Egri Népujság - napilap 1920
1920-02-06 / 29. szám
*XVII. «vfolgam 29 szám Cenz.: E. 62 /1920. Eger S920. fe|yuár 6. Péntek Előfizetési dijak postai szállítással; "íqcsjs évre 15s) H. — Fél évre 75 il. Megijed évre 38 &. — Egy hóra 13 K. Egy szám ára 40 fillér. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Barsy Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefon szám 11. Szélcsend. Mióta békeküldöttségünk Neuillyből visszatért, szélcsend ült pillanatra az antant követelések által felkorbácsolt «agyar tengerre, melyen még a minapi választások sem voltak képesek magasabb hullámokat verni. Mintha egyszerre valami sajátságos nyomás szállott volna alá s »őst ránehezedve a magyar lelkekre, melyek mélyén remény és kétség között izgatottan hánykódó szivmilliók dobogásai kalapálnak s egy nehéz várakozás visszafojtott lélegzése szorong. Mi lesz velünk? Aláírjuk-e a békét ? Harcot vagy halált vilasszunk-e s elfogadjuk-e az — öngyilkosságot ? Az utcákon, az állomásokon, menekült magyarok; házainkon fekete zászlók; az újságjaink hasábjain kinzott milliók vérkönnyei, az asztalunk felett irredenta képek, gomblyukainkban gyászfátyolos «agyar színek s a szivünkben ezernyi emlékek, melyek az elveszendő bércekhez s csobogó hegyi folyók vizéhez kötnek, vagy az Alduna fenséges bájaihoz s a sok-sok kedves vidéki városkához ragadtak minduntalan s talán egy-két pilla- aatra könnyet is facsarnak fáradt pilláinkra holmi, a múltból felénk suhanó apró gyermekkori álmok, mohlepte sírkövek. Talán sohasem tudtuk ennyire, hogy »it jelent nekünk az a bérckoszoru a ■agyar róna körül s a déli határt és ayugati tájainkat talán sohasem éreztük eanyire a szivünkhöz nőve, mint most, a várakozás e nehéz perceiben, melyek egyszerre szélcsendet teremtettek most kötöttünk s lefogva minden mást lelkűnkben, odatapasztják most szemeinket Ap- ponyi ajkára, hogy tekintetünkön keresztit odavessék azt, amit mi mondanánk az i helyében, amit ő is mondani fog, amit íeki is mondania kell, habár ezer vihar legyen is a jövendő szavaiban. Hiszen — és ezt érezzük ma valamennyien — e pillanatokban nem arról van szó most, hogy közülünk ki éljen jobban, ki meg rosszabbul talán, hanem, hogy egyáltalában életben maradunk e? És ez a közös veszély érzete az, ■eiy a mai szélcsendben a lelkekben ül és fojtva tartja még lélegzetünket is, aemhogy esetleg a szokott magyar párt- gyülölködés hangjainak engedne helyet. Igen, úgy érezzük, hogy e szélcsendben legalább pillanatra elült lelkűnkben minden gyűlölködés egymás iránt s valami titokzatos erő egymásba kulcsolja egymásellen emelt kezeinket, mig az ajkunk az egymás ellen dobált szitkok helyett, elrablóit magyar városok neveit suttogják. És amint egyre fut fölöttünk az idő, reméljük, hogy egyre összébb szorulnak az egymásra talált kezek, hogy együtt legyenek majd akkor, midőn majd megszólalnak a lélegzetfojtva lesett ajkak, hogy élet, vagy halál kell minekünk s egy közös iszonyú sujtásra emelkedjenek, midőn az eggyé forrott magyar szivmilliók, — melyek dobbanása már most is egy s melyek neve is akkorra csak egy, csak «magyar» leszen majd — egyhangúan kiáltják majd a Nyugat felé, hogy «élni akarunk!» A szélcsend egyre tart. Csupán egy- egy távolról jövő zokogás üt néha egyhangúságba, mig a Kárpát bércei közül egyre elhalóbban konduló harangok zúgása érkezik. Vonatok hoznak sápadt futókat, kik reszketve mesélnek az ottani nagy viharokról, melyek egyre közelge- nek s ha nem vigyázunk, minket is eltipornak. Szerencsére — ha mi is úgy akarjuk, mert csak rajtunk múlik — akkorra a szélcsendben egymásra talált és összeforrt magyar karoknak ércfala fog itt várni már reájuk! R- J- _ »R vészkiáltás» visszhangja. A füzesabonyiak gyűlése a pesti gyermeknyomor enyhítése tárgyában. Huszár miniszterelnök szavait szétvitték az újságok az egész országban, az egész művelt világon. Az idegenek, az amerikaiak, a hollandok már jöttek is a segítségre, már elhozták a jótékony szivek adományát, hogy enyhítsék a minden képzeletet meghaladó nyomort. Csak még maga a nemzet van hátra, csak még maga a magyar nép késlekedik, hogy adjon a testvér a testvérnek abból a kevésből is, ami még megmaradt sok nyomorúságos hónapok után. De kell, hogy eljöjjön a magyar segítség is, a magyar szivek ajándéka, hogy lássa ez a világ, lássa mindenki, hogy nyomorúságunkban is nagyok vagyunk, hogy 9gyek vagyunk, hogy testvérek vagyunk, magyarok. A vidéknek, a falvak lakóinak kell leginkább elöljárni a jó példával, mert ott van még, ha csekély mennyiségben is, amiért ma ezerek, milliók küzdenek, árvák, özvegyek imádkoznak : a kenyér. Vajszada Dezsőné úrnő indítványozására vasárnap d. u. gyűlésre jött össze Füzesabony közönsége. A gyűlést Bulin Illésnó nyitotta meg. Élénk színekkel festi a pesti nyomortanyák borzalmait. Nincs érző, emberi szív, mely meg ne indulna ennek láttára. A legsürgősebb segítségre van szükség, hisz ez ma nemzeti érdek: a jövőnk kérdése: a gyermekeken segítünk. Nem csak elvárják ezt tőlünk, hanem kötelességünk, hogy «ne nézzük ölhetett kezekkel, mint pusztul a magyar.* Tassy Tériké Huszár miniszterelnök vészkiáltását olvassa fel, majd hozzáteszi, hogy ennek visszhangra kell találnia a falu népe, a magyar anyák szivében, akik meg tudják érteni az anya fájdalmát, mikor a kenyeret kérő apró szájacskát csókkal kell lezárnia. «Keresztények vagyunk«, hangoztatják ma sokszor és sokan: itt a* ideje, hogy tettel is bebizonyítsuk!» E komoly szavak elhangzása után Pap Irénke emelkedett szólásra. Igazán lélekbemarkoló, komor és keserű szavakkal végig vezet az ország nyomorúságán. A hallgatóság arca elkomolyodik. Sokaknak köny csillog a szemében: hisz ők is anyák, ők is apák. Képzeletük elviszi őket az ablaktalan zug, pince, vagy vaggonlakásokba. Rongyos ruhás gyerekek, kinek az apja már halott, kinek az anyja nyög betegen, rothadó szalmán. Nincs kenyér, nincs tej, nincs orvosság. El-elmereng mindenki, képzeletbeli látogatást tesz oda, ahol emberek férgek módjára küzdenek, nyögnek, éheznek, pusztulnak. Közben az előadó szavai úgy visszhangoznak a teremben, mint mikor egy kis, gyerekkoporsót szögeznek, kopácsol- nak. «Hozzatok, küldjétek sürgősen segítséget ! Magyarok, testvérek mentsétek meg a nyomorgókat, hisz azok test a ti testetekből, vér a ti véretekből.« Mikor elhallgat egy pillanatig csönd van, majd a hallgatóság soraiból feláll Gál órás István, helybeli gazdaember Kijelenti, hogy szive mélyéig meghatották az elhangzott szavak és most már a sürgős cselekedet következzék. Ó hiszi, reméli, hogy eredménnyel fog járni. Sári Béni birő avval az indítvánnyal szólal fel, hogy a felajánlott holmit, élelmiszert vagy pénzt mindernd vigye a községházára, hol egy megválasztandó bizottság két-két tagja állandóan ott tartózkodik. Az indítványt elfogadták és megválasztották a bizottságot, névszerint: Antal András, Bocsi Sándor, Czeglédi Péter, Cseh Imre, Ferenczy Zoltán, Gál Órás István, Gál Péter Zele, Hegedűs Péter, Német János, [Nagy András, Nagy József Környes* Lázár István, Szabó Imre Tatay Gyula. Ezután a gyűlés szétoszlott. K.
