Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-06-02 / 122. szám
# S Za Előfizetési díjak postai szállítással » POLITIKAI N A P I L ,A P. Sgész és félévi előfizetést nem fogadnak el. Főszerkesztő: BEEZNHY IMHE. Negged évre 110 E. - Egg hóra 40K. - Felelősszerkesztő: BflRSY KAROLY dr. Szerkesztőségs £ger, Líceum. Kiadóhivatalt Líceumi ugomda. Telefon szám 11. A mesgyém ~~ a határom. (D.J A múlt év őszén Kecskeméten jártam, hogy meglátogassam egy régi jóbarátomat, kit a csehek kiutasítottak a Felvidékről. Járásbiró volt valahol Ungvár mellett. Egy ideig állta a cseh uralmat, de mikor már a cseh zsandár-őrmester is kezdett Ítéleteket hozni, felmondta a szolgálatot. Mennie kellett. Elkótyavetyélte házacskáját, tehenét és egyéb jószágát s útilapuval a talpán bekopogott Csonka-Ma- gyarország kapuján. Bebocsájtották és Kecskeméten telepedett meg nagy családjával. Boldog volt, hogy ebb9 a színmagyar városba került. De boldogsága nem tartott sokáig. A színmagyarok ugyanis nem akartak örülni az ő becses jelenlétének, sőt minden alkalommal kifejezést adtak szerény véleményüknek, hogy kár volt idefáradni, maradt volna otthon! „ A legcsekélyebb szívességre sem volt kapható egyetlen cívis sem. Ha a házacskája és az ingói eladásából kapott vagyonkája nem lett volna kéznél, bizony akár éhen is halhatott volna feleségestül, gyermekestül, a cívisek jóindulatától. Irtózatosan elkeseredett. Ebben a,hangulatban toppantam be hozzá. Apró részletességgel mesélte el a kecskeméti cívisek természetrajzát. Részvéttel hallgattam szavait s vigasztalni próbáltam. Legyintett a kezével! Hagyd abba, mondá, nekünk, magyaroknak, már alighanem végünk van. Hogy a sors haragja bennünket elüldözött otthonunkból s idesodort a kecskemétiek nyakára s hogy ezek nem jó szívvel fogadtak : még valahogy megértem. De hogy itt mit sem akarnak tudni a hazáról: az már végképen nem megy a fejembe. A minap, beszélte tovább barátom, egy jobbmódú gazdával beszélgettem a haza borzasztó állapotairól. Lelkesedéssel fejtegettem neki, hogy nem kell bűsűlni, kitartó munkával ős szorgalommal s ha kell. vitéz fiaink kardjával —visszaszerezzük még az ország régi határait s visszatér a régi jólét, nagy lesz újra a magyar. A cívis csak izgett-mozgott. Látszott, hogy nem nagyon tetszik neki ez a beszéd. — Hát mán megint háború lesz; nem volt elég belőle, válaszolt a polgártárs. Nem megyek én katonának! Jó nekem itthon. Semmi közöm nekem a más határához, az én mesgyém az én határom. — Semmi magyarázat nem használt, folytatta barátom, a cívis megmaradt álláspontja mellett. . .. Mióta eljöttem Kecskemétről, nem hagy nyugtot a cívis mondása. Nem akarom elhinni, hogy a magyar földműves annyira önző legyen, hogy őt honfitársainak sorsa ne érdekelje s hogy mindnyájunk édes anyját: a hazát, egy rideg, anyagias mondással elintézze. Hát hiába tanította az utolsó falusi iskola is a legnemesebb honszerelmet? Hasztalan buzdította minden politikai és társadalmi tényező az embereket a közös haza szeretetére, védelmére ?! Hát a mes- gyón túl összedűlhet a haza!? Itt valami hibának kell lennie. Valahol elvétettünk valamit. A nép lelkében nem igen van többé semmi ideál. Tudósok, bölcsek, politikusok, kik a nemzet sorsát intézitek: gondolkozzatok és tegyetek valamit, hogy a nép leikébe a haza ideálja beköltözzék, mert különben összedűl a haza s eltemeti az *.én mesgyémet, az én határomat» is!_____________________ Szabad forgalom. Most a szabad forgalom a jelszó, a- mivel az embereket maszlagolják! Hogy az hozza meg a fennforgó bajok orvosságát ; az a mentsvára minden nyomorúságnak; az szünteti meg a drágaságot; az emeli fel a kamatlábat, javítja meg a valutát stb. stb. De a szabadforgalom jelszavával tu- tajdonkőpen csak a maguk malmára akarják hajtani a vizet. Gáncsot akarnak vetni annak a törekvésnek, hogy a hatalmas tőkeőrdekeltségek kiszipolyozó eljárása e- lől a kis emberek sorsukat és védelmüket a szövetkezetek kezébe tehessék le. Tudjuk, hogy a kölcsönös támogatás, az önsegítés ős az önzetlenség alkotják