Egri Népujság - napilap 1921/1

1921-05-29 / 119. szám

2 Zokszavak. XIII. 1. A várban jártam a napokban. Mintha fogadalmam volna rá, minden ta­vasszal, minden ősszel legalább egyszer fölmegyek. Ne tessék félni, nem fogók most áradozni Dobóékról! Csak amit láttam, arról szólok. Az utak rendben vannak, az emlékek környéke tiszta, a táblák s fel­írások kopottasak, de még olvashatók. Szóval a vár keleti része, a történelem, méltó megbecsülésben részesül. Szerettem volna aztán gyönyörködni a vár nyugati falairól a jelenben, a város panorámájá­ban is. Igen ám, de háromszoros drót­kerítés zárja el az utat a Varkocs-kaputól fel egészen a kaszárnyáig. Az út mellett szigorú felírás rettent el attól, hogy a drót között bujkáljak. Nem ma történt már, hogy lefoglalták a vár nyugati oldalát tiszti kertnek. He lyes. Valamikor csak a dombot, aztán az északi lejtőt, aztán mindjobban lefelé terjedt a foglalás; ma már a Varkocskapuig tart. Tisztelettel kérdem: jogos-e, méltányos-e elzárni azt az alsó utat a várfal fölött a belső kaputól fel az északi sarokig, honnan legszebb a kilátás a városra, messze a Kékes tetejére! Nem lehetne azt a drót­kerítést az út fölé a domb bekerítésére alkalmazni. így megmaradna a tisztikért is, meg a kilátás is a polgári közönség számára. 2. Olvastam a fertály mesterek szép ünnepéről. El is szoktam nézegetni olykor a polgármester sötét előszobájában a régi arcképeket, mikor még csak hatan-nyolcan viselték e nemes tisztséget. Mert szeretem a múltat, becsülöm ezt a régi intézményt is. Kérem is a főszerkesztő urat, városunk érdemes kultur-hisztorikusát, ha magának ideje, lapjának meg tere lesz rá: írja meg egyszer röviden a történetüket,*) sorolja el a mai 12 fertályt, adja elő a hivatal teendőit, Sokan tanulnánk belőle. *) Megvan, de mert csak zárt körben isme­rik, minél hamarébb adjuk a «zokoló» kívánsága szerint. Főszerkesztő. hírek. Eger, 1921 május 29. Napirend. Reggel 8 órakor egyházi körmenet a Ferencrendiek templomából. Délelőtt 10 órától 12-ig nyitva a Lyceumi Képtár. 10 órakor a ciszterciek templomában zenés mise a Műkedvelők Köre és a Zene Egylet közreműködésével. Délután 1/í4-kor uszőverseny Eger— Miskolcz között az ETE rendezésében. oka mindennek. Ha hamarabb kezdi, ha­marabb kettécsapta volna a jégfölyhőt! Nem is tudtam eddig, hogy a felné­meti harangozó milyen fontos hivatalt tölt be az egri határban! Őt dicsérik, őt szidják, ha elvonul a határ fölött egy ha­talmas jégfelhő. — Dehát, folytatja magyarom, még ezt minden kiheveri. Lesz minden; mu­tatkozik minden! Szép a gabona, szép a kapás! — Hát gyümölcs lesz-e? — kérdezem. — Lenne, de leeszi a bogár! Szóval mindig van valami, ami el­maradhatna. Évek hosszú sora óta firta­tom magyarjaimat, meg lesznek-e elégedve a terméssel? Mindig volt valami baj, vagy kifogás. A boldogság sohasem teljes. Most sem. A gyümölcsöt leeszi a bogár. — Hát miért nem permetezte be a gyümölcsfáit ? — Minek!? Nem elég «spriccolni* a szőlőt, még a fákat is? Nem ér az semmit! Ha az Isten áldást akar adni, ha nem «spriccollyuk» is, van termés! — Aztán esett sok jég? '— Esett. Néhol még lapátolni is le­hetett volna. Csak az a szerencse, hogy igen aprószemű volt, meg sok esővel jött! A Gröber sző'ő mellett haladok tovább. A nagy borház üvegablakai hiányzanak. 5 órakor football-verseny Budapest és Eger között. 