Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-11-25 / 268. szám
Bethlen dezignálása még a mai nap folyamán megtörténik. A pártok állásfoglalása még határozatlan. Budapest. Bethlen István gróf miniszterelnök dezignálása, mint beavatott helyről értesülünk, még a mai nap folyamán megtörténik. A miniszterelnök kihaU- gatáson jelenik meg a kormányzónál, aki Bethlen István grófot bízza meg az új kabinet megalakításával. Bethlen dezignálása után azonnal megkezdi tárgyalásait. Az értekezlet az eddigi diszpozíció szerint pénteken, vagy szombaton (esz. A pártok még mindig a bizonytalanság jegyében tekintenek a jövőbe. Határozott állásfoglalásuk csak Bethlen programmjának nyilvánosságra hozatala után történik meg. Az ellenzék to vábbra is állandó permanenciában marad. A kisgazdapárt egészében még nem nyilatkozott Bethlen mellett. Öt nagy pénzintézet bukása Bukarestben. Bukarest. A bukaresti piacon öt nagy pénzintézet helyzete megingott és az ösz- szeomiás az egész román pénzpiacot megrázkódtatással fenyegeti. A fővárosban óriási zavar támadt. A tömeg megrohanta a pénzintézeteket s mindenki betétjeit követelte. A bankok válsága igen súlyosan érinti Erdélyt is, mely országrészt a bukásban lévő pénzintézetek főkjaikkal teljesen behálózták. Olaszországnak tengeralattjárókra van szüksége. Wien. (Magánjelenlés). Az olasz kiküldöttek kilences bizottsága kijelentette, hogy Olaszország védelmének szüksége van tengeralattjárókra. Hozzá tette azt is, hogy Olaszország pénzügyi helyzete nem engedi meg a tengerpénzt felemésztő hajóépítést. Olaszország kijelentette, hogy neki van szüksége a legerősebb flottára a Földközi-tengeren. Bonyolódik a politikai helyzet. A Nemzeti Egyesülés pártjában azt kívánják, hogy Bethlen a vizsgálat alatt lévő államfér- . fiákkal is tárgyaljon. Budapest. Bethlen István gróf a Nemzeti Egyesülés Pártjában történt látogatásával kapcsolatban nem érte el azt az eredményt, amelyet várt. A differenciák 2 legsúlyosabb pontját nem sik'erült a látogatásnál olyan mértékben tisztázni, mint azt tegnap este a pártban hitték. A pártban ugyanis azt kívánták, hogy Bethlen István gróf dezignálása után a tárgyalásokba vonja be a vizsgálat alatt álló államférfiakat is, különösen gróf Andrássy Gyulát és Rakovszky Istvánt. A nemzeti egyesülés pártja nem várja be, míg a miniszterelnök a kormánylisztát összeállítja, hanem memorandum alakjában fogja tájékoztatni a párt állásfoglalá- lásáról. A memorandum megszövegezésével a párt állítólag Haller István grófot bízta meg. (Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.* EGRI NÉPÚJSÁG HÍREK. Eger, 1921. november 25. Favágók. A városhoz közelebb fekvő falvak nincstelen emberei, ilyenkor, amikor már nem igen akad napszám, összeállnak hár- man-négyen s bejönnek a városba favágást vállalni. Láthatjuk őket reggelenként, amidőn teljes felszereléssel benyitnak minden házba... Kettő a bakokat viszi, kettő a fűrészt, fejszét, baltát. . . A napokban megfigyeltem őket, amint végig mentek az egyik utcán. Azonban eredmény nélkül jöttek ki minden házból. . . Hja, konkurálnak velük az urak! Itt mindenütt olyanok laknak, akik maguk vágják a fát: kis- és nagyhivatalnokok egyaránt. Közülük nem egy már a legnagyobb tökélyre vitte a favágást. Sőt! Az asszony, a naccsága is úgy húzza már a fűrészt, mint a pinty ! Megtanultak bakot csinálni, fűrészt hajtogatni és reszelni, pedig nem is igen próbálták, tanulták jó néhány esztendővel ezelőtt ezt a mesterséget. Hogy mennyire laikusok voltak ezelőtt a tinta- nyalőK a fűrész kezelésében, semmi sem mutatja jobban, mint egy ismerősöm esete, aki a «nehéz idők* beálltával elment Grő- berhez és vásárolt egy finom favágó fűrészt. Haza is viszi nagy boldogan (sajátkezűig) s büszkén mutogatja mindenkinek az utcán. — Názcj! Micsoda gyönyörű kis jószág! A világért sem árulta volna el senkinek, hogy sohasem volt még fűrész a kezében. . . És mikor délben hazaért, elmaradt az első kérdés: — No anyjuk, mi van az ebéddel?! Ehelyett nagy ünnepélyességgel a bakra tesz egy darab fát és fűrészelni kezdi. - . De csak kezdi, mert a ‘fűrész mikor beleszalad a fába, nem megy tovább semmi áron! Se előre, se hátra, se így, se úgy! Másik fát vesz elő; hiába, ezt se fogja. Szorul. Kedvetlen lesz. No jól bevásároltam, gondolja magában. Az ebédnél sunyit, dehogy szólna az asszonynak az új fűrészről! Ebéd után kisurran a kapun, szalad egyik barátjához, aki már ezekben a dolgokban szakértő. Elmondja az esetet. . . Az kuncog, majd jót nevet és mondja: — No persze, még nincs a fűrészed kihajtogatva. . . Elmegy, megtanítja rá. . . Azóta aztán vígan megy a munka és kevés kereset }át a «hivatásos* favágóknak ... az úri soron. . . Mivel pedig mindig a konkurrencia az árak