Egri Népujság - napilap 1920
1920-09-16 / 212. szám
LXVIl. évíoluam 212. seem. tenz.; fe. 421/1920. Eqer, 1920. Szeptember 16. Csüt örtök Előfizetési dijak postai szállítással: Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el. Neaged évre 75 K. Égj* hóra 25 K. ____Egy es szám ara 1 korona. P OLITIKAI NÉPI L Ä P. felelős szerkesztő t Barsy Károly dr Szerkesztőség; Egál, Líceum. Kiadóhivatal t Liceu ni nyomda. Telefon sz»m 11. Dr. Nagy János képviselői beszámolót tart Füzesabonyban.1“1) Valamikor, de nem is olyan régen, az volt a szokás nálunk, hogy a képviselőt akkor látta a falu először, amikor a programmbeszédet elmondotta. De akkor látta utoljára is! Ha ők maguk valami deputációval fel nem keresték, bizony, nem találkoztak vele, csak legfeljebb akkor, ha lejárt a mandátum és újra választani kellett. Akkoriban talán ez nem is volt olyan nagy baj, mert hiszen a «potya, borral, különféle lekenyerezéssel megválasztott képviselő úgy sem viselte szivén a városa vagy faluja gondját. Így nem is igen volt egymással tárgyalni valójuk! Azonban nagyot fordult az idő. A nyomorúság, a komoly, nehéz napok ideje jött el. Amikor az ország kormányzása súlyos akadályokba ütközik, amikor kivül-belül ellenséggel vagyunk tele, ilyen időkben a népnek, a földetturó népnek is bele kell szólni az ország ügyeibe; mert kell, hogy az ekeszarva mellet a kérges kezű gazdaember is gondoljon az ország sorsával; hogy ismerje a nehézségeket, a bajokat, a gondokat, a terveket. Mert ha nem ismeri őket, nem törődhet velük, akkor nem érezheti szivében-lelkében, hogy ő is egy dolgos munkása ennek az országnak, hogy dolgozni, munkálkodni, esetleg áldozatokat is kell hozni érte. Elég kár, elég baj, hogy csak akkor gondoltak, akkor törődnek a földmunkással, amikor szükség van rájuk. Mert ha eddig is megtették volna, nem állnánk most ott, ahol állunk. És elég sajnos, hogy csak a képviselőnek jutott eszébe, hogy ismertesse a viszonyokat, hogy a parasztember ma is csak arra az újságra van utalva, amelyiket épen megvesz, ha megvesz. Hiszen ma már az is 2 korona. Bizony, elég sajnos, de úgy látszik, hogy még mindig nem tanultunk a magunk kárán sem! Ezek a gondolatok jutottak eszembe, amikor meghallottam, hogy vasárnap délután eljön és megtartja beszámolóját Dr. Nagy János. Végre az a képviselő, aki beváltja a programmbeszédé- ben mondottakat: hogy eljövök hozzátok és elmondom nektek, hogy mit végeztem I Az első szava azoknak szólt, akik nem az ő pártján voltak, hogy ne haragudjanak egymásra, amiért ellenkező véleményen vagyunk. Mindnyájan, közösen, összefogva csak a haza boldogulását tüztük ki célul. Mert a haza, az ország boldogulása mindnyájunk boldogsága ; ha az egész ország boldog, akkor az egyes ember is boldog. Ezt kell mindnyájunknak átérezni, ezt a gondolatot kell magunkévá tenni. De nemcsak érezni és beszélni róla, hanem eszerint cselekedni is! Ez az igazi szociális gondolat. Ez az igazi krisztusi eszme. Ez kell, hogy áthassa az ország minden polgárának a szivét, a legmagasabb rangútól a legutolsó munkásig. Ez legyen a keresztény kurzus vezető gondolatja, mert ma még nincs teljesen keresztény kurzus. Ez nem abban áll, hogy keresztény vallásu vezetőink legyenek. Ez nem elég! Az kell, hogy keresztény vezetők keresztényien gondolkozzanak és keresztényien érezzenek. Hogy necsak jelző legyen «keresztény», hanem a politika maga, a tan, a cselekedet legyen keresztény. Ezt csak úgy érjük •) Keddi számunkban hirt adtunk arról, hogy Dr. Nagy János képviselő Füzesabonyban beszámoló