Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-09-30 / 221. szám
Ära 2 korona Egei, 1921. szeptember 30. Péntek. XX Vili. évf. 221. sz ff gí 8$ sütési dl]ak postai 3*álliSáss i ^isaés Félév! előfizetést nem fogadnak el. évre 110 H.* ■ Bf?ss hőt 9 40 W> POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BREZNÄY IMRE. Szerkesztőség? Eger, Licea»*. söadéfeiratal s Líceumi agoaí v Telefon mám íí, A bálvány. Eger, 1921. szept. 29. Zűriekről eddig csak azt tudtuk, hogy a kies Svájcnak egyik jelentős városa. Genf után a legnagyobb váro3; a svájci tudomány és művészet legfőbb képviselője két egyetemmel, jelentős könyvtárral, múzeummal és több más tudományos intézettel. Ma már más oldalról ismerjük Zü- richet, mely lassankint fogalom lett, deviza középpontja és a különböző államok pénzének jegyzése révén. Ma Zürich bel ébredünk és avval fekszünk. Napközben is arról gondolkozik mindenki. Még az is, akinek — mint jőmagunknak — egyáltalán nem dagad a bugyellárisa bankóktól. Érdekel ez nemcsak valuta-spekulánsokat, hanem minden művelt és műveletlen embert egyaránt. Érdekli a lateiner osztályt pénzetlensége miatt, az iparost a nyersler- mények ára következtében, a földmíves osztályt pedig azért, mivel az ő körükben forog a legtöbb dollár, melyet a kivándorlók küldöznek, vagy hoznak haza. És mindezek a zürichi bálvány felé fordítják aggódó tekintetüket. Remegve lesik, hogy zord-e a bálvány arca, avagy vigyorgó. S az ő arcuk is ahhoz képest változik; aszerint lesz vidám, vagy komor, hogy eladók-e, vagy venni akarnak. A magyarnak, bebizonyított tény, szélsőséges a természete, a vérmérséklete. Szeret túlozni mindenben. Túlzó a lelkesedésben éppen úgy, mint az örömben, í vagy bánatban. És túlzók vagyunk a zürichi jegyzés értékelésében is, amelyet ma már valóságos bálványnak nézünk. Túlzóvá tett bennünket a valuta-spekuláció s az a jóhiszeműségünk, hogy túlságos fontosságot tulajdonítunk a zürichi jegyzésnek. Az a bajunk, hogy még a legeldugottabb falu is ehhez igazodik. Pedig nagyon sokan azt sem tudták azelőtt, hogy Zürich egyáltalán van-e a világon. Az a bajunk, hogy minden legcsekélyebb üzlet-kötésnél azt keressük, hogy mit mond a zürichi jegyzés. Az a bajunk, hogy nem a kereslet és kínálat aránya szerint változnak az árak, hanem ahhoz igazodnak, hogy milyen számot mutat Zürich. Teljesen rabszolgái lettünk a zürichi bálványnak. Annyira, hogy még a külföldiek is kinevetnek érte. Kinevetnek, mert hiszen jórészt a zürichi jegyzés is spekuláció. Még pedig olyan, amely jobbára nem minekünk kedvez. Igaza volt annak az amerikai pénzembernek, aki legutóbb nálunk járt és azt mondotta: * — Miért törődik Magyarország olyan nagyon a zürichi jegyzéssel? Mi, amerikaiak, fütyülünk reá. Figyelembe se vesz- szük, hogy miképen vélekedik a dollárról. Annak az értékét mi magunk állapítjuk meg, nem pedig a zürichi iroda hivatalnoka «pontozza« ki! Sajnos, mi nem vagyunk olyan erőEger, 1921. szept. 30. A vásár olyan, mint a bajazzó ruhája. Messziről tarka, csillogó; közelről foltos, ütöttkopott. Megviselt. A bajazzó kacag. Pénzért szórja a mókáit. S a púderes arcon redőket von az élet gondja. Aki közvetetlen közelről szemléli a vásárt, az kellemetlennek találja a port. Fülsiketítőnek a zajt. Szaglik a levegőben a pénz. Az eladó verejtékezik, a vevő fösvényen begombolkozik. Hja, a pénz drága! A kirakodó vásár. Ruházati cikkek. A tél közeledtével legfontosabbak a ruházati cikkek. A vásár azonban lanyha. Kereslet van, ámde a vevők nem tudják megfizetni a magas árakat. Egy közepes minőségű női kabát 2000—2500 korona. Finomabb 3000—5000 koronába kerül. Gazdasági kabátokat 2000 koronától 6000 koronáig lehet vásárolni. A jobbfajta télikabát 5000—7000 korona. A felső ruhát 2000—4000 koronáért vesztegetik. 