefiség.

Eger, 1922. jan. 7.

A nemzetgyűlésen immár rendszerré vált az, hogy — határozatképtelen. Ahhoz ugyanis, hogy érvényesen tárgyalhassanak — a házszabályok értelmében — negyven képviselőnek kell jelen lennie.

Úgy gondoljuk: nem túlságos követelő a házszabály, mert hiszen a nemzet- gyűlésnek 219 tagja van. Ezek közül tehát «sak 18 százaléknak kell jelen lennie, vagyis minden száz képviselő közül állandóan sétálni mehet 82.

De ott van a baj, hogy még többen tündökölnek távollétükkel.

Mit jelent ez más vonatkozásban? Azt, hogy 100 diák közül 82 nem végezné a dolgát s hogy minden 10 tanító közül 8 nem menne az iskolába. Azt, hogy tíz bolt, tíz műhely közül nyolcat zárva tartanának; tíz hold földből nem egész kettőt szántanának fel, a többit parlagon hagynák ; tíz tagból álló cigánybandából csak kettő hegedülne valójában, a többi legfeljebb csak szappanos vonót húzogatna a húrokon.

Ugy e milyen furcsa tanulás és tanítás lenne az ? Úgy e hogy nem valami lendületes közgazdasági életet jelentenének a jobbára csukott boltok, műhelyek ős a nagyrészt parlagon heverő földek? És úgy e milyen csinos nótákat muzsikálna az a 18 százaléknyi banda ?

És — csodálatos — a nemzetgyűlés mégis muzsikál. Nyekereg ugyan a vonója; sokszor fog ugyan hamis hangot az az egypár képviselő, aki mégis érdeklődik valamennyire a tárgyalások iráni: de azért muzsikál. Hogy a készülődés mindennap egy vagy másfél óra; hogy 10 óra helyett 11, sőt fóltizenkettőre verődik össze 40

honatya: az már szinte természetes, szinte napirenden lévő dolog.

Pedig hát a választási törvény ma is kimondja, hogy minden olyan állás összeférhetetlen a képviselőséggel, amely a honatyát akadályozná képviselői kötelességeinek teljesítésében.

És a nemzetgyűlés mégis szinte állandóan határozatképtelen.

Annál különösebb ez a jelenség, mivel obstrukció lenne, vagy mi a szösz! Az ellenzék kicsiny csoportja már hetek óta gátolja a költségvetési felhatalmazás törvényerőre emelését és még a kormányző- párt is fegyvert ad a kezébe avval, bogy I

soha sincs jelen legalább i3 olyan számban, hogy a Ház határozatképes lehetne.

Szomorú idők szomorú jelensége ez. A kötelességmulasztás kiáltó példája; az általános bomlásnak világos jele az, hogy az «általános, egyenlő, titkos« alapon választott magyar nemzetgyűlés csaknem állandóan határozatképtelen.

És mi inég azon csodálkozunk, azért panaszkodunk, hogy a külföld ellenségünk és nem törődik velünk... Szent Isten! Hogy kívánjunk mi mástól érdeklődést, mikor demokratikus alapon választott honatyáink se törődnek a magyar nemzettel, az ő mostoha gyermekükkel.

Ä Hatoliijus JíhszíVrtsfo zászlóbontása Egerben.

Eger, 1922. január 7.

Tegnap, folyó hó 6 án, Vizkeresztkor, a városháza nagytermében a Katolikus Népszövetség népgyűlést tartott. A népgyűlést általános érdeklődés előzte meg annál is inkább, mivel a keresztény politika országos nevű exponensei, Bartoss János és Frühwirth Mátyás nemzetgyűlési képviselők utaztak le Egerbe. Velük jött a Katolikus Népszövetség tevékeny középponti titkára, Borián Ferenc is, aki a keresztény autonómiának és a kérész tény társadalom egy táborba való szervezésének szívős, kitartó munkása. De főként nagy volt az érdeklődés azért mert az egri katolikus társadalom megérezte azt, hogy csak egységes frontba való tömörülésével védheti meg a társadalmi és gazdasági életben jogait, érdekeit és csak ez a falanksz szerezheti vissza Szent István országát.

A népgyűlésről az Egri Népújság kiküldött munkatársa az alábbiakban tudósítja az Egri Népújság olvasóközönségét: A Városháza üléstermében 10 órakor még elég kevesen voltak. Üres volt a karzat is, lassanként azonban annyira megtelt hallgatósággal az ülésterem, hogy a 11 őrá után jövők már kiszorultak.

Nagy János dr. nemzetgyűlési

képviselő

10 óra után néhány perccel nyitja meg a népgyűlést. Bevezető beszédében elmondja, hogy a mai társadalomból hiányzik az erkölcsi érzék, pedig az újjáépítés munkájában az ideálok megbecsülése az első tényező, melynek a segítsége nélkül nem tudunk fölemelkedni. Ninc3 bennünk egység, nem köt össze bennünket semmi szervezet. Nincs meg a katolikusokban a hitbeli közösség érzete. A protestánsoknak van hitközségi szervezetük, nekünk nincsen. A zsidó templom az összetartozás

Eger város múltjából.

