Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-05-22 / 114. szám
Ara 2 korona. Eger, 1921. május 22. vasárnap. XXVÍIL évf. 114. sz. w # Előfizetési dijak postai szállítással; Igész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negged évre 110 K. — Egg hóra 40 K. — POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: BREZNAY IMRE. Felelősszerkesztő: BHRSY KÁROLY dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal s Líceumi agomda. Telefon szám 11, A fertály mesterek ünnepe. (bij. Egerben olyan dísz az ezüst- csattos, bokáig érő, százgallérú fertálymesteri köpönyeg, mint a köztársasági Rómában a bíborszegélyű tóga. Nem a hatalom kegye osztogatja, hanem a polgártársak önzetlen bizalma, megbecsülő szeretető. Érdem nélkül nem adják, mert az illetőnek legalább is feddhetetlen, tiszta múltú embernek kell iennie. Az anyagi tőke mellett (csak háztulajdonos polgár lehet fertályniester) fontosabb az erkölcsi tőke. A ház csak azt akarja kifejezni, hogy az illető nem jött-ment, nem átmeneti lakosa Egernek, hanem tősgyökeres polgára. Ezek a kellékek képesítenek arra, hogy valaki bejusson ebbe a tisztes testületbe, amelyet Eger polgárságának színe- java alkot. A traktamentum, a lakoma, — mely a beiktatással, vagy a »lelépéssel« együtt jár, — a régi jő világból maradt fenn, amikor a polgári osztály szinte a maga zsírjába fuladt. A jólét tehát mintegy kereste az alkalmat, hogy a vendégszeretet nagyobbmérvű nyilvánításával könnyítsen magán. Ez a lakoma különben, ha némi tul- ságaiból engednének, követendő példa lehetne az egész országban. A fertálymesterség ugyanis, mint a lehető legdemokratikusabb intézmény, ilyen alkalommal hozza össze a legkülönfélébb társadalmi osztályokat. A tiszteletreméltó háznál ugyanis ilyenkor együtt vannak a városnegyednek legkiválóbb polgárai. A főpap, a világi előkelőség, a tisztviselő, az iparos, a földműves — mint rangban, érdemben, becsületben egyenlők — ülnek egymás mellett a vendégszerető asztal körül. . . . Ennek az ősi, derék és sajátos egri intézménynek érdemes tagjai most uj, díszes zászlót csináltattak, mely egyúttal jelképe a fertálymesterek keresztényi zárt testületének. S ezt a zászlót ma áldják meg egyházi ünnepség keretében. ... És köréje seregük Eger város tizenkét negyedének — nemzetalkotó gerincéből — mintegy másfélszáz érdemes polgára, akik ezt a tisztséget valaha viselték, vagy most viselik. ... És bizonyára köréje sereglenek mindazok is, akik az érdemet becsülik, az ősi hagyományokat tisztelik és a polgári erényeket nagyra tartják. A mai ünnep ugyanis nem csupán a fertálymesterek ünnepe, hanem ünnepe egész Egernek. . . A kápolnai hősök sírjánál . . . Szabadságharcunk hőseinek emlékét hálásan és lélekemelőén ünnepelte meg a Kápolnára kivonult egri polgárság. Szép, derült időben indult el a külön vonat s a nap aranysugarai az egész ünnepség alatt, — mintha csak glóriát akartak volna a hősök emléke köré vonni, — olyan fényesen tűztek lefelé. Az ünnepségen Hevesvármegyét Isaák Gyula alispán, Eger városát Trak Géza h. polgármester s a járásokat a járási fő- szolgabirák képviselték. — A gyászistentisztelet után, melyet Csepela Lajos dr. esp.-pléb. celebrált, a többszázfőnyi ünneplő közönség kivonult az emlékoszlophoz. Az Egri Dalkör, mely a gyászmise alatt is gyönyörűen énekelt, elzengte a magyar imát, a Himnuszt, majd Pataky István dr. mint az Ítélet szólott, «kiáltott a Golgotháról,» melynek megindító hatását a «Szentelt hantok» című énekszám csendesítette le. Ezután Erlach Sándor dr. mondotta el ünnepi beszédét, mely biztató reményével feledtette a gyászt, s elénk tárta az élet kapuját. Dr. Erlaclr Sándor beszéde. A szónok hivatkozott arra, hogy 1913- ban, a béke utolsó évében is ő szólott e helyről az akkori ünnep alkalmával s midőn most is őt állították e helyre, jelképezni akarták, hogy «a ma folytatása a tegnapnak; folytassuk ott, ahol tegnap elhagytuk.» A múlt ünnep emléke elkísérte a harcterekre ős Szibéria sivatagjaira is, ahol volt alkalma látni olyanokat, akik a 48 as küzdelem hősei voltak. Majd vázolta hetvenkét évvel ezelőtt folytatott szabadságharcunk rúgőit, elveit, céljait s megállapította, hogy amiért akkor harcoltunk, abból ma már sok