Egri Népujság - napilap 1922/1
1922-02-02 / 27. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG levegő, magyar a sző, magyar a hangulat; nemzeti és művelődéstörténelmünknek egy fejezete az. Tatárjárás után vagyunk ma is, mint Béla király; áldozatok vagyunk mi is, mint a szent királyleány. A jövő heti elő-dásra a Sajtószövetkezet könyvesboltja árulja a jegyeket. Új ügyvédek az egri kamarában. Az Egri Ügyvédi Kamara az ügyvédek nővjegyzé kébe dr. Földes Sándort Eger, dr. Millig Károlyt Hatvan és dr. Pap Bélát Heves székhellyel fölvette. Dr. Waldner Fülöp és dr. Kis Simon Sándor gyöngyösi ügyvédeket a névjegyzékből törölte ügyvédi gyakorlatuk megszűntetésére való tekintettel. Dr. Földes Sándort az ügyvédjelöl tek névjegyzékéből, mivel az ügyvédek névjegyzékébe vették föl, szintén törölte. Halálozás. Mititzky Béla tegnap reggel hosszas betegség után meghalt 56 éves korában. A boldogult régi, tekintélyes egri polgárcsaládból származott s maga isköz- becsülésben álló kereskedő volt. Temetóso holnap, pénteken délután 3 órakor lesz a Toronv-útca 8. sz. gyászházből. A bor. Amint már megírtuk, Gárdonyi Géza «A bor» c. népszínművét a Hat van I. és II. negyed Ifjúsági Egyesülete pompás összetanúltságban hozza ma este színre a Városi Színházban. Az előadást szeretettel ajánljuk a közönség figyelmébe. Megnyílt a detektív tanfolyam Ma délu tán 6 órakor nyílt meg a detektív tanfolyam, melyet az Egri Népújság a múlt napokban ismertetett olvasóközönségével. A tanfolyam célja az, hogy a detektívek nagyobb elméleti és gyakorlati kiképzésben részesüljenek. Horváth Gyula dr. rendőrkapitány komoly szavakkal nyitotta meg a tanfolyamot és figyeimeztette a detektiv- testületet a tanfolyam életbevágó fontosságára és vázolta azt a súlyos erkölcsi felelősséggel járó feladatot, mely a detektív testületre hárul. A komoly megnyitó után megkezdődtek az előadások. A Fedóra. Az Egri Népújság munkatársának alkalma volt a Fedóra próbáit megtekinteni. Pazar fénnyel, bámulatos teknikai fölkészültséggel hozzák színre e darabot, Bariss Dezső művészi rendezésében. Hevesi Gusztávné nagystílű rendezésébe kitűnően illeszkedik a Kör legértéke sobb drámai együttese. Hevesiné és Ma- rossy József az emberi lélek mélységeit, vergődéseit és teljes fotográfiáját nyújtják szerepeikben. A többi szereplő is tehetsé gének legjavát viszi a darabba. Jegyek már válthatók a Propaganda-üzletben. Ruhakiosztás. A budapesti állami Gyer- mekmenhely a visszamaradt fiú ruhát ős ingeket leküldto. Pénteken és szombaton a telepfeliigyelőnő, lakásán osztja ki. — Staud Mária, telepfelügyelőnő. Katonazene lesz A három testőr előadásain. A Napközi Otthonban 60 éhező szegény iskolásgyerek kap minden nap meleg ételt. 60 szegény -gyerek mindennapi ebédjéért lépett sorompóba egy egri műkedvelő társaság, melynek tagjai többnyi- i’e a «Műkedvelők Köré»-ből kerültek ki. Kérjük a közönséget, hogy az előadás a- nyagi sikere érdekében, »ekintve a nemes célt, nézze meg az előadásokat, melyek f. hó 6 án és 7 ón este lesznek a Városi Színházban. Szünetek között az egri helyőr ségi zenekar játszik. A tanítóképző-intő zet Lavotta zeneköre pedig a színfalak mögött az első felvonásban előírt zeneki- séretet látják el. Jegyek már válthatók a Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezetében. A közalkalmazottak kedvezményes árú babját a január havi 10. számú szelvényre fejenkint 2 kg.