Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-04-02 / 74. szám
Ára 2 korona. Eger, 1921 április 2. szombat. XXVIII. évi. 74. sz. Előfizetési dijak postai szállítással; Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negged évre 120 K. — Egg hóra 45 K. POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: BHEZNÄY IMRE. Felelőssze'rkesztő: BARSY KÁROLY dr. Szerkesztőség s Eger, Líceum. Kisdohlvstal; Líceumi ugomd». Telefon szám 11. Áresés és osztályérdek. Az áresés lassan, akadályokkal, de mégis csak tart. Most egy pár napra mintha megállította volna koronánk pillanatnyi értékvisszazökkenése, ami nyilvánvalóan a váratlanul felbukkant politikai eseményeknek tulajdonítható, ám az irány mégis lefelé mutat az árak és felfelé a valuta szempontjából. Amint az áremelkedés évek hosszú gazdasági romlásának következménye volt, úgy az áresés sem történhetik máról holnapra. Lassú, küzdelmes folyamat ez, mely az ország gazdasági megerősödésének fokmérője, viszont sok felfújt exis- tencia temetője. Természetes, hogy minden osztály, érdekeltség és érdekcsoport azon igyekszik, hogy az ő termelvényei járjanak hátul az áresés göröngyös lejtőjén, amint hogy annak idején egyik sem vonakodott elül járni az árak emelésében. Legszivósabban tartja magát a kereskedő osztály, mely most valóságos csendes harcot viv a fogyasztókkal, kik egyszerűen — nem vásárolnak. A harc kimenetele nem kétséges. A kereskedőknek is engedniük kell. A fogyasztóközönség — ami nem jelent érdek- csoportot, mert hisz’ a kereskedő is fogyasztó abban a cikkben, ami nem tartozik üzletköréhez — végre is rá fogja kényszeríteni a kereskedelmet, hogy alkalmazkodjék más termelési ágak eső irányzatához. Valóban érdekes tüneteit látjuk a szalmaszálhoz is kapkodó erőlködésnek. ! SzoliditásUkról és előzékenységükről ismert i kereskedő cégek nem riadnak vissza olyan eszközöktől, mint lapunk csütörtöki számában «Kereskedelmünk szoliditása» ci- raen egy olvasónk panasza nyomán ismertettünk, csakhogy megmentsék a raktáron lévő, magas áron beszerzett árúk percen- j tuális hasznát. Persze arról megfeledkeznek, hogy a 100—200°/o-os áremelkedések alkalmával nem vonakodtak az árjelző táblát 2—3-szoros összegre kijavítani, zseb- revágva soha nem remélt «polgári» hasznot. Vessünk egy pillantást a legfontosabb élelmiszerek árainak változására. Egy hónappal ezelőtt egy kiló borjúhús 90 korona volt, ma 52 korona. Szalonna 150 koronáról 90 re esett. Disznóhús 120 koronáról 68-ra, háj 180 koronáról 100 koronára szállt le. Némileg érthető tehát az őstermelők panasza: hogy mért éppen csak az őster- melvények ára esik ? Mért nem tart lépést az ipari cikkek áresése? Megnyugtathatjuk a panaszkodókat: lépést fog tartani! A kereskedők azt vetik ez ellen, hogy ők nem adhatják olcsóbban a portékát, mert a gyáros most is a régi áron számít. (Ámbár ez a kifogás nem áll meg, mert hisz’ jól tudjuk, hogy pl. Csehor- i szágból 50—60 százalékos engedmények- : kel is importálnak árút, német kereske- j I dók hajlandók a márkát 1: 3 viszonyban j számítani a magyar koronával szemben). A gyáros viszont azt mondja, hogy ő alig szállíthatja le az iparcikk árát, mert a régi időben a felhasznált nyersanyag volt a termelésben a legsúlyosabb tétel. Ma a munkabér a főtétel a termelési költségekben. És a munkabér nemhogy nem esik, de határozottan emelkedő irányzatot mutat. Példa rá a nyomdászok legutóbbi bérharca. Azonfelül — vetik ellen — az árűforgalmi tarifa sem csökken. Minden nyersanyagot messziről kell szállítanunk — sóhajtozzák — s magasak a vámtételek is! Hát igaz. Ez circulus vitiosus! Ám a lánc egyik szeme már engedett! Tessék folytatni! Debreczenből kapjuk a hirt, hogy az ottani árvizsgálóbizottság felhívással fordult a munkásokhoz, hogy bérigényüket a közszükségleti, különösen az élelmicikkek