Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-10-06 / 226. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG angol komoly, a japán mosolyog, a francia gúnyos, a cseh dühös. A vidék egyik földesura kilép a küldöttségből, előbb franciául, majd németül üdvözli és kéri a bizottságot, csatolják őket vissza Magyarországhoz. Az angol ezredes odalép a falu öreg j tanítójához s kérdi, mi a foglalkozása. — Tanító. — Mióta tanít ezen a helyen? — Negyvenegy éve. — Milyen nyelven tanít? — Magyarul! — Tude más nyelven? — Nem. Ezek — s körüljártatja szemét a tömegen —mind az én tanítványaim. Mind magyarok. Ezen a vidéken emberemlékezet óta nem lakik más, csak magyar. — Most nagy fizetést kap, — mondja az ezredes. Mennyit kapott most egyszerre? — 25.000 cseh koronát — válaszol a tanító. — Hisz ez nagy pénz! Ennyit sohasem kapott a magyaroktól. Jó dolga van, hát mi a kívánsága? Az aggastyán mereven néz az ezredesre, sötét szeme szikrákat szór, hajlott alakja kiegyenesedik, csontos ökle a levegőbe lendül, majd tehetetlenségében könny szökik a szemébe: — Szabadon, magyar földben akarok nyugodni! A tömeg ajkán egyszerre fölzokog az ének: «Hazádnak rendületlenül«. A kalapok, sapkák lekerülnek, még a japán is leemeli a magáét. A bizottság nézi az átszellemült arcokat. Az angol még komolyabb lesz; a japán sem mosolyog többé, a francia arcáról is eltűnt a gúnyos- mosoly. Fiatal lányok kertjük virágait küldik az autóba, s mikor már oda nem fór, az autó elé. Minden szem könnyezik. Az ezredes fölemelkedik autójában s így beszél a tömeghez : — Uraim! Életem legszebb napja a mai. E hazaszeretetet, amit ma itt láttam, nem feledem el soha! Minden erőmet, tehetségemet arra fordítom, hogy az önök kívánságai teljesedjenek! Zugó éljenzés: Éljen Magyarország! Éljen a magyar szabadság! Virágeső hull az autó útja elé, mindenki szemében a remény könnye csillog. Csak a csehek fordítják el dühösen a fejüket. Értesülésünk szerint a bizottság vasárnap Rimaszombatba utazott. Kötéláltali halálra ítélték Kéri Pált. G-aertner Marcell 14 évi fegyházat kapott, — Fényes Lászlót és Vágó Jenőt felmentették. Budapest. M. T. I. Óriási érdeklődés előzte meg a Tisza-pör mai tárgyalását, amelyen 5 hónapi tárgyalás után végre kihirdették az Ítéletet. A kir, törvényszék Kéri Pált, mint felbujtót, Gertner Harcéit pedig mint bűntársat, gyilkosság bűntettében ítélte el. Kéri Pált a büntető törvény 278. és 261. § a alapján kötéláltali halálra, Gaertner Marcell pedig a btk. 278., 272. és 266. §-a alapján 14 évi fegyházra és 10 évi hivatal vesztésre Ítélték. Fényes Lászlót és Vágó Jenőt az ellenük emelt vád alól fölmentették és mindkét vádlottat haladéktalanul szabadlábra helyezték. A törvényszék bebizonyítottnak látta, hogy Kéri a megszökött Csernyák Imrével együtt Tisza István gróf megölését előre elhatározták. 1918. október hó utolsó napján a végrehajtás módjainak különböző mérveivel Csernyák Imrével együtt megállapodtak. A tett végrehajtására más személyeket kerestek, kiket a tett elkövetésére rábírtak. 1918. október 31-én d. u. 4—5 óra között Csernyák jelenlétében elhatározták gróf Tisza István megölését. Kiosztották a szerepeket. Azután Tisza István gróf Hermina úti villájába mentek el szemlét tartani. Evvel a magatartásával és a szerepek kiosztásával Kéri beigazolta azt, hogy előre megfontolt szándékkal hajtatta végre gróf Tisza István meggyilkolását. Gaertner 1918. október 31-én délelőtt 11 órakor történt megbeszélés értelmében Tisza István gróf lakására ment, hogy a | környezetet kikémlelje és Tisza hollétét l megtudja. Ugyanezen a napon részt vett az Astőria szállóban Tisza meggyilkolása I tárgyában folytatott megbeszéléseken. A bíróság Gaertner büntetésében a fogvatar- tásának idejét, egy évet ős 10 hónapot számított be „A Renegát.“ Eger, 1921. okt. 6. F. hó 14 én lelkes műkedvelő gárda rándul le Miskolczről Egerbe. Tarsolyukban hozzák «A Renegát» c. háromfelvo- násos irredenta drámát, melyet Gsábrági István államvasúti tisztviselő írt. «A Renegát> — írja a miskolczi Magyar Jövő — a magyar Felvidéket fojtogató cseh levegőbe Került magyar tanító tragédiája. Balogh Gábor (a renegát) cinkosává szegődik a csehnek, jó magyar gyermekei heves tiltakozása ellenére és főleg: tiltakozására a maga magyar meggyőződésének, amely fölött úrrá engedte lenni cseh felesége és apósa terrorját. Ezért bukik el a darab hőse és őrül meg azon a cseh hadbírósági tárgyaláson, amely golyó általi halálra Ítéli gyermekeit, kiknek a pőrében — tanúként szerepel. Röviden ennyit a darabról, amely