Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-03-04 / 52. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 2‘ sonló védelmet a fogyasztók érdekében. Elsősorban is teljesen érdektelen szakértők meghallgatását. Azoktól vettem én is pontos adataimat. Mert most, ámbár a hús, zair, szalonna nem luxuscikk, mégis a legnagyobb luxusadót fizetjük érte, ha meg akarjuk kóstolni hébe-hóba, hogy el ne Róma. M. T. I. A király ma elfogadta Cezaró miniszter lemondását és Fülei képviselőt nevezte ki pénzügyminiszternek. Róma. M. T. I. A Tribunának jelentik Triesztből: Fiúméban március elsején megöltek egy olasz ébredőt. A légionáriusok és ébredők ezt úgy akarták megtorolni, hogy kézigránátokkal megostromolták a kormányzói palotát. Fegyveres beavatkozással sikerült a tömeget visszaszorítani. Róma. M. T. I. Konstantinápolyból táviratozzék, hogy a görög csapatok nagy része teljesen kifáradt a háború viselésében és súlyos fegyelmi büntetések dacára tömegesen szöknek meg csapattesteiktől. A kormány a csapatok közötti összeütközésektől tart. Paris. Havas. A kamara ma folytatta a hadsereg kiegészítéséről szóló javaslat tárgyalását. Fabri előadó jelentése hangsúlyozza, hogy ha Franciaország elejtené azokat az eszközöket, amelyeket a békeszerződés adott kezébe, hogy Németországot az inferoaritás állapotában tartsa, ezzel igen rossz szolgálatot tenne a béke ügyének. Kijelentette, hogy milyennek képzeli a hadsereget. Ennek a hadseregnek nem szabad passzívnak lennie, hanem aktívnak, hogy a határon, melyet védeni kell, megfelelő garanciái legyenek saját ellenálló képességének. London. M. T. I. Politikai körökben egész nap nagy volt az élénkség. A különböző csoportok befolyásos ta-gjai fontos megbeszélést tartottak, de a helyzet komolyságán semmi tekintetben nem lehet enyhíteni. Lloyd George csak rövid időre jelent meg a képviselőházban. Illetékes helyen kijelentették, hogy az unionists miniszterek, mint nemzeti s mint nemzetközi szempontból feltétlenül szükségesnek tartják a koalíció fenntartását. Balfour Cityben fog beszédet mondani. Becs. M. T. I. A Neue Freue Pressének jelentik Belgrádből: A minisztertanács azt az ajánlatot kapta, hogy egy angol-amerikai bank-központ hajlandó az or Budapest. M. T. I. Megírtuk annak idején, hogy a liberális választásokra irá nyúló tárgyalások folyamatban vannak, melyek azonban még eddig eredményre nem vezettek s most, hogy a rendelet nyilvánosságra jutott és nagyjában ismeretes, a miniszterelnök elhatározta a választókerületek beosztását. Újabban sok azó esik a lajstromos szavazásról. Budapest. A Virradat írja: Mayer János, a kisgazdapárt állásfoglalásának indokairól a következőket mondotta: felejtsük az izét. Ez a luxusadó pedig nem az állam, hanem egypár hentesnek és mészárosnak úgy is tele kasszájába jut. Egyébként fogadja m. t. Szerkesztő úr tiszteletem nyilvánítását. Egy elkeseredett fogyasztó. szágnak 200 millió kölcsönt nyújtani Ezt az összeget a szerb kormány az adriai vasútvonalnak és az adriai kikötőnek fel építősére akarja fordítani. London. M. T. I. Lady Rhondda, az elhalt Rhondda viszkont leánya, aki a peeri méltóság viselője, ez alapon igényét a Felsóházban bejelentette. A felsőházi bizottság, melyet az igény elbírálá sára kiküldtek, azt a határozatot hozta, a lady javára az igényt megadja. Becs. M. T. I. A Neues Wiener Journal jelenti Berlinből: Regensburgban március 12 én a Bajor Királyi Szövetség pfalzi egyesülete dr. Heimnek, az ismert képviselőnek és Kiefnek, a regensburgi prépostnak elnöklete alatt alakúlő közgyűlést tartott. Ennek a szervezkedésnek nagy jelentőséget tulajdonítanak. A föde- ralisták a monarchista szellemben gondolkodó bajorokat arra hívták fel, hogy Bajorországnak adják vissza hagyományos államformáját. Prága. M. T. I. A cseh kormány a 8zovjetkormánytől január végén különböző szállítások fejében 46 millió 900 ezer cseh koronát kapott, a berlini kereskedelmi szovjet bizottságtól pedig szerszámok, gépek ős vasúti anyagok szállítása címén 15 millió cseh koronát. Paris. M T. I. jelenti, hogy a szövetségközi bizottság több embert tartóztatott le, akiknél fegyvert találtak. Gleivichben ostromállapotot hirdettek ki. Róma. M. T. I. Fachta miniszterelnök a Journál tudósítójával folytatott beszélgetésében kijelentette, hogy legelső teendője a gőnuai értekezlet előkészítése és azok a tárgyalásra kerülő kérdések megvitatása. A kormány