olcsóbbodása folytán, megfelelő értékre szállítsák le. Amerikában a munkások saját elhatározásukból megtették ezt. Ez a mozgalom szinte kiszámíthatatlanul kedvező hatást fog a gazdasági élet egész fonalán kiváltani. Egy ilyen elhatározás bizonyságot tenne a munkásság hazafias érzelmeiről, megindítana egy olyan folyamatot, aminek elsősorban a fix fizetésű munkásság és tisztviselői kar látná hasznát. A munkásság a maga szervezett erejét, tömeghatalmát nem is állíthatná szebben a nemzeti érdek szolgálatába! TÁRCZA. Ä halhatatlan bánat, «A költészet kedves játékká aljasúl, — mondja egyik művében Eötvös József báró, — ha a kor nagy érdekeitől különválva nem a létező hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesítése után törekszik«. Valóban! Irodalmunk minden számottevő alakja ép’ az által érdemelte ki a halhatatlanságot, hogy működésével, irodalmi tevékenységével szervesen belekapcsolódva a kor nagy érdekeibe, a hibák orvoslását, az érzelmek nemesítését tűzte ki nagy és szent feladatául. Aki nem ezt vallotta céljául, az lehetett ódesszavú fülembe, ki elbájol énekével, de nem büszke sas, ki merész röptével a magasba^ ragad, fölemel a fájdalmak talajáról az Ég felé, honnan bizalmat, reményt meríthetünk. Évezredes gyász, örök zokogás a magyar történelem. S nem sötétlik-e felénk a magyar irodalom lapjairól ez a gyász ; nem markol-e szívünkbe ez a zokogás? .... Az volt csak a nemzetnek igazi költője, ki együtt zengte a néppel — óh vajmi ritkán — az öröm dalát s együtt sírta — ezer éven át — a fájdalom panaszár. így járták be az egész országot a vándorlantosok, zengvén a gyász dalát, s szerteszórva a reménység magvait. így lett Tinódi «a nemzet leikéből kizengő fájdalom»; Balassi a honfibánat hordozója, «századának igaz gyermeke» ; Zrinyi saját személyében megtestesítője a nagy magyar tragédiának. így lettek a bujdosó kurucok a nemzeti kétségbeesés szószólói; a bécsi testőrök a dermedt keblek heví- tői; a papköltők a magyar lélek tükrei; a különböző iskolák mesterei koruk hangulatának hű tolmácsolói. így érezte Kölcsey hazája 300 éves sebeit szíve alatt ezerszer megújúlni; így emelkedik ki a kétségbeeséstől, fájdalomtól összerepedezett talajból Katona nagy egyénisége. így lett Kisfaludy Károly a jelen és múlt sira- tőja, Széchenyi a letargiába merült nemzet tettre ébresztője, Vörösmarty az új Magyarország, az eljövendő nagy magyar ünnep harsonása, Petőfi a szabadságharc Tyrtaiosa, Arany a gyászos bukás Ossi- ánja, Tompa a keserűség napjainak vigasza . . . így lett a magyar nemzeti irodalom nagy tükör, melyben előttünk áll a maga komor valóságában a nemzeti gyász. így lett az irodalom egy hatalmas hanglemez, melyből kisír egy nemzet fájdalma; — egy óriási templom, melyből búgva száll . a kétségbeesés, a remény, a bizalom hangja az Ég felé. Ma ismét sötét felhőktől gyászos a magyar ég. A sírok hekatombája vesz körül. Lent Délen : Belgrád sáncpartján porban hever Kapisztrán keresztje. Keleten: az erdélyi szorosok temetőiben nyugtalan álmot alusznak a határvédő székelyek ezrei. Északon: a Kárpátok ormán, a halálig hű őrszemek csontkarjai ölelik át görcsösen a magyar rögöt, melyre fagytól megdermedt testük leomlott. Nyugaton: a Doberdő sziklaüregeiben és a Piave hullámsírjában magyar hősök álmodnak egy távoli kis faluról, benne a nádfedelű kis kunyhóról, s abban az elhagyott szülőről, hitvesről, mátkáról, gyermekről. Mi pedig, — a megcsúfolt Csonka- Magyarország gyászmagyarjai — kínos kétségek közt vergődünk. Mindnyájunk lelke sír az ötesztendős, — nem, az ezeréves gyásztól. S belőlem kitör a sóhajtás: vájjon”lesz-e virradat, lesz-e feltámadás, lesz e még egyszer ünnep a világon ? . . . Lesz! Vajda Jánossal együtt rendíthetetlen hittel valljuk, hogy: A nép, melynek dalaiban Nagy, halhatatlan búja van: Nem halhat meg soha! iy v