a mai Felvidék helyzetképének is beillik s teli van meghatóan szép magyar erények csillogó képeivel.» A műkedvelők a Máv. irodakezelők csoportjából kerülnek ki. A napokban egy bizottság járt Egerben s az Egri Műkedvelők Köré**ek támogatását kérte és kapta is meg szíves készséggel. Eszerint «A Renegát» f. hó 15-én, szombaton és 16-án, vasárnap, kerül színre a Városi Színházban. A műkedvelő gárda tagjai a követ- kevők: Csábrági István, a szerkő, Kelemen Pál, a rendező, Pillér János, Schwor- bauer Nóra, Szemán István, Pál Józsefné, Czapári István, Gönczy László, Pál József, Mercz István, Szabó Sándor, Papp Gyula, Franyó Rudolf, Münnich Mátyás, Dánfi Károly, Szemán Bözsi, Rózsa István és ifj. Schworbauer Lajos. Eger hazafias társadalma szeretettel várja a miskolczi műkedvelőket, akiknek zászlóján a Hungária Irredenta eszménye lobog. ezzel az álbarát GÖrgeyvel. Ilyen csúnya, zavarosban halászó ember volt ő«. A nagysallói dicsőséges ütközet után, melyet az előbb említett három hadtest- parancsnok hajtott végre, Kazinczy azt ajánlotta Görgeynek, aki már akkor fővezér volt s kihez lévai táborába ment el, hogy most már nem kellene az ellenségnek nyugtot engedni, hanem üldözni és elvágni visszavonulási útját. De Görgey ellenkező parancsot adott ki: «hogy az üldözést abban kell hagyni.» Ez az arany- híd megszülte azt a csúnya vereséget, mely a magyar ügy bukását segítette elő, mert a Nagysallőnál operáló magyar hadsereg egy hét múlva visszahúzódott Komárom alá, honnan az ostromló német hadsereget kiverték, ágyúikat elfoglalták és a várost fölmentették. «Azután — írja Kazinczy — Buda ostromához fogtunk, de az időt elvesztegettük és ezzel ügyünket elveszte! tűk, mert ha mi ezzel a hadsereggel, mely azután csak győzni akart, egyenesen megtámadjuk és pihenést neki nem engedünk: akkor az egész német ármádiát fogságba ejthettük». «Ezt nemcsak én mondom, de ezt mondják ezek a vitéz társaim és kik itten élnek, ebben a keserves fogságban». T. i. Aradon. (318. 1.) «A nagysallói csatában tanúsított vitézségemért — írja Kazinczy — engemet tábornokká akartak előléptetni a többiek, de Görgey azt minden áron igyekezett megakadályozni, mint ahogy meg is akadályozta, mert azt én csak akkor bírtam megkapni, mikor a fegyvert ő már letette és én nem az ő aláírásával ellátva, de mint hadügyminiszter által csak láttamozva és az újonnan kinevezett Mészáros által aláírva kaptam,, kezemhez. Ez a kinevezés augusztus 10-ről szólott s én csak aug. 16-án kaptam meg, mikor ő a fegyvert két nappal előbb letette az oroszok előtt. E napon kaptam augusztus 11-ről kelt levelét is, melyben arról értesít, hogy a fegyvert tegyem le bárhol és magamat kegyelemre adjam meg, mert akkor rangomat és fizetésemet vagy az orosz, vagy az osztrák hadseregben megkapom». A többieket, í. i. aradi fogoly tábornok-társait szintén ezzel ámítota el». (316. 1.) Kazinczy a fegyvert 1849. augusztus 25 én Zsibón Engelbert orosz ezredes előtt tette le, mint életírásában írja «az én szerencsétlen nevemnapján». Nem lesz talán érdektelen, ha Kazin- czynak itt egy katonai szigorral párosult emberbaráti tettét föltárom. Egy, az Alföldön Kossuth által tobor- ! zott rongyos, gyűlevész emberekből álló j Lehel-huszárszázad az országúton járókelő | utasokat fosztogatta. Egy «rongyos keres- j kedő» panaszára Kazinczy véget akart vetni ennek a rablásnak. «Fölvettem magamra egy rongyos zsidó kaftánt s magam mellé ültettem egy vén zsidót és egy pár jő erős honvédet szintén zsidó ruhába bujtattam s úgy mentünk az úton, ahol a rablás szokott lenni. Egy század' Würíem berg-huszárnak meghagytam, hogy távolról kövesse szekerünket és ha lövést hallanak, azonnal teremjenek ott. Úgy is történt. Amint hallották a lövést, rögtön ott termettek és ezeket a gazembereket, kik már ekkor engemet kiraboltak, arany órámat elvették, azonnal közrefogták^ és irgalmatlanul kezdték őket püfölni. Érezték, hogy elvesztek és szabadulni akartak. Csak gyalog voltak, a huszárok részben levagdalták, részben pedig összefogdosták őket, kiket aztán én lehűzattam és irgalmatlan ötven botot verettem rájuk, a vezérüket pedig fölakasztattam és így a további rablástól örökre elment a kedvük». Ennek a rongyos századnak, mely csak 70 emberből állott, azt mondta a tisztje: «Görgey adta rendeletbe, hogy lengem bajba keverjenek. E tisztet Grósz Mihálynak hívták (kereskedő legényből Görgey tette kapitánnyá), lefogattam és Görgeyhez kísértettem» és mert állítása valótlanak bizonyuk, Görgey parancsára felakasztatta Kazinczy. (Folytatjuk.)
