Egri Népujság - napilap 1921/1
1921-03-13 / 59. szám
Ära 2 korona. Eger, 1921. március 13. vasárnap. XXt/iíi. evf 59. sz. rí Ttépujjéú Előfizetési dijak postai szállítással; Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Negged évre 120 &. — Egg hóra 40 Ä. — POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: BBEZNÄY IMRE. Felelősszelrkesztő: BÄRSY KÁROLY dr. Szerkesztőség 2 Eger, Líceum. Kiadóhivatal: líceumi ngomda. Telefon szám 11. Kérelem Eger város polgárságához! A magyar nemzeti hadsereg a mi büszkeségek. a mi reményünk, ü fogja nekünk visszaszerezni ezeréves hazánkat. <3 fogja ismét becsültté és tiszteltté tenni a magyar nevet. Ő fogja lehetővé tenni, hogy becsületes munkánkkal ismét nyugodt és boldog életet biztosíthassunk magunknak. Ő fogja újból kivívni helyünket az élet napos oldalán. Polgárok! Lelkűnkből lelkezett nemzeti hadseregünk iránt érzett tiszteletünknek és szeretetiink- nek minden kínálkozó alkalommal azzal adjnnk kifejezést, hogy a katonai csapatok nemzeti lobogója előtt mindnyájan levett kalappal tisztelegjünk. Ä Területvédő Liga egri körének elnöksége, j Az irigyeltek sorsa. {b. i.) A napokban öngyilkos lett egy miniszteri tanácsos és úgyszólván éhen- halt egy törvényszéki bíró. Szokatlan eset és csak a mai rendkívüli állapotokból magyarázható, hogy olyan földi halandó, aki a fizetési rangsor V. osztályáig tudott feljutni: eldobja magától az életet, mivel tovább nem bírja a nyomort. Hiszen az ilyen magasállású tisztviselő fölött már csak az államtitkárok és miniszterek vannak. És ennek a szegény *méltóságos« úrnak már nem volt a lelkében annyi ellenálló erő, hogy tovább lett volna képes nélkülözni. A másik fnagyságos* úrnak a lelke is elernyedt régen. A felesége az ácsorgás miatt pusztúlt el s ő maga öt gyermeké- I vei a budapesti népkonyha kosztjára szó- i rúlt, melyet otthon hideg lakásban és fa- j gyos állapotban fogyasztottak napról- j napra, hétrőlhótre, hónapról^hónapra. ! Pedig szegény embernek beteg volt a gyomra s minden nap közelébb vitte szó- i morú sírjához s nyomorúságos, állandóan | hideg étel. Édes Istenem, mennyi roppant nél- j külözés, mennyi lemondás, mennyi testilelki fájdalom előzhette meg ezt a két, megdöbbentő halált! Hiszen mindketten sok reménnyel indúltak az életnek. Lerakták az alapot 16—17 esztendeig tartó folytonos iskolázással. Akkor azután megkapták a kinevezést mint holmi díjtalan, vagy esetleg segélydíjas gyakornokok. Dolgoztak éveken át ingyen, vagy naponkint pár hatosért, melyet a dúsgazdag magyar állam adott nekik. Dolgoztak a jobb, a szebb jövő reményében. És hogy talpig emberek voltak, látszik elhaladásukból, abból az előkelő állásból, ahovájjfel tudtak jutni. És ha nem^ jön közbe a háború, bizonyára szép csendeskén fölnevelték volna gyermekeiket; megöregedtek volna tisztességben és szerény nyugdíjukból eléldegéltek volna, míg Isten elszólítja őket ebből az árny ék világból . . . Sajnos, nem így történt. A nagy és hosszú háború alatt — I pedig a lelkek megtisztulását vártuk tőle — fölszabadult minden rut emberi érzés, j minden alacsony szenvedély. Az önzés j lett úrrá az embereken, a kapzsiság lett í az élet rugója; vagyongyűjtés minden j áron, — ez lett az élet célja. így született és erősödött meg az árúuzsora, az árdrágítás és lánckereskedelem. Ezek azután j tönkretették a kötött fizetésű tisztviselői | osztályt, mely évek óta nagy lelkierővel gyakorolja a — lemondást. Ez a művelt, középosztály, mely mindig a legtakarékosabban élt, lemondott először \ a maga szerény és rittca élvezeteiről. — Nem járt többé színházba, hangversenyekre. Társas élete lassankint úgyszólván meg- | szűnt Nem vásárolhatott .könyveket, azután nem fizethetett elő újságra. Még tovább: oly szűkre fogta az étlapot, amilyen szűkre csak foghatta. De még így sem tudott megélni. Jövedelme (fizetése és az úgynevezett segélyek) nem voltak oly nagyok, hogy bármily szerényen is megélhetett volna