Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-08-28 / 194. szám
4 EGRI NÉPÚJSÁG két, hogy egy osztályba 80 tanulónál több föl nem vehető. A Líceumban 29-én a belvárosból, 30-án a külvárosból jelentkező- , két Írjuk be, 31-én a még esetleg üresen maradt helyre veszünk föl. Az igazgatóság. Dózsa nem kell! Az egri közalkalmazottak Isaák Gyula elnöklete alatt ma délután 5 órakor értekezletet tartottak a vármegyeháza üléstermében. Az élelmezési bajok megvizsgálása céljából egy hattagú bizottságot választottak, amelynek tagjai lettek Bene Lajos, Encsy Kálmán, Horkay István, Hegedűs József, Mártonffy Lajos és Trak Géza h. polgármester. A gyűlés nagyon zajos volt. Az elnöki csengő sokszor zúgott. Az indulatoskodás miatt komoly eredményt az élelmezési kérdésben nem tudtak elérni. A megjelentek refrénszerű fölkiáltása mindig az volt: «Dózsa nem kell!» Nagy bajok vannak itt. Nincsen se liszt, se cukor, se só, tán kérdőjel sem, mert azt meg az arcok öltötték fel. Horkay István, Hrabovszky Géza, Szikszay Lajos, Csiffáry Vazul, Deák Lajos ismertették a tisztviselő ellátás szomorú helyzetét, ami addig, amig Dózsák intézik, örökké kérdőjel marad. A móltatlankodás úgy robbant ki, hogy a tisztviselők dohos, anyarozsos lisztet kaptak. A Mese turisztikai kirándulása. A Mese által tervezett kirándulásra a jelentkezés határidejét ma délelőtt 10 óráig meghosszabbították. Indulás délután 2 órakor autóval. Az Eszterházy-térről. Útirány: Felsőtárkány-Barátrét-Mész völgy- mészvöl- gyi barlang. Útiköltség 40 K. oda és vissza. Olcsóbb lesz a vasút ? ? Csak a diákjegyek drágulnak. A szomszédos államok már megkezdték a vasúti és hajózási tarifák leszállítását. Románia 50 százalékkal, Csehország 30°/o-al tette a vonatot olcsóbbá, Szerbiában pedig épen most dolgoznak a leejtésen. A Duna Gőzhajőzási Társaság is mérsékelte már a személyszállítás diját. Állítólag a Máv. is komolyan foglalkozik a kérdéssel és az átmeneti tarifa tanúl- mányozása már ki van adva egy szak- bizottságnak. Alighogy a fenti sorokat leírtuk, a miskolczi üzletvezetőségtől azt az értesítést kaptuk, hogy szeptember 1-én 100 százalékkal lesz drágább a diák vasúti jegy. Ebből tehát éppen az következik, hogy eszeágában sincs a Máv.-nak az árakat leszállítani. A lakáshivatalt kiveszik a belügyminisztérium hatásköre alól. Az immár nemzeti csapássá felnövekedett lakáskérdéssel végre a kormány is foglalkozni kíván. A minisztertanács megbízta Ber- nolák népjóléti minisztert, hogy módosítsa át a lakásrendeletet. Ezzel tehát a lakás- hivatalok kiestek az igazságiigyminiszter kezéből. De ideje is már. Legalább meg van a reményünk arra, hogy a gyorsan közelgő tél a vaggonlakókat már nem találja a pályaudvarokon. Hogyan születik a rémhír? Kere- csendi emberek rémüldözve beszélik, hogy a pusztaszikszói kovácsmesternek, Juhász Ferencnek a felesége marólúgot itatott a mostoha gyermekével, akit csak nagy nehezen tudtak megmenteni. A tett elkövetése után az asszony pedig felakasztotta magát. Lapunk munkatársa érdeklődött a rémes tragédia részletei iránt és megtudta, hogy csak egyszerű rémhír terjesztésről van szó. Hajdúné valóban felakasztotta magát, nem tudni mi okból, de már régen halott volt, amikor a kis mostoha marólúggal megégette — a száját. A sérülés egyébként egész könnyű természetű s az árva gyermek ismét olyan öntudatlanúl víg, mint volt. Gyöngyös 4 vaggon szenet termel naponta. A gyöngyösi szénbányában meg- indúlt a lignit termelés. A termelés napi 4 vaggont tesz ki, amelynek a hozadőká- ból még kiépítik a függőleges és lejtaknát is. A bánya-üzem vezetősége biztosra veszi, hogy az idén minden anyagi bajt kihevernek. Mulatság 8 halottal. Megrendíő szerencsétlenségről ad hírt a Magyar Jövő felvidéki tudósítója. A múlt hét péntekjén a megszállt területen fekvő Felsőjablonca községben mulatságot rendeztek a falusiak. Már javában állt a mulatság, mikor Dun- csák István jabloncai gazdálkodó egy, az erdőben talált s fel nem robbant ágyúlövedékkel a kezében megjelent a mulato- zők közt. Az ágyúgolyót Korcs János siketnéma, falubolondja kivette a gazda kezéből s — jól sikerüli tréfát akarva rögtönözni — a mulató társaság közé dobta. A hatalmas detonáció közben vérfagyasztó ordítás hallatszott a robbanás színhelye felől. Abban a csoportban, ahová a lövedék esett, 11 ember állott, nyolcat közölök darabokra tépett a gránát, hármat pedig haldokolva szállítottak a kórházba, ahol nemsokára kiszenvedtek. A szerencsétlenségnek még 4 súlyos sebesültje van. Az iparos tanúlók Football-versenye. Ma délután V25-kor az Egri Munkás Testedző Egyesület ifjúsági I-ső csapata a Füzesabonyi Önképzőkör ellen játszik. Előbbinek a győzelmét várjuk. »Óriási a drágaság!» Egyik soproni tudósítás, az ottani helyzetről írván, a többek között azt mondja: «A válságos állapotok Amiatt rohamosane melkedtek a piaci árak. A drágaság óriási. Egy kgr. sertéshús póldáúl már 70 korona . . .« Mit szóljunk ehhez mi, egriek, akik hivatalosan megállapított árban 72 K-t fizetünk egy kgr. sertéshúsért? Pedig nálunk nem «válságosak az állapotok« ! Ismétlőiskolások. Felhívás. Azok a szülők, akiknek 12—15 éves korban levő ismétlőiskola-köteles gyermekeik vannak, kötelesek gyermekeiket a Gazdasági népiskolába elvezetni és beíratni. Az iratko- zás (Kertész-útca 82. sz.) f. é. szept. 1—3-ig lesz. Akik ennek a felhívásnak eleget nem tesznek, azok az 1921. évi XXX. törvénycikk 8—9. §. szerint kihágást követnek el, melyet a törvény 600 korona pénzbüntetéssel — behajthatatlanság esetében elzárással — büntet. Gondnokság. Beíratás Komáromy Ödön zenetanár zeneiskolájában naponként. Előkészít vizsgára az országos m. kir. zeneakadémián («zeneművészeti főiskola») vagy a «nemzeti zenedén.» Főtanszakok: Zongora és ének az elemi kezdettől a magas kiművelésig. Kötelező melléktárgy mindkét főtanszakon a zeneelmélet összes ágazatai fokozatosan. Deák Ferenez-utcza 2. 3—3 Gáspárdy Katinka zeneiskolájában beíratások naponta. Zongora, hegedű, ének és melléktantárgyak. Előkészít ős vizs- gárakészít Orsz. Zeneművészeti Főiskolára. (Zeneakadémiára). Zongora, hegedű ős énektanításra. 3—6 Úri leányok részére szabás-varrás tanfolyamot kezdek szeptember hő 1-őn Fenyő Lipőtnő Újvilág-utca 6. 