Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-08-02 / 173. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG Hock Jánosék és Károlyiék készen állanak, hogy átvegyék az uralmat. Persian Ádámot és Rejődöt azért tartóztatták le, mert a kis antant fizetett be- ■ roncei voltak. Az utódállamok ugyanis meg akarják csinálni a Dunai Egyesült Államokat, azt a szomorú konföderációt, amely minden lenne : csak magyar és keresztény nem. Vázsonyiék és Beniczkyék a jogfolytonosság megsértett önérzetével vezetik a Karlisták táborát, a királykórdés folytonos kiélezésével akarják egymásnak ugratni a pártokat, felborítani a rendet, hogy ismét jöhessen az a jóvilág, amelyben a demokrata demagógia leple alatt a hazardőrö- zés szabadon garázdálkodliatik. Az ország el fog pusztulni, ha a komoly pártok össze nem fognak. Eljött az ideje, hogy megalakítsák az egységes kormányzópártot,: hogy a kisgazdapárt fuzionáljon a nemzeti egyesülés pártjával. Forrjon össze a vállvetett küzdelem elszántságával s egyszersmind bizakodásával, mert enélkül a j két józan és magyar érzésű párt kézfő- j gása nélkül, itt a Vázsonyiak, Beniczkyek, Persiánok, Lovászyak kezében fog agyonrothadni és a züllés fertőjébe jutni az ország. (Éljen az egységes kormányzópárt!) — Én másfél esztendeje dolgozom már a fúzió érdekében, de most úgy érzem, hogy kétszeresen szükséges és égetően időszerű az egyesülés megvalósítása, mert a nemzet élete forog kockán. Ha félreértés volt eddig közöttünk, a két párt között, azt a meg nem értést félre kell tenni. Úgy cselekedjünk, mint a villam-batteriák, amelyek megerősítik ős nagyobb feszültségűvé teszik az áramot. Vállaljuk a villamos battériák szerepét. A fúziót meg kell csinálni. Budapest. A M. T. I. jelenti: Megbízható forrásból vett értesülések szerint a budapesti antant misszió az antant döntősének alapján foglalkozni fog és pedig végleges formában Baranya, Pécs, Baja és a szegedi háromszög kiürítése tárgyában, úgy, hogy már csak a kiürítés határidejének megállapításáról lesz szó. Még e héten meghozzák a határozatot, hogy a mielőbbi kiürítés megkezdődhessék. A megszállók minden tekintetben alávetik magukat az antant parancsának. A nemzeti hadsereg részéről Koós Károly tábornok vonul be Pécsre és ez lesz az első lépés, hogy Szent 1919. aug. 2. (szombat.) Megfordult a kocka, de a vörösöket maga alá temette. Az éjjel telefonjelentés jött Pestről: lemondott a Kún-kormány, helyébe tiszta szocialista minisztérium alakult. Peidl elvtárs az elnök. Gyiffka ügyes politikus. Megérti a változást. Ő nem kommunista többé, hanem szociálista. Ő elég hamarosan átlátta a helyzetet, de a kemény nyakú elvtárs, Kurucz, a katonai megbízott, másNagyon szomorú tényt látunk. Ugyanis egyes politikusok a kormányzót el akarják kedvetleníteni, s így a személye ellen titokzatos aknamunka folyik. Ezt meg kell gátolni; ezt nem szabad megengednünk ! Felkiáltások: (Nem engedjük. Tiltakozunk. Éljen Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. Percekig tartó taps, zúgó éljenzés.) A nagy választmány lelkének kirobbanó megnyilatkozásával a következő határozatot hozta: — Fölhívjuk a vidéket és az egész ország társadalmát, hogy tiltakozzék az ellen az aknamunka ellen, amely a kormányzó személye ellen irányul. Eger város közönsége fölháborodva utasítja vissza a kormányzót ért támadásokat és biztosítja hűségéről, kitartásáról és bizalmáról. v Tiltakozunk a napről-napra jelentkező puccskísérletek ellen, amelyek a fennálló rendet föl akarják forgatni. Ne vezessenek bennünket újabb szerencsétlenségbe. Mi egy erővel és egy akarattal küzdünk azok ellen, akik a külföld előtt be akarj ák feketíteni a mai kormányt és le akarják járatni a legfőbb méltóság tekintélyét. Kijelentjük, hogy olyan keresztény politika, amely egy csapáson halad a Vázsonyiak- kal és a Beniczkyekkel, nekünk nem kell. Mi haladunk a nemzetmentés útján. A nép szivéből veszi az erőt és evvel az erővel minden puccski- sérletet meg fog akadályozni. Azt hisszük, hogy az egész ország, mint egy tábor áll Horthy Miklós ős a kormány mögött. Követeljük, hogy a kormány haladjon továbbra is kitűzött célja felé ős az ország ellen irányuló támadásokat vezesse le. Ez az ország akarata! István ezeréves országának első részét a megszállóktól visszavesszük. A szerb kiürítési hadműveletek első területe Somogy és Tolna megszállott részei. Második kiürítési terület Pécs városa, egészen Villányig és Siklósig. A harmadik kiürítési terület arra a vonalra esik, amelyet a trianoni békeszerződés végleges határ gyanánt megállapított. Mind a három kiürítésiterület hadműveleteinek 8 nap alatt meg kell történnie. A kerületek átvételénél mind a két államtól 10 tagú katonai bizottságot küldenek ki. Az átvételre vonatkozó intézkedések úgy nálunk, mint a szerbeknél már kidol- | gozottak. ként gondolkozik. Nem tud belenyugodni a változásba. Magánkívül rohan a postára. Magától Kún Bélától akarja megtudni a valót, vele kell beszélnie. Rettenetes lett az elkeseredése, mikor Pestről meghallja a valót. A telefonba kiabálja csalódását: kutyáknak, gazembereknek nevezi Kúnékat. Haragjában bosszút kiált a burzsoákra: a burzsoák vére festi vörösre Eger városát. Izzóvérű kommunista- ez a Kurucz elvtárs. Már csütörtök este gyikos kedvben volt. Az állomásparancsnokot fenyegette meg, hogy négy tisztet fölakasztat, mert azok az okai pusztulásuknak. Fenyegetését nem tudja beváltani. Még az éjjel (állítólag 40 emberrel) Füzesabony fölmentősére indul. Reggel nyolc óra tájban a volt Egri Vörös Hírlap nyomdája előtt nagy tömeg hullámzik. A kirakatban a Peidl-kormány névsora van kifüggesztve. Az első olvasásra nem igen törődnek avval, kikből áll a kormány. A fő dolog, hogy vége a nagy nyomásnak. Az elfojtott keserűség hamar utat talál. Egy-két magyar kemény szava száll a Kaszinó felé, ahol nehány kommunista siheder lézeng. A gyáva alkalmazkodők azonban nem tudják megtagadni önmagukat. Még mindig nagyon óvatosak; félnek. A legkisebb szélrezzenősre is szétfutnak. Hamar elpárolog mellőlem is egy jó ismerősöm, mikor a felénk jövő vörös őröket megpillantja Még félnek . . . Hátha . . . ? Úgy látszik, ma senki sem dolgozik. Mindenki az utcán van, az újabb híreket várják. Egymásután halljuk: tegnap Kál- kápolna, Vámosgyörk, Füzesabony estek el. Egy jőbarátom elmondja, hogy tegnap este a helybeli vörös vezérek alaposan busulásnak adták magukat. Sírva vígad a magyar; magyarságuknak legalább ezt a vonását tartották meg. Az este fontos tanácskozásra jöttek össze. Gyűlés után reggelig ittak. Jackwert elnökölt. Az éjszakai bánatos hangulat leikébe fészkelő- dött s mikor ma egy társaságban megjelent, sírva borult az asztalra, úgy zokogta: Hová jutottak? Mi lesz vele? Hát álom volt az egész ? Megkapja a vigasztalást az egyik szükségből lett jóbarátjától: Menekülj, különben fölakasztanak! Meg is fogadta — és Molnár Dániellel, a kerület hírhedt vörösőr-parancsnokával együtt, kocsin menekül Egerből. Elszöktek. Mindenki föllélegzik. Nincs már közöttünk Molnár Dániel, a véreb. Eger sok szenvedésének, sok gyötrelmének ő a legfőbb oka. Ő volt a leggyülöl- ködőbb, a legádázabb kommunista. A május eleji túsz-sze lések, elhurcolások, kínzások, lelketlen fenyegetések mind az ő művei. Átkozott emléke nem egyhamar vesz ki az annyira meggyötört egriek leikéből. Az öreg dobos rendőr délután három óra tájban plakátokat ragaszt. Kétfélét is is hoz. Először a kisebbet ragasztja ki. Gyorsan átfutom. Három órára az összes szakszervezeteket gyűlésre hívja. Árúlónak bélyegzi, aki nem jelenik meg. A plakát elkésett. Ezt őrzi a nagy gyakorlatú öreg dobos is. Hogy a fölösleges lelkiismeret- furdalástól megkímélje az elvtársakat, amit a gyűlésről való elmaradás okozna, ráragasztja a kezében levő nagyobb plakátot. A Peidl-kormány kiáltványa és névsora van rajta. Az olvasók megjegyzést megjegyzésre tesznek. Már bátrabbak, mint délelőtt, hangos a kritika. A becsületes magyar lelkű Kösztler doktor-bácsi is elolvassa : «A kutya ugyanaz, csak a nyakra- való más,> — mondja kedvetlenül. Délután csakugyan megtartják a gyűlést a városház nagytermében. A vezetők hivatalosan is bejelentik, hogy megbukott a kommün. A nyilatkozatot nem olyan színpadi hatással csinálják, mint Budapesten Kún Béláők, de nem is fakad nyomában fájdalom. Csak azok sajnálkoznak, azok félnek, akik nagyhatalmak voltak e 130 nap alatt. Mindenki más csak örülni tud, ha nem mutatja is. Kevéssel négy óra előtt vörös huszárok jönnek, utánuk hamarosan hosszú kocsisorral mezőkövesdi kocsikon gyalogosok. A gyors, sietős menekülésnek sokszor leírt képét látjuk. A katonák nagyon fáradtaknak, kimerültöknek, kedvetleneknek látszanak. Ruhájuk piszkos, rongyos, gyürődött. Fáradt, fénytelen szemükkel csak néznek, de úgy látszik, nem látnak semmit sem. Fásultak. Nem érdekli őket az utca népe. Lábukat gazdátlanul lógatAz első lépés. A szerbek kiürítik Baranyát, Pécset, Baját és a szegedi háromszöget. — Koős Károly tábornok vonul be Pécsre. Két évvel ezelőtt. — A proletárdiktatúra bukása és a román megszállás Egerben. — Naplószerü följegyzések.