belőlük. Hogy mégis fönntarthassa magát s legalább a tisztesség külső látszata meglegyen nála, hordta a régi ruháit, cipőit, agyonfoltozta a fehérneműit. Mikor pedig igy sem futotta a jövedelem, kezdte eladogatni értékeit, óráját, láncát, képeit, szőnyegeit, könyvét, sőt — olvashatjuk az apróhirdetésekben — nélkülözhető bútordarabjait és egyáltalán nem fölösleges ágyneműit is. Ma olvastuk a legmegdöbbentőbbet : egy szegény leánytisztviselő kénytelen volt eladni édes anyja fehérmárvány síremlékét, ...Ez hát az a bizonyos irigyelt tisztviselő osztály, melynek segítését annyiszor fölhánytorgatják s melyről oly gyűlölettel szól minden meggondolatlan ember. Ez az a bizonyos osztály, melynek legelőkelőbbjei — a méltőságos és nagyságos urak — mindent összevéve sem kapnak annyit, amennyit 16—17 éves iparossegódek keresnek, vagy egy földmunkás kap. A tisztviselők bizonyosan nem irigyelik az utóbbiakat, de viszont — a nemzet boldogulása érdekéoen — mindenkit arra kérünk, hogy ők se irigyeljék és gyűlöljék a tisztviselőket. Igazán nincs mit irigyelnünk egymás sorsán . . . Kivált a tisztviselőkén nincs. Zokszavak. Äkinek nem inqe . . . XII. 1. Sok szó esett mostanában az okiratbélyegekről. *Hogy teljesen kifogyott ez a drága jószág, aztán, hogy van már megint, de oly kevés, hogy újra nincs. Ha én pénzügyminiszter volnék, rendeletbe adnám, hogy a mai okiratbélyegek,, mondjuk : két hét múlva értéküket vesztik. Biztos vagyok, hogy menten előbújnának a kedves képecskék a vertheimek- ből, a fiókokból,hová pénzmentés örve alatt kerültek. Mikor aztán beváltották megint TAKC A. Magyar ének 1920~ban. Mohi, Mohács, Kismajtény és Világos, Könnyel, vérrel megáztatott helyek ! . . Szegény hazám, te, kinek mindegyiknél Halálos sebbel hullt alá fejed! Tatár legázolt, török leigázott, Nyomort, pusztulást hagyva mindenütt. Kihullt kezéből kardja Rákóczinknak, S a nagy halott, hazánk, némán feküdt. És jött Világos és a bosszúállás Vad orgiáit ülte szerteszét. Torkunkba fojtva minden ellenállás, Lezárva minden: betű és beszéd. Aztán . . . Sabác jött, Gorlice s a többi Véres csatáknak szörnyű tengere, És nem csorbult meg, Istenemre, nem, Sehol, soha a magyarnak fegyvere! Egész világgal álltunk szembe bátran, Szilárdan álltunk annyi éven át, S egy áruló, egy magyar Ephialtés A porba dönté egy nap a hazát! S most vére vesz íve, százszor megraboltan, Koldússzegényen fázunk, éhezünk. Élő testünket széjjeldarabolták, Szétszabva törzsünk, lábunk és kezünk! t A Kárpátoktól le az Adriáig Terjedt tegnap a magyar uralom . . . A Kárpátoktól le az Adriáig Ma vérző szívek, tenger siralom ! Hallod a szellőt? Székelyek sóhaja Az elszakított testvérek felé ! Látod az égnek bíboros szegélyét ? Mitől piros ? Színét mitől nyeré ? Magyar vér az, megkínzott véreidnek Végigkorbácsolt testéből szökött Az égre fel és bosszúért kiáltoz Saját honából a kiüldözött! És mindenünnen, ahová betette Jogot tiprő lábát a hóditó, Jajszót hallasz s kajánul vigyorognak Feléd a börtön, korbács és bitó! És mi itt bent? Egy babszemen veszekszünk,] I Nagyban folyik a harc, a pártvita, | S közben egy menekült magyar anyának Vaggonban fagy meg pólyás kis fia ! Óh hát hová, mily mélyre sülyedünk még? Nem folyt elég vér el ezer csatán ? Most már a pénzszomj, vad vásári lárma A szivünk, lelkünk is kiölte tán ? ... Nagy váteszünk, a nagyszerű halálból, Amit jós szemed egykor látni vélt, Ha szennytelen becsülettel nem érnők, Amit kitűztünk, többé el a célt: Egy nagy mocsár lett, bűzös, undorító, Mit nem szánó nép ezre vesz körül, Hideg hüllők, hiénák, dögre várók, S vigyorgó szomszéd les a part felül! . . . Török járomtól, aki megváltottál, Német bilincsét rólunk levevéd, Irgalmas Isten, Tehozzád könyörgök, Forró fohász száll ajkamról Feléd: Adj új szivet s a szívbe szeretetek Minden poklon, mely bennünk’ összetart; Egy földre sújtott nemzet esd előtted : Oh áldd, még egyszer áldd meg a magyart! Dr. Pataky István.