legfőbb gondja ez az értekezlet, melynek sikeres lefolyásától függ Európa gazdasági helyzetének kialakúlása. London. Tokiói jelentés szerint a japán választójogi értekezlet alkalmával viharos jelenetek folytak le, többek között megtörtént, hogy egy élő kígyót dobtak a terembe. — A helyzet tiszta képe a következő. A kormány nem vállalhatta a felelősséget a titkos szavazás alapján összeülő parlamentért. A miniszterelnök a választójogi javaslatnak előterjesztése alkal nával a nyílt szavazás mellett foglalt állást. Ez a saját álláspontja, melytől még a kabinet ben sem tért el, miután a miniszterelnök nem hajlandó vállalni azt a felelősséget, amely a titkos szavazás mellett bekövet kezeit volna. Budapest. M. T. I. A karlista lapok hevesen támadják Kósző István belügyi államtitkárt egy állítólagos nyilatkozatáért, amelynek szövege még nem ismeretes. A támadás oka nem annyira az állítólagosán használt kijelentés, hanem az *' kijelentés, amellyel a szabadkirályválasr- tók álláspontjára helyezkedett. Budapest. M. T. I. A választójogi névjegyzék összeállítását megkezdték. A .Száz szál gyertya“ méla akkordja. Eger, 1922. márc. 8. Laky Demeter Költőszettana szerint minden történetnek egy méla akkorddal kell végződnie. Az Egri Népújság f. éri február 19-én megjelent (41.) számában befejezetlen maradt az ajhistőria, amely nem Hevesen, hanem Pélyen játszódott le a Kovács Sándor korcsmájában, aki tehát így nem hőse, hanem csak tanúja volt az esetnek. Ma ugyanis az egri kir. Törvényszék előtt állottak a szereplők. A kupec, aki mulatott; a cigányok, akik meg nem engedett módon «muzsikáltak» volna ki a zsebéből egypár súlyos ezrest s Kovács Sándor korcsmáros, mint tanú. Kihallgatták a mulatós kupecat, Kovács Sándor korcsmárost és kereskedőt mint tanút s a moréknak is vallaniok kellett: akár tetszett, akár nem. A kir. Törvényszék három hónapi börtönre Ítélte Poczó Kálmán muzsikus cigányt, aki a lopást elkövette. íme, tehát megvan a történethez a méla akkord is. A kultuszminiszter Vasváron. Szombathely. M. T. I. A Magyar Nyugat írja: Vass József kultuszminiszter Vasvárra érkezett. Erre az időre az illetékes tényezők a kerületi papság bevonásával értekezletet hívott össze, amely a nemzetgyűlési választásokra nézve foglalt állást. Az értekezlet egyhangúlag, nagy lelkesedéssel Vass József képviselőt jelölte képviselővé és kimondotta, hogy a választásokon őt tekintik a kerület hivatalos jelöltjének. A kultuszminiszter a vasvári látogatás után tegnap d. u. Rábahídvégre utazott és Szekér Antal plébános vendé- * ge volt. Kis hírek a nagy világból. A bécsi magyar követ Budapestre *- tazott. — A rohamos drágulás veszedelmes bérmozgalmakat eredményez. — József főherceg a Huszár akcióra 200 ezer, a Sipőcz akcióra 50 ezer koronát adományozott. — Pedlow kapitány visszatér hazájába. — A rendőrség erélyes nyomozást indított az árűrejtegető kereskedők eile*. — Ausztria tiltakozik a pénzügyi ellenőrzés ellen. — Alig lesz magyar képviselő a a Annán kamarában. — 520 gyermek jött haza Svájcból. — Népgyűlés nyílt helye* is tartható. — 51 kerületben titkosan szavaznak. — 30—50*/#-os drágulás van a budapesti piacon a forgalmi adó követkéz tében. — A Nemzetközi Jegybank nem segít Középeurópán. — Lloyd Georgest nem engedik megbukni. — Március 15 ike nemzeti ünnep. — Zala György még ebben az évben elkészül az Erzsébet-szoborral. — Nitti Magyarországba készül. — Párisba* lesz a spanyolországi magyar követség is. — A bécsi rendőrség 3 magyar kommunistát utasítóit ki. — Paksnál kiöntött a Duna. — A forgalmi adó miatt felére csökkent le az üzleti forgalom. — Tanácskoznak a tarifaemelés mérsékléséről — Pöstyénben nemzetközi sakkverseny lesz. — 127.000 koronába kerül Bécsben egy tőzsdei belépőjegy. A külső politika hirei. Kinevezték az új olasz pénzügyminisztert. — Zavargás Fiúméban. — Fegyelmeden a görög hadsereg. — A francia haditörvény tárgyalása. — Az angol politikai helyzet. — A 200 milliós szerb kölcsön. — Lady Rhondda a felsőház tagja. — A bajor monarchistak mozgalma. — A csehek orosz üzletei. — A szövetségközi bizottság többeket letartóztatott. — Nyilatkozik az olasz miniszterelnök. — Mérges kigyó egy választójogi értekezleten A belső politika eseményei A liberális tárgyalások. — Mayer János a kisgazdapárt állásfoglalásáról. — Legitimista lapok támadják Kószó Istvánt, — A választójogi névjegyzék összeállítása már megkezdődött.