Egri Népujság - napilap 1921/2

1921-09-08 / 203. szám

Ozakó ajánlata útban van. Eger, 1921. szept. 7. Megírta már az Egri Népújság, hogy Heltai Húgó színigazgató szinikerületóből Egert kikapcsolták. Heltait Orosházával kárpótolták a veszteségért. Az igazgató távozásával kapcsolatban a városban híre járt, hogy a rettegett társulat az őszi éva­dot még Egerben tölti. Az Egri Népújság munkatársa fölkereste Bayer Henrik városi tanácsost, aki azt mondotta, hogy Heltai már az ősszel nem játszik Egerben. Ozakó Pál színigazgató táviratot küldött, melyben jelzi, hogy ajánlata útban van. Az ajánlat megérkezése után összehívják a szinügyi-bizottságot, hogy részletes bírálat tárgyává tegyék a budai színigazgató feltételeit. Annyi bizonyos, hogy a városnak is áldoznia kell. A kultúr-igényeket ki kell elégíteni. Végre egy jő társulatot akarunk látni. Keserves az, amikor egy ötven ta- vaszszal nem dicsekedő primadonna azt akarja bebizonyítani magáról, hogy ő még csak 16 éves. Szomorú az, amikor jassz- szavakat vegyítenek az édes magyar nyelvbe. De legkétségbeejtőbb mégis csak az volt az egri színházi közönségre nézve, hogy Palágyi óta a vígjátékban sírt, a drámában nevetett. Drágább lett a mozizás. Fölemelte a helyárakat az Uránia igazgatósága. Sokba kerül a film. — Nagy a rezsi. Eger, 1921. szept. 7. Nem egy-két mozilátogatő embert le­pett meg az Uránia igazgatóságának áre­melése. A tavasszal, amikor még vígan fickándozott a korona Zürichben a tőzsde létráján, mindenki úgy gondolkozott, hogy az olcsósági hullám tán az Urániába is elhömpölyög. A korona azonban addig fickándozott, amíg lezuhant, vége lett az olcsősági hullámnak. S beütött a forgalmi adó, ami tetemes, de jogos, elvégre az állami adósságot nem fizethetjük ki sem­miből. Vége lett az olcsó szórakozásnak. A tavasszal, sőt a nyáron is egy páholyülés 15 koronába került, a fenntartott hely 12 korona volt, az első hely 10, a második 8, a harmadik öt korona. Az emeleti zárt- székért 10 koronát kellett fizetni. A pá­holyt még 75 koronájával vesztegették. Ma a páholy 100 korona, egy páholyülés 20, az emeleti zártszók 15, a fenntartott hely 18, az első hely 15, a második 12, a harmadik 8 korona. Öt hat koronával lett drágább minden mozijegy. Az Uránia igazgatósága azt a felvi­lágosítást adta, hogy a forgalmi adó miatt megdrágult a film is, aminek egyébként más oka is van. Külföldről nagyon kevés filmet hoznak be, nincsen import. A film­gyárak nagyon kevés képet bocsátottak ki ezidén. S ezt a kényszerkonjunkturát ki kell használniok. Ma egy film napi játszási díja 3000— 3500 korona. A nyáron 1200—1500 koro­náért elsőrangú műsorokat játszottak. Nagy a rezsi. Itt van a vigalmi adó, a forgalmi adó, az egyenesadó, az üzemi kiadás. Ezt be kell hozni. így drágultak meg az árak ott, ahol az egész világ elfér egy lepedőn. A csendőrök tisztelegnek a magyar ruhás lányoknak. A magyar lányok Sopronban elhatározták, hogy ezentúl magyar ruhá­ban fognak járni. Mikor ezt megtudták a csendőrök, összesúgtak és elhatározták, hogy ezentúl minden magyar ruhás leány­nak tisztelegni fognak, előírásosan, mint a katonáknak. EGRI NÉPÚJSÁG HÍREK. Eger, 1921 szeptember 8. jiz emberi szív nem szakad meg soha, mert ennyi fájdalom, arcú/csapás, szégyenpad és vesszőfutás után mi ff agyarországunkban már senki se élne. (-) A Kisasszonyi búcsú. A Kisasszonynapi szokásos búcsút ma tartják meg áhítatos egyházi ünnepséggel a Kisasszony temető­ben. Reggel 7 órakor csendesmise lesz a temetői kápolnában. 