beszédet tartott. H beszámolóbes 1 nagy hatást tett a füzesabonyi választók körében. "Általános volt az óhaj, hogy a beszámolót lapunk részletesebben is méltassa. Ennek az óhajnak teljesítése jelen, bővebb terjedelmű számunkban vált lehetségessé. Füzesabonyi munkatársunk kiváló tollából adjuk az aktus részletes leírását. el, ha a politikába, a közéletbe, a társadalomba nemcsak jelszóként hanem tényleg, a cselekedetekben láthatólag belevisszük e három gondolatot, eszmét: becsületesség, tisztesség, a köznek a boldogítása! Sajnálom, hogy csak Füzesabony hallotta ezeket. Szeretném telekürtölrii az egész országot, annak minden fiának tudomására hozni és szivébe vésni ezeket a szavakat. De különösen azoknak szeretném odakiáltani, akik az ország ügyeit vezetik. Akiknek legnagyobb része csak az ajkán keresztény, de szivében, lelkében, cselekedeteiben pogányabb a pogánynál. Akik a keresztény kurzust csak egyéni célokra, nagyratörő tervek megvalósítására, önző célokra használják föl. Hol van a tisztesség, becsületesség, a közért való munkálkodás ? Csak igen kevesen vannak, akik a tetteikben is azok. De vigasztaló az a tudat, hogy mégis vannak. Egyet említ is közülök Dr. Nagy János: nagyatádi Szabó Istvánt! Azt mondja: «Mióta fenn vagyok Pesten, egy embert tanultam ismerni, szeretni és becsülni: nagyatádi Szabó Istvánt! Ez az ember az, akinek első a haza! Aki egyéni érdekeit feláldozza az ország érdekeiért, aki soha sem azt nézi, hogy mi lesz velem, hanem azt, hogy mi lesz az országgal. Aki átérzi azt — amint maga is mondja, hogy «könnyebb hordóról beszélni, mint az országot kormányozni.» És ennek az embernek nagy szerepe volt abban, ami egyike legnagyobb eredménye a politikai életünknek: hogy egyesültünk a kisgazdákkal, mert a széthúzás, a régi magyar átok, ha meg nem szűnik, újra örvénybe sodorta volna az országot. Hisz igy is nagyon komoly a helyzetünk. Azt vártuk a háború alatt, hogy ha eljön a béke, jóra fordul minden. És nem lett jobb világ. Ez nem, a miniszterek hibája — nem. Ők a legnagyobb jóakarattal és szeretettel igyekeznek ezt az országot a boldogság útjára vinni. De ez nem mehet oly gyorsan. És ennek egyik legfontosabb akadálya: a békeszerződés. Itt azután hosszasan fejtegeti és elmondja azokat a veszteségeket, amelyek termőföldben, ló, marha, juh állományban, erdőkben és bányákban érte a magyart a békeszerződés révén. Ilyen veszteségek következtében nem lehet az országot boldoggá tenni egyhamar — folytatja. Sőt kimondom nyíltan, ha ez igy marad, nem is lesz soha boldog ez az ország. Kérdem én: lehet-e élnie annak a fának, amelyiknek elvágják a gyökereit és levágják a lombját? Ugy-e nem! Nekünk tehát azon kell lennünk, hogy az elrabol- takat visszaszerezzük. A külpolitikai helyzet elég biztató erre. A cseheknél bomlani kezd a rend; a románokkal, szerbekkel nincsenek megelégedve az alattvalók. Csak az a fő, hogy összetartok legyünk, hogy készüljünk az alkalomra. Azon legyünk, hogy katonaságunk erős és niegbizható legyen. És ha eljön az idő, akkor levetem én is a papi reverendát, kardot ragadok és megyek önökkel!« Zugó éljenzés fogadta ezeket a szavakat. Mintha a 48-as idők szelleme beszélt volna belőle ! Amikor kardot kötött a pap, képviselő, úr és paraszt egyformán. A hazáért, a szabadságért! Mintha Petőfi lelkesedése égne a szivében, amikor arról beszél, hogy újra a mienk lesz a fenyves Kárpát, a kincses Erdély. E lelkesítő, reményt keltő jövőbe pillantás után áttért a gazdasági problémák fejtegetésére. «Egy rendelet, egy intézkedés van, ami ma legjobban bántja a kisgazda embert. A termés rendelet. Ezt akarom egy-pár szóval megértetni önökkel«. Igazán kellett már, itt volt az ideje, hogy valaki erről beszéljen. Hisz ez érdekli és ez keseríti a kisgazdát a legjobban. Talán, ha minden községben akadt volna valaki, aki egy-két szóval előadta volna a helyzetet, a kényszerítő körülményeket, akkor talán, ha nem is sziveseben, de talán még se oly rideg, komor keserűséggel adták volna be a gabonát, mint azt igy tették. Mert az ilyen rendeletet nem elég csak közhírré tenni! Hanem egy-két felvilágosító szót kellene hozzá fűzni, minden községben, hogy lássa az a gazda, hogy nem irigységből, nem rosszakaratból, hanem kényszerítő okok miatt veszik el a búzát. Hogy azoknak is jusson, akiknek nem termett. Mert az éhes ember a legnagyobb anarchista. Ha többet nem is beszélt volna Nagy János, ezért magáért csak a legnagyobb köszönet illeti és reméljük, hogy még nem későn mondotta. És azután rátért a pénzügyi kérdésekre. Kifejtette, hogy a pénzünk akkor lesz jobb, ha lesz kivitelünk. Ezt pedig csak úgy érjük el, ha dolgozunk. Azután kérve figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ne hallgassanak a kósza rémhirekre, mint pl. hogy devalváció lesz. Erről szó sincs. A pénzügyminiszter szándéka csupán az, hogy az uj pénz kibocsájtása esetén, az átcseréléskor egyeseknél bizonyos összeget visszatart előlegül a majd később megállapítandó nagy vagyonadóra. Azután beszélt a földművesek szervezéséről, majd áttért a földbirtokreform ismertetésére. «Azt akarom kedves hallgatóim, hogy tőlem hallják meg az igazságot, ha megharagszanak is érte.« Ezekkel a szavakkal kezdi. Azután kijelenti, hogy a földbirtok reformálása a legrosszabb időben jött. A hábpru és forradalmak után a többtermelés legyen a legfőbb gondunk. Ezt pedig nehéz elérni akkor, ha a földkérdést megbolygatjuk. A mai reform nem beszél földosztásról. Földosztás nem lesz Károlyiék teóriája szerint. Csak föld «eladás« lesz. Vagyis az, aki venni akar, kapni fog. Így vehetnek földet a kitüntetett katonák, a hadiárvák, hadiözvegyek, törpe- birtokosok és a tisztviselők. A vétel készpénzzel, terménnyel, hadikölcsönkötvénnyel, vagy a pénzlebélyegzéskor visszatartott összegről kiállított szelvénnyel történhetik. Ezen birtokok azonban nem adhatók el a birtokrendező bizottság tudta nélkül, mert különben újra összevásárolnák egyesek a birtokokat, urökölni pedig csak egy családtag örökölheti. Ez a birtokreform még csak javaslat. Ha elfogadják is, még évek kellenek, mig keresztül viszik az életben. Azután áttért a tisztviselőszenvedésre. A hallgatóság szivéhez fordul — mikor ezekről beszél — mondja, őket most az államnak kell eltartania. És ez csak úgy történhetik, ha a földmivesek, a termelők is osztoznak az állami intézkedések intenciójában. Ha ők is a szivükön viselik a szellemi munkásember sorsát. Mert épen úgy szükség van ebben az országban szellemi, mint kézi munkásokra. És csak igy leihet újra boldog, gazdag, megelégedett a magyar. Ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét, amit lelkes éljenzés fogadott. Azután úgy emelvény nélkül beszélt a hallgatósággal arról, hogy kinek-kinek mi volna a kételye, kérdése. És a hallgatóság, az egész falu köszönettel tartozik Dr. Nagy Jánosnak, hogy Ígéretét beváltotta, hogy eljött és beszélt nekik. Talán okulnak belőle az illetékes tényezők is, hogy a népet néha-néha fölvilágosítsák a körülményekről, a helyzetről. (F.) Minden magyar adakozzék a nem» zeti hadsereg felszerelésére.
