Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-06-17 / 135. szám

Ära 2 korona.

XXVili, ér?. 135. sí.

Eg er, 1921 fnnius 17. péntek.

iléftxetésí dijak postal saállltá&sal;

£gé*x és félévi előfizetést nem fogadunk cl. * »egged évre 110 K. — Egg hóra 40 K. POLITIKAI NAPILAP.

Felelős szerkesztő: BREZNflY IMRE.

SzerketzlAiégi Eger, Líceum. Eladdhlvatali Líceumi ngomd»; Telefon szám II,

Katholikus autonómia.

— Nagy János dr., nemzetgyűlési képviselő beszéde s nemzetgyűlési Napló szószerinti szövegében. —

Az elnöki széket Kenéz Béla foglalja el.

T. Nemzetgyűlés!

Az autonómiáról is szó volt már. Nem" az én véleményemet mondom el, hanem az Egyház jogi tanításál. Áttanulmányoztam az Egyház első hét századának összes okiratait. Meggyőződtem róla, hogy valami úton-módon lehetne valamilyen szervezetet csinálni. Csak arra akarok most rámutatni, hogy a kath. autonómia olyan szellemben, mint a református egyháznál van, homlokegyenest ellenkezik az Egyház alkotmányával és az egyházjogban nem gyökerezik. Ha tehát keresik, hogy miért nem sikerült eddig az autonómiát megcsinálni: ennek az az oka, mert a kath. Egyházban a Szentszék és a püspöki kar az egyedüli intézkedő, törvényhozó, végrehajtó hatalom, ahol a híveknek csakis e törvényhozó testület gráciájából, privilégiumából lehet valami önrendelkezési joguk.

Simonyi-Szemadám Sándor: És az erdélyi autonómia ?

Nagy János (egri): Majd erre is rátérek. Ez is az Egyház privilégiumából van. Ha tehát a szigorú jog értelmében nem is lehet megvalósítani az autonómiát, van egy modus vivendi: az Egyház vezetőinek bölcsessége és bölcs belátása, amellyel meg lehet valósítani.

IJsetty Ferenc: Csinálják meg ! Legyenek bölcsek ! (ügy van ! Igaz ! bal felől.)

Horny ánszky Zoltán: Miért nem csinálják meg ? Igen ! legyenek bölcsek !

Nagy János (egri): Az Egyház vezetői mindig voltak annyira bölcsek, hogy a kor viszonyaihoz alkalmazták a szigorú jogot. Akkor, amikor a fejedelmek, az arisztokraták, a királyok voltak a politikának, a társadalmi életnek gerincei, csúcsai : az Egyház meglátta, hogy ezek neki nagy segítségére és nagy támaszára lehetnek és jogokat adott nekik a paironátusi jogban. Ez a grácia, ez a privilégium a forrása a mi királyainknak adott főpatro- nátusi jognak is és a magyar főpatroná- tusi jog azért nem származhat át a nemzetgyűlésre, vagy a kormányzóra, mert ez nem kormányzati tény és nem a nemzeti szuverénitásból főijük, hanem egyenest a Szentszék privilégiumából.

Kovács J. István: Nem egészen úgy

van.

Nagy János (egri): Most, mikor a világ megváltozott és amikor a nép lett a politikának, a társadalomnak gerince, megint meg kell lenni annak a bölcseség- nek, hogy a népnek, saját híveiknek adjanak privilégiumot, létesítsenek valami szervezetet, amellyel megoldhatjuk mindazokat a nagy kérdéseket, amelyek megoldásra várnak. És nem fogunk oly katasztrófákat előidézni, melyek előidéztettek az autonómikus szervezet hiánya miatt. (Helyeslés jobbfelől.)

Mert, T. Nemzetgyűlés ! kinek a lelkén szárad az, hogy Nagyváradon a kir. katholikus jogakadémiát az oláhok elvették, megszüntették? Mivel nem volt autonómiánk,?azt mondták, hogy ez állami, holott, ha autonómiánk lett volna, a béke- szerződés értelmében jogunk volna visszakövetelni.

A premontrei gimnáziumot Nagyváradon a románok szintén ei akarják venni azon az alapon, hogy a mi törvényünkben benne volt és még talán ma is benne van, hogy vannak autonomikus középiskolák és ezek a protestáns iskolák; vannak állami felügyelet alatt, vagy állami kezelésben lévő iskolák: ezek a kath. iskolák. Nem volt ugyanis autonómiánk, a főkegyúri jog címén az állam gyakorolta ezek felett a felügyeletet sokkal nagyobb mértékben mint a protestáns iskolák felett. Mivel az a törvénykönyvünkben ily megosztásban van, azt mondják . ime, az állam elismerte,’ hogy a szerzetes iskolák is állami iskolák, tehát elvehetjük tőlük.

A kir. kath. gimnáziumokat Csehszlovákiában és Romániában is elszedték tőlünk. Kiknek a lelkén szárad az, hogy ezekben az iskolákban, amelyek ott a magyar léleknek, a magyar katolikusoknak lettek volna nevelóiskolái, a magyar műveltségnek fókusai, ma románok és csehek hirdetik a román és cseh kultúrát ? Ha lett volna valami autonómiánk akkor a békeszerződés alapján nem vehették volna el ezeket (ügy van!) és ha megpróbálták

TÁRCA

¥izbe veszett a magyarok csatája. . .

