Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-08-19 / 187. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 3 Bevonulásunk a felszabadult Baranyába. Közvetlen kocsit Egernek! Eger, 1921. augusztus 18. A napokban Budapesten jártam s már odautazásom alkalmával is feltűnt, de visszautazásom alkalmával is tapasztaltam, * hogy jelenleg Budapest és Párád között közvetlen vasúti kocsik közlekednek. Ez a körülmény szolgáltatott okot e kis közlemény megírására, amelyet így a nyilvánosság előtt akarok az illetékes körök figyelmébe ajánlani. A háborút megelőző időben egy vonatpárhoz volt Egernek közvetlen vasúti koosijárata, amelyet (sub titulo: takarékosság) a Máv. már a háború kitörése előtt beszüntetett. Ki akarom mutatni, hogy Egernek joga van minden Budapest felé és felől jövő vonathoz közvetlen kocsira; másrészt azt, hogy ennek a jogos kívánalomnak teljesítése sem pénzügyi, sem műszaki akadályokba nem ütközik. Minden Budapest felé haladó és onnan indított vonatnak van annyi egri utasa, hogy egy közvetlen első és másod- osztályú fülkéből álló kocsit megtölt. Mégis, ha az egri utas (különösen a hét első napjaiban) Budapestre akar menni: biztosan el lehet készülve arra, hogy az egész utat végig fogja állni. Az ülőhelyeket ugyanis már a Miskolcz felől jövő utasok teljesen megtöltötték. Azt kérdezem az Államvasutak igen tisztelt igazgatóságától: miért van az ülőhelyekre a Miskolcz és környékéről jövő utasoknak állandó előnye; azt kérdezem az Államvasutak üzletvezetőségétől: mivel különb a Miskolcz és környéke utasainak pénze, hogy ők állandóan ülve, az egriek pedig csak állóhelyen tehetik meg a budapesti utat? Mi indokolja azt, hogy az üzletvezetőség ezt a körülményt eddig nem fontolta meg s hogy végre az egri utasokat is helyhez kellene juttatni. Hiszen az Államvhsutak üzleti vállalkozása az államnak, amelynek mindig a szükséglethez és körülményekhez kellene igazodnia. Miért nem lehet a Budapest—Mis- kolczi garnitúrából egy kocsit Budapest és Eger között járatni ? Több vasúti kocsira szükség nincsen, mert hiszen akár az egri, de inkább a fővonali vonat egy kocsija Eger részére lekapcsolható. Ez esetben Füzesabony és Miskolcz között közlekedik egy kocsival kevesebb, ami már ott nem volna lényegbe vágó körülmény. Forgalmi nehézséget nem okoz, mert hiszen Füzesabony ivízállomás,» hol a vonatok legalább 10 percet állnak s igy időveszteség nincsen. Az egri lokomotív állandó tolatási szolgálatot végezvén Füzesabonyban, állandóan rendelkezésre áll a kocsik átváltására. Azt hiszem, — s ezt mint gépész- mérnök mondom, — hogy a kocsik lecserélése számbavehető szénfogyasztási többletet nem okoz. Azzal végzem, amivel elkezdettem: van Eger olyan jelentékeny városa Csonka- Magyarországnak, mint amennyire jelentékeny fürdője Párád, van legalább annyi egri utasa a Máv.-nak, mint amennyi utazó fürdővendége Párádnak s ezek a munkában utazó egriek megérdemelnek legalább annyi kényelmet, mint a parádi üdülők. Ringelhann Béla, igazgató-főmérnök. M. T. I. jelenti: A demarkációs vonal mentén, Morzső község közelében a szerb határőrség váratlanéi elhagyta állásait. A lakosság erről azonnal értesítette a magyar katonaságot és ekkor kitűnt, hogy nemcsak a határt hagyták el a szerbek, de már Szigetvárról is kivonúltak. Csapataink részéről az átvétel dolgában megtörtént az intézkedés. A csendőrség s az államrendőrség sürgősen átlépte a demarkációs vonalat Somogy-apátinál és tegnap délelőtt bevonúltak Szigetvárra. Pelcel főszolgabíró utasította a ltözigaz- gatási hatóságokat, hogy kezdjék meg hivatali működésüket. Szigetvár lobogódísz- ben van. — A régi főszolgabírókat és szolgabírókat, akik nem tértek vissza, szökevényeknek tekintik. Az írek a függetlenségért. M. T. I. De Volera az egész ír nép nevében kijelentette, hogy a londoni feltételeket nem fogadják el. Az íreket nem lehet elbolondítani, mert azok továbbra is a függetlenségükért küzdenek. Az ír nép a legerősebb ellenállást képest kifejteni az elnyomókkal szemben, s ha az összes erőit kimeríti is, el akarja érni a függetlenségét. A csehek meg akarják támadni Németországot. Budapest. A M. T. I. jelenti: Egy felsősziléziai újságíró Beuthen- ben arra a tapasztalatra jutott, hogy a csehek támadást terveznek a németek ellen. Ugyanolyan helyzet fog előállni, mint a lengyelek felsősziléziai támadása következtében. Sajátságos, hogy a cseh politikusok egyáltalában nem tiltakoznak a híresztelés ellen. A német-cseh viszony e- miatt nagyon feszült. HÍREK. Eger, 1921. augusztus 19. Kétszáz dalos szerenádja. Ma este félnyolc órakor a vendég dalárda és az egri dalkörök szerenádot adnak Dr. Szmre- csányi Lajos érsekfőpásztornak. Ezután a dalosok, mintegy 200-an lampionos menetben felvonóinak a Vár fokára ős onnan közös szerenádot énekelnek a város tiszteletére. Az énekben legtisztábban lehet gyönyörködni a Kossuth-téren. A Szent Istvánnapi körmeneten — a rendezés okából — kívánatos lenne, hogy egyesületek, társulatom testületileg és zászlójuk alatt vonulnának fel. Éppen azért ez utón kérjük föl a vezetőségeket, hogy ebbeli szándékukat szíveskedjenek bejelenteni a plébániai hivatalnál a délelőtti órákban. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik nemes részvétükkel bármi módon könnyítettek nehéz fájdalmunkon, midőn feledhetetlen családfőnk elvesztését siratjuk. A Merschitz-család. «Nyukosz.» Dr. Karikás József nyug. százados-orvos a «Nyukosz»-tagokat és családtagjaikat kedvezményes áron gyógyítja. Rendel d. e. 10—12 és d. u. 15—17-ig Deák Ferenc-u. 12. sz. alatt. Nyukosz egri főcsoportja. Túlzottak az orosz rémhírek. A párisi lapok átvették Bethlen grófnak azt a cikkét, amelyben a bolsevista ellenes mozgalommal foglalkozik. Bethlen szerint az orosz eseményekre vonatkozó hírek túlzottak. A vörös hadsereg csupán arra elegendő, hogy az uralmat fenntartsa. Az éhínségnek is nagyított híre érkezett el hozzánk. A rémhíreket maga a Szovjet terA bevonulás után hálaadó istentisztelet volt, amely után a csapatok tovább vonűltak délfelé. Barcs és Báttaszék községeket tegnap éjjel már elérték. A köz- igazgatás rendszeresen működik. Érdekes, hogy a szerb közigazgatás vezetője Soisics főszolgabíró bevárta a mi csapatainkat és azt kérte, hogy a bútorait szabadon kivihesse. Természetes, hogy a kérését teljesítették. Somogy és Tolnamegye órák kérdése csak, hogy teljesen felszabadúl. Somogy- ből eddig 45, Tolnából 5 község van a kezünkben. A demarkációs vonal mentén a kaposvári körletparancsnokság megkezdte a hidak és telefonvezetékek kijavítását. A vasúti közlekedés Szent István napján valószínűleg megindul. jeszti, hogy szánalmat keltsen maga iránt az államok között és segélyt kapjon. Ä kalandos György herceg lett a szerb hadsereg főparancsnoka. Petár szerb király halála napján nyilvánosságra került az is, hogy a szerb hadsereg főparancsnokságát a «kalandos György hercegre« bízták. A kinevezés szerb katonai körökben nagy feltűnést keltett. Anyakönyvi hírek. Újszülöttek: Rad- vánszky Mária szakácsnő Margit és Béla nevű iker, Húsz Lajos kőművessegéd Róza, Yig István földműves István, Ludnay István földműves Sándor, Bobkó István földműves András, Lakatos Lajos máv. mozdonyfűtő Albert, Babóczki Bertalan földműves Anna, Deutsch Miksa rőfös kereskedő Károly, Juhász Sándor katona Erzsébet, Vitkovszky Lajos hentes m. Katalin, Grünbaum Mór műszerész segéd István, Gyetvai István földműves Sándor, Rosenberg Sándor kereskedő Vilmos, Ambrus János ács m. Mária és Józsa Sándor földműves Mária nevű gyermeke. — Kitár- dettettek: Boroviczény Aladár követségi titkár volt egri és Gróf Schőnborn Ágnes Weggis községi lakosok. — Házasságot kötöttek : Szeredi János földműves és Csuhái Rozália egri, Báthory József m. kir. tizedes és Tóth Anna egri lakosok. — Meghaltak: Kiss Imre csizmadia 71, Özv. Bélák Ferencné Szabó Eszter 87, Joó Ignác földműves 27, Fenyves Andor magán- tisztviselő 22, Bukoli Anna 14 éves, László Gizella 1 hónapos és Pálok Margit 25 napos korában. Elveszett vörösszőrű kölyökkutyám. Megtalálója jutalomért hozza Groszmann ékszerészhez. 1—1 Az Egri Torna Egylet külön vonata Párádra előreláthatólag reggel 6 órakor indúl. Jelentkezéseket a hírlap iroda ma déli 12 óráig fogad el. Részvételi díj felnőtteknek 75 korona gyermekeknek 40 korona. Pontos indulási és érkezési idő a szombati újságban. l—1 Lövy Vilmos fogászati működését ismét megkezdte. Szent János-utca 14. szám alatt. . 5—5 A Propaganda Vállalat üzlete köl- csönkönyvtárral felszerelve Érsek-útca 1. szám alatt van. 29— Garamszeghy Sándor a Nemzeti Színház költői lelkületű művésze, Mezőkövesd szülötte már bebizonyította filmrendezői, filmszinészi és filmírói tehetségét, amikor megalkotta a Matyólakodalom című Délibáb filmjét. Második műve Szemere Cyörgy Forray család című regényéből készült Gróf Mefisztó című 5 fejezetes irodalmi film. Holnap szombaton mutatja be az Uránia 'h 7 és 9 órai kezdettel 15— «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen.« Tőzsde. Zürich (Budapest) 155. Kiadótulajdonos : EGEI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly.