Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-11-16 / 260. szám
Romantikus történet. A közvetlen vasúti kocsi tragédiája. — Az ősi kultusz. 2 EGRI NÉPÚJSÁG Eger, 1921. nov. 15. , Régóta siránkozik már Eger közvetlen vasúti kocsi beállítása érdekében, amely őt a kényelmek kényelmével röpítené Budapestre és vissza. Ez a gyászos állapot körülbelül azóta tart, mióta Eger kínai fallal vette körül magát. Elzárkózott ősei sasfészkébe és fittyet hányt a tátrai gyorsnak, illetve a fővonalnak. S ő megelégedett a kávédarálóval, a vicinális vonallal s olyan biztonságban érezte magát, amikor az egri döcögőre ült, mint a nádszékében, amelyben pipázgatni szokott. Hehe, itt már nem történik vasúti szerencsétlenség, kisiklás, vonatösszeütközés. De változtak az idők. A nádszékek egyre hosszabb ideig maradtak üresen. Az üzlet, a kenyérkeresés gondja arra kényszerítette az embert, hogy utazzék. S legtöbbször a fővárosban van dolga vidéki embernek. S a rossz közlekedés, vicinális vágány, meg miegymás miatt már kezdtük érezni, hogy kiestünk a jő máv. markából, s hogy a fővonal falui is arisztokraták hozzánk képest. Eger megmaradt Bugacnak, mely a gyorskocsi járatokat sóhajtja vissza. — Hát jő — okoskodott Eger — vioszautasítottam ugyan a fővonalat (és biztosítottam a nyugalmamat),^ mindazonáltal még lehet segíteni a dolgon: kérek egy, hehe, közvetlen vasúti kocsit Pestre. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, hehe. S ez volt minden egri polgár álma, vágyainak netovábbja. Újévkor, születésnapkor, névnapkor az egri polgárok «boldog közvetlen vasúti kocsit kívánok« című emléktárgyakkal lépték meg, illetve lepték meg egymást. Lassankint ez lett a köszönés módja: «Boldog közvetlen vasúti kocsit kívánok«. Ez volt az adjonisten. A fogadjisten így hangzott: <A fővárossal«. Eger város közönsége föl is írt a nagyhatalmú miniszternek, amelyben kérte nagy alázatossággal, hogy adja meg a közvetlen vasúti kocsit. A közigazgatási bizottság terjesztette föl a kérelmet, amely nem talált meghallgatásra. Á káposzta igaz, hogy nem maradt meg, de viszont a kecske sem lakott jól. S ilyenféle írás érkezett, mely ridegségével, újabb könnyeket sajtolt ki azok szeméből, <akik szívükön viselik a vasúti kocsit« : Hevesvármegye Közigazgatási Bizottságának, Eger. Folyó évi október hó 14-ikén kelt 2138/kb. 1921. sz. iratára értesítjük T. Címet, miszerint azon kívánságának, hogy Budapest—Eger között közlekedő vonatokkal egy-egy közvetlen kocsi helyeztessék forgalomba, — tekintettel arra, hogy egyrészt a budapest—miskolczi vonal szerelvénye a vonatoknak erős igénybevétele folytán Füzesabonyban nem csökkenthető, másrészt pedig külön e célra megfelelő kocsik nem állanak rendelkezésre, sajnálatunkra — ezidő- szerint nem tehetünk eleget. (Olvashatatlan aláírás). így végződött a kegyes instáncia. Miniszter Űr, igaz, hogy ön csak nagyon néha olvassa az Egri Népújságot, de meg vagyok győződve arról, hogyha ezt a cikket kivételesen elolvassa, megadja a közvetlen kocsit Egernek. Mert a közvetlen kocsi, Miniszter Űr, a paradicsom, az ígéret földje. E kis városkában «Közvetlen kocsit« címmel egyesületek alakúinak. A másfél esztendős kisded első szava — igazán megható — tocsi, a közvetlen-t később tanúlja kimondani, mert egy-két nyelvész szerint ez közvetetetlen. Esküvők és keresztelők alkalmával az örömapa könnyezve szövi bele pohárköszöntőjébe: «... ős adasson meg nektek, édes gyermekeim, (esküvő) vagy: neked, te, szenvedések zsenge vándora (keresztelő) adassák meg a közvetlen kocsi a fővárossal.» Az ősök rendületlen hite megnyilatkozik az eljegyzéseknél is. — Ó, hiszek, hiszek benned, édes — rebeg a vőlegény — mint a közvetlen kocsiban, mely végre-valahára járni fog Eger és Budapest között. S ez a kultusz miniszter úr, olyannyira átment az emberek vérébe, hogy a becsületszó helyett már csak így nyilatkoznak: «A közvetlen kocsira mondom!» Sőt a múltkor magándalkör szerenádot adott egy helybeli csillagnak. Zokogtak a hangszálak húrjai: «Ahaluhudgyáhál Rohohozál, Köhözvehetlehen Kohocsihihiról Áliálmoggyál.