Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-04-15 / 84. szám
Ära 2 korona. XXVIII. évf. 84. sz. Eger, 1921 április 15. péntek. Előfizetési dijak postai szállítással; Sgész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Hegged évre 110 K. — Egg hóra 40 K. — POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztőség: Eger, Licenm. Főszerkesztő; BHEZNAY IMRE. KíadóbivataiI I.Í€£U ni ayoisdá. Felelősszerkesztő: BHRSY KÁROLY dr. TelefOíl SZém 11, I Meggyőződés és válság. Sokszor hallottuk emlegetni, hogy a kormányt támogató pártok programmja között semmi lényeges különbség nincs. És mégis. Oly szakadékok választják el az egyes pártokat egymástól, sőt az egyes rtokon belül is annyi a robbantó anyag, a centrifugális erő, hogy a kormányzás állandóan kitörő vulkán tetején jár. A miniszterelnök soha sem tudhatja, hogy •síéről reggelre nem veszi-e fel a néhai »evet. Hogy ez mennyire megbénitja a tervszerű, programm szerint végrehajtandó munkát, nem kell bővebben fejtegetnünk. Vagy a programmok nem őszinték tehát; vagy azokból hiányzik részben a meggyőződés mélysége, kik a programm körül csoportosultak. Hogy ez a feltevés nem egészen jogosulatlan, bizonyítja egy epizód, mely a belügyminiszteri tárca betöltésével kapcsolatban játszódott le. Egy alispán, név nem fontos, készséggel hajlandónak mutatkozott a kisgazdapártba való belépésre, ha megkapja a belügyminiszterséget. Ha az illető űr csakugyan olyan meggyőző- áéses «kisgazda», — hát rendben van a dolog. De éppen e ponton vannak alapos aggodalmaink. Ez az eljárás erősen emlékeztet a liberális munkapárti rendszer korrupt erkölcsi felfogására. Abban az időben ismertünk hangadó képviselőket, kiknek a választás előtt 2 korona hitelük sem volt. Utólső tét volt a képviselőség. Ha ez nem sikerül, csak a revolver kö- retkezhetik. így festett az a bizonyos fa- aatikus párthűség, a rettenthetetlen meggyőződés ! A pártmozgalmak nem keserítenének el bennünket, ha azokat elvi jelentőségű, meggyőződéses ellentétek okoznák. Ilyen esetben nem köt a pártfegyelem. De mikor azt látjuk, hogy nem elvi jelentőségű kérdések körül járnak vitus- táncot a politikusok, mikor válság válságot ér s az ország megdöbbenve kérdi: mért e vihar a pohár vízben ? mikor azok, kik az ügyek vitelére szövetkeztek, csak az alkalmat lesik, hogy egy óvatlan pillanatban két vállra fektessék egymást: akkor mélységes elkeseredés vesz rajtunk erőt, s az élni akarás ösztönös erejével kiáltjuk: több őszinteséget, több meggyőződést! Kevesebb jelszót, kevesebb érvé- »yesűlni akarást! Az utolsó válság mint egy elemi csapás érte az országot. Lassan-lassan kikecmergünk belőle. De legyen már vége egyszer ! A pénzügyminiszter javaslatai készen állnak. Aggódva figyeljük, honnan fenyeget a politikai horizonton űjabb válság jele. Reméljük és bizva bízunk, hogy egy kiadós esőfelhőn kívül, amire oly nagy szükségünk van, nem fogják többé terhes felhők elhomályosítani az éltető napfényt. A nagy szárazság. Ha októbertől decemberig alig van egy-két eső, decembertől februárig még kevesebb, februártól áprilisig meg szinte semmi és emellett állandóan vcrőfényes napsugár, a gyakori szélvihar kemény röggé változtatja a szántóföldeket, porrá a veteményes kerteket: akkor csakugyan fel kell sóhajtanunk: «Ez már mégis nagy szárazság.» Már-már örültünk a szélnek, mert reméltük, hogy felhőt hoz; örültünk a felhőknek, mert esőt vártunk tőlük. De a szél elvitte, amit hozott; a felhők elvonultak anélkül, hogy hasznunkra lettek volna. És most borzalommal nézünk föl a teljesen felhőtlen égboltra: mintha valami rideg, kegyetlen, szívtelen zsarnok volna. Szánalommal tekintünk a virágzó gyümölcsfákra, a sárga füvű,, szomorú pázsitra, mert tudjuk, hogy ha ez soká tart így, nem jó vége lesz : kivesz, elpusztul minden. Pedig most volna csak 'gazán szükségünk jó tavaszra, jó nyárra, jő őszre. Hisz’ minden oldalról ellenségekkel vagyunk körülvéve: akiknek ereje a mi gyengeségünk, akiknek győzelme a mi pusztulásunk. Egészen önmagunkra vagyunk hagyatva, belső értékeinkre utalva. Ezekből pedig bizony nagyon kevés áll rendelkezésünkre. Pedig még 3—4 hónapig is tengődnünk kell belőlük, mig az űj termés növelheti a nemzeti vagyont, emelheti a pénz értőkét, megkönnyítheti a megélhetést. Az újabban jelentkező olcsősági hullám is nagyon szeszélyes, megbízhatatlan, sőt nem csekély mértékben gyanús. De ha ebben a pillanatban jobban is állanánk, mint azelőtt, — a következő percekben már minden fölborulhat, tönkre mehet ős úgy is lesz, ha elfogy a kenyér, ha nem lesz mit enni. Világos tehát, hogy sorsunk és jövőnk az Ég és föld jóvoltától függ. E kettőnek össze kell fognia, hogy segítsen rajtunk, lendítsen állapotunkon. A föld adhat ércet, szenet, követ, világító gázt, de ha nem ad kenyeret: nem vehetjük azoknak hasznát. Nem lesz, aki feldolgozza azokat: aki olvasszon, építsen; nem lesz, aki melegedjék és élvezze a világosságot. Kenyeret pedig eső nélkül nem várhatunk, íme, itt a szörnyű valóság: amint jólétünket csak minden megfelelő tényezőnek közös támogatása eredményezheti, éppen úgy pusztulásunkat csak előidézheti egyetlenegynek hiánya is. Miér* is kell erre gondolnunk? Mert rákényszerít az időjárás. Használ-e, ha ezen elmélkedünk? Föltétlenül, ha esak előre nem akarunk kétségbeesni. Amikor ugyanis belátjuk, hogy oly tényezőktől függ emberek, családok, országok sorsa, melyekkel azok nem rendelkezhetnek: akkor a józan ész, az egyszerű érdek, a rideg számítás azt sugallja, azt követeli, hogy oly hatalomhoz fordúljunk, melytől ama tényezők is függnek. Ez a hatalom pedig csak szellemi, értelmi, erkölcsi lehet: maga az örök Igazság. Ennek a kedvét kell megnyernünk. Ennek az akaratát kell magunk felé irányítanunk. Ennek az intézkedését kell javunkra kikérnünk. Minden munka mellett ez a legjobb gondoskodás; minden okos»- ság mellett ez a legügyesebb politika; minden türelem mellett ez a legjövedelmezőbb biztosítás. Ki adhat mást? Ki adhat jobbat? Ki adhat biztosabbat ? Tessék, Uraim, keresni ! És aki talál, jelentkezzék: hadd üdvözöljük őt. Szívesen megtesszük azt pártvezérnek, miniszterelnöknek, sőt ha kívánja, még talán királynak is. Meghódolunk neki, szolgának szegődünk be hozzá. Megérdemel minden dicséretet, engedelmességet, aki jó időt, esőt, kenyeret mindig adhatna nekünk, amikor csak kérjük tőle. Ha ember volna ez a lángősz, ez a nagyhatalom, ez a töltetlen úr: bizonyára mindenki keresné a kegyeit, könyörögne jóindulatáért. De mivel nem az, hanem láthatatlan, fölöttünk álló, mindenütt jelenlevő, hát elnevezik Mindenségnek, Természetnek, Véletlennek. . . Csakhogy ne kelljen engededelmeskedniök Annak, félniük Attól, aki minden gondolatukat, szavukat, szándékukat és tettüket részrehajlatlanul, személy válogatás nélkül felülbírálja, elitéli és megbünteti. Ez a legborzalmasabb, legvőgzete- sebb, legnagyobb — erkölcsi szárazság. ... No üssük már tovább a kihűlt vasat. Szálljunk magunkba, térjünk Ahhoz, aki parancsol a szélnek és a víznek. Tegyünk ős tartsunk meg egy szent fogadást, hogy bent és künn uj élet kezdődjék. P. A. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Arne».