5 órakor a Polg. Lövésztársulat vá- lasztm. ülése. Apponyi-ünnepek. Magyarország ma élő legnagyobb fiának ünnepléséből, igen helyesén, az iskolák is kiveszik az őket megillető részt. A főgimnáziumban 8 óra­kor mise volt s utána iskolai ünnepség, amelyen Cséplő Pál tanár mondott ünnepi beszédet. A fiatalság elé különösen Ap- ponyi roppant munkálkodását, vallásossá­gát és erős nemzeti érzését állította oda követendő mintaképnek. — Az érs. tanító­képzőben is a 8 órakor tartott hálaadó mise után volt ünnepség, melyen Breznay Imre tanár méltatta Apponyi nagy érde­meit, Delley József IV. éves növ. pedig Apponyit mint szónokot ismertette tartal­mas felolvasásban. Egyházi zene. A Műkedvelők Köre nemrégiben megalakulván, legelső útja a templomba'visz. Mintegy «Veni Sancte«- képen zenés misét énekel a ciszterciek templomában délelőtt 10 órakor. A zenei részt az Ének- és Zeneegylet kis zenekara szolgáltatja. A Műkedvelők Körének tagjai kötelességszerüen mindannyian megjelen­nek a misén. Eljegyzés. Brezoviczai Bugarin- Horváth Jollykát eljegyezte Brezoviczai Bugarin Horváth Gyula m. kir. főhadnagy Kassáról. A Polgári Lövésztársulat választ» mánya ma délután 5'órakor ülést tart sa­ját helyiségében. Az «Egri Ének» és Zeneegylet» június hó 1-én rendezendő hangversenyé­nek műsora a következő: 1) Schubert F. Rosannmde-nyitány. 2) Mendelssohn B. F. op. 84. Hegedűverseny. Előadja Kaufmann Emmy zenekar-kisérottel. 3) Farkas Ödön. ‘ Szerenád vonós zenekarra. 4) Hamerik A. Nocturno. Előadják: gordonkán Fógel Elemér, fuvolán Zebovácz-Zambelli Gyula kis vonós-zenekar kíséretével. 5) Bizet G. A II. Arlésienne szvitből: a) Intermezzo, b) Farandole. Vezényel Huszthy Zoltán egyleti igazgató-karnagy. — A hangver­seny pontosan 18 (délutáni 6) órakor kez­dődik ; az ajtókat egyes számok alatt zárva tartják. Jegyek előjegyezhetek a Sajtó Propaganda Vállalat uj üzlethelyiségében (Érsek-utca 1.). Csendélet a Deák Ferenc-utcában. Popity Pál 48 éves, torontáli menekült földműves munkaszerzés végett járt Eger­ben, munkát nem kapott, a vasúthoz igye­kezett tehát, hogy az esti vonattal elutaz­hasson, a vámház mellett 3 fiatalemberrel Vájjon nem a télen vitték-e el ezeket az ablakokat? . .. Mert még szüretkor mind megvoltak. Egész száraz úton jöttem eddig, most már nedves a talaj a lábam alatt. Itt a délelőtt .folyamán nagy eső eshetett . . . Milyen csodálatos! Egerben alig volt be­lőle egy pár szem. Szinte vonallal meg­húzhatnék az esőpászta szélét! A sok csapadék különösen látszik a szőlőkön is. Mindenki áradozva beszél a szőlőjéről. Gyönyörűen fakad; szép ter­mést igér. — Csak a bor árával nem tudjuk, mi lesz. Ennek az ára leesett, a napszám meg most még nagyobb! — mondja egy szőlős­gazda ismerősö n. Nem is lehet ezt így ki­bírni ! Meg a sok adó a borra: háromféle is. Nem tudjuk, érdemes e még szőlővel foglalkozni ? Szóval mindenkinek van baja, még a szőlősgazdáknak is, akik bezzeg nem pa­naszkodtak akkor, amikor a háború alatt szinte évről-évre szökött a nor ára . . . Természetes, hogy most mindenkinek ve­szíteni kell, illetőleg visszahaladni a régi jó világ felé. Persze ez sok embernek ke­serves lesz, de hiába, itt a szőlősgazdák sem lesznek kivételek, — de az egri szőlő­munkások sem! Vissza a régi állapotokba! Bencze. találkozott, kikkel összeszólalkozott, mire Popity t az útmelletti árokba lökték, hol lábát ficamitotta. Az Irgalmasoknál ápolják. Heltai jún. 5-ig marad. A színtársu­lat máj. 30-án akarta befejezni itteni mű- ködését a a jövő hót derekán már Gyön­gyösön játszott volna. Mivel azonban a íőgimn. tornatermét még nem eszközölte ki, egyelőre egy hétig még itt játszanak. Táncmulatság. A Hatvan II. negyed róm. kát. Olvasókör junius hó 5-én az Ér­sekkertben táncmulatságot rendez, déiután 3 órától 10 óráig. Zenét a katonai fúvós és a tánciskolát végzett ifjúság részére vonós zenekarok szolgáltatják. Belépti-díj személyenkint, 15 korona. 