Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-05-14 / 108. szám
Ära 2 korona. XXVIII. évi. 108. sz. Eger, 1921. május 14. szombat. Előfizetési dijak postai szállítással ? POLITIKAI NAPILAP. Bgész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Főszerkesztő: BBEZNÄY IAHE. Nagged évre 110 K. - Egg bórs «0K. - Felelősszerkesztő: BflRSY KABOLY dr. Szerkesztőség i Eger, Líceum. Klsdö hivatal s Líceumi ngomd». Telefon szám 11, Az ellátatlanok kérdésében, amint halljuk, teljes az egyetértés a közélelm. és földművelésügyi minisz-. tér között,azonbannirics meg az összhang a kisgazdapárt és a közélelmezési miniszter s általában a kormány álláspontja közt. Majdnem három és fél millióra tehető az ellátatlanok száma Magyarországon. Ez a szám szomorúan magas, de ha tekintetbe vesszük, hogy a menekültek csaknem miad az ellátatlanok számát növelték, nem tekinthetjük túlzottnak. A szabadforgalom átmenetnélküli beiktatásával ez a három és fél millió ember ki lesz téve a legnagyobb uzsorának, éhségnek és nélkülözésnek. Az éhség és nélkülözés pedig, mint már tapasztaltuk, igen rossz tanácsadók. Ha ezt a tömeget nem tudjuk kenyérrel, ruhával és a legszükségesebb cikkekkel ellátni: hatalmas tábora lesz az elégedetleneknek, a társadalom rendjének megbontására törekvőknek. Nem vagyunk olyan messze a forradalmaktól, hogy ne tudnók, milyen könnyű az elégedetleneket egy pár ügyes demagógnak a fennálló rend és intézmények ellen tüzelni. A közélelmezési miniszternek az a kijelentése, hogy a szabad' forgalom és rekvirálás kérdései azonnal tárgytalanokká válnak, mihelyt a gazdatársadalom az ellátatlanok szükségleteit biztosította: — nem nyugtat meg teljesen bennünket addig, mig nem tudjuk, miképen gondolja a miniszter ezt a biztosítást. Mert hiába szavazza meg a kisgazdapárt az ellátatlanok részére szükséges kontingenst; hiába adminisztrálja a közélelmezési miniszter a kérdést, ha a falu elzárkózik e méltányos kérdés méltányos megoldása elől. És ebben a tekintetben igen szomorú tapasztalataink vannak. A falu népe a háború, de különösen a forradalmak alatt elszokott a törvény és tekintély tiszteletétől. Rászokott arra, hogy a törvény meg nem tartása és kijátszása nem okvetetlenűl erkölcstelen dolog. Ha ezen a téren az utóbbi időkben történt is némi örvendetes változás, még nem mérnök állítani, hogy az ellátatlanok gabonája egy miniszteri rendeletre azonnal elő fog bújni a vermekből. Amint pedig ez megtörténik, ismét aktuális lesz a forgalom kötöttségének és a rekvirálásnak kérdése. Keserves circulus vitiocus ez. De valahogyan meg kell oldani. S ha Mayer János meg tudja találni a Kivezető utat, az ország hálája lesz jutalma. Mert nem kényszeríthetjük újra vándorútra és batyuzásra a tisztviselőt és munkást. Nem dobhatjuk ki a véletlen szeszélyének és az árúuzsora gonosz játékának azt, aki testet és lelket emésztő munkában tölti napjait. Az ellen az irány ellen pedig, amely csak a köztisztviselők ellátását akarja biztosítani, éllenben kizárja a munkások és más ellátatlanok százezreit: fölemeljük tiltakozó szavunkat. Ez az eljárás kivételes osztálykedvezés, mely oly keserves eredményekre vezetett a múltban. Ez az eljárás több volna mint bűn, ez hiba lenne. A jövő ellentéteinek és a gyűlölködés magjának elvetése. Ebből pedig már igazán nem kérünk. „Mindenki ott legyen!