Egri Népujság - napilap 1920
1920-11-24 / 270. szám
EGRI NÉPÜTSÁG. 9 főhadnagy orvos, Miklós Géza tart. had- apród, Dr. Stanick Ernő nyug. őrnagy orvos, Ozecze Pál tart. hadnagy. Gergely Ferenc tartalékos főhadnagy. Lazány őrnagy s. k. elnökhelyettes. Fejérváry ezrds. vm. kát. parancsnok. 4—5 „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában I Amen.“ ORSZÁG VILÁG. A belpolitika hirei: Vasadi, Schandl és Eőrffy képviselők akciója. (Budapest). Ismeretes Vasadi Balogh György, Schandl Károly és Eőrffy Imre azon akciója, hogy a nemzetgyűlés uj munkaprogrammja érdekében a kormány- zópártből a szélsőséges elemeket ki akarják emelni. Ezt .azonban nem úgy tervezik, hogy egyes képviselőket kilépésre szólítanak föl, hanem úgy, hogy a kormányzópártban való bennmaradásukat az uj programm elfogadásához kötik. Ez a terv nagyjából egyezik azzal a tervvel, mely Vasadi Baloghék és Eörffyók kidolgozásában a képviselők között most forog közkézen s amelyet már eddig is több mtnt 100 képviselő irt alá. Győzelmes litván ellenoffenziva. Zeli- govszky lengyel tábornok frontja összeomlott. (Bécs). A litván csapatok ellenoffen- zivát indítottak, melynek során Zeligovszky lengyel tábornok súlyos vereséget szenvedett. A litvánok számos helységet elfoglaltak. Zeligovszky frontja összeomlott. A 2. lengyel lovasezred visszavonulását a litvánok elvágták. Igen sok foglyot ejtettek, nehéz ágyukat és 20 géppuskát zsákmányoltak. Zeligovszky tábornoknak az utolsó pillanatban sikerült autón elmenekülni. A jóvátétel! bizottság. 80—90 tagból fog állani. December első felében érkezik Budapestre. (Budapest). A budapesti jóvátételi bizottság tagjai még nincsenek kinevezve s a bizottság összeállítása csak pár nap múlva fog megtörténni. A bizottság valószínűleg 80—90 tagból fog állni. Hivatalos értesítés szerint a jóvátételi bizottság dec. első felében érkezik Budapestre. ("Budapest). A legközelebbi napokban Budapestre érkezik az angol kormány 2 kiküldöttje, akik a jóvátételi bizottság vasúti missiójának tagjai. A két angol vasúti szakember a.román megszálló csapatok által elhurcolt vasúti felszerelések ügyében fog tárgyalni. A Tisza-ügy. A Curia megkezdte az illetékesség tárgyalását. (Budapest). Tegnap délelőtt kezdte meg a Curia I. számú büntető tanácsa Iiáth Zsigmond kúriai biró elnökletével a Tisza ügy illetékességének tárgyalását. A tárgyalás zárt ülésen folyik. Az írországi zavarok. A helyzet igen komoly. (Dublin). Az itteni harcok tovább folynak. Nehány dokk és széntelep lángokban áll. Sebesülések százszámra fordulnak elő. A halottak számát eddig nem lehetett megállapítani. Az Írországi helyzet rendkívül kiélesedett s a helyzet igen komoly. A harcok Dublin egész területére kiterjedtek. Vasárnap dél óta egyetlenegy vonat sem indult Dublinből. Itthon. A honvédelmi minisztérium hivatalo- : san közli, hogy a Scharnhorst nevű hajón ; Oroszországból hazaérkezett hadifogoly \ szállítmány ma délelőtt érkezik Bu- \ dápest keleti pályaudvarra, hol ünnepélyes fogadtatásban részesilik őket. Egg Britanniás nacionáléja. (Budapest.) A Britannia-szállóban tudvalevőleg elfogtak egy Németh István nevű embert, akiről a székesfehérvári I rendőrség most megállapította, hogy hosz- szabb ideig pincér volt Székesfehérváron. I A kommun bukása után Hajmáskérre in ! ternálták. ahonnan azonban februárban aiszabadult. Ezután kezdte meg működését a Britanniában. Igazgató Radii Károly 16197/1920. Hirdetmény. j Tudomásomra jutott, hogy a köztereken, utcákon, i parkokban lévő fákat és csemetéket illetéktelen egyének rongálják, legalyazzák kivágják. Figyelmeztetem a közönséget, hogy ezen ültetvé- ' nyék — a hatóság felügyelete alatt állanak azt állandóan ellenőriztetni fogom, s bárki azokat rongálja kihágást követ el, s az 1894. XII. t. c. 93. §. e pontja alapján 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. Eger, 1920. nov. 19-én tart. tan. ülésből. Dr. Kálnoky István s. k. 2—2 h. polgármester h. HirdetményAz egri m. kir. gy. ezred parancsnoksága rokkant katonák és hadiözvegyek részére az alábbi al- treisztikus kedvezményeket határozta el. 1. 15 rokkant és 5 keresztény szociálista munka- képtelen munkás részére ingyenes reggeli, ebéd és vacsorát kenyér nélkül. 2. Vagyontalan rokkant katonák bérföldjeiből 15 magyar holdat fog a városhoz közeleső területből annak idején felszántani. 3. Kincstári ló birtokában levő rokkantak lovait a megfelelő kovács szén és vasanyag beszolgáltatása mellett díjmentesen fogja megvasaltatni. Jelentkezések igazoló iratokkal a hadigondozó népirodában az 1. alattiak f. hó 28-ig. 2—3 Hrabovszky, igazgató. Felhívás a »Hangya« tagjaihoz! Házvételből kifolyólag a »Hangya« igazgatósága elhatározta, hogy alaptőkéjét szaporítani kívánja, éppen ezért felhívja tagjait, mindaddig mig az alaptőkéje a 2,000.000 koronát el nem érte, tartalék alap hozzájárulás nélkül, üzletrészek jegyzését elfogad. Ä legkisebb jegyzés 100 korona, mely 5 drb. 20 koronás üzletrészt képvisel. Miután a »Hangya« üzletrész biztos befektetés és mindig meghozza a kellő kamatot, saját érdeke minden tagnak, hogy fölös pénzét »Hangya« üzletrészbe fektesse, mert ezzel a »Hangya« működését, vásárló képességét elősegítik s ennek gyümölcsét a tagok közvetlenül élvezik, mert olcsóbban és több áruhoz tudnak jutni. 2—6 Tisztelettel az Igazgatóság. EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR R. T. EGER. Alapítványi ház. Telefon szám 175. BETÉTEK könyvecskékre és folyószámlára. KÖLCSÖNÖK jelzálogra, váltóra, értékpapírra. ÉRTÉKPAPIRÓK, sorsjeayek vétele és eladása. UTALVÁNYOK, hitellevelek bel- és külföldre. IDEGENPÉNZEK napi árfolyamon való beváltása. LETÉTEK elfogadása őrzésre és kezelésre. Fiókintézet: Mezőkeresztesen. 31— STELLA — sütőpor ÍtTT^TO vanilin cukor u ^ ^ L ^ A LEGJOBB. Gyár: Budapest, VII. Rottenbiller u. 46. 7-12 Apró hirdetések. Minden szó 1 korona. __ Hízott sertések eladók. Árnyékszala 4. sz. 1—5 V eszek sima és gyökeres Ripáriaveiszót és szőlőoltványokat. Levélben kérek értesítést akinek van eladó. Határ Imre, Abaújszántó. 1 —5 1 kát. hold szőlő és 2 hold szántó a Hergyimón eladó. Egyedüli megbízott Fenyő, Újvilág-u. 6. ________ 1-6 E ladó Karéj-utca 12. ház, mely áll 2 szoba, konyha, istálló és pincéből. Értekezhetni Czifrakapu-utca 76. _____________________________________1-2 E gy fekete hosszú kabát, és egy 41-es új puha- szárú csizma eladó. Maklári-út 27. 1—1 5 drb. hízott sertés eladó. Árnyékszala 16. 1—2 Egy csinosan bútorozott szobát keresek lehetőleg különbejárattal úri családnál. Fűtőanyag biztosítva. Cim leadandó a kiadóhivatalban. 1—3 Hevesmegyei Takarékpénztár részvényeinek elővételi jogát korlátlan mennyiségben vásárolom. Kápol- nay László fűszer!; ereskedő. 1-1 Keresek 2 kiilönbejáratú bútorozott szobát konyhával vagy konyhahasználattal. Bér megegyezés szerint. Ajánlatok »Jólakó« jeligére a .riadóba. 2-3 Építkezéshez alkalmas használt fa és deszka anyag megvételre kerestetik. Deák F.-u. 32. 2—3 Két nyugalmazott, Máv-nál vagy más vasútnál szolgált fütő, mint előfütö felvétetik. Jelentkezés felsőtárkányi üzemvezetőségnél. Egri Hordó és Faárugyár R. T. 2—3 Kerékgyártó és igáskocsik vasalásában jártas kovács felvétetik. Jelentkezés felsőtárkányi üzemvezetőségnél. Egri Hordó és Faárugyár R. T. 2—3 Rákóczi-úton nagy kertes ház eladó. Egyedüli megbízott Fenyő ügynök, Újvilág-u. 6. 2—3 Három kisdarab föld eladó. Mária-utca 23. 2—3 Szalon garnitúra eladó. Értekezni lehet Széchenyi- utca 32. délutáni órákban. 2—2 Eladó Tihamér állomás melleit egy ház nagy kerttel. Megtudható az ostorosi vámháznál. 2—4 Wesselényi-utca 16. számú modern ház, mely áll 7 szoba két konyha, pince, speiz,-_ kertből eladó. Egyedüli megbízott Fenyő ügynök, Újvilág-utca 6. ________2-5 S zakképzett pinczemester, ki nagyobb pinezé- szeteknél huzamosabb ideig alkalmazva volt, állást keres azonnali belépésre. Szives megkeresést kér »Megbízható« jeligére. Kertész-utca 98. 2—2 Tükrös trimó eladó. Vörösmarty-utca 51. 2—2 Hintalovat jó állapotban megvételre keresek. Káptalan-u. 3. II./6. 2—3 Keményfa ágy, asztal, cselédágy, mángorló eladó, Csiky-utca 22. 3—3 Árnyékszala 76. számú ház eladó. Megtudható Kapás-utca 7. 3—3 Vásári munkába gyakorlott női és vegues cipész segéd felvétetik. László Ferenc, Tóth-u. 25. 3—3 Kovács segéd felvétetik. Pál Józsefnél, Erdőtelek Heves megye. 3—3 Teljesen új, vásári, cipész-sátor eladó. Cim a kiadóban. 5—5 TEXTILÁRÚK! Közvetlen behozatal! Alkalmi vétel! barchent és Flanellek-ben Legolcsóbb bevásárlási forrás. Ällando nagy raktár. AMERIKAI RUHA ÁRUHÁZ. Budapest, VII. Királg-utca 15. 9—20 r^I I BUDAPEST, IV. 17 n r! r 1 ! 1 Koronaherceg u.1 * • 1VLLL 11 «J» Alapittatott 1878. JL Gyárt legtökéletesebb békebeli TP kivitelben: mulábakat, műkezeket, sérvkötőket, haskötöket, gum- mi görcsér-harisnyákat stb- Dús választék az összes betegápolás! cikkekben; valódi anjjol, francia és amerikai gum- miárúkban, valamint orvosi műszerek- és kórházi berendezésekben. Eladás nagyban és kicsinyben, eredeti napi árak mellett. — Szétküldés naponta. 11—20 Ház és föld közvetítő Fenyő ügynök. Ujviiág- u. 6. 26Keresek szőlőt vagy földet megvételre. Jelentkezni: Fenyő ügynöknél, Ujvilág-u. 6. 29 — Éves, patkoló kovácsot keresek, aki motorszántáshoz is ért. Fischer Lajos, Húspiac. 14— 2 drb. Egri Népszövetkezeti részvényemet jutányosán átruházom. Cim a szerkesztőségben. 9— Portland cement kapható Fischer Lajosnál, Húspiac-tér 3. 24— Házközvetitő Goldmann ügynök, Szekffi- utca 4. Fogad a déli órákban. 10 — Jó zongorát keresek megvételre. Knézich-u. 23. 10— Január l-ére uradalmi gépész-kovács állást keres. Lakatos és mindenféle gazdasági munkára alkalmas. Gottfried István Eger, Fischer-féle farakodó. 4—4 Honvéd-utca 25. ház eladó, 2 szoba, 2 konyha, istálló, kamra, pince, kút és nagy udvarral. Értekezni ugyanott. 2—6 11520) Nyomatott az érseki liceumi nyomdában.