Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-09-10 / 204. szám
E'iíiSsetési dijak postai szállítássá tgéss és félévi előfizetést nem fogadónk el. Wfij^ítí évre 110 K, — Eqg bóra 40 K. — ss«i£v<iKs*BB,;*3E5BBMWESi®BS«3s»a®sai®*MK3anfcas»íae Szerkesztőség i Eger, Lieenats. Sifidéfeivatalt Lisesuni ngonsdai Telefon szám IS.POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: BREZNÄY IMRE. A rab Felvidék csörgeti láncát. Bezárják a pozsonyi Egyetemet. Kassa is hasonló sorsra jut. Az Egri Népújság felvidéki tudósítója írja : Nagyon tisztelt Szerkesztő Űr! Onnan írom ezt a pár sort, ahol a büszke Tátra dacos feje ostromolja a felhőket. A kék Lomnic alatt jártam az elmúlt napokban. Az őszi füvek között a fehér porcellánvirágok csillagai ringatóztak. Egyedül voltam. Úgy éreztem, hogy szabad vagyok. Az őszi szél azonban búj- doső kurucok énekét röpítette felém. S a szívembe markolt Krasznahorka búsulása. Félve nyúlok a toll után s amikor kezembe veszem, hogy megírjam ezt a tudósítást, úgy érzem, hogy megcsörren a kezemen a bilincs a Felvidék börtönében. A csehszlovák viszonyokról írok. Egypár jellemző tényt beszélek el. Nem is régen történt: augusztusban. A bratiszlavai magyar tudományegyetemet a hivatalos lap legutóbbi számában megjelent 276. sz. rendelettel megszüntették. A betiltás óriási konsternáciőt keltett, sokan tudni vélték azt is, hogy a kassai jogakadémia is hasonló sorsra jutott. Nem hiába féltünk, aggodalmunk valóra vált, mert a törvények és rendeletek gyűjteményének f. hó 26-án kiadott rendeleté ugyanis kimondja, hogy a pozsonyi magyar jogi fakultás az 1920—21. tanév végével, azaz 1921. júl. 31-én megszűnik. A pozsonyi magyar jogi kar és a kassai jogakadémia abszolvensei a pozsonyi Komensky egyetemen az előbb érvényes tanulmányi szabályzat szerint bocsáthatók az államvizsgákhoz és a szigorlatokhoz, amikor azonban figyelemmel kell lenni az egyes vizsga-tárgyaknál a csehszlovák jogra. Ezen vizsgák számára a miniszter különleges instrukciókat fog kiadni. Ez a határozat azonban 1924. július 31 ével hatályát veszti. A pozsonyi jogi kar eddig szolgálatot tevő tanárai kinevezhetők valamely más főiskolára a cseh szlovák köztársaságban, azonban csakis az 1919. évi febr. 13-iki törvény előírásai szerint. Hogy a kassai jogakadémia is hasonló sorsra jut, mondanunk sem kell. A rendelet szerint az akadémia jövőre szűnik meg. Szomorúbbnál-szomorúbb dolgok történnek mifelénk. Olyan a Felvidék, mint egy nagy siralomház, mintha temetésre készülnénk .. . Készülünk is, de nem köny- nyekkel és rekviemmel! Falusi írás. SzlovenszJcó éhínség előtt áll... De ez nem is csoda. 370 cseh korona egy métermázsa gabona. Nincs ruha. Nincs cipő. Szlovenszkóban, ahol annyi gabona termett, éheznie kell a szegény munkás népnek. A gazdáknak felvitte az Isten a dolgát. A kormányzat tehetetlen velük szemben. A föld népéből kiveszed a szánalom. Élénk világot vet a viszonyokra ez a kis falusi írás, melyet a Magyar Újságban írt egy S. Gy. nevű munkás: Tisztelt Szerkesztő úr! Szíveskedjen megkérdezni a Miniszter urat, hogy mi lesz majd az éhező szegény munkás néppel a jövő év aratásig, aki nem tudja beszerezni a mindennapi Kenyerét a nagy gabona árak miat az aratási idő alatt annyit nem keresett hogy a családnak egy évig elég legyen munka nincs a hol a 370 koronát megkereső egy méter gabonáért, ruhája nincs it az őszi idő meztiláb köl járni mert egy pár bakancsra két hónapig sem leheti megkeresni de még a házhoz más is köl nézők meg csak a