2--3 Tánctanfolyam. Herensteim Petris József tánctanár 8 hetes tánctanfolyamot kezd julius 1-jén. Az egri közönség már régebbi időből ismeri ezt a jónevű tánc­mestert. 3 _3 A hirdető közönség tudomására ad­juk, hogy — kizárólag apró hirdetéseket — a Propaganda Vállalat is fölvesz Ér­sek-utca 1. szám alatti üzletében. Az Egri Népújság kiadóhivatala. 2—12. Bel- és külföldi divatlapok a leg­nagyobb választékban állandóan kaphatók az egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. 9_1 Vizsgái jutalomkönyvek nagy vá­lasztékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében. 3-9 Falusi iskolásgyermekek jutalma­zására alkalmas népszerű fűzetkék (az Ér­seki Líceumi Nyomda és a Egyházul. Iro­dalmi Egyesület kiadványai) 40 fill.-tői 2 K-ig kaphatók nagy választékban a Keresztény Sajtószövetkezet Propaganda Vállalatánál. Érsek-u. 1. 7—10 Tulipánkertben ma halpaprikás és cigányzene. Ä protestáns temetkezési társulat 1921. év június 5-én vasárnap délután 4 órakor közgyűlést tart a Halaspiaci-iskolában. Legfőbb tárgy : a halotti díj felemelése 1 koronára, a halálesetek utáni kifize­tés felemelése 300 koronára. - 1—2 Ä Kaszinó kerthelgiségében cigány zene­szó melleit alá Müncheni Nádor Bajor dupla maláta sört mérnek! Kitűnő konyha, speciális fajborok! Elveszett. Ä csordáról elveszett 24-én kedden este 1 fehérszőrű, sovány, fiatal tehén, két oldalán D. jelzéssel. Nyomra vezető vagy megtalálója magas jutalom ellenében, jelen‘ ezzen. Vörösmarty-utca 55. szám alatt. 2—2 Uránia. Ma, vasárnap és holnap, hétfőn a «Falusi kislány Pesten« c. film bemutatója lesz az Urániában. Ä falusi kislány naiv szerepében Hollay Kamilla mutatkozik be. Ä jövő heti műsor a követ­kező: Kedd (31.) »Dobogó szivek», szerda (junius 1.) «Ä szegénység átka«, csütörtök (2.) »Ä titokzatos athléta», főszerepben Elazir Husouin, péntek (3.) »Ä fátyolos asszony«, szombat «90 nap ...», vasárnap «Wanda Wareina«. Jegyek válthatók a mozitőzsdében 22­Sport. Kelenföld — Eger football mérkőzése. Kerületi athlétikai verseny Diósgyőrött. Junius 9-én lesz 10 esztendeje, hogy Eger fővárosi csapattal mérte össze erejét. A délutáni labdarúgó mérkőzés 5 órára valószínűleg a sport-közönség ezreit fogja kicsalni az Érsekkertbe. A kelenföldi F. C. másodosztályú klasszist képvisel, az ellene küzdő Mese-ről tehát a mai hason­lítás után lehet majd megállapítani, hogy melyik csoportba sorolható. A vezetőség különben maga is rend­kívül nagy súlyt, helyez a mai napra és minden eszközzel igyekezik a játékosok lelkesedését fokozni. A kapusnak már teg­nap odaadták az uj, sárga kék trikót és annyira tetszett neki, hogy benne alszik. Mind a tizenegy embernek megvan az öröme, csak Molnár bosszankodik, mert őt kiszabták az ingből. * Az athléták közűi négyen Diósgyőr­ben versenyeznek. Molnár hadapródjelölt benevezett a diszkosz és súlydobásra. Va- lószinű, hogy az egész miskolezi kerület elől elhozza az első díjat. Kánitz György a távugrásban vesz részt és az 5-80=5’90-es

Next

/
Thumbnails
Contents