« Ó, Miniszter Úr, a meghatottság miatt elérzékenyűlő toliam dadogni kezd. S most, hogy zárom soraimat, én Önnek is egy nagyon jó dolgot kívánok, a legjobbat, amit egri halandó kívánhat: — Adjon az Isten Önnek is közvetlen kocsit a fővárossal, Miniszter Űr. (J. J.) A Felvidék magyarsága a cseh mozgósítás alatt. Napirenden vannak a letartóztatások. — A magyarországi politikusok birtokait ei akarják kobozni. — A magyar, tót és ruthén legények a fülük bojtját sem mozgatják a behívó parancsra. Eger, 1921. nov. 15. A Károly király októberi itt tartózkodásából eredt háborús veszedelem már elmúlt, de nem múltak el azok a szenvedések ős zaklatások, melyeket a megszállott Felvidék magyarsága még tovább is átél. A cseh uralom egész kémrendszere működésbe lépett s a «mindenki gyanús, aki él» jelszóval rávetette magát elszakított testvéreinkre, akiknél pedig a cseh kormány is meg van győződve arról, hogy a király- puccsban a legkisebb részük sem lehet. Pozsonyban, Kassán, Besztercebányán, Ungváron, Beregszászban s a Felvidék minden városában az agent-provokatőrök egész serege igyekezik azon, hogy minél több magyart megüínozzanak, zaklassanak s otthonát, családi tűzhelyét bizonytalanná tegyék. A letartóztatások, ihternálások még ma is napirenden vannak. A magyarság parlamenti képviselői erélyesen tiltakoztak a prágai kormánynál ez ellen az ok nélkül való inkvizíció ellen, de fellépésüknek az üres ígéretnél több eredménye nem lett. A városok rendőrségei fölkeresik a vezető magyar családokat, házkutatásokat tartanak náluk s puszta gyanú, puszta föltevés is elegendő ahhoz, hogy a családfőt elhurcolják s a legkíméletlenebb kihallgatási herce-hurcával megkínozzák. így elfogták Rákosi Lajos berzetei földbirtokost, Rákosi Jenő fiát és Evva Lajos földbirtokost is. A felvidéki magyar pártok a legszigorúbb ellenőrzés ős megfigyelés alatt állnak, vezéreik egy lépést nem tehetnek anélkül, hogy egy két politikai detektív a nyomukban ne járjon. A cseh erőszak már annyira ment, hogy a magyarországi politikusok felvidéki birtokait is el akarják kobozni. Mint a *Cseszko Szlovo» című prágai napilap közli — a cseh koalíciós pártok elnökei értekezletet tartottak, amelyen elhatározták, hogy a kormánypártok a legközelebbi nemzetgyűlésben törvényjavaslatot nyújtanak be Andrássy Gyula gróf, Ra- kovszky István és Apponyi Albert gróf felvidéki birtokainak lefoglalása iránt. Franko dr. pártvezér nézete szerint e birtokok elkobzása teljesen indokolt, a birtokosoknak a Károly puccsban való szerepük alapján. A lap azt hiszi, hogy a javaslatot az összes cseh-szlovák pártok, a német szociáldemokraták is elfogadják s így, mint törvény, rövidesen végrehajtható lesz. A prágai pártok értekezletén nem voltunk ugyan, de valószínűnek vesszük, mennyire sajnálkozhattak ott azon, hogy az összes felvidéki magyar birtokos, gazda ős kisgazda nem vett részt a király puccsban. A jó föld nem rossz. A mozgósítás egyébként alapos kudarcokkal járt. A magyar, tót ős ruthén községekben a behívott legények nem igen mozgatták meg a fülük bojtját sem a behívó parancsra. Katonai és csendőri őrjáratok keresték fel a falvakat, hogy a bevonulásra kötelezetteket összeszedjék. A legények azonban mindenütt pontosan értesültek az őrjárat érkezéséről és nem hiába van ott a sok erdő, bizony csapatszámra bújtak ott el, hogy szürkületkor ismét elóbujjanak. A szürkületet a cseh csendőrök nem nagyon szeretik s olyankor már sohsem látható cseh csendőr a magyar ős a tót falvakban. A mozgósítással kapcsolatban egész csomó magyar újság megjelenését tiltották meg, még pedig beszüntették a Pozsonyi Magyar Újságot és Népakaratot, a Kassai Hírlapot, Kassai Esti Újságot és Kassai Újságot, a Komáromi Lapokat, Komáromi Híreket, a Ruszinszkői Magyar Újságot és az Ungvári Közlönyt. A nagyrédei ünnep. Eger, 1921. nov. 15. A gyöngyösi újságok rövid hírben jelentik, hogy Dickné Horváth Laura nagy- rédei tanítónő megírta és községének adományozta a Hősök Albumát, melyben a világháborúban résztvett nagyrédei fiúk hőstetteit örökíti meg. Nagyréde község derék tanítónője az első, aki a kegyelet, az emlékezés, a hála virágait gyűjtötte együvé s adta oda faluja népének, amely soha el nem múló szeretettel gondol azokra, kik ifjú életüket adták, vérüket ontották Nagymagyaror- szágért. E gyöngődlelkű nő érezte meg vármegyénkben először annak a szükségét, hogy összegyűjtse, megírja községe lakosságának részvételét a nagy világégésben; tudván tudva azt, hogy ezzel a gyöngéd
