Egri Népujság - napilap 1920
1920-08-08 / 181. szám
Eger, ÍVAJ. Augusztus o. vaiamup. XXVIII. évfolgam 181 szám. CcnZ.i E. 357/1920. Előfizetési dijak postai szállítással Egész évre 200 B, — Félévre 100 it. Wegped évre 60 K. — Egp hóra 18 K. Egyes szám vasárnap 1 K. hétköznap 60 f. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomai. Telefon szám 11. Ä keresztény kurzus nem inog, nem lankad, nem hanyatlik. Kicsinyhitű barátai ne féltsék, ellenségei ne örvendezzenek ! Az európai káosz fölött csak a keresztény gondolat teremtő ereje lehet úrrá. Az alkotó munka, igaz, nem halad olyan arányokban, mint szeretnők. A romok fölött nehezen indul az uj élet. A nyomor nem enyhül, a lelkek többsége ma is közömbös, vagy épen rideg, a belpolitika kicsinyeskedik, a külpolitikai horizont sötét. Embereknél és népeknél kevés a megértés, az egyéni akarás összes rugói között az önérdek viszi a szót, osztályok és nemzetek teljes bizalmatlansággal figyelik egymást. Mindezek ellenére törhetetlenül hiszünk az újjászületésben. Az ujjáteremtő munka tengelye és hajtóereje, zsinórmértéke és irányjelzője a krisztusi gondolat. Az elmúlt év munkájára visz- szatekintve, az arányokat lekicsinyelhetjük, az irány felülemelkedik a kritikán. A keresztény magyar állam évezredes fája perzselő viharok után most hajt ki újra. Csak úgy lehet virágos és termő, ha mindnyájunk leikéből éltető nedveket szívhat, ha mindannyian bensőségesen keresztény és őszintén magyar szívvel őrködünk fejlődésén. A vasárnap ünnepi áhítatával melengetjük s nemes elhatározások májusi esőjével permetezzük a viharvert, de életerős magyar fát, hogy magasra nőjjön, mint a Libanon cédrusa. Nagyasszonyunk és Hazánkért. Minden jó katholikusnak szomorú emlékezetében van még a múlt év kommunistáinak «vallásos. ténykedése, akik «nem bántották« a vallást semmi vonatkozásában, csak «szelíd nyomással« próbálkoztak mindent tönkre tenni, ami a hivő léleknek szent és becsült volt. Mennyi titkos sóhaj és ima szállt ezen rémnapokban az ég felé, annak csak a mindenttudó Isten a megmondhatója. A vallásukért rajongó lelkek, a gyermekeik ártatlan lelkét féltő édes anyák, a hazájuk romlását sirató magyarok, honfiak ezrei, imáikkal fordultak a magyarok ( Nagyasszonyához védelemért és segítségért. És az ima nem volt hiábavaló. Magyarország Pátronája ezúttal sem hagyta el hozzá folyamodó hü magyarjait. Sokkal hamarább jött el a szabadulás a lidércznyomás alól, mintsem sokan csak remélni is merték volna. Mert mi tagadás, még a jobbak is csüggedni kezdettek már. Szorongó szívvel hallgattuk a julius 21-re hirdetett «világsztrájk« napján a Tiszán leniéről az ágyuszó erejét és figyeltük irányát, érezve és tudva, hogy «ez a harc lesz az utolsó« a mi Magyarországunk és szent vallásunk sorsára is. Ezekben a sorsdöntő napokban sokak lelkében szent fogadalom fogamzott meg, hogy ha még a magyarok Nagyasszonya egyszer megsegít bennünket, valamilyen formában mi is lerójjuk hálánkat és szeretetünket égi Patrónánk iránt. Azóta már elmúlt egy év. A zűrzavaros, viharos idők után a jótékony csend és nyugalom ideje köszöntött be. Aggódó, fogadkozó lelkek, beváltottátok-e már tett Ígéreteiteket a Nagyasz- szony iránt? Nem úgy vagytok-e ti is, mint ama bizonyos cigány, aki a Tiszán nem tudván hid híján átkelni, igy fohászkodott: »Édes süzs Máriám, segijj