Egri Népujság - napilap 1922/1

1922-03-05 / 53. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG vitték és halálra ítéltek. Hogy kivégzése mikor történt meg, arról a budapesti lapok egy szót sem írtak és az egri újságok is elhallgatták a börtön udvarán végbement akasztást. Mindezekből pedig az a valóság, hogy Nagy József «ellenfele» nem földbirtokos volt, hanem az egri főkáptalan intézője; nem szervezett ellenforradalmi csapatot, mert embe­rei nagyobbrészt megszöktek tőle a veszély pillanataiban, így fegyverrel Nagy Józsefekre nem is támadhatott. A gazdái javait menteni akaró inté­zőt standé pede gyilkolták le, nem pedig forradalmi törvényszék előtt. Komáromy István intéző meggyilko­lásán kivűl még 10 gyilkosság ter­helte Nagy József lelkét, amiért nem is kaphatott mást, csak akasztőfát. Február 19-én végezték ki. Budapes ti újság is, de az Egri Népújság is írt róla február 20-diki (42.) számában. Épp úgy színhazugeág mindaz, amit a Bécsi Magyar Újság az egri dolgokkal kapcsolatban ir. Éppen ideje lenne azonban, hogy Ma­gyarország külügyminisztere komoly lő péseket tenne az antantnál ezeknek a cseh pénzen ellenünk irányított támadásoknak a megakadályozására. Frantz Móric jósol. A második világháború. — Német-orosz szövetség. — Elszász sorsa. — Németország világuralma. — Földrengés és üstökös — Atlantis újra felszínre jön, Anglia elsülyed. Eger, 1922. márc. 4. Egy karcagi lakos levelet kapott Ber­linből. A levél cégjelzése a következő volt: Frantz Móritz, Büró für astrologische Schriften, Berlin. No 54. A levelet tehát egy «asztrológus» irta, aki más elfoglaltság híján jóslással foglalkozik. Levelében mindenekelőtt ala­posan kidicséri magát, majd közli a jövő horoszkópját, amely alább következik. 1922. A második világháború kitörése. Japán és Kina megtámadják Amerikát, mire Franciaország és Anglia Amerika mellé áll. (No, úgy is illik!) 1923. Németország Oroszországgal szövetségre lép. Azután háború lesz Fran ciaország ellen, mely 1 évig tart. Ez év­ben Németország visszafoglalja Elszászt. A háború tartama 3 év. Győztes lesz a vizen Amerika, Európában Németország, amely visszaszerzi összes elvesztett terű létéit, ezenfelül nagy területet Afrikából Németausztria is egyesül Németországgal A háború végén súlyos forradalmak tör nek ki Franciaországban ős Angliában Ezt megelőzően azonban Anglia világu ralma meginog. Németország azonban az eddigi forradalmakat már kiheveri és ál­talános győzelmet arat. Lengyelország még a második világ­háború előtt szétesik. 1927. márc. 19-én a német császársá­got visszaállítják. 1925—26 körül egy második holdat fedeznek fel a csillagászok és ezenfelül egy hatalmas üstököst, mely a horizonton előbb, mint egy kis felhő fog megjelenni. Ez az üstökös a Bethlehem és az Atlantis ütököse, Mátyás 24 szerint — Krisztus ismét eljövetelének jele (Móric!) Hatalmas föld­rengés lesz, tengeri vihar vulkán-kitöré­sekkel, különösen Itáliában. A 11 ezer év­vel ezelőtt elsülyedt Atlantis földrész is­mét felszínre jön, evvel szemben 7 hó­napra az üstökös megjelenése után a büszke Anglia területe elsülyed, ahol sok emberélet vész el. Ekkor Németország, Amerika és India lesz világhatalommá. A német császár közben erőszakos halállal hal meg. Eddig a jóslás és csak annyit fűzünk hozzá, hogy Frantz Móric nagy soviniszta. A kormány nem akar válasz­tási geometriát csinálni. Budapest. M. T. I. Tegnap esio a mi- i niszíerelnökség valamennyi tagja részvé- [ telével minisztertanács volt, mely hajnali j 4 óráig tartott. Beavatott helyről nyert értesülés szerint a minisztertanács első sor j ban az ipari munkásoknak azt a kivánsá- j gát tárgyalta le, hogy a kormány az ipari munkásságra nézve a 4 elemi iskola jog- I címének felvételétől tekintsen el. A buda- j pesti kerületek beosztására nézve tegnap j a minisztertanács' állásfoglalása alapján, a törvényhozáshoz közel álló körökből kö­vetkező informátiőt kaptuk: A kormány nem akar választási geometriát csinálni. A főváros beosztásával kapcsolatos anyagot most dolgozza fel a statisztikai hivatal, melynek munkálatainál egy-egy város rész­nek a népesség tekintetében való felosztás az irányadó. A minisztertanács a statisz­tikai hivatal munkálatai bevégzése után végleges állást foglal a felszínre dobott kombinációkkal. munkás-zavargások vannak. — A 4 és % milliárdből 5/J milliárdot engedett a kor­mány a tarifaemelésnél. — Nagy eredmé­nyei mutatkoznak a kötelező iskoláztatási törvénynek. — Magyarország számít Fran­ciaország támogatására a gónuai konfer^n cián. — A Tiszántúl kedvező a mezőgaz­dasági helyzet. — Meghiúsult a szlávok vallási egysége. — Kötél általi haiálra Ítéltek két cseh katonai kémet. — A Jász ságban 183 ezer katasztrális hold víz alatt áll. — A Nép felelős szerkesztője Anka János lett. — Júniusban megszűnik az amerikai akció. — Osztenburgot szabadon boosájtoiták. — Megjelent az új választó­jogi rendelet. — Olaszország külön béke­ajánlatot tett a németeknek 1917. elején. — Az antant leltárt készíttet Károly király vagyonáról. A kosárfonó-tanfolyam kiállítása. 