Póiika kendője.

(Befejező közlemény.)

IV.

Harmadnap ünnepi ruhát vettek magukra s elindultak gondterhes arccal, hogy teljesítsék Kötelességüket. Megbámulták a szép házakat, az utcák mődis uépét, szép úri dámákat, cifra katonákat. De megnézték az egrieket is, különösen Pólikát, akin nem egy nyurga bécsi gavallér felejtette rajta a szemét.

Végre feltűnt előttük a Burg. Mindegyiknek jobban kezdett verni a szíve a hatalmas császári palota láttán.

— Ez hát az! — sóhajtotta Póiika — ilyennek gondoltam álmaimban is . . . De vájjon milyen belülről?

A mandátum előmutatása után belép hettek a delegátusok a Burg udvarára, ahol egy szolgálatot teljesítő katona a Can- •eiiáriába utasította őket.

Póiika már ekkor nem tartott velük, lenn az udvaron várakozott ős gyönyörködött a temérdek látnivalóban . . .

Mindenki parádéban volt itt, pedig aem is volt ünnep, hanem egyszerű szürke nap. Sohasem látott még ilyen díszes ru hákat, amikben itt szaladgáltak az emberek. Az aranysujtásos, zsinőros egyenru hákon, ezüst szálakkal körülteremiettézett gérokkokon csak úgy elsiklott a fényes napsugár . . . Hát még azok a gyönyörű

határok s az eléjük fogott szebbnél szebb lovak, amelyek elsuhantak előtte! A határokban előkelő dámák, bizonyosan hercegnők, vagy királykisasszonyok . . . Nem, nem, ez nem lehet valóság, a Krisztin néni meséit álmodja végig ... A nagy csodálkozásban észre sem vette, hogy őt is menynyire megbámulják , . . Gyönyörű is volt Póiika, az ő kis fehér dolmánykájában, könnyű selyem kucsmájában. Tekintettel pedig arra, hogy elindulásukkor borongős volt az idő, nagy, rojtos, habkönnyű se- lyemkendőjét is nyakába vetette.

Az idő haladt. Már több mint egy órája ott ácsorgóit a lépcsőház bejárója előtt, de apja-uráék csak nem akartak mutatkozni. Egyot gondolt tehát, hogy felmegy az emeletre és megkeresi őket. Ki is nyitotta az ajtót, de az ezzel szemben lévő lépcsőházi ablak is nyitva lévén, a hirtelen támadt légáramlat úgy lekapta Póiika válláról a selyemkendőt mint valami pelyhet.

Ebben a pillanatban erős lépések, sarkaníyűpengés hallatszott a háta mögött. S mire Póiika megfordult a kendője után, az már akkorra egy daliás katona kezében volt. De a gavallér ügyetlen lévén, a kendő felvétele alkalmával, annak rojtját jódarabon leszakította nehéz csizmájával.

A katona zavarba jött, s látszott rajta, hogy igen nagyon szégyenli a dolgot. Pő- lika mosolyogva tekintett hol a kendőre, hol a gavallérra... Kacagni szeretett volna ezen a jelenetei], olyan komikus volt az a

daliás huszár bűnbánó arcával s az ő elszakadt kendőjével . . .

Kacagás helyett azonban mindenekelőtt a katonát akarta kényes helyzetéből kiszabadítani. Inkább suttogta,mintmondfa:

— Nem baj, majd megvarrom!

— Hát a kisasszony magyar! Ugyan gondolhattam volna, hogy ilyen gyönyörű rózsaszálat csak a magyar haza tud teremteni ! Különben bocsásson meg az ügyetlenségemért. En Szentléleky Tamás vagyok, nemesi testőr királyné Őfelsége gárdájából.

Póiika «pukkerlit» csinált.

— Én meg Volner Póiika vagyok Egerből.

— És mi járatban van itt a kisasz- szony?

— Apám urammal jöttem meg Kovács István egri cóhmesterrel.Ők az egri céhek delegátusai, a királyné Őfelségéhez akarnak menni, hogy több rendbeli instanciáikra választ nyerjenek.

— Lehetetlen! Őfelsége már ötödik napja gyengélkedik . .. Senkit sem fogad.

— Akkor hát hiába tettük meg a nagy útat — mondja Póiika lehangoltam

— Dehogy hiába! Itt vagyok én, segítségükre leszek dolgaikban, legalább némileg kireparálom ügyetlenségemet.

A leány boldog lett erre a beszédre. De nem csupán ezért. Örült a lelke, hogy megismerkedett egy testőrrel, kikről már olyan sokat hallott'odahaza . . .

Aztán mentek fölfelé. A folyosó egyik