Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-05-30 / 120. szám
3 Sport. M. ESE. — Budapest kelenföldi Football Club 5:3 (3.2) 3000 néző. Igazán élvezetes és izgalmas mérkőzésben volt része vasárnap, a felhős ég ellenére, a sporttelepen szép számmal ösz- szegyült közönségnek. A III. osztályú bajnokság vezető csapata küzdött az egriek ellen. Jó csapat, mely az idén 56 goalt a- dott és csak ötöt kapott addig, mig hozzánk nem jött; itt kétszeresére szaporította a kapott goaljai számát, pedig igazán szépen és fair ül játszottak, különösen jó volt a bal szélsőjük, a centerhalfjuk. A vezető goalt Eger rúgta, melyet Budapest corner- ből kiegyenlít, mire Eger újabb 2 goallal felel, majd Budapest ér el egy cornert, melyből ugyancsak goal lesz. A félidő 3 : 2 Eger javára. Az újrakezdés után Budapest egy tizenegyesből kiegyenlít; — a közönség izgalma a maximumra fokozódott; az állóhelyen nagyszámú Katonaság Move csapat ellen tüntetve, erősen biztatja a pestieket, de Eger nem csügged és Bankó belövi a vezető goalt, mit Erhardt 5-re szaporítva, biztosítja Eger győzelmét. Az egri csapatban különösen a jobbszélsőt, Mocsáryt, kell megdicsérnünk, ki míg le nem sántult, mindig veszélyes volt az ellenfélre. Erhardt, Dankó, Egry középcsatárok csoda szépen kombináltak, ami azonban a lelkes játék rovására ment. A halfsor nem volt szokott jó. — Eperjessy, Erhatics a tőlük megszokott eréllyel és biztossággal dolgoztak. Barát jól dolgozott, bár nézetünk szerint, ha egy kis szerencséje van, a 2-ik cornert védhette volna. Zeley rossz formát mutatott, de egyébként is kevés labdát kapott. Még egy megjegyzésünk volna az egri csapatra. Nevezetesen corner-nél nem állanak fel tervszerűen és nem fogják az embereket, ha ezt még megtartották volna, a vasárnapi játékon 2 goallal kevesebbet látott volna az egri kapu. Jő bíró volt Kálmán (SAC.). Tanítóképző — gimnázium 1:0. A vasárnapi számunkban már említett szombati labdarúgó mérkőzés a fent- jelzett eredménnyel végződött, mely a két csapat erőviszonyát nem fejezi ki. A gimnázium csapata ugyanis sokkal jobb volt, mint a képzőé; egyetlen goaljukat is a kapusuk ügyetlenségéből kapták. Ha a csapat megtanul lélekkel játszani s a labdára menni, nem ily eredményekkel fog dicsekedhetni. Közgazdaság. Posta- és csekk-utalványok be- és kifizetésének megkönnyítése a Hevesmegyei Takarékpénztár bevonásával. Az effektiv készpénzforgalom csökkentése céljából a helybeli Hevesmegyei Takarékpénztár bízatott meg a postahivatal készpénzfeleslegének átvételével és kezelésével. E megbízással kapcsolatosan a kereskedelemügyi m. kir. Miniszter ur elrendelte, hogy a helybeli pénzintézetnél számlával biró számlatulajdonosoknak címére érkező posta- vagy csekk kifizetési utalványok összege ne készpénzzel, hanem számlájuk javára való átirás útján egyen- líttessék ki, ha a kiegyenlítés e módjához a számlatulajdonosok kifejezetten hozzájárulnak és az erre vonatkozó meghatalmazást a Hevesmegyei Takarékpénztárnál átadják. Ez esetben a címzett a részére érkezett utalványok szelvényeit részletes jegyzék kíséretében kapja meg és az e jegyzékben jóváírtként feltüntetett összeg felett a számlatulajdonos késedelem nélkül rendelkezhetik. A jóváírás teljesen díjmentesen történik, ugyancsak díjmentesen kézberiti a posta a számlatulajdonosoknak szóló jóváírási értesítéseket >'s. Azonos elbírálásban részesülnek azok a címzettek, akik más helybeli pénzintézetnél bírnak folyószámlával, ha ez a pénzintézet a postapénzek átvételével megbízott pénzintézettel az érkezett utalványösszegek átutalására nézve kellő megállapodásra jut. A megbízott pénzintézet számlatulajdonosai az intézetre szóló csekkekkel postai befizetéseket teljesíthetnek és kiegyenlíthetik a postával szemben fennálló tartozásaikat (utánvételeket, postai megbízásokat, távíró és távbeszélő díjakat). Saját számlája terhére kibocsátott csekkekkel azonban távirati utalványokat feladni nem lehet. A csekk 4,000 koronánál nagyobb összegről rendszerint nem szólhat és az ilyen csekkel kizárólag a gyüjtő-postahivatalnál teljesíthető postai befizetés. A csekkel fizető felek a postahivatalban lehetőleg soron- kivüli kielégítésben részesülnek. Ezen junius l én érvénybe lépő újítás sikeréhez fűződő közgazdasági és hazafias érdekekre való tekintettel kérjük, hogy a fölösleges készpénznek a forgalomból való kiküszöbölésére irányuló törekvésünkben támogatni szíveskedjenek. Eger, 1921. május hó 28-án. Melna Gyula s. k. Gáspárdy Gyula s. k. postafőnök. vezérigazgató. ORSZÁG - VILÁG Nemzetgyűlés. Rakovszky 3/410-kor nyitotta meg a nemzetgyűlést. A közélelm. miniszter benyújtotta az ellátatlanok ellátásáról szóló törvényjavaslatot. Tömöri Jenő mentelmi jogának megsértését jelenti. Választókerületében a szolgabirő nem engedte a beszámolóját megtartani. Bállá Aladár a politikai vádaskodásokkal foglalkozott. Beszélt még Bozsik Pál, majd Huszár Károly a szibériai foglyok ügyében interpellált. Még körülbelül 60 ezer fogoly van Szibériában. A testvériség, egyenlőség hirdetői azt a hirt terjesztik, hogy a foglyokat nem szívesen fogadják idehaza. A nagyhatalmakhoz kellene fordúlni a foglyok érdekében. Az ügyészség Beniczky mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert Dömötör volt belügyminiszter ellen vádoskodott. A bizottság javasolta a felfüggesztést. Tisza-pör. Tartanak a tanúkihallgatások. Csiky Tivadar október 31-én hallotta, amikor Leahne Hugó azt mondotta, hogy az aradi mandátum megüresedett. Polónyi is ott volt. Polónyi tagadja. Dr. Czengely hallotta, hogy az Oktogon-téren valaki kihirdette a Tisza meggyilkolását. Azt hiszi, Kéri Pál volt. Szenttamási Bálint elmondta, hogy Gärtner okt. 31-én nála járt. Ott mondotta, hogy Tiszánál volt, de nem merte megölni. József főherceg Miskolczon. A Miskolczon június 5 én tartandó kulturünnepségekeu rásztvesz József főherceg is, aki emlékbeszédet mond néhai Szepesi András honvédőrnagyról. Pogromokat rendez a bolseviki hadsereg. A vörös hadsereg egyes osztagai Hornel vidékén pogromokat rendeztek. Budienni tábornok csapatai parancsnokaik biztatására Mogográd és Lenbaren városokban 3 heti vérfürdőt rendeztek a zsidók között. A pogromoknak sok áldozata van. Miért esik a korona értéke. Budapest M. T. I. Hegedűs Lóránd pénzügyminiszter a magyar korona áresésére vonatkozóan kérdésünkre a következőképen válaszolt. A magam részéről egyáltalán nem tartom nagy bajnak a zuhanást, külföldön a magyar koronában nagy a realizáció és az ultimó, és a gyenge kezek kénytelenek felhalmozódott magyar koronáiktól szabadulni. Kijelentem, hogy ehhez a dologhoz én nem nyúlok hozzá, bár megtehetném. 5—6 millió korona kellene, hogy ezt a folyamatot ellensúlyozzam, de nem teszem, nem nyúlok még a koronához, mindaddig, mig a pénzcsere be nem fejeződik, mert hiába nem adunk alkalmat, — hogy amig ezek a bankjegyek forgalomban vannak, a koronának értéke fokozódjék, javulása további pénzhamisításra csábítson. Majd ha a pénz kicserélés teljesen véget ér, akkor magam is elérkezettnek látom az időt arra, hogy a korona stabilizálását elősegítsem. Budapest M. T. I. A «Magyar Hírlap« munkatársa illetékes helyen tett kérdésére, a magyar korona áresésére vonatkozólag ezt a felvilágosítást kapta, hogy itt egyáltalán nem állandó áresésről van sző, sőt minden valószínűség szerint már e héten fordulat fog bekövetkezni. Ez áresés oka, hogy a magyar koronában a legutóbbi időben nagy spekulációkat jelentettek ki a külföldi pénzpiacokon, a tőke több milliós angazsmant vállalt a magyar koronákban. A magyar korona fokozatos emelkedése a spekuiáczióban a realizációt megszüntette, bizonyos azonban, hogy ez a folyamat megszűnik és feltétlenül fordulat áll be. Tőzsde. Zürich (Budapest 205.) Kiadótulajdonos: EGEI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Igazgató: Radii Károly. Eredeti amerikai Plíssé-gou vrée saját készitményű modellek, kívánatra új minták Z Ä H R Ä D I L Budapest, Királg-utca 42. félemelet. Telefon : 128—31. Műhimző és rajzterem ! Saját tervezésű művészi gép- és kézi hímzés. Vidéki berendezések szakszerűen eszközöltetnek. 5—10 Hízókúrára, vérszegényeknek ^legtökéletesebb Táplál! Üdít! Hűsít! „Hősök söre“ í?pps1|rmaláta Fő sör világos különlegesség. Ezen utolérhetetlen tápsör a »Fővárosi Sörfőző« r. t. kőbányai gyárában a legnemesebb nyersanyagból készül és kizárólag ott kerül palackozásra. Minden üveg cimkéjén a gyári védjegy és a megjegyzés: „A sörfőző saját töltése.« Mindenütt kapható ! Mindenütt kérje ! 2-2 TAr/oápi rtie^hí/iknkat mé8 az naP legelőnyösebben, J UZ-Miei UlGgUI/.cIMIKdl, budapesti telefon összeköttetés alapján bonyolít le az Egyházmegyei Takarékpénztár R. T. 26-