650 kosarat állítottak ki a Keresztény Szociális Egyesületben. Eger, 1S22. március 4. Hevesvármegye Szabadoktatási Bi­zottsága a vármegyei laktanyában kosár fonó tanfolyamot rendezett, melynek Bőr Sándor volt a vezetője. A tanfolyamon Borhi István, Farkas Ferenc, Juhász Já­nos, Kovács Jenő, Kovács Lukács, Nagy Adolf, Nagy József, Novák György, No- vák István, Szabó József katonák vettek részt és még 40 polgár, A tanfolyam, különösen a katonák részéről,, nagyon szép eredménnyel vég­ződött. Összesen mintegy 650 kosarat ké­szítettek a háromhónapos tanfolyam alatt. Kis hirek a nagy világból. Henry Bataille, a világhírű drámaíró meghalt. — Poincaré Rómába utazik. — Kedden döntenek a szociáldemokraták a választásokban való részvételükről. — A fővárosban folynak az előkészületek a Petőfi ünnepségre. — Angliában 84 millió fonttal csökkentik az állami kiadásokat. — Hír szerint Bécsben legközelebb már nem kell tartózkodási engedély. — Lecsapolják a Kis-Balatont. — A határmegállapító bi­zottság Aradra érkezett. — Moszkvában Munkatársunk ma délelőtt megtekia- tette a kosárfonó-tanfolyam kiállítását, a- mely a Keresztény Szociálisták egyesületé­nek a helyiségében van. Barna fűzfavesszőkből csinosan meg­font kosarak tömege fogadja a látogatót. Kilenc féle kosár van a kiállításon. Mindenféle kosárfajtán egy kis cédu­la lóg, mely a kosarat megnevezi és ar­ról is felvilágosít, hogy mennyi idő alatt készült. A katonák piaci kosarakat (készült 5 őrá alatt), kenyérkosarat (készült 4 óra alatt), gazdasági kosarat (készült 6 óra a- latt), 10 kgr.-os postakosarat (készült í óra alatt), házi kosarat (készült 8 óra a- latt), utazó kosarat (készült 18 őrá alatt), csináltak. A polgárok borszűrő kosarakat, földhordő kosarakat (készült 8 őrá alatt), gyümölcs-aszaló kosarakat (készült 8 óra alatt) fontak. A kosarak általában véve nagyon csinosak, s erősek, tartósak. S körülbelül 30—40 % kai olcsóbbak, mint a cseh árúk. A kiállítást olvasóink figyelmébe ajánljuk. /V^ ^'Persze-persze. (A^ (Az Egri Népújság tréfája.) Pénzre volt szükségem. Elmentem egy jőbarátomhoz. Legmosolygósabb arcomat öltöttem magamra. Elhatároztam, hogy megpumpolom. Mindössze négyszáz koro­nám volt s részvényeket szerettem volna vásárolni. — Szervusz, szervusz, hehe. — Hihehe, szervusz, szervusz, — váia szolt a barátom s mosolygós arccal leül­tetett. — Hehe, hogy vagy ? Feleséged őnagy- ságát láttam tegnap. Hehe, örülök, hogy olyan roppan túl boldogok vagytok. — Köszönöm, megvagyok, hihi. A fe leségem most Aszódon van a szüleinél. Válunk, hehe. — Persze, persze, hahaha. Milyen jő színben méltóztatol lenni, hehe. A szabad­ság, hehe. — Höhö, most jöttem az orvostól... — C. c. c. Te, szegény, a láz piros- sága, mi ? Persze, persze, gyors javulást kívánok, hehe. — Hihihi, köszönöm, a kisleányom .. — Persze, persze, mindjárt gondoltam. Olyan sáppadt volt szegényke. — Hihi, dehogy, dehogy. A kislányom felől érdeklődtem. Aszódon van az anyjá nál. Az orvos a nagybátyja ugyanis. A múltkor Aszódon járt. Jól van, hehe. — Persze persze, iegényélet gyöngy­élet — hangoztattam ravaszűl . .. — Aj-aj, nincs asszony, adósodik az ember. Kocsmai koszt, hehe, iszen gondol hatod, hehe, — Persze, persze, kérlek alássan, pe­dig ón is azért jöttem volna, hogy a rész­vényvásárlás . . . — Hehehe, ejnye, hopp! Hehe, bará­tom, igazis a részvény. Nem volna pár száz koronád kölcsön ? — Persze, persze . . . Négyszáz koro­nám van, hehe, de ... — Részvényeket vennék s pont négy száz koronára volna szükségein, hehe, ha lennél olyan szives, hehe, 48 óráig nélkü­lözni, hehe ... Tudod, a válás, az asszony, meg a gyerek . .. — Persze, persze, parancsolj, kérlek. Az asszony, a válás, meg a gyerek más, mint a részvény, persze, persze. — (Két év múlva találkozom a bará­tommal, aki csak huszadik üdvözlés utáa ismer rám.) — Szervusz, szervusz, hehe. Elválta­tok, mi? — Dehogy, dehogy, barátom, óh . . . — Persze, persze, újra együtt, hehehe, boldogan. — Aj aj, bárcsak elváltam volna, haj­haj, az élet, tudod, komisz. — Persze, persze, házsártos, mi ? Mond­tam ón azt, hehe. Ilyen az oldalborda, hehe.

Next

/
Thumbnails
Contents