át a vizsen, ilyen sál gyertyát öntetek la« (a_ karját mutatva). Éelesége ezt hallva, rászólt: »0 more, ugyan miből öntetnél te«. »Csitt te«, felel a cigány, «his ha át segit, ilyet se kap la«, (a kisujját mutatva). Nem akarom feltételezni, hogy ilyen is akadjon a Nagyasszonyunkat szerető buzgó lelkek között, de mégis szükségesnek tartottam ezt fömlemliteni, mert még sokkal, de nagyon sokkal tartozunk a mi segítő Nagyasszonyunknak a tőle vett jókért és még rengeteg kérni valónk van most is szegény, romba- dőlt hazánk fölvirágzásáért, amit az ő hathatós közbenjárása által kérünk a gondviselő Istentől. Föl tettre hát! Amit tavaly ilyenkor nem tudtunk megtenni, most megtehetjük. Zarándokoljunk el minél tömegesebben a Szent László királyunk által is annyira kedvelt mátraverebélyi szentkúti kegyhelyre, kérjük a Szűzanyát a további pártfogásra, rójjuk le kegyeletünk adóját az ő szent oltára zsámolyánál és biztosak lehetünk, hogy elhagyatva ezután sem leszünk általa. Ne riadjunk vissza a fáradalmaktól, aki nem bírja gyalog, jöjjön kocsin vagy vonaton, fő az, hogy az ö Nagyboldogasszony napján, minél többen boruljunk az Ő csodatevő kegyképe elé. Ne tartson vissza bármilyen sok elvégzetten munka sem, mert, amely időt az Ő tiszteletére szánunk, bőségesen megtérül úgy lelki, mint testi segítségben. Föl tehát keresztény, magyar testvéreim a nagy útra, ne tétovázzunk, hanem menjünk mindnyájan tiszta lélekkel, bizodalmas szívvel Nagyasszonyunkhoz és kérjük az ő hatalmas segítségét továbbra is szegény magyar hazánkra és annak minden polgárára. Nagy László, földműves. HÍREK. Eger, 1920. augusztus 7. Kinevezések a hadseregnél. Mint a hivatalos lap közli, a kormányzó őfőméltósága pávai Mátyás Sándor a 85. volt közös gyalogezredbeli és putnoki Putnoky István 10. volt honvédgyalog- ezredbeli alezredeseket ezredesekké, Przibislavszky Ferenc 12. volt hovéd gy. e. őrnagyot pedig alezredessé nevezte ki. Búcsú a Fájdalmas Szűzről nevezett temetőben. Aug. 8.-án havi Boldogasszonyt követő vasárnap lesz a Fájdalmas Szűzről nevezett temető búcsúja. Az ajtatosság sorrendje: Reggel fél 7-kor szt. mise. 10 órakor szt. beszéd a kápolna előtt. Utána körmenet Oltáriszentséggel, ünnepi nagymise. Délután 4 órakor vecsemye, utána szentséges körmenet. Hétfőn 8 órakor gyászmise a kápolnában. A közigazgatási bizottság ülése. Hevesvármegye törvényhatósági közigazgatási bizottsága f. hó 9-én d. e. 10 órakor a vármegyeház kistermében ülést tart. A tárgyjegyzék fontosabb pontjai a következők: 1. Havi jelentések. 2. A jövő havi ülés határidejének kitűzése. 3. A belügyminiszter rendelete a hazafiatlan, társadalomellenes vármegyei alkalmazottak elbocsájtása ügyében. 4. Braun Károly v. tanácsos felebbe- zése fegyelmi ügyében. 5. 1920/21. isk. év megnyitása. 6. A törvényhatósági szabadoktatási bizottság megalakulása. Az ülés befejezte után az adóügyi bizottság, majd pedig az árvaügyi felebb- viteli küldöttség tart ülést. A főreáliskola értesítője. Most jelent meg az egri m. kir. áll. főreál isk. 1919/20. évi értesítője a szűkös papirviszonyokhoz mért 16 oldalnyi terjedelemben. Az intézet történetének ismertetésében szomorúan állapítja meg az igazgató, hogy a tanulók előmenetele nagyon gyenge volt. Örömteljes tény azonban, hogy a magaviselet lényegesen javult. Az egészségi állapot kielégítő volt. Nagyban hátráltatta az előmenetelt a tanári karban gyakorta beállott változás is. . A szentkúti zarándoklat. A szentkúti zarándoklat rendező bizottsága közli, hogy a jelentkezések idejét lezártuk, ami azért vált szükségessé, hogy a hozzávetőleges számát tudjuk a résztvevőknek ; de akik nem jelentkeztek, azok is csatlakozhatnak a menethez az induláskor. Indulás 11 .