megvalósult, mint: önállóságunk, függetlenségünk, a nemzeti hadsereg s küszöbön van az önálló magyar nemzeti jegybank. Országunk jövőjére térve át, ezeket mondotta: «Ezer év előtt még nem élt e síkon egyetlen magyar sem, de a népvándorlás egy késői fuvallata felkapta a turáni fen- síkon a hét magyar vezér maroknyi családját s jó talajra találván, ezer év óta él itt a fajfenntartás örök törvényénél fogva a maroknyi nép, mely látott itt e tíz évszázad alatt elég sok szomorú napot, különösen mikor nem értette meg magyar a magyart. De látott sok szép napot is, különösen a nemzeti királyok dicső idejében s utóbb a világverő Mátyás alatt, mikor TARCA Gárdonyi Gézánál. Boros Ferenc budapesti hírlapíró, a napokban lenn járt Egerben és meglátogatta a kiváló Írót. A vele folytatott beszélgetést, melyet az «Uj Nemzedék» hasábjain közölt, közérdekű voltánál fogva, egész terjedelmében adjuk. * Földszintes ház az udvarra lebukó domboldalon, körül kis szőlő, gyümölcsfák, alul Eger össze vissza falusi házai, itt lakik Gárdonyi Géza, a maga utcájában. Amint belépek, pipázva fogad. — Örülök, hogy jött, de nem örülök, hogy ír. Nem szeretem, ha rólam írnak. A magyar világot most a nemzet életének nagy kérdései foglalkoztatják. Aztán még gyorsírók is hibásan írják le olykor, amit valaki mond, hát még aki emlékezetből cselekszi. A vasútról ide nem pihent elmével jön az újságíró, visszatérve még fáradtabb. A vonaton összerázódik az emlékezetében, amit mondtam s mikor papirosra teszi, minden elferdül. — Biztosítom róla, hogy szóról-szóra jegyzem. — Azért mondom — folytatja —mert nem szeretném, ha valami olyan történnék meg velem, mint Mikszáthtal. Egyszer fölkereste egy újságíró s beszéd közben előjött a szó egy neves politikusról, Mikszáth huncutkodva rávágta: «Az a vén gazember!?» Másnap aztán szaladgálhatott szerkesztőségbe s mindenhová, össze-vissza, bocsánatot kérni, helyreigazítani. Az újságíró természetesen kapva kapott a gazember szón. — Min dolgozik ? Mik a tervei ? — Már rég megkezdtem egy regényt a szegénykedő falusi papságról. Engem nagyon érdekel az alsőpapság. A munkám lassan megy. Ha igy haladok, két-három év is beletelik, mig rátehetem a végső pontot. Pedig mindig itthon ülök, még csak sétálni sem járok ki már hét éve. — Honnan veszi hát akkor az alakjait? — Az a legkisebb gondom. Csak kitekintek az ablakomon. — De hiszen ez az ablak a kertre néz. — Van olyan ablakom is, amelyik a múltra nviük. — És meddig a kilátás? — Hétéves koromig; még azontúl is valamelyest. — Kész alakok ? — Nekem azonnal készek. — ügy értem, hogy élt alakok-e? — Nem; csak élt alakok jegyeinek az összetételei. Testben is, lélekben is. Tudom, hogy a könyveim elfogytak. Sajnos, mostanában nem pótolhatom őket. A regényem veszne bele. Regényt nem lehet félbeszakítani hónapokra, mert akkor eloszlik az a képzetraj, melyből a fantázia alkot. — Dehát az elfogyott könyvek újrakiadásai ? — Minden eddigi könyvem vázlatosan, hiányosan jelent meg. Nekem nem ezerholdas birtokon áll az Íróasztalom, hogy nyugodtan dolgozhatnék, mint ahogy Madách dolgozott, Turgenyev vagy Tolsztoj. A mi olvasóközönségünk olyan kicsiny, hogy író nem élhet meg a jövedelméből. Ezért kell akármily vázlatosan is írt regényeket kibocsátania először az újságokban, azután könyvek alakjában. A részleteket ón mindig a könyvem megjelenésekor szoktam csak kidolgozni. Azokat a kiadásokat, melyeken nem változtatok már, talán csak két óv múlva kezdhetem meg. Tartok is tőle, hogy kiüti addig a halál a tollat a kezemből. Az öreg ur nagyon mérges és méltán: megtörtént Pesten az a lehetetlen eset, hogy idegen vígjátékot játszottak Gárdonyi Géza nevével. — Tiltakoztam ellene, — mondja, — s- nyugodtan azt felelték, hogy a vígjáték írója jogosan viseli az én nevemet; belügyminiszteri engedelemmel magyarosította így. Azelőtt valami Grünbaum Jakab, vagy Izidor, vagy mi volt. — Mit szól a szerzői jogról szóló törvényhez ? — Az csak a kiadókat - védi. Az a törvény a modern írókat behajtotta a kiadók udvarába, mint valami libafalkát. Az uj javaslatot most készítik ismét a parlament elé. Előbb azonban az irók elő kellene terjeszteni. Az irodalom Shylokjai bizony könyörtelenül állnak késükkel az író előtt
