Egri Népujság - napilap 1920

1920-11-18 / 265. szám

EGRI NÉPU ’bA< í. L \ hogy ne halljon s ne lásson. Távozzatok, távozzatok ősi gyarmatosok! Kiszorítanak mindenünnen benneteket, az újak! A «Színház» rovatban a következőket olvassuk : «Három hetes vakációnk alatt Faragó Ödön magyar színtársulata is visszaérke­zett városunkba s magyar Nemzeti Szín­házunk díszes falai között ismét fölhang­zott a legédesebb, a leghangzatosabb, s a legszínesebb magyar szó.» Tanuljunk honszerelmet a kassai Esti Újságtól! Érdemesnek tartjuk megjegyezni, hogy a lap szerkesztői: Dr. Sziklay Ferenc és Forgách Géza. H Szociális Missiótársulat elő' adásai. A Szociális Missiótársulat egri szervezetének sorozatos előadásai meg­kezdődnek. A szociális iskola programmja a következő: Nov. 20-án szombaton délután 4 óra­kor: Ünnepies megnyitó. Előadó Rónai Paula: «A szociális munka technikája.» Nov. 21-én vasárnap délután 4 órakor: Stadler Frida : A szociális munka szelleme. Nov. 25-én (csütörtök) 5 órakor: Dr. Mázy Engelbert, kir. főigazgató : Szociál-ethika. December 2-án (csütörtök) 5 órakor: Dr. Rottenbiller Füiöp, államtitkár: A gyer­mekvédelemről. December 9-én 5 órakor: Dr. Torday Ányos, főgimn. tanár: »Az irás és beszéd a szociális munka szolgá­latában.» December 16 án 5 órakor: Dr. Hetényi Gyula: a vallás társadalmi jelen­tősége. December 23 án d. u. 5 órakor: Dr. Horváth Géza, főorvos: «Szociál­hygienia.» D cember 23 tói — január 12-ig szünet. Január 13 án: Schlachta Magit, nemzetgyiiléai-képviselő: A nő politikai programmja. Január 20-án d. u. 5 órakor: Dr. Hetényi Gyula: Az Evangélium szo­ciális programmja. Január 27 én : Dr. Ott Péter: Patronage. Február 3 án d. u. 5 órakor: Dr. Barsy István: A nő magán­jogi helyzete Magyarországon. Február 10-én d. u 5 órakor: Dr. Nagy János, nemzetgyűlési képviselő: «A munkáskér­dés.» Február 14-én d. u. 5 órakor: Záró­előadás. Tartja: Központi kiküldött. Az előadások a Szociális Missziótársulat he­lyiségeiben (Katholikus Kör) tartatnak. Belépőjegy az egész kurzusra: 30 K. Egy- egy. alkalomra 5 K. Jegyek: Az Egri Kor. Saj tőszövetkezetben kaphatók. Miskolcz királyi Táblát akar, A bé­keszerződés ratifikálása változott helyzetet teremtett a miskolczi jogszolgáltatási szer­vezet körében is. A miskolczi törvényszék elvesztette közvetlen felebbezési bíróságát, a kassai ítélőtáblát­A megszállás kezdetétől úgy a pol­gári, mint a bűnvádi ügyeket a budapesti kir. táblához terjesztették fel, amely ideig­lenesen a felülbirálatot gyakorolta. A bu­dapesti tábla azonban hivatalosan nincs a kassai tábia helyettesítésére delegálva, mert ez joglemondást jelentett volna. A ratifikáció szomorú ténye folytán azonban most már a kassai tábla Miskolczra helye­zésének kérdése nagyon is aktuálissá vált. A legnagyobb felvidéki törvényszéki szék­hely méltán igényelheti a Tábla idehelye- zését. A miskolczi ügyvédi kamara már 1919. novemberi választmányi ülésben állást foglalt a Tábia Miskolczra helye­zése mellett, amely a Felvidék jogszolgál­tatásának egységessége szempontjából döntő jelentőségű. Ez az akció azért is fontos, mert sikere esetén az egri törvényszék is eset­leg a miskolczi táblához csatoltatnók. Szibériai hadifoglyok a szombat­helyi állomáson. Tegnap éjszaka 150 hadifogoly érkezett Szombathelyre Kelet- szibériából. Amerikán át hajón jöttek Európába. Az állomáson rövid pihenőt tartottak, majd tovább utaztak Csőtra. Hz Olympus sorsa. A régi görög istenek lakhelyéből, az Olympus hegyből egy társaság nagyszabású mulatóhelyet akar csinálni s kütön vasutat akar felve­zetni a hegyre. A tudósok tiltakoztak e kegyeletsértés ellen, de a kormány ennek ellenére is megadta az építési engedélyt a társaságnak. Uránia. Ma és holnap francia Gau- mont film : «A léleklátó», a filmművészet egyik legnagyobb alkotása öt felvonásban, főszerepét Ándré Nox játsza. Szombaton és vasárnap: <A csodálatos gyár», detek- tivkaland. Az előadások hétköznapokon 6 és 8 órakor, vasár- és ünnepnapokon 4, 6 és 8 órakor kezdődnek. — A jövő hé­ten a fővárosi lapokból is ismert, nagy sikert aratott sorozatos film, a «Cezarina» kerül műsorra, melynek bemutatását a közönség élénk érdeklődése előzi meg. A «Cezarina» regény alakban is megje­lent, kapható a Mozitőzsdében. 14— Anyakönyvi hírek. Újszülöttek név­sora: Farkas István gyári munkás Marian­na, Króti Bernát földműves József nevű gyermeke. — Jegyesea: Borbás Ferenc földműves és Varga Rozália, Kormos Jó­zsef földműves és Erdélyi Szidónia, Sós Ignác földműves és Cziglédi Katalin egri lakosok. Házasságot kötöttek: Marácz János máv. munkás és Makovics Veronika, Kes­keny Bernát földműves és Csirmaz Szidó­nia, Gulyás János földműves és László Etel egri lakosok. Meghaltak: Özv. Simon Gáspárné szül. Vizsnyovszki Etel 62 éves, Özv. Prützmann Ágostonná szül. Fentsch Bor­bála 78 éves, Pogonyi Ignácoé szül. Bar- ta Rozália 32 éves, Taiuasi János földmű­ves 75 éves, Wágner János 2 éves, Janko- vics Sándor 10 hónapos, Vavrek János 10 napos korában. Hz Egri Népszővetkezet felkéri tag­jait, hogy üzletrészeiket és az első oszta­lékot a szövetkezet irodájában (Alapítványi hivatal, földszint) a hét folyamán műlhatat- lanúl vegyék át. 3—6 Elveszett nov. 6.-án 2 drb. 6 hónapos szőke szőrű süldő, egyik ártány, másik koca. Aki tud róla jelentse Vásártér 1. szám alatt, vagy a rendőrsegen, hol 2000 korona jutalomba részesül. 3-6 Törvények — Rendeletek. H gyülekezési és egyesülési jog korlátozásáról kormányrendelet jelent’ meg, mely szerint mindennemű népgyülés, egyesületi alakuló gyűlés, a láttamozott alapszabályokkal biró egyesületek közgyű­lései és nagygyűlései és végül felvonulá­sok, körmenetek stb. tartása további in­tézkedésig tilos, s a tilalom ellenére össze­hívott gyűlések megtartását karhatalom­mal is meg kell akadályozni. Nem vonat­kozik a tilalom a nemzetgyűlésen kép­viselt pártok oly értekezleteire, vagy gyű­léseire, amelyeken kizáróan képviselők vesznek részt. Á tilalom megszegését nem­csak az összehívók, hanem a résztvevők is elkövetik. Büntetésük, amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, hat hónapig terjedhető el­zárás és 2000 K.-ig terjedhető pénzbüntetés. H háztartási alkalmazottak beteg- ségi biztosítási jutaléka. A hivatalos lap kormányrendeletet közöl, melynek értel­mében a háztartási alkalmazottak beteg­ségi biztosítási járuléka fejében nov. 1-től kezdve az átlagos napibér egy _ százaléka fizetendő. Közgazdaság. H Városfejlesztő reíormtervei. Az Egri Városfejlesztő Részvénytár­saság, városunknak ez a közhasznú intéz­ménye rövid, alig egy esztendei működése után beigazolta azon reményeket, amelyet közönségünk megalapításakor hozzáfűzött. Dacára a nehéz viszonyoknak, felépítette majdnem egy millió koron-a költséggel az uj uszodát, üzembe hozta a régóta szüne­telő melegvizi malmot s megvásárolván a káptalani régi mosőházat, annak helyén közel másfél millió korona költséggel egy teljesen új, modern berendezésű gőzmoso­dát épittet, amelynek üzeme legkésőbb február havában megindul. Ezenkívül megbízást adott már az igazgatóság a mostani fürdő átalakításá­nak, valamint egy nagyobb szabású fürdő, gyógyintézet és evvel kapcsolatos szálloda­épületnek tervezésére, amely tervek alap­ján az építkezések remélhetőleg a jövő év folyamán megindulhatnak úgy, hogy a jövő télre a teljesen modern thermál gőz­fürdő, uj tükörfürdők, s legalább 30 kád­fürdő a közönségnek rendelkezésére állhat. Tervbe van véve több különféle köz­hasznú vállalkozás létesítése, s hogy ezek fűtőanyagban fennakadást ne szenvedje­nek, most folynak a tárgyalások megfelelő szénteriUetek megszerzése iránt, hogy azokon nagy befektetéssel új szénbánya létesittessék. Miután mindennek megvalósítására az intézetnek tőkére van szüksége, az igazgatóság elhatározta, hogy a 3,000.000 korona alaptőkének 6.000.000 koronára leendő felemelését javasolja a folyó évi november iió 25-én megtartandó rendkí­vüli közgyűlésnek és pedig oly módon, hogy minden régi részvényre egy új rész­vény lesz kiadva, az eredeti 400 koronás árfolyamon, részvényenként 25 korona költséggel együtt. Ezen uj részvények részesülnek a jövő évi üzleteredmény osztalékában, amely remelhetőleg a vára­kozásnak meg fog felelni, miután a vál­lalat oly kedvező helyzetben van, hogy már az idei, tényleg csak első évi műkö­dése után is, tetemes és indokolt, leírások mellett, a normális osztalékot ki tudja adni. Az igazgatóság a város iránti előzé­kenységét a részvénytőke emelésénél azzal is igyekszik kimutatni, hogy az esetleg le nem jegyzett részvények '/e-át is a vá­rosnak engedi át, hogy ezzel is erősítse a város helyzetét a vállalat vezetésében. Külön is figyelmeztetni kívánjuk a közönséget, hogy a rendkívüli közgyűlés után, részvényeinek biztosított elővételi jogát gyakorolni december hő 11 ig el ne mulassza s hogy az elővéti jog Egerben a Hevesmegyei Takarékpénztárnál és Ag­rár Takarékpénztárnál gyakorolható. Szerkesztő üzenetei. Figyelő. Ön azt állítja, hogy egy in­ternált — nevét is megnevezi — napon­kint látható az utcán, sőt a piacon hal­lotta is, amint izgatta a hiszékenyeket. Hihetetlenül hangzik az eset, de felhívjuk rá az illetékes hatóság figyelmét. R. S. Verse hangulatos és hazafias érzés áltál sugaíit, de mivel verset csak kivételesen közlünk, szives elnézését kérjük. ORSZÁG VILÁG. Nemzetgyűlés. Elfogadták a rögtönitélő bíráskodás kiterjesztéséről szóló tör­vényjavaslatot. Ruppert Rezső követeli a teljes sajtószabadságot, Héjjas Iván elfogatását, s a különítmények fel­osztását. A nemzetgyűlés tegnapi ülését fél 12-kor nyitotta meg Bottlik József alelnök. Napirenden a rögtönitélő bíráskodás ki- terjesztéséről szóló javaslat van, melyet Mikovinyi Jenő előadó ismertet. A javaslatot általánosságban egyhan­gúlag elfogadták. A részletes vitánál Rup­pert Rezső indítványozza, hogy a pár­viadalnak azok az esetei, melyek közvet­lenül fenyegetik a testi épséget, szintén tartozzanak a statáriális bíróság elő. Tom- csányi igazságiigyininiszter ellenzésére a Ház az indítványt mellőzi, s valamennyi szakaszt változtatás nélkül elfogadja, majd szünet következik. Szünet után áttérnek az interpellá­ciókra. Drózdy Győző a következő inter­pellációt terjeszti be: Van-e a kormány­nak tudomása arról, hogy a házhelyek és kisbérietekről szóló törvény végrehajtását a közigazgatási hatóságok nemtörődöm-

Next

/
Thumbnails
Contents