legerősebb leszűri tója, innen van, hogy az idén 30—40 koronával olcsóbban vágják a fát a hivatásos favágók, mint tavaly. A Magyar Tudományos Akadémia dr. Molnár Kálmán egyetemi magántanár, egri érseki jogakadémiai nyilvános rendes tanárnak Kormányrendeletek című munkáját 2000 korona jutalommal tűntette ki. A szegény anyagi eszközökkel rendelkező Akadémia elismerése, a legnagyobb kitüntetés, mely magyar tudóst érhet, ezúttal oly férfiúnak vált osztályrészévé, ki tudományos munkálkodása mellett társadalmi téren is fáradhatatlan agilitással szolgálja nemzete ügyét. A Föreáliskolában szülői értekezlet lesz vasárnap (27-én) fii kor (a VT. o. termében, földszinten). Ez alkalommal a szülők és szállásadók a növendékek tanulmányi előmeneteléről felvilágosítást nyerhetnek. Az Érne budapesti képviselői Egerben. Mint értesülünk, Kmoskó Lajos egyetemi tanár és„Lenkey Lehel főreáíiskolai igazgató az Ébredő Magyarok Egyesületének képviseletében f. hő 27-én, vasárnap délelőtt Egerbe érkeznek. A kiküldöttek vasárnap délután 4 órakor a Városháza nagytermében gyűlést tartanak, melyen az Érne céljait fogják ismertetni. Érdeklődőket szívesen lát az Érne egri csoportja. Az Egri Koszorús Dalkör f. hó 25-én pénteken este 6 órakor próbát tart. Kérem a tagok pontos megjelenését. Mlinkó István, alelnök. Szigorítják az érettségi vizsgálatokat. A kultuszminisztériumban most készültek el az 1920—21. óv végén tartott érettségi vizsgálatokról szóló jelentések felülbírálásával. Az általános eredmény a háború előtti színvonal alatt marad. A miniszter ezért rendeletet adott ki a vizsgálatok színvonalának emelése érdekében. A magyar nyelvben a helyesírás alaposabb elsajátítását és magyartalanságoic kiküszöbölését tűzi ki célul. A latinban a szókincs gyarapítását tartja szükségesnek. Irodalomtörténetben a legújabb kort is ismerniük kell a növendékeknek. Ezenkívül a legnagyobb magyar költők tüzetesebb megismerése céljából előírják bizonyos költemények könyvnőlküli tudását. így Petőfinek legalább 20—25 versét, Aranynak 5—6 balladáját, Toldijának 1 énekét, ezenkívül minden költőnktől kell tudnia néhány verset az érettségiző ifjúnak. A történelemben pedig a mai napig kell haladni. Valutakészletek felkutatása. A vagyon- váltság alól elrejtett valutakészleteket felkutatják. A bankokat és bizományosokat kötelezik a vásárlók bejelentésére. Polgári betegek fölvétele katonai kórházakba. A Rendeleti Közlöny legutóbbi számában olvassuk, hogy a honvédelmi miniszter megengedte polgári betegeknek katonai kórházakba való fölvételét. Az á- polási díj a mindenkori élelmezési válságnak négyszerese. Műtőhelyiség és katonai gyógyszertár használata külön fizetendő. Véget ért a leszerelt tisztek és közalkalmazottak továbbképző-tanfolyama. Miskolczi lapok írják, hogy a keddi nap folyamán megtartott vizsgálattal véget ért a leszerelt tisztek és közalkalmazottak továbbképző-tanfolyama. Összesen 11 hallgató kapott gyakorlati képesítéséről szóló bizonyítványt. A vizsgálaton, amelyen Schack Béla keresk. iskolai főigazgató és dr. Haller József gróf is megjelent — minden hallgató sikerrel megfelelt a követelményeknek. Illetékes közlések szerint rövidesen újabb tanfolyam kezdődik a leszerelt tisztek és felesleges közalkalmazottak részére. Karácsonykor nem lesz vasúti-szünet. 1914 óta nem múlt el karácsony, hogy 2—3 hetes vasúti szünetet ne tartottak volna. Legutóbb 2 hetes volt a szünet, mert a bányákban szünetelt a munka és az egyes üzletvezetőségek nem rendelkeztek elég szénkészlettel ahhoz, hogy az ünnepi időben is lebonyolítható lett volna a forgalom. Ez év végén fog megtörténni 7 év óta először, hogy elmarad a karácsonyi vasúti szünet. Mert az idén szó sincs a tavalyi anomáliák megismétlődéséről. Bár a Lipták-bányának egyrésze visszament Cseh-Szlovákiába, a borsodi szénbányák mégis naponta 64 vaggon szenet termelnek, de e mellett magánbányák is szívesen adják el szénkészletüket a Mávnak. Ezenkívül Márisch-Ostrauból is megindul a szénszállítás a Máv. részére, így az államvasutak szónkószlete hosszú időre biztosítva van. Halálozás. Nagy Pál hosszú szenvedés után 74 éves korában elhúnyt. Temetése pénteken d. u. 4 órakor lesz a Servita-u. 2. sz. gyászházból s a Kisasszony-temetőben fog örök nyugalomra helyeztetni. 1— Szécsi Ferkó a hat éves színművész vasárnap személyesen szavalja el a Megfagyott gyermeket. Zártkörű tánctanfolyam kizárólag úri közönség részére megalakult a Caszinő- ban. Tanítás minden kedd, csütörtök és péntek este 6—8-ig. Tisztelettel Blagusz Elek oki. tánctanár. 1—3 A »Nyukosz« fogy. és ért. szövetkezet értesíti tagjait, hogy szénre és tejre elő- jegyzést elfogad. 1—2 Ügyvédi irodámat ideiglenesen fő-utca 53. sz. alatt nyitottam meg. Dr. Reisz Lajos. - 2—3