5000-ért már elég jó vásári portékát lehet kapni. Jellemző, hogy a vásári árak aránylag nagyon olcsók a bolti árakhoz képest. A csizmadiák és cipészek sátorai között alig lézeng egypár vevő, pedig most volna a csizmavásár évadja. A csizma ára nincs arányban a bőr fokozatos drágulásával. Egy pár csizma 2000—2400 korona. A vevő még ehhez az árhoz is savanyú arcot vág. S amikor rászánja magát s belecsap a mester tenyerébe, még mindig azon gondolkozik, nem igért-e túlságos sokat. A cipők se nagyon kelnek. Immel-ámmal történnek az alkudozások. — Ezerkétszáz korona. Dsrágás, — vakarődzik a vevő. — No, itt a tenyerem. Osapjék bele. Száz koronát leengedek áldomásra. Megegyeznek ,— ezer koronában. Az alsó ing, vagy másképen meleg ing is drága. De az embereket ma már eléggé megedzette a nyomorúság, hogy ezt az árat is — elviseljék. Egy téli ing 200—400 korona, a kezes lábas 250—300 K. De azért olcsóság is van a vásárban. Ez az olcsóság a szövetet vette pártfogásába. 300—600 kor. métere. 900 koronáért, vásári értelemben, nagyon jó szövetet lehet kapni. sek, mint Amerika. Mi nem fütyülhetünk reá. De azért annyira esküdni Zürichre, mint ahogyan mi tesszük, mégis csak — bálványimádás. Ez pedig bűn önmagunk és nemzetünk ellen. Háztartási cikkek. A gazdasszonyoknak a háztartási cikkek okoznak legnagyobb gongot. Mert az edény, amit menyasszony korukban kaptak «staffirungba», idővel kopik, kilyukad. 5 eljön az idő, amikor-a világ legügyesebb drőtostótja sem tudja «befődozni.» A kék edények, jobban mondva a zoműncos bádogödények, ára így alakúi: Egy vödör 160—240 korona. A fazekak 67—103—300 koronába kerülnek. Egy liter körülbelül 60 korona. A favödör 150, a fakupa 120 korona, a dézsa 240, a puttón 400 — 450 korona. Hiába, mindennek meg kell adni az árát. A cserépedények ára is felszökött. Egy csupor 30—60—80—100—200 korona. Cseréptálak 120—150 koronába kerülnek. A virágos fazekak, zöld zománcos csobolyók húsz krajcáros ára ma 50—60—140 korona. — Ki-minő, — mondja a fazekas. Van oiyan cserépárú, amiért 300 koronát is elkérnek. A menyasszonyok sorsa ma ugyanolyan, mint békében. Csak az após helyzete rosszabb. Mélyebben kell belenyúlni a a lajbizsebbe. Mert, ime, egy paraszt éppen most rakja fel a szekérre a menyasszonyi ágyat, szekrényt; mődisat, lakkost. — Mibe került? Az öreg megsodorja a bajszát. — A sifony ezer pöngő, a menyasz- szony láda . . . — Sublót, politúros — javítja ki a lány. — Ezerszáz forént. . . Kiiencszázér is adtak vóna, de a’ nem vöt fényes. Nem kellett a jányomnak. Egy pár széket is vettőnk. Úri nyavaja. 500 pöngő. Stenággya. No gyühű, az ántiját. A bognárok sem olcsójánosok. A szüretelő kádakat 3000—3400—4800 koronáért árulják. A gyári hordó literje 40—4'50 kor. A saját készítésű hordókat 5 K 50 fillértől 6 K-ig árulják. Nem nagyon veszik, pedig igy szüret idején nagy a hordóhiány. Hogy rossz volt a vásár, az bizonyítja, hogy a seprők nem keltek. Nem bizony. Az iparosokból, kereskedőkből kerülnek ki legtöbbször a vevők. Tekintve azt, hogy «új seprő jól seper», söprőt vesznek vásárfiába, hogy legyen mivel udvart söpörni. De úgy látszik, hogy a közmondásra is rácáfolnak az idők. «A régi seprő is jól seper, ha nem telik újra.» Kenyérharc. — „Csak kacagj, bajazzó!“