10 órakor Fábry Béla szent beszédet mond, amely után ünnepi nagymise lesz körmenettel. Délután négy órakor litániát imádkoznak s a Kisasszony­napi búcsút körmenet fejezi be. A dolovai nábob leánya. A Leány Club özv. Misik Jánosné polgári isk. tanár ős Bárdoss József dr. rendezésében a hőnap végén, vagy október elején Herczeg Ferenc egyik pompás darabját: «A dolovai nábob leányát» adja elő. A szereposztást még titokban tartják, de sikerült megtudnunk, hogy elsőrangú erők játszanak. Vratarics Klárika, Bottka Mici képviselik a darabban a Leány Clubot. A férfi szerepeket Búzás Endre vm. aljző, Nagy László, Bariss Dezső, Petrik Sándor, Nemecsek Aurél, Bartha Béla, Kelemen András, Zeley Barna stb. alakítják. Értesültünk, hogy az «Arany­virág» c. operett a hő vége felé színre kerül pompás rendezésben, bájos lány-staíisz- teriával, kiválóan összetanúlt karral. A fő szereplők tehetségük legjavát nyújtják. Méhészet a középiskolákban. A földmíve- lésügyi miniszter a vallás- és közoktatás- ügyi miniszterrel egyetértve, elhatározta, hogy a középiskolák részére olyan vidé­keken, amelyek a méhészetre alkalmasak, méhészeti felszerelést ad, hogy a tanuló ifjúság szabad idejében megtanulhassa a méhészkedést. A nyugatmagyarországi tanítók figyelmébe. A kir. tanfelügyelőség figyelmezteti az érdekelt oktató személyzetet, a miniszter- tanács kimondotta, hogy azon tisztviselő, aki a kiürítendő nyugatmagyarországi területről engedély nélkül állását elhagyva bejön, vagy távozik, lemondottnak tekin­tendő. Szüreti mulatság a Koronában. Folyó hó 11 én vasárnap d. u. 3 órai kezdettel tart­ják a hentesek ős mészárosok nyilvános szüreti mulatságukat a Korona vendéglő­ben. A mulatság előtt festői csősz felvo- núlás lesz a Széchenyi utcán. A rendező­ség nemes meggondolással, a mulatság tiszta jövedelmének egy részét az Egri Népújság hadifogoly alapja javára aján­lotta föl. Épen ezért feliilfizetéseket szí­vesen fogad és hirlapilag nyugtáz. A Vámpolitikai Középpont tájékoztató elő­adása. Az uj vámtarifa megalkotása a keresk. ipari élet ezidőszerint való legnagyobb szük­ségessége. Ennek a munkának a keresk. és iparkamarák részéről való kidolgozása lé­pésről lépésre haladó erős munkával folyik. A kamarák Vámpolitikai Középpontja e nagy kérdésről a vidéket is tájékoztatni óhajtja. Ily tájékoztató előadás lesz szep­tember hó 9 én pénteken délután fél 5 órakor a miskolczi Kereskedelmi és Ipar­kamara nagytermében, amikor a kereske­delmi minisztérium vámügyi szakreferensei is jelen lesznek. A kamara az alkalomra meghívta a kerület gyárosait, kereskedelmi és kézműipari szakmáit, képviselőit, hogy kívánságaikat előadhassák. Kedvezményes fürdőzés a köztisztviselők­nek. Az Egri Városfejlesztő R. T. kád és tükörfürdőinél szeptember hő 15 tői kezdve az árakat tekinteitel a fűtőanyag drága­ságra és az uj forgalmi adóra mérsékelten 10—20 °/o-al fölemelték, viszont a tükör­fürdő használati díját 40 % al leszállítot­ták. Hogy azonban a köztisztviselőknek lehetővé tegyék a fürdő használatát, a végrehajtóbízottság határozata értelmében a jelenlegi hétfői napon kívül hetenként a pénteki napot engedélyezték, amikor is a köztisztviselők a fürdőket 50 %-os en­gedménnyel használhatják.— Amennyiben az esetleges fűtőanyag-hiány miatt a für­dőüzemet hetenként 4 napra korlátozzák, a tisztviselői kedvezményes napok akkor is megmaradnak. Balesetek a vaggonutcában. Lebukott a létra legfelső fokáról. Alig múlik el nap, hogy baleset ne történjék a vaggonlakók között. Vasárnap délben egy uriasszony oly szerencsétlenül bukott le a vaggonba vezető létra legfelső fokáról, hogy arcán, lábán, kezén, mellén súlyos zúzódást szen­vedett. Három egészséges foga meglazűlt, a negyedik kitört, úgy hogy komplikáltabb fogmütét végrehajtása miatt kénytelen volt Budapestre utazni. — Agyrázkódás. Hétfőn egy hároméves kisfiú a sínek közé bukott. Agyrázkódást szenvedett. Élet-halál közt lebeg. Ki lesz felelős az esetleges gyermek­halálért ? — Sírógörcsöt kapott. Az örökös tolatás, sípolás, dübörgés még a legjobb idegzetet is megőrölné, nem pedig az amúgy is tönkrement szervezetet. Egy idősebi) űriasszony sirógörcsöt kapott, a másiknak a fejére esett egy bőrönd, az orrát bezúzta. — Idegzsába. Égy úriember a léghuzamos vaggonban olyan idegzsábát kapott, hogy. 3 hete mozdulatlanul fekszik az ágyban. A hivatalát sem látogathatja. Mások láb- ficamot, a rozsdás szegeken kisebb vár mérgezéseket, ütéseket szereztek. — Nyolc hónapja ágyban fekvő beteg. Egy 70 éves úrinő a februári higegben meghűlt s azóta — nyolcadik hónapja — ágyban fekvő beteg. — Amikor tolat a mozdony, a vaggonlakók útcájában poharak, tányé­rok, csebrek légiói törnek össze. S a ser­penyőkből kiloccsan a drága pénzen vásá­rolt tej. Érzékenyen éri a legkisebb vesz­teség is a vageronlakót, akinek egyébként is anyagi zavarokkal kell megküzdenie. Mi most a divatos jókívánság? Változnak az idők. Ezelőtt rettegtünk az adótól. S most az ember, ha jót akar a felebarátjá­nak, minél több forgalmi adót láván. A Magyar Lloyd. A közgazdasági világ legszélesebb köreiben egyre fokozódó figye­lemmel kisérik ezt a hatalmas közgazda- sági újságot, melynek rendkívül nívós és példátlanul gazdag tartalma meghódította nemcsak a szorosan vett szakköröket, ha­nem az egész magyar intelligenciát, mely a mai viszonyok között fokozott érdeklő­déssel viseltetik a gazdasági élet iránt A Magyar Lloyd messzemenő célt tűzött maga elé: ez az impozáns lap nemcsak Csonka- Magyarországnak, hanem a régi Nagy-Ma- gyarországnak készül és ez a rendeltetése jut kifejezésre a lap címében is, mely sze­rint a magyar Lloyd a dunai államok köz- gazdasági újságja. A Magyar Lloyd nem dolgozik lármás reklám olcsó eszközeivel, impozáns munkája azonban e nélkül is ki­vívta az általános elismerést és a Magyar Lloyd ma már közkedveltségnek örvend városunkban is. A Magyar Lloyd magyar- országi szerkesztőségének és kiadóhivata­lának címe egyébként: Budapest, VIII. Rákőczy-út 73. Földmives olvasóink figyelmét felhívjuk az Országos Földmives Szövetség hivatalos politikai heti lapjára a «Magyar Falu»-ra. E lap két esztendős fennállása óta nem­csak a magyar falvak lakóinak, de az egész ország és a külföld figyelmét is magára vonta. Közleményeit akárhányszor az amerikai magyar lapok is átveszik. Nagyatádi Szabó István és Mayer János lapvezérsége, Meslcó Zoltán főszerkesztése és Bíró Imre Boldizsár felelős szerkesz­tése mellett jelenik meg ez a földmives érdekekért harcoló lap, melyből mutat­ványszámot szívesen küld a kiadóhivatal. Megrendelhető : Budapest IV. Izabella-utca 71. szám alatt. Nem szállítják le a dohánynemüek árát. A dohánynemü árúnak leszállítására alig le­het a dohányosoknak reménye, mert a dohányjövedék igazgatóságának száma­dása szerintjmfizetés nélkül olcsóbban a dohányárukat előállítani lehetetlen. Az egri- pénzügyigazgatóságot legutóbb ér­tesítette erről a dohányjövedék igazgató­sága, egyben felhívta, hogy a trafikáru olcsóbbodására vonatkozó alaptalan híre­3

Next

/
Thumbnails
Contents