“ A kommün idejében gyorsröptü szárnyakon, özönével jöttek a parancsok, hogy évszázados intézményeinket, kultúránkat, egyéni külső- és belső javainkat bujtassuk a lehető leggyorsabban vörösbe. A lázas, átalakító munka meg is indult az egész vonalon. A helyi- és központi hatalmaskodók foglalkozási ágak szerint, külön külön, szakszervezetekbe terelték az embereket. Parancsok, meghívók, falragaszok sokadalma hirdette a gyűlések, az átnyomorítő- és átképző tanfolyamok, a tüntető felvonulások stb. naponkint sokszor megismétlődő kényszerét. Mindenki ott legyen! Ez volt a sze- zámi varázsige. Az emberek pedig, — mint a halak a tóba Vetett maszlagtól, — meg- kótyagosodva, naponta öt-hat gyűlést végig szenvedve, járták a tojástáncot. Az igazi termékenyítő munka mey- állott. A földmivest elparancsolták az eke szarvától, az iparost a műhelyéből, az értelmiséget hivatalából. Ha valaki ellenszegülni merészelt a parancsnak, az könyörtelenül a gyanúsok lisztájára került, ismétlődés esetében pedig megízleltették vele a forradalmi törvényszék cudarságait, a terrornak eddig nem ismert fajait. A testet és lelket sorvasztó, nehéz időkre való visszaemlékezés éppen nem kívánatos területén nem szívesen kalandozik az ember. Hogy miért nem, annak megvan a maga lélektani oka. Szóra sem méltattuk volna ezúttal sem a bensőnket ideges nyugtalanságba hozó dolgot, ha TÁRCA Novelette — színdarabok címeiből. — Farsang-kor a makrancos hölgyek elindultak Berkovics és Társá hoz, hogy vegyenek maguknak kék rókát. Az úri divat előtt sétált egy hermelines nő, aki elcsalta őket öt órai teára a Hotel Imperial-ha. A kapunál a lakájok megkérdezték : «Van-e valami elvámolni valója?» «Tökfilkó!» szólt Ártatlan Zsuzska s azonnal egy lila dominót vett föl, hogy mint bájos ismeretlen szerepelhessen s még a Szerkesztő Úr se tudja meg, hogy ő az apja lánya. Mikor beléptek már javában folyt a bor ezen a névaparti estély en, ami tulajdonképen legénybúcsúja volt a vasgyáros-nak. Éppen a csárdáskirálynő táncolt a velencei kalmár-ral, mire a jövevények azt mondták, hogy még a táncos huszárok se tudnák szebben. Azután következett a keringő. A cigánybáró táncolt egy névtelen asszony-nyal, akiről kisült, hogy Charlotte kisasszony, egy egyszerű tanítónő. A szókimondó asszonyság botrány nak ! tartotta, hogy a Gyurkovics lányok nem táncolnak és felszólította a császár katonáit, hogy kezdjék meg az ostrom ot, mert íigy kívánja a sarkantyú és a kard becsülete. A varázskeringő-1 még a hivatalnok urak is táncolták, de a kormánybiztos összeveszett a képviselő úr-ral a víg özvegy miatt. Majdnem párbaj lett belőle. Végül a miniszterelnök szerepelt mint villámhárító, de Bob herceg lett mégis a szerencse fia. Nála a sárga liliom volt a talizmán, amit egyszer egy dollárkirálynötől kapott. Sybill-t most is a testőr szórakoztatta. A mozikirály egy elvált asszony-nak udvarolt, Lyon Led-nak pedig Golem, a régi szeretője. Egyszerre csak betoppantak Lili, An- nuska és Nőni, mire Mágnás Miska azt kiáltotta «Három a kislány!» Volt ott egy kis csitri lány is, akivel a kis gróf foglalkozott leginkább. Szóval népes volt a leányvásásár. Gróf Rinaldó próbaházasság-ot indítványozott, mit a pillangó főhadnagy is örömmel fogadott el. «Házasodjunk!» kiabálták a férfiak, különösen a kikapós patikárius, a nők barátja, aki már többször kijárta a hűtlenség iskolájá-t. Csak az agglegények keresték egyszerre a cilinder üket, meg hogy merre lenne a kerülő út. Tudták, hogy olyan balga szűz úgyse akad, aki őket csak mint «hamisított férj*-eket válassza; még a Tün- dérlaky lányok se. «Halló!», kiabált a dollárpapa, «hol van a nagymama, akit a falu rossza és a szép asszony, vagyis a korzó szépe elmentek megkeresni!». Egyszerre csak egy váratlan vendég érkezett: az aranyember, aki elővette a piros bugyelláris-t s valóban hullt az arany eső. Bánk bán Karenin Annát keresve, kérdezte a Faun-1, hogy hol találhatná meg, mire az mérgesen felelt: «Az ördög tudja». Az iglói diákon Grün Lilly-ért lelkesedtek, a császárnő pedig folyton a bíborossal diskurált. A királynő férje együtt táncolta a francia négyes-1 Éva boszorkány-nyal. Kíséretében volt a három testőr és az ezredes, kik vele jöttek Bizánc-ból. Romeo és Julia Fedora önagysága ruháját kritizálgatták. Közben bámulták egy táncosnő cipőjén az arany- patkót. Goldstein Számi azt mondta Idd-nak, a nagyvilági nö-nek : «Királynőm, meghalok