-mot, február 3, 4, 6, 7. én fogják kiosztani, a következő sorrendben. Február 3-án azok, kiknek neve A, B, C, D, E, F, G, 4-én a H, I, J, K, L, M, 6 án az N. O, P, R, S, 7-őn az Sz, T, W, V, Y, Z betűvel kezdődik és 8-án az elmaradottak. Február 8 ától kezdve a kiadott kenyérliszt felét mindenki becserélheti búzalisztre. Az «Egri Műkedvelők Köre« pénteken délután 6 órakor a Halas piaci iskolában ■ választmányi ülést tart, melyre ez úton hívja meg az érdekelteket az elnökség. , Cipész és csizmadia-mestarek csütörtökön, I február 2 án, délután 7í3 órakor fontos ; ügyben értekezletet tartanak a K'-resztóny Szocialista Egyesület Szekffl uioai helyi sőgében. Eljegyzés. Morvay írónkét eljegyezte Gaál Lajos. A búza vagyonváltsági árát 2314 koro nában állapította meg a m. kir. pénzügy- miniszter. Mulatság a Gazdák Olvasó Körében. A ke resztényszocialista dohánygyári munkásság február 5 ón, (vasárnap) délután 3 órától záróráig tartó táncmulatságot rendez a Gazdák Olvasó Körének Mária-utcai helyiségében. Belépő díj 15 korona. 200 palántás dohánytermelést az 1922. évre is engedélyez kivételesen a m. kir. minisztérium. Az engedélyt csak azok kaphatják meg, akik mezőgazdasági termeléssel hivatásszerűen foglalkoznak, földjüket maguk művelik és jövedéki kihágás alatt nem állottak. A termelt dohány csak mint pipadohány használható fel s abból másnak eladni semmit sem szabad. Vásár Hatvanban. Február hő 6 án egy napig tartó országos állat- és kirakodó vásár lesz Hatvanban. Másfélévi börtönt kapott Pécsi Antal gyilkosa. Az Egri Népújság, a múlt év októ herében, valamelyik szüreti mulatság után beszámolt arról a gyilkosságról, mely a Széchényi utcán a Tóth féle ház előtt tör tónt. Sipos Sándor egri legény erós felindulásban nyakon szúrta Pécsi Antalomért az a szüreti mulatozás közben megpofozta. A kés a nyak baloldali részén hatolt be és az áldozat jobb tüdő-lebenyéjóig ment le. A Sipos ügyben most volt a fótárgya- lás. Sipos Sándort IV2 évi börtönre Ítélték. A vádlott fölebbezett. Táncestóly. Ma és minden vasárnap a Kaszinó dísztermében össztáncgyakorlatot (duplaőrát) tart este 8 órakor. Blagusz Elek oki. tánctanár. 3—3 Az Egri Torna-EgyesüIM folyó hó 25 ón szombaton, álarcos és jelmezbált rendez a Kaszinó összes termeiben. Fel 5, fel 7 és fél 9 órai kezdettel «Szerelem nevében» az Urániában. Lya Mara film az Urániában. Ma, csütörtökön a Szerelem nevében című 5 felvonásos filmet mutatja be az Uránia, mely Angier színdarabja után készült. Ä főszerepet, egy táncosnőt, a bájos Lya Mara játsza. Kiégészítésül színre kerül a Titokzatos koffer cimű egy felvonásos bohózat. Minthogy ünnep van, az előadások fél 5, fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. — Holnap, pénteken, csak egy napig bemutatásra kerül: A préda, egu család regénye 6 felvonásban, főszereplő May Roland. Ezt megelőzi a Nőgyűlőlök clubja, bohózat 3 felvonásban. 2— Kommunitsák tüntetése egy antibolsevista mozidarab ellen. Bűzbcmbákat dobáltak szét a nézőtéren és kátránnyá! kenték be a vásznat. Bécs. Prágai lapok jelentőse szerint a kommunisták az egyik moziban, melynek műsorán egy antibolsevista-darab szerepelt, nagy tüntetést rendeztek. A körülbelül 100 főből álló kommunista társaság bűzbombákat dobált, szét a nézőtéren ős a vetítő vásznat kátránnyal kente be. A kommunisták közül az elősiető rendőrség nyolcat letartóztatott. A zavargás óriási pánikot idézett elő a közönség soraiban s az előadást csak nagysokára tudták új bői folytatni. Óriási földrengés. Budapest. Az összes amerikai földrengésjelző készülékek óriási földrengést jeleztek Georgetovtól délre 2500 mértföld távolságban. Ez a távolság az Ek vátor föld rajzi szélességének felel meg. Az utóbbi idők leghatalmas bb földrengéséről van sző, mely felülmúlja még a sanfranciskóit is. Irodalom. Művészet. Dr. Molnár Kálmán könyve: «Magyar közjog«. Első fűzet Eger. Nyomatott az Egri Nyomda- Reszvényiársasagnal. 