Egri Népujság - napilap 1920
1920-10-28 / 248. szám
CV.nZm i t. 481 1920. Eger, 1920. Október 28. Csütörtök. BlóíúH'iéri oitsK postai szállítássá) Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el iVegged évre 7~> ej fcgjj nor* 25 Egges szám *:ra 1 korona. POLITIKAI NflPILÄ Felelős szerkesztő t Barsg Károly ói Szerkesztőség. Egar, Liceum. Kiadóhivatal: l.iceu ni nyomd :. Telefon szám 5 1. Tiltakozás a békeszerződés ratifikálása ellen. A Területvédő Liga Eger város és vidéki körének elnöksége a következő felirattal fordult a Nemzetgyűlés elnökéhez: Nagyméltóságu Elnök Ur! Kegyelmes Uram! Eger városának és Heves vármegyének törhetetlen hazafiassága lake ssága immár két Ízben (az 1920. január 24. iki és május 13. iki népgyüléseken) tiltakozott a területrabló, gyalázatos és igazságtalan békeszerződés ellen. Ez a tiltakozás a következmények feltárása és megfontolása után jött létre, s a tömegek lelkében élő elszánt akaratot mutatja. Szent István koronájának területét ez az elszánt akarat fogja visszaszerezni és megvédeni. Most, amikor hataloméhes kapzsi ellenségeink az úgynevezett béke ratifikációját követelik, szabadjon Nagyméltóságod utján a Nemzetgyűlésnek tudomására hoznunk, hogy Eger város és Hevesvármegye közönségének sem véleménye, sem elszántsága, sem az őseink vérével|szerzett és ezeréves kulturmunkájaival fenntartott haza szent földjéhez való ragaszkodása nem változott. Esdve kérjük a Nemzetgyűlést, hogy ezeréves Corpus Jurisunk lapjaitól tartsa távol azt a szégyenfoltot, amit a békeszerződés ratifikálása jelentene. Hő dőlő mély tisztelettel Dr. Molnár Kálmán a Területvédő Liga Eger város és vidéki körének elnöke. Ugyanily tartalmú levelet intézett az elnökség Dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselőhöz azon kérelemmel, hogy szavazatát a békeszerződés ratifikálása ellen adja le. ‘ Többtermelés. A gyönyörű Mátrában járva elszorul a gondolkozni tudó ember lelke, mikor látja azt, hogy a mozgó és beágyazott kövek mellett, a jó talajban, értéktelen gyombokrok állnak. Az erdőnek nevezett területen; 10 ezer holdjain alig lehet látni egy-két szálfát. Sarjról nőtt, visz- szarágatott cserjék tanúskodnak a mostoha bánásmód mellett és arról, hogy itt kevés költséggel szép diófaerdőket, gyengébb helyeken tölgy, bükkerdőket lehetne létesíteni. Attól pedig ne féljen senki, hogy ezekből tultermés tesz. Nem tudnánk annyit termeszteni, mennyit a világpiac drága aranypénzen meg ne venne. Miért nem ültetjük hát'azokat a diófaerdőket? Ellenséges államokból hehozandó drága gépek kellenek ehhez? . . . Nem. Saját diónkból, csekély hozzáértéssel magunk nevelhetünk fát; annak gödröt ásni, azt elültetni kedves, élvezetes munka. A gondozás és termelési költség elenyésző csekély az elérhető biztos haszonnal szemben. Egy kát. hold földre 30 dió fát kell ültetni; egy kinőtt diófának egy évi átlagtermése ne legyen több 40 kilónál (10 évi átlagot és nem termő éveket is számítok), a mai ára kmellett egy hold diőfáskert nyers haszna ca. 42.000 korona ! Rettenetes összeg, pedig a számítás nem túlzott. Húsz méteres hármas hálózatban 1 kát. holdra 30 fa fér, egy fa képes bőtermés esetén 2 mázsa diót is adni, tehát 40 kiló átlagtermés nem sok; a diónak ára ma kicsinyben 44 korona kilónkint, nagyban 35—40 kor., én 35 koronával számítottam. A számítást azzal fejezem be, hogy ha a Mátrában csak 5000 hold ilyen diófás terület volna, annak évenkénti nyers bevétele 210 millió korona lenne. Ebből vonjunk le betelepítés kamatainak veszteségére, kezelés, kapálás, pótlás, lopás és minden elképzelhető kiadásra íOO millió koronát; maradna tiszta haszonnak egy évre akkor is 110 millió korona. De még ez nem minden, mert a diófa, mikor kivénűl és kivágódik, ca. 75.000 köbméter kincseket érő műfát ad, s még többet érő vastag termőföldet. Ime.egy rövid számítás, mely igazolja a többtermelés fontosságát és megmutatja, hogy a figyelmen kivül hagyott, külső, hegyes területen is a mai néhány korona helyett száz milliókat lehet termelni egy kis jóakarattal. A szántóföldek terméshozama is igen kevés, békés években is igen kevés volt. A búza egy katasztrális holdon, országos átlagban, nem termett 6 métermázsát, a többi miveleti növények ehhez igazodtak. Itt a hiba rendesen az időjárásban volt. (?) Vagy »szárazság uralkodott«, vagy »nem volt az esőnek se vége se hossza« ; pedig nem épen így áll a dolog. Mi gazdák is szoktunk hibásak lenni, csak ritkán ismerjük be, Egy rendes vetésforgót — kivéve a mintagazdaságokat — alig látunk. Nyúzzuk a földet rendszertelenül. A terményekkel Kivett termőerőt nem pótoljuk kellőképen. Rosszul kezelt, keveset érő trágyát adunk a földnek, azt is ritkán és keveset. Fogadást mernék tenni arra, hogy egész Heves megyében nincs 20 becsületes trágyatelep; pedig ennek egy gazdaságból sem szabadna hiányoznia. A műtrágya, mely a termést 1—2 mázsával (k. holdan- kint) fokozná, szintén ismeretlen fogalom a legtöbb gazda előtt. Mitől várjunk hát jó termést? Talán az intenzív talajművelőstül? Az sincs. A földeket sekélyen szántjuk, az a három-négy ujjnyi porhanyó föld nem védi meg a növényt a kiszáradás ellen, mert nincs elég nedvesség felraktározva benne; viszont a hosszabb esőzés is hamarabb kirothasztja a vetést sekély szántásban. A miveleti növény gyökere nem tud kifejlődni, hamar megakad a szántatlan altalajban; minden életműködése bénitva van a növénynek, ha a föld kellőképen megmunkálva nincs. Hogy teremjen akkor araszos kalászt? Hogy hozzon akkor a kalászos 15 mázsás termést ?! Egy kát. hold föld 4—5 mázsás búzatermése a termelési költséget fedezi csupán, tehát a teljes hasznot veszhette el. az a gazda, ki nem gazdálkodott jól. Heves vármegyében búzából és rozsból ca. 100.000 k. hold vetés szokott lenni. A termésátlag ez évben 4 5 mázsa. Ha számításba vesszük azt, hogy a vármegye kedvező termelési viszonyai mellett a 10 mázsás termésátlag nem is olyan nagy; a számítás azt fogja mutatni, hogy 4—5 ezer vagonnal termesztünk kevesebbet, mint amennyit a mi területünkön a német gazdák termelnének. A veszteség pénzértéke, csak hatósági árat véve alapul (nem 2000 koronákat), 400—500 millió korona. Ez csak búzából és rozsból. Az arány a többi miveleti növényeknél is hasonló. —kő. Hevesmegyei méhészekhez. Mint ahogy in izőgizd uágu i í minden ága, úgy a méhészet is romokban hever. Hogy mi idézte elő ezeket a kedvezőtlen gazdasági állapotokat, úgy gondolom, hogy arra szükségtelen rámutatnom, azt mindenki tudja s annak oka: zomoru szívvel gondol vissza. Minden téren ópi tóműn ka indul meg; tömörülnek az egyes gazdasági csoportok, hogy egyesülve hatalmasabb erőt képviselhessenek. Ilyen irányú szervezkedésre van nékünk méhészeknek is szükségünk, ha azt akarjuk, hogy méhészetünk talpra álljon, hogy mondhassuk majd ismét: «Magyarország mézzel folyó Kanaán». Az «Akarat» szövetkezet, melynek eddig már több mint 45000 tagja van, egy olyan méhészeti szervezetet hozott létre, amely hivatva lesz az épitő munkát keresztül vinni. Ez a szervezet az «Akarat» Méhészeti Szövetkezete, melynek Hevesmegyében már számos tagja van, de szétszórtan, Összekötő kapocs nélkül s igy a rendszeres munka nem indulhat meg. Hogy ezeket a szétszórtan levő apró erőket összehozzuk s hogy azután igy a méhészek között felmerülő kívánságokat meg valósíthassuk, Egerben egy bizottságot alakítottunk, Hollós Nándor törv. birő vezetésével, am Ty az «Akarat» Méhészeti Szövetkezet központi igazgatóságával egyetértőén elhatározta, hogy megszervezi a Hevesmegyei Méhész Kört, mint a Szövetkezet fiókját, A méhészkor célja a következő lenne: 1. Rajoktató és anyanevelő telepek felálli tása, hogy a móhészkedni kivánó tagodat jutányosán, később részletfizetésre ellássa méhes családokkal; 2. A méhbiztositásuak Hevesmegye területén való megszervezése ; 3. A méhlegelők javitása ; 4. Méhészeti anyagraktár felállítása; 5. A méh- etetós kérdésének cukor helyett mézzel való megoldása; 6. Vármegyei mézértéke- sitő központ létrehozása; 7. A méhészeti kultúra fejlesztése. A felsoroltak megvalósítása persze máról-holnapra nem lehet, oda tőke, még pedig tekintélyes tőke kell, amit csakis szövetkezeti alapon lehet összehozni. Magunknak kell ezt megcsinálni, erre az államnak most pénze nincs. És ha mi most össze nem fogunk, hanem továbbra is azzal a nemtörődömséggel, mint eddig, várjuk azt, hogy minden magától jöjjön rendbe, akkor méhészetünk elveszett. Föl tehát méhész társak, félre a közönnyel, lépjen be mindenki a megalakítandó méhészkörbe, — hisz egy-egy méhészre nem jelent több megterheltetóst, mint egy két ötven koronás üzletrésznek bejegyzését, mely összeg továbbra is az övé marad, neki kamatozik és majd százszorosán visszaterül. Tekintve, hogy a méhészet a mező- gazdaság egyik legjövedelmezőbb mellékága s mellékfoglalkozásként sok esetben nagyobb haszonnal űzhető, mint a rendes foglalkozás, nem mulaszthatom el felhívni a tisztviselők és egyéb foglalkozású polgároknak szives figyelmét arra, sem hogy ha tagjai lesznek a méhészkörnek, lehe
