Egri Népujság - napilap 1920

1920-10-14 / 236. szám

2 tisztviselőnek nem volt meg a 2000 dollárja, de egy jeles igazgató természetesen jó pénzért sie­tett nekik kölcsön adni, nem törődvén azzal sem, hog'y két kollégája a nyakát is törheti, ha az üzlet balul üt ki, ami be is következett. Hát mindez rosszabb, erkölcstelenebb, ha- zárdabb, mint a legveszedelmnsebb kártyajáték. A bankok feladatai. Kimondjuk nyíltan: a valutaüzlet terén mu­tatkozó visszáságokért legelsősorban a bankokat hibáztatjuk. A bankoknak, mint gazdasági életünk egyik legfontosabb szervezetének jó példával kellene előljárniok és szabályozni a mutatkozó tultengéseket. Elhisszük, hogy nem folytathatják a béke­beli üzletet abban a mértékben, mint az eddig volt, mert a leszámítolási üzlet félig-meddig meg­szűnt. De van száz más terük, ahol az egyes és a köz javára szolgáló működést fejthetnek ki. Próbálják csak meg erejüket iparvállalatok léte­sítésébe fektetni, vagy a rendes kereskedelem körébe vágó üzletekkel foglalkozni, az annyira szükségelt kiviteli és beviteli életet megteremteni. Nyílt titok, hogy a becsületes kisipar vagy kereskedelem érdekeit szolgáló kölcsönöket egy­általán nem, vagy alig akarnak folyósítani. Miért? Mert nem elég jövedelmező. Ellenben, ha egy obskúrus valutasiber folyamodik kölcsönért, annak korlátlanul áll rendelkezésére a bankkassza. Úgy hisszük, ebből a díszes, de nem illatos csokorból elég ennyi. Működésük észrevétlenül a legnagyobb mértékben rontja külföldi hitelünket, megbénítja gazdasági életünket. Egy jobb kornak kell jönnie, uj emberekkel, akik a pénz gonosz imádata helyett a becsületes, jószándéku munka gyümölcseit tartják a legfőbb emberi boldog­ságnak Egy félóra a fogyasztási hivatalban. A városháza legforgalmasabb hivatala most a fo­gyasztási adóhivatal. A bortermelők tiz-huszával várják, hogy termésüket bejelenthessék. Három tisztviselő szakadatlanul dolgozik, hogy a beje­lentéseket felvegye. Ezt a meglehetősen egyhangú munkát azonban közben-közben izgalmas és érdekes tár­gyalások szakítják meg. Az egri bort most a szüret idején sok vidéki borkereskedő vásárolta. Amikor a hivatalban voltunk, épen egy budapesti cég megbízottjával folyt érdekes tár gyalás, a bejelentések elmulasztása miatt. A fogyasztási adófelügyelő előterjeszti a vádat, a vádlott kézzel-lábbal igyekszik bizonyí­tani ártatlanságát, de a vádbeli cselekmény úgy látszik, alaposan ki van nyomozva, a vádlott min­den állításának ellenkezőjét bizonyítja a felügyelő, mig végre a vádlott azzal fejezi be védekezését: «Az én bőrömet égeti az a dolog, hát tessék méltányosan elintézni.» A hivatalfőnök 2000 K birság kiszabásával «méltányosan» elintézi az ügyet. A vádlott megnyugszik. A helybeli újdonsült borkereskedők is szép szám­mal vannak. Ezek legnagyobb része azonban sem a vásárlásokat, sem a bepincézéseket nem je­lenti be a hivatalnál s igy akar a városnak fize­tendő fogyasztási adó alól szabadulni. A hivatal ébersége azonban ezt a «jószándékot» rendsze­rint meghiúsítja. HÍREK. Eger, 1920. október 12. Katonai kinevezés. A kormányzó Holle- rung Pál századost őrnaggyá nevezte ki. Szolnokmegye főispánja. A kormányzó Korongi Lippich István vm. másodfőjegyzőt Jász- Nagykun-Szolnok vármegye főispánjává nevezte ki. A Move csipkeverő tanfolyama. A Move helybeli főosztálya, a Move nőcsoportjának veze­tése mellett a közel jövőben egy csipkeverő tan­folyamot fog felállítani. Jelentkezni lehet a pro­paganda üzletben (dr. Kállay Zoltán-utca). A részleteket kellő számú jelentkezés esetén egy közös értekezlet keretében beszélnénk meg. Je­lentkezési határidő október 20. Az érdeklődők figyelmét pegig felhívjuk a csipkeverésről szóló cikkünkre, melyet Hunyadi-Buzás Iván törv. biró, tagunk neje, volt szives összeállítani. Beírás a bányászati és erdészeti főisko­lába. A Sopronban működő Selmecbányái m. kir. bányászati és erdészeti főiskolán az 1920/21. tanévre a beiratkozás f. hó 18. és 19.