azt az erkölcsi talajt, mely a szövetkezeti intézmények gyökereit táplálja. Ezek nyújtják az erőt ős kitartást e nagy célok megvalósításához. A szövetkezeti gondolat u- gyanis nem csak azért gyűjti a maga körébe az embereket, hogy azok csak anyagi célokat szolgáljanak, hanem gazdasági ténykedése arra irányul, hogy a szükségletek minél kevesebb áldozat árán nyerjenek kielégítést. És mégis úgy állítják be most a kérdést, hogy a szabad forgalomnak nemcsak akadályai, hanem ellenségei a szövetkezetek és igy azokat támogatni nem kell, hanem eltiporni. TÁRCA ' Hüttner Sándorról. — Egg hadapródiskolái tanár jegyzeteiből. — Itt ülök a parkban, a gyönyörű intézet főhomlokzata előtt. Felséges júliusi reggel van ; künn az utcán már megindult az élet lüktető vérkeringése, itt benn néma csend honol. A növendékek a gyakorlótéren vannak s engem, iskolaügyeleti tisztet, továbbá a «kardos» napos növendéket a kötelesség köti ide . . . Nem régen vagyok ^tt, igy új és érdekes még előttem minden: maga a város, Biharország fővárosa, környéke, lakossága és szűkebb működési terem: a hadapródiskola, melynek területén egész kis kolónia lakik. A rácsos kapun túl nagy tömeget látok: szűrös, subás oláhokat . . . Asszonyaik is velük vannak; lassan vonulnak felfelé a honvédkaszárnya irányában. Magamhoz intem a napos növendéket s küldöm, tudja meg, mit akar a sok oláh errefelé? Mikor visszajön, megadja jelentését. Aztán beszélgetek vele . . . Neve: Hüttner Sándor. Kassai fiű. Apja őrnagy a huszároknál. Alig várja zászlóssá avatását, hogy menjen a harctérre ... A kilencesekhez kérte magát: haza Kassára. Mindezeket bőbeszédűen, furcsa alázatossággal mondja el.. . Ha barátságosabban szólok hozzá, azonnal enged feszes tartásából és bizalmaskodni kezd ... Ez sokaknak tetszik, de nekem határozottan ellenszenves dolog; bár még egészen gyerek, de ugylátszik, már tudja, hogy a boldogulás az életben gyakran igen könnyű: a simulékonyság, hízelgés nem éppen jel- lemes eszközeivel. «Kimustrálása«, vagyis zászlóssá a- vatása után tudtam meg, hogy a zsebpénz soha nem volt neki elég. Az intézetben lévő egy két fiatalabb tiszthez sikerűit hozzáfórkőznie s tőlük apróbb kölcsönöket szereznie különféle «szükségleti cikkek« beszerzése céljából. A felavatási ünnepély után egyik hitelező tiszt hiába várta Hüttnert. Az már eltávozott az intézetből minden szó nőikül. Úgy látszott, elfelejtette a tartozását. De nem. A vasúti állomáson eszébe jutott az adósság s hiány nélkül elküldte a kölcsönkért pénzt hitelező felebbvalójának... Úgy látszik, meggondolta a dolgot s aranynyal átszőtt új kardbojtját még sem akarta feláldozni ilyen bagatell-dolog miatt. * Lusna mellé jöttünk polnai téli szállásunkról, hogy felváltsuk itt a vonalban a kilenceseket. Hosszú menetelés után, éjszakának idején érkeztünk a jelzett állásokhoz. Itt azonnal parancsot kaptam, hogy félszázaddal menjek előre, egy fontos, előretolt pozícióban lévő kilences félszázad felváltására. Embereimet hóköpenybe bujtatva, útra is keltünk s szerencsésen el is érkeztünk az előretolt állásokhoz. Keresem a parancsnokot. Jön, bemutatkozik. — Hüttner zászlós. Jól megnézem. Megnyúlt, csontos lett az arca ős szemüveget visel, de ugyanaz a Hüttner. Emlékeztetem, hogy mi már ismerjük egymást a hadapródiskolából. . . Csakugyan derengeni kezd nála is az emlékezet. . . «Édes öregem» nek szólít s letegez gyönyörű szépen, rang és kor már előtte nem számít. Persze nem esett jól a dolog, de egyszerre napirendre tértem fölötte. . . Átvettem az állásokat s útjára bocsájtottam egykori növendékemet, Hüttner Sándort. Még azonban egy jó tanácsot adott: — Öregem! Itt lenn a házban tehenek is vannak, kitűnő tejet lehet kapni és igen jól lehet aludni! Megköszöntem a felvilágosítást. A muszkától 80 lépésnyi távolságra talán csak Hüttner Sándor tudott «nyugodtan» aludni. * És eszembe jutnak mindezek a végtelen Tisza-pör tárgyalásaival kapcsolatban. Eszembe jutnak a Hüttner viselkedésével és a Gärtner tegnapi kivezettető- sével kapcsolatban . . . Béncze. I