-én, szerdán d. u. 1 órakor nem mint előzőleg hirdetve volt, a nagytemplomból, hanem a Szent Ferencrendiektől, Fehér Péter atya vezetése alatt. Mint hirdetve volt, az indulást megelőzőleg hétfőn este 7 órakor szentbeszéd a zarándoklat céljáról a Ferenc-rendieknél, kedden este 6 órától közös szentgyónás ugyanott, szerdán reggel 6 órakor pedig szentmise és közös szentáldozás a zarándoklat résztvevői számára. — Kérjük a fogattulajdonosokat a város bármely részéről, hogy ha fogataikat a podgyászszállításhoz a zarándokoknak rendelkezésre bocsájtják, megfelelő díjazásért, ezen szándékukat a mai napon a Kér. szociális egyesületben, holnap, holnapután pedig a Ferenc- rendieknél jelentsék be. A kocsikat szerdán déli 12 órára a Ferenc-rendiek elé kérjük. Rendező bizottság. Javítják az úttesteket. Az immár 6 év óta elhanyagolt utak kijavítására végre sor került. A város 560 ezer korona kölcsönt vett fel s ebből fedezi az összes utak (aszfalt, keramit) rend- behozási költségeit. A munka a Deák Ferenc- utcán kezdődik, mivel ezen a részen volt leginkább lerongyolódva az úttest. A renoválás már holnap, hétfőn megindul és előreláthatólag szept. 15-ére egészben véve kész lesz. Kérelem. Az Eger városában lakó felvidéki menekültek megbízásából felkérem a csehek által megszállott felvidékről Heves vármegyébe költözött s itt lakó menekülteket, hogy nevüket és lakcímüket levelezőlapon saját érdekükben mielőbb tudassák velem. Eger, 1920. aug. 6. Pázmány Lajos vármegyei főíevéltárnok. A halászati Jogok haszonbérlete. A hivatalos lap legutóbbi száma közli a halászati jogok haszonbérletével kapcsolatos rendelkezéseket. É szerint, amennyiben az 1919—20. évre fizetendő haszonbért felemelték, vagy felemelik, az 1920—21. évre fizetendő haszonbér is a felemelt összeg lesz, hacsak a haszonbérlő a haszonbérbeadóval más egyezségre nem lép. Ha a felemelt haszonbér nem felelne meg az 1920—21. gazdasági év viszonyainak, akkor a felek 60 nappal a gazdasági év vége előtt kérhetik a haszonbér megállapítását. A haszonbérlő ilyen kérelmet nem terjeszthet elő, ha a legutóbbi emelésnél a haszonbért 100°/o-nál nem nagyobb mértékben emelték. A még fel nem emelt haszonbér felemelését a haszonbérbeadó a gazdasági év vége előtt legalább 60 nappal a bíróságtól kérheti. A rendelet intézkedik a felmondás hatályáról és az állandó jellegű beruházások átadásának kötelességéről. A bérlővel szemben a bíróság utján rögtöni felmondásnak is vau helye, ha az üzemét annyira elhanyagolja, hogy abból a termelésre és a közellátásra kár háramlik. Eljegyzés. Kovács László eljegyezte Kerekes Borót Égerből. Hadirokkantak központja. A magyar kir. belügyminiszter f. évi junius 30-án kelt 28656—VII. 920. sz. rendelete szerint a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák nemzeti szövetsége Budapest Központtal megalakult. A magok javát szolgálják, ha a szövetségbe a helyi egyesületek utján tömörülnek, abba minnél gyorsabban belépnek, mivel ott minden ügