Egri Népujság - napilap 1920
1920-10-24 / 245. szám
XX vn. évi oll] am 245 szám. Ctmz.; E. 476 1920. Eger, 1920. Október 24. Vasárnap. W Sifttiirpiési dttak postai szállítással*. Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Segged évre 75 á. — Egg hóra 25 &. - Egyes szám ara 1 korona. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barsjj Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceum! nyomda. Telefon szám 11. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.“ Többtermelés. Hogyan menekülhetünk meg a végleges bukástól? (kő.) Nincs olyan becsületes magyar ember, ki elhinné azt, hogy azon szűk határ, melyet a nagylelkű győzők (?) nekünk meghagytak, végleges legyen. Nem hiszem, hogy legyen a békediktálók között olyan ép elméjű, bármilyen rosszindulatú ember, ki azt hinné, hogy ezen a kis területen, melyről hiányzanak a legfontosabb termények és anyagok, mi megtudunk élni. Fánk, szenünk, sónk és sok egyéb kincsünk sincsen. Elvették tőlünk. Hagytak azonban jó és rossz szántóföldeket, melyeken ezer kockázattal, rengeteg termelési költséggel kell dolgoznunk, hogy megtermesszük azt a kevés, silány kenyeret. Ennek is felét ki akarják venni a szánkból s oda akarják adni volt mostohánknak, kinek köszönhetjük jórészt szerencsétlen sorsunkat. De nem erről akarok most beszélni, nem bírálom a rajtunk elkövetett, gazságokat, majd az igazságos Isten sújtó keze eléri azokat, kik hazugságot juttattak diadalra. Arról akarok szólni, hogy mint tudnánk élni addig, mig megélhetésünk forrásai visszakerülnek birtokunkba, hogy tudnánk többet termelni ily mostoha viszonyok között is, mint amennyit fogyasztunk. Arról van szó, hogy a kevésből is valamit el kell adjunk a külföldnek, hogy azért pénzt kapjunk, mert a mi pénzünk — látjuk — a semminél alig ér többet. Ha nyersanyagunk és iparunk volna s képesek volnánk a legelemibb szükségleteinket magunk fedezni, a külföld igénybevétele nélkül, meg tudnánk élni magunkban is szegényesen; talán kevesebbet törődnénk azzal, hogy a koronánkért alig 1 és fél század svájczi frankot adnak. De igy, mikor a létfentartási cikkek nagyobb részét külföldről kell beszereznünk, amely cserébe ennivalót és ipari nyersanyagot kér, csak arra gondolhatunk, hogy többet termeljünk. Csak ez ment meg minket a bukástól. A termelés főtényezői közül csak a föld és a munka az, amire támaszkodhatunk. Ezeken kell valami olyan kedvező változtatást tenni, hogy annak sikere: egy magasabb gazdasági kultúra, biztosítsa életünket, jövőnket. Ha komolyan akarunk valamit, őszinte beismerésből kell kiindulnunk. Be kell látnunk azt, hogy a gazdasági kultúra hazánkban alacsony fokon állott, nem használtuk ki azt a nagyszerű földet, kiimát, melyhez hasonlót Isten nem sok népnek adott. Én rá fogok mutatni az évtizedek mulasztásaira, felsorolom azokat a hibákat, melyek miatt terméseredményünk messze mögötte maradt, csak hányadát tette ki annak, mely elérhető lett volna. Nem fogok talán csupa újdonságot mondani, de olyan dolgokra fogom felhívni az érdekeltek figyelmét, melyek szembetűnők, s melyekkel ezután minden jó magyar embernek fokozott mértékben kell törődnie, hogy sorsunkon javíthassunk. Beszámoló a városi közgyűlésről. Az október 23.-iki városi közgyűlés érdemi nívója sok tekintetben fölülemelkedett a hasonló gyűlések értékén. Ünne- nepies hangulat uralta a dísztermet, megtelt a karzat is érdeklődőkkel és valóban beleillett az összhangba a h. polgármester megnyitó beszéde és Dr. Kálnoky István h. főjegyző költői lendületű évnegye- des jelentése. Sajnos a szűk keretek között csak cursive foglalkozhatunk az említettekkel, azonban annyit nyíltan kimondhatunk, hogy igy szüret után a képviselők még a tegnapinál is nagyobb érdeklődést tanúsíthatnának a gyűlések iránt. A tárgysorozatban igen tüzes vitát váltott ki a városi tisztviselők fizetétrende- zésének kérdése, azonban Dr. Kálnoky István szakszerű előadói beállításában a vélemények csak két pont körül csoportosultak, hogy t. i. azonnal segitse- nek-e a tisztviselőkön, vagy csak jövő januártól kezdve. Mikor szavazásra került a sor, egyhangúlag az előbbit fogadták el és a tisztviselők ez év októberétől kezdve felemelt pótlékot kapnak. E kérdésnek az eldöntése után, mert aránylag elég sokáig tartott a vita, a képviselők türelme is fogyni kezdett és kérték a fontosabb pontok soronkivüli letár- gyalását. így tértek rá a «Korona» vendéglő bérbeadásának kérdésére, melyre nézve úgy állapodtak meg, hogy az említett vendéglőt az egri Juhász testvérek kapják meg. Ezután hozzájárult a képviselő testület a városi orvosi dijak olyan felemeléséhez, hogy az a békéken megállapított dijak tízszeresének felel meg. Eltértek a vélemények arra nézve, hogy a Runyai Károly által kért gyógyszertár felállításához megadják-e az engedélyt? Végre is az az álláspont győzött, hogy a gyógyszertár-jogot lehetőleg a város szerezze meg magának, mert ezt az ügyet nem tisztán egészségügyi szempontból kell felfogni, hanem tekinteni kell arra is, hogy ez a városnak egyik jövedelmet biztositó üzleti vállalkozása lesz. Újra felvetődött a Sertéshizlalő r.-t. ügye, ami a r.-t. részéről elkövetett szabálytalanságnak tudható be. A sertéshizlaló ugyanis a szerződés ellenére Budapestnek adta el a sertéseit, holott Egerben is szükség lett volna rá. Emiatt sző volt a kártérítési pör megindításáról, ezt azonban a jogügyi szakosztály nem ajánlotta, ellenben a városi tanács figyelmét felhívta arra, hogy a r.-t.-ot a jövőben gondos felügyelet alá vegye. Mire a városi épületek tüzkárbiztosi- tása került szóba, akkorra már csak 6 képviselő ült a teremben, pedig talán ez az a pont, ami legérdemesebb a tudomásul vételre. A városi tanács ugyanis az épületek biztosítását az előbbi biztositó intézetektől (Fonciere, Első Hazai) elvette ős át adta a Keresztény Biztositó intézetnek. A város vezetőségét erkölcsi és anyagi érdekek sarkalták erre az elhatározásra. Első sorban a keresztény magyarság gazdasági fellendülését vélte látni abban, hogy keresztény intézménnyel lép összeköttetésbe, másodszor a város felkérésére a Fonciere ős a többi intézet is kereken elzárkózott a Tűzoltó egyesület fejlesztése elől, illetve támogatni nem volt hajlandó, mig ez a keresztény intézet a biztosítást is olcsóbban vállalja és a tüzoltóegyesűle- tek fejlesztésére pénzbeli áldozatot is fog hozni. A gyűlés 3/t 1 órakor ért véget. Zokszavak. Akinek nem inge . . . 1. Idegenből jött katona barátom mondta. Első pillantásra nagyon megtetszett neki a mi városunk. A Vasut-utca, a Nagytemplom, a Líceum, a Káptalan-utca panorámája: hisz ez aszfaltos, pompás, úri város! De ime, nagy bámultában valami simába lép és kegyetlenül elcsúszik! Persze teheneink aznap is végig egzeciroz- tak a Főutcán! Egyszerre lepittyedt az én barátomnak az álla: Mucsára jöttem, mon- dá. — Hát szó, ami szó: nagy kincs ma a lábas jószág, drága kincs. De hát nem lehetne-e mégis olyan rendeletét hozni, mely az ő korzójuk gyanánt a Főutcával párhuzamos utcákat jelölné ki, ahonnan, bár kis kerülővel, hazajuthatnának főutcai tanyájukra is ?! Hej, nem tudom én, évek hosszú során át nem fogyott-e el annyi tinta a tehénkorzó miatt, amennyi tejet őkemök egy napon adnak! És hiába folyt a tenger tinta . . . 2. Őkemök, mondám. Erről jut eszembe az újra éledt cimkórság. Alig múlt egy esztendeje, hogy mindnyájan csak elvtársak voltunk, ma már minden második ember nagyságos úrrá vénhedett! Asszony meg jóformán csak kétféle van, egyik hallja kend!, a másik nagyságos asszony. Az angol is, a francia is, az olasz is megelégszik az uram-asszonyom megszólítással, de mi rázzuk a rongyot: mivel nem vagyunk zsebileg és sokszor szellemileg se urak, legalább cimleg akarunk azok lenni! Botorság! Ha Akadémia volnék, drámát íratnék, meg regényt oly kiKÖtés- sel, hogy a szereplők csak uramozzák- asszonyózzák egymást, Annyira bolondjai vagyunk a színpadnak, meg egy-egy finom regénynek, hogy menten megszűnnénk nagyságosok lenni. 3. Néhány lelkes és buzgó úri leány szombaton és vasárnap a zárdában végtelen bájos tárgyú, vallásos színdarabot adott elő, hogy a jövedelemből iskolás könyveket szerezzenek a zárda szegény- sorsú kís tanulóinak. És ó mi jó, hogy a zárdának annyi növendéke van! Mindkét este tömve volt a diszterem az ingyenes nézőkkel, de a pénztár mindkét este üres maradt. Uraim, de legkiváltkőppen hölgyeim : nőegyleti, missiőbeli, kongregációs, sajtószövetkezeti és egyéb társulati hölgyeim : hát a magunk produkcióira sem vagyunk kiváncsiak ? Hogyan kívánjuk, hogy a fiatalság nyomunkba lépjen, ha ekkora részvétlenséget tapasztal legszebb dicséretre méltó törekvése iránt! Bizony nem tudom elég volt-e a 20%-os vigalmi adóként beszolgáltatott összeg — mert ezt szigorúan megkívánta a nemes város — arra az ivpapirra, amire a nyugtatványt kiállították róla ! 4. Most pedig a szerkesztőségre térítődik a vizes lepedő ! Úgy volna rendjén hogy a Hirek rovatában valóban hireket