szegény munkás népet hogy néz ki sajnos hogy a gazdáknak mennyire föl ment a soruk Bársony selem ruha ezrekért most van rájuk jó világ most zsarolhatják a szegény népet van rá alkalom. Kérjük tisztelt Szerkesztő urat hogy le a gabona árával. Kérjük a Miniszter uratt mert sok család ezer számra fog pusztulni éhen Tisztelettel S. Gy. így fest Szlovenszko. Az állam Bu- gyellárisa is kiürült és az állampénztár kong az ürességtől. A nagyhatalmasdi játékra kell minden adőgaras, parádés felvonúlásokra, a hadsereg milliárdos fentartására, az állandó fegyverkezésre, az óriási határ őrzésére, csendőrökre. Ez emészt fel mindent. A légionárius altiszt évi harmincezer korona fizetést kap, a csendőr se kap kevesebbet száz korona napidíjnál, a fináncot is fényesen fizetik, a detektivekről ne is beszéljünk. Az itt szolgáló cseh hivatalnok gázsija kétszer akkora, mint az idevalóé. Ellenben hadiözvegyek és árvák, rokkantak, az állami és községi nyugdíjasok éhenhalhatnak, a népjóléti intézmények vegetálnak és koldulnak az agyonsarcolt polgárságtól. Ügy fest az állam pénzügye, mint annak a kereskedőnek kirakata, akinek a pultja mögül kifogyott minden árú- cikkje. A mi lelkünk is elpusztúlna, ha nem kapnánk vigasztalást. írjon mihamarabb Egerről, szűkebb hazámról. Amikor esten- den .megcsendül az itteni falu harangja, azt hiszem, hogy a templomok városa küldötte el üdvözletét. Hazafias üdvözlettel: (-------------) H ogyan csehesítenek a csehek ? Felvidéki epizódok. — Éhínség Cseh-Szlovákíában. — Elolvad a pénz a cselákok kezében. íme, egy pár eset a Felvidék hely- . zetéről: — Mert magyar dalt énekelt ... A nagycsótári községi jegyzőt a napokban felfüggesztették állásától. Ferenczy Hugó a neve a jegyzőnek, aki eddig mindig a legjobban látta el teendőit és ellene soha semilyen panasz fel nem merült. Ferenczy egyébként privigyei származású ős perfek- tül beszél szlovákul. E hó 14-én barátaival cigányzene mellett mulatott a vendéglőben és a társaság magyar meg szlovák dalokat énekelt. Ártalmatlan mulatság volt ez, semilyen politikai vonatkozású kijelentés vagy szó el nem hangzott. Pár napra azután a főszolgabíró kiszállt Nagycsótán és felfüggesztette Ferenczyt. — Mulatság, melyről kidobják a magyar fiukat. Besztercebányán nyaral ez idő szerint körülbelül 50 prágai diákleány Szikora igazgatójuk vezetése és felügyelete alatt, akik mulatságot rendeztek a Kath. Legény Egyesület összes termeiben. A mulatságra a jegyeket már egy pár nappal előzőleg adták el és kínálták mindenkinek, még a lenézett magyar fiuknak is, akik mind vásároltak jegyet, hogy este ott legyenek. Azonban este, midőn a tánc megkezdődött, a magyar fiukat sorba kiutasították a teremből ős Karvas József, valamint Platzner Róbert besztercebányai kereskedőket, mivel ellenszegültek, rendőrrel vezettették ki. Okok : magyar beszéd és az igazgató úr «féltette« a lányokat a magyar fiuktól. — A jolsvai népszámlálás. A gömör- vármegyei Jolsván megtartott népszámlálás a következő eredménnyel végződött: 2800 lélek között volt 505, azaz 17*92 százalék magyar. Erre a jolsvai magyarság elhatározta, hogy ellenőrző népszámlálást tart ős 905 lakos saját jószántából a következő nyilatkozatot irta alá: «Alulírott jolsvai lakosok becsületszavunkra és eskü alatt kijelentjük és ezért hajlandók vagyunk az esetleg törvényes következményeket is önként viselni, hogy a folyó óv tavaszán megtartott népszámlálás alkalmával magunkat és családtagjainkat, mint magyarokat jelentettük be«. így csehesítenek a csehek.