-én lesz. EGRI NÉPÚJSÁG. Az Egri jogakadémiai Kör f. hó 15-én, pénteken délután 5 órakor alakuló gyűlést tart, mindenki ott legyen. Mozgóképügyi tanács. A hivatalos lap keddi száma közli a filmtanács felállításáról szóló rendelkezéseket. A tanács feladata, hogy a kormánynak az összes filmügyekben véleményt, illetve a teendő intézkedésekre nézve javaslato­kat terjesszen elő. A tanács honvédelmi, peda­gógiai, propaganda és műszaki szakbizottságok ból áll. Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik szere­tett, jó férjem temetésén való megjelenésükkel fájdalmamat enyhíteni szívesek voltak, ezúton fogadják köszönetemet. Özv. Keller Bertalanná, A XXIX. t.-c. értelmében azok a rokkan­tak, hadiözvegyek, felnőtt hadiárvák, akik ház­helyet akarnak venni, a Nemzeti Rokkant Szö­vetség hivatalos helyiségében (Líceum) jelentkez­zenek összeírás végett. Úgyszintén azok a ház nélküli földművesek és egyéb családapák, kiknek sem házuk, sem földjük nincs, ugyanezen célból a Kér. Szociális Egyesület helyiségében (Szekfü-u.) jelentkezzenek. A líceumi képtár vasárnaponként d. e. 10—12 óra között a közönség által megtekint­hető. A szakszerű katalógus a Sajtóvállalat könyv- kereskedésében, a propaganda üzletben és a lí­ceumi portásnál kapható 8 koronáért.* 1 — 6 A csehek budapesti diplomáciai ügy­vivője. A Prager Abendszeitung értesülése szerint Matheus dr. tescheni ügyvédet, aki a tescheni népszavazási bizottságban Csehországot képviselte, budapesti diplomáciai képviselővé nevezték ki. Nyugtázás A helyőrségi sportverseny al­kalmával a következő adományok folytak be: Hatvani járás 10.000 K, (beszereztetett az «Osztály Vándordíj»), Poroszló község 1.500 K (2 tisztelet- dij beszerzésére fordittatott), Nagyiván község 229, Visznek 200, Tiszafüred 186, Abasár 150, Gynngyö'spüspöki 150, Gyöngyöstarján 148‘80, Detk 100, Ezredtörzs 210, 260, 149, 2000, 1000, alispán 3000 K (Alosztály vándordíjra fordittatott), Várm. kát. papság 560, Gosztonyi István Erk 1000, Csend­őrség 1061, Holló Gyuláné 50, 2. század 424, 3. század 200, 6. század 101 20, 1. sz. gyüjtő- iven 140, Lauschman ezredes 150, Juhász ezredes 200, Petróczy ezredes 50, Leőchey őrnagy 150, Lukács főhadnagy 200, Kecskeméty főhadnagy 100, Szabó főhadnagy 100, Vajay hadnagy 100, Császár százados 100, Pozder főhadnagy 40 K. A nemesszivű adakozóknak hálás köszönetét mondunk és kérjük, hogy a jövőben is támogas­sák a katonák sportkiképzését, annyival inkább, mert a befolyt adományok díjakra felhasználtat­tak s a téli sport előkészítésére és a teljesen üresen álló kát. tornaterem berendezésének foga­natosítására a hazafias közönség, magánosok, vállalatok, bankok legmesszebbmenő támogatását újból kérjük. . Helyőrségi Sportbizottság Eger. Felhívás Egerváros lakosságához a köz­ségi közigazgatási tanfolyam hallgatóknak lakás és élelmezés adása iránt. A m. kir. bel­ügyminiszter ur az Egerben október 20-án meg­nyitandó községi közigazgatási tanfolyamra az internátusba felvett 60 hallgatón felül még 40 bejáró hallgatót szándékozik felvenni, ha a vá­rosban való elhelyezésük biztosítva van. A tanfolyam igazgatósága-, felhívja ennél­fogva Eger vtjros nemesen gondolkodó családjait, hogy akik tanfolyamhallgatókat megfelelő díjazás mellett lakásra és élelmezésre, vagy csak lakásra, vagy csak élelmezésre megfelelő díjazás mellett elfogadni hajlandók, szíveskedjenek a városházá­nál Frank Tivadar fogalmazó úrnál (I. em. Bayer tanácsos szobája) ma délig jelentkezni. A lakás és élelmezés ára szabad egyezkedés tárgya, kér­jük tehát, hogy a jelentkezésnél a feltételeket is mondják meg, t. i. hány fiatal embert mennyiért vállalnak el. A tanfolyamhallgatók mind középiskolát végzett intelligens fiatal emberek, kik a tanfolyam elvégzése után községi jegyzői pályára mennek. Drágább az útlevél. A belügyminiszter rendeletet adott ki, mellyel az útlevél kiállítási díját lényegesen megdrágítja. Napszámosok, mun­kások, iparossegédek és tanoncok, cselédek és általában a szokásos napszámot meg nem haladó keresetből élők, továbbá az összes közszolgálati alkalmazottak 20 K kiállítási díját és 5 K bélyeg­illetéket fizetnek. Minden más foglalkozásúak részére szóló útlevélért 100 K kiállítási díj és 50 K bélyegilleték fizetendő. Ha az útlevél érvé­nyességének tartama egy éven túl terjed, a ki­állítási díj kétszeresét, ha két éven túl terjed, akkor annak háromszorosát kell fizetni. A bélyeg­illeték ez esetben is csak egyszer vonandó le. A szállítási igazolványok érvénytelení­tése. A közélelmezési miniszter minden, még eddig fel nem használt szállítási igazolványt és kiviteli engedélyt érvénytelenített. Ezek érvénye­sítési záradékolás végett a közélelmezési minisz­térium III./b. osztályának mutatandók be. A gabona szállítása. A gabonaneműek és őrleményeik tengelyen történő szállítását a köz- élelmezési miniszter legutóbbi rendelete engedély­hez köti. Az engedélyt a városi, illetve a községi hatóság díjtalanul adja ki és érvénye általában egy napra szól. A közélelmezési határzóna terü­letén, illetőleg a határsáv felé irányuló forgalom­ban öt mázsa, egyékbént pedig tiz mázsára szól­hat a tengelyen való szállítás engedelme. Vasút­hoz, illetve a malomba való szállítás esetén a vasúti szállítási igazolvány, illetve az őrlési tanú­sítvány mellett külön szállítási igazolványra szük­ség nincs. A párbaj ellen. A politikusok egy réte­gében mozgalom indult meg, amely a párbaj el­törlésének törvényhozás által való kimondását kéri és szorgalmazza. Megszűnnek a beszerzési csoportok. Már röviden érintettük a miniszterelnök rendeletét, amellyel a közszolgálati alkalmazottak részére létesített beszerzési csoportok fokozatos megszün­tetését s a szükséghez képest a Magyar Köztiszt­viselők Fogyasztási Szövetkezetének fiókjaivá való átalakítását rendelte el. A minisztertanács ugyanis elhatározta, hogy a Magyar Köztisztviselők Fo­gyasztási Szövetkezetét olyan intézménnyé fejleszti, amely képes lesz arra, hogy a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak összes igényeit kielégíthesse. A fölszámolás megkezdé­sének időpontját minden egyes beszerzési cso­portra nézve a pénzügyminiszter állapítja meg. A fölszámolás elrendelése után a köztisztviselők­nek beszerzési ügyekkel foglalkoznak fegyelmi vétség terhe mellett tilos. Uránia. Szombaton és vasárnap francia Ga- umont-film: >A rossz virágai« négy felvonásos tragédia kerül műsorra. Szombaton két előadás 6 és 8 órakor, vasárnap három előadás 4, 6 és 8 órai kezdettel. Jegyek már kaphatók a Mozitőzs­dében. 1—2 ; Kérelem. A Törvényhatósági Szabadokta­tási Tanács ez utón kéri fel Eger intelligenciáját (tanárok, tanítók, jogászok, orvosok, papok, pénz­ügyi emberek, gazdasági tanárok, előadók) hogy szíveskedjenek egy levelezőlapon a m. kir. Tanfeí- ügyelőség címére jelezni, hogy nov„ dec., jan., febr., márc. hónapokra hányszor és mily témáról tartanának szabadelőadást, vagy milyen tanfolyam vezetésére vállalkoznának. A tanfolyam vezetői számára honoráriumról gondoskodunk. 2—2 Pályázat. A Keresztény Szociális Egyesü­let egy olyan énekvezetőt keres, aki tagjaiból dalárdát alakit és annak vezetését esti órákban kétszer hetenkint magára vállalja. Tiszteletdij külön megállapodás szerint. A pályázat az igény megjelölésével az egyesület címére küldendő. 2-2 Olcsó szövet. Az Áruforgalmi r.-t. mint kereskedelmi szerv. Az áruforgalmi r.-t mint már jeleztük, mind jobban és jobban terjeszkedik és hovatovább a legelső kereskedelmi szervünkké fejlődik. Ma már a vármegye kenyér ellátásánál kívül a kereskedelemnek minden ágát felkarolja és ennek a hatása már is érzik a lánckereskede­lem lassú kiszorításában. Egyelőre főleg a mező- gazdasági gépek eladásával foglalkozik és a megrendeléseket szinte napról-napra bonyolítja le. Árusit gyapjú szöveteket a bolti áron jóval alul. Vásárol mindenféle terményt zabot, tenge­rit, árpát, mákot, borsót, babot nagyban és ser­téseket minden tételben. Erdőt keres kiterme­lésre, könnyű és nehéz kocsikkal szolgál és mű­trágyát árusit. Aki vásárolni, vagy eladni akar, legsikeresebben fordulhat a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi r.-t. egri kirendeltségéhez Széchenyi-utca 22. 1—3 Anyakönyvi értesítő. Újszülöttek. Nagy Lajos földműves Lajos, Csirke Mihály földmvs. Terézia, Székfy István faesztergályos segéd Béla, Tóth Bertalan földmvs. Erzsébet, Piszártsik Pál

Next

/
Thumbnails
Contents