1922. Ára 100 korona. A közjog tudományos és szigorúan jogászi feldolgozása úgy a XIX., mint a jelen században hatalmas fejlődésnek indult az egész művelt világon. Európa nemzeteinek jogtudósai, akik a jogtudomány egyik legtiszteletreméltóbb és legbecsesebb hajtásának: a közjognak vizsgálatára adták magukat, azzal a céllal dolgoznak, hogy nemzetük alkot Anyának közjogi részét az állami érdek által lenyűgözött helyzetéből kiemeljék. Mindenütt az volt a baj, hogy az alkotmánynak szinte automatice való fejlődése folytán sok, sőt temérdek magánjogi vonatkozása került a nemzeti közjogba, amelyeknek kiküszöbölése a modern jogtudósok alapos és buzgó munkáját kívánta. Nálunk kivételesen nem támadtak ebben a kérdésben nagy nehézségek, bár a magánjognak a magyar közjogra való hatása szembeötlő. Ez az úgynevezett összekeveredés nálunk azért nem volt nagyarányú, mert az alkotmányért való küzdelmes választó vize a sajátlagos természetű közjogot, helyes érzékkel mindig előtérbe tolta a magánjog rovására. Ez a körülmény az oka annak, hogy erélyes, kristálytiszta közjoga van a magyar jogi irodalomnak. Nem is véve számba a régibb úttörő munkákat, közjogi irodalmunk gazdagnak mondható. Hogy csak néhányat említsünk: Kiss István, Nagy Ernő, Kmetty Károly, Ferdinandy Géza, Eöttövényi Nagy Olivér szegődtek igen hivatásos búváraivá a magyar közjognak. Ám minden tudomány fejlődésnek van alávetve. Ebben a jogtudomány sem kivétel, sőt ennek anyaga a társadalmi nyilvánűlások változásai következtében — egyáltalán nem végérvényes. A mi közjogunk a világháború kezdete óta szintén nagyarányú fejlődésen ment keresztül. Ez a fejlődés persze leg- nagyobbrészben nem természetes, hanem erőszakos és a szükségszerű kényszerűség hatása alatt ment végbe. És ezzel meg is mondtuk, hogy miért volt szükség Molnár Kálmán dr. értékes könyvére. Aki a legutóbbi esztendőkben a közjogot tanulta, vagy tanította, olyan volt, mint a vak, sehogy sem tudott eligazodni a különböző alkotmányos, vagy nem alkotmányos jogalkotó tényezők által hozott törvények tömkelegében. Molnár Kálmán könyve világosságot nyújt, i’endez, rendszerez, érthetővé teszi, eloszlatja azokat az aggályokat, amit a bizonytalanság érzése nyomott a lelkűkbe. Ez adja meg Molnár könyvének a sok jeles munka mellett nemcsak a létjogosultságot, hanem föltétien szükségességet is, mert eddig ez az első munka, amely a háborúszülto közjogi változásokat is szám- baveszi. És ha még tekintetbe vesszük azt, hogy a könyvben benno van a tudós jogi professzor mindent kristályosító alapossá saga, a magyar haza sorsán kesergő mélységes bánata, oláhiiproit szülővárosa iránt érzett minden szenvedése, de élve-ólő, izzó, s megalkuvást nem isméi ó him is a ma gyár föitámadásban: — elmondtunk min dent, amit e szűk keretek között elmondhattunk. É'deklődéssel várjuk a munka folytatását s már ezt az első könyvet is a legmelegebben ajánljuk mindazoknak, akik Magyarország közjogát alaposabban meg akarják ismerni.- «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazahan, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.» t\m<lUlUiU|ÜO£iua EGRI KERESZTÉNY SAJTÓ SZŐ VETKEZE 1 Igazgató; Radii Károlg.