Borongós, hideg napok jártak akkor ott is, ezelőtt három évvel, mint most nálunk. Mint hadsereg főtartalék mentünk előre a győzők után, a Piavén túlra, a Mon telióhoz, sőt a dicsőség mámoros képzeletével láttuk Trevizót,... Velencét,... a Fó sikságot .. . Rómát .. !

Vártuk ezeket a napokat, készültünk rá. Heteken keresztül gyakoroltuk az uj j előnyomulási formákat, amelyek a nehéz, í olasz művelésű szőlőhegyeken keresztül sikerrel biztattak. Nekünk, mint tartalék- naK közelebbi utasításokat nem igen adtak, s ebből azt sejtettük, hogy a csata utolsó felvonásában szereplünk csak. Megnyugtató, jó érzés volt ezt tudni.

Fölfelé minden a legkisebb részletig ki volt dolgozva. Még arra is gondoltak, nogy a hadizsákmány esztelenül kárba ne vesszen. Voltak zsákmányoló különítmények minden zászlóaljban. Saját kárán tanulta ezt hadvezetőségünk Az Isonzó- offenziva után a rengeteg élelem és ruhanemű hetek alatt veszendőbe ment s utána kukoricát ettünk és rongyosak voltunk.

Az alapos felkészültség bizakodást, I reményt öntött belénk. A legénység különösen türelmetlenül várt az; átkelésre Hogy j is ne! Amikor parancs folytán azzal buzdítottuk őket, hogy azért csináljuk a támadást, mert odaát a Piavén túl, a Pó- sikságon lesz mit enni. De ezenkivül tudta i a legutolsó katona is, hogy ez a győzelem ! a béke pálmaágát nyújtja babérul, .a békét,

| amit vártunk már mindnyájan, akik kifá- ; radtunk ...

Csodálatos! Mi még nem tudtunk biztos időt és itthonról a féltő szeretet már régóta figyelmeztetett: «Most jöjj haza szabadságra.» Dehogy is megyek, dehogy is megyünk; itt kell lennünk, mert győzni kell.

# * *

Junius lö-e volt, hajnali három óra. A hadsereg-főtartalék kényelmes ágyakban aludt, messze kilométerekre a front mögött, Sant-Giacomóban. Borzalmas ágyu- dörgésre ébredtünk. Rengett az emelet, csörömpöltek az ablaküvegek, mintha ezer égboltból hangzott volna a legfélelmetesebb i mennydörgés.

. . . Egyszerre talpon volt mindenki.

! Az olasz lakosság, az öreg apák, az anyák, a lányok, a rajkók sírtak, ordítottak, mintha az utolsó ítélet szakadt volna rájuk. Csak sírjatok. Megyünk Rómába! Megértették a szót, s haragos szemvillogásunktól megrémültén elhallgattak; csak reszkettek, mint a halálraítélt a bírája előtt.

A pergőtűz egyre tartott. Sirt a légtenger; gyáva volt még a hajnal is, alig mert télvirradni. Reggel 5 óra, félhat és j még semmit nem tudunk. Pedig 5 órakor !

[ kezdődött az átkelés. Izgatottan várjuk a hirt. Mi van? Sikerűit? Vagy visszaverték?

Nem! Hat órakor már jelezték a repülők, hogy szépen halad a támadás. Hét 1 óra: Az első hadosztályok átkeltek a Piavén. ’ Nyolc óra: Moh teliót elfoglaltuk. Félkilenc: A Piavétől balra a huszárok átkeltek, j Kilenc óra: 9000 fogoly.

De mi van jobbra, a hegyek között, a Monte Grappánál ? Idegesen nézzük az órát, számláljuk a félórákat. Semmi. Tíz I óra, tizenegy, tizenkettő, de a jelentések elhallgattak . . . Muzsikál a telefon: Az I ebédet gyorsan kiosztani. Egy óra 30 perc kor indulunk! ... No ez korán van. Hadsereg főtartalék! Ah, mit? Az olasz biztosan megfutott, megyünk utána.

Nincs idő gondolkozni. Már útban is vagyunk; az ezred görnyed a nehéz hátizsákok alatt. Megeredt az eső; bőrig áztunk. Útközben találkoztunk az első megijedt fogoly-oszloppal. Este 10 óráig vágtuk a sarat. Megállunk. Pihenő! Reggelig itt maradunk. Lefeküdnénk, de nincs hová. Azért ki-ki meghúzódik egy-egy szőlőlugas alatt s megpróbáljuk a lehetetlent: aludni. Ki tudna aludni ilyen körülmények között? Puskaropogás, ágyudörgés közben, a reflektorok és rakéták fényénél ?

Junius 16. reggel 3 óra. Menet tovább. Uttalan utakon vonul a csapat. Kétszer eltévedünk. Inkább bosszankodtunk, mint fáradtak voltunk. Mentünk és ki törődött volna vele, hol állottunk meg álmatlan