3-3 Az Országos Vas- és Gépiparí-ki- állitás rendkivüli sikere. Budapesten, a városligeti Iparcsarnokban augusztus hó 19-én nyílt meg az Országos Vas és Gépipari Kiállítás, mely azóta országos eseményé nőtte ki magát. Hatalmas tömegek látogatják az ország minden részéről és számos külföldi látogatója is volt. Különösen a mezőgazda közönség kereste fel nagy számmal a kiállítást, ahol az új mezőgazdasági gépek és eszközöket nagy érdeklődéssel tekintik meg. A kiállítás szeptember végéig lesz nyitva. Eddig közel 100.000 látogatója volt. Ä magyar estélyek sikere. Jól megrendezett, hangulatos maggar estélyeket rendezett tegnap az Uránia színház, mely alkalommal kedves újítással szolgált közönségének, az eredeti betétdalokkal. Ä stílusos zenekiséretet erre az alkalomra szervezett külön kis zenekar szolgáltatta Zoltán Alajos hegedűtanár vezetése mellett. Ä Falu rossza szebbnél-szebb tájképei; hangulatos jelenetei nagg hatást értek el. Ma ugyanez a műsor kerül színre fél 7 és fél 9 órai kezdettel. — Ä csütörtöki évadnyitó műsort legjobb lélekkel ajánljuk az Uránia látogatói figyelmébe. 22Valóban kiváló hatású, felülmúlhatatlan és változatlan minőségű fogápolószer az «Elida» fogkrém. Ügyeljünk az «Elida»-névre és a zöld csomagoló kartonra. 2—2 Tisztelettel felhívjuk az olvasó közönség b. figyelmét Schichtancz Vilmos mai hirdetésére. 1—10 Szilágyi és Diskant miskolczi gépgyáros-czég kitűnő könyökszerkezetü és viznyomásu borsajtóira, valamint legújabb rovátkolt zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemelendők különösen a czég által feltalált és készített Kossuth- és Hegyalja-bor- sajtók, melynél, a régi világ fából készített prése zseniálisan egyesítve van a modern technika vívmányaival. Ä sajtók felsőrésze aczél, alsórésze faszerkezet. Ennélfogva a must seholsem érintkezik vasrészekkel, hanem csak fával, ami a must szinét, izét, zamatját nem befolyásolja. Ä törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen ki lehet venni. 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és pozsonyi II. mezőgazdasági, az 1906. évi nagyváradi, 1907. évi pécsi, 1914. évi budapesti országos kiállításon a czég borsajtói első díjjal és aranyéremmel lettek kitüntetve. Ä czég ingyenes árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. ________3—5 T őzsde. Zürich (Budapest) 150. Termény tőzsde: A mai termény tőzsde irányzata közepes forgalommal folyt le. Az érdeklődés középpontjában a búza és a rozs állott. Búzát promt szállításra 1525 koronáért keresték. Bükkönyös búzát egy tételben 1350 koronáért kötöttek. Put- nokon a búzát 1480 koronáért jegyezték, hozzá még 40 koronát fuvarért fizettek Rozs a feladó állomáson 1150-tól 1160 ig Takarmányárpa ab Budapest 1360—1420 Salgótarjáni árpa 1535, (sörárpa) ab Budapest 1550—1600. Tengeri üzietnőlküli irányzata szilárd. Hivatalosan jegyezték ab Budapest 1625—1665. legújabb" Sopronból kivonúlt a magyar helyőrség. Tegnap délelőtt a soproni helyőrség a Szóchenyi-téren gyászünnepségre gyűlt össze. Fluck ezredes, állomásparancsnok beszédet intézett a katonákhoz s a gyászfátyolos nemzeti lobogót szomorúan lengette a szél. Elénekelték a Himnuszt, azután zene sző nélkül, halálos csöndben ki- vonúltak a városból. Kiadótulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZOVETKEZET. Igazgató: Radii Károly.-). A legszebb embert (,. sem képzelhetjük el egészséges szép, fehér fo ga k n é 1 k ül, mert ezeK nélkül szépsége nem teljes; de a száj leheletének is kellemesnek kell lennie. — Ezért hölgyeim és uraim hasz- ■$. náljanak reggel és a főétkezések után fogaik ápolására és ^ 1 s z á j ü r e g ük, tisztán- és üdőntartására kipróbált, bevált szereket, vagyis: „Elida“-fogkrémet és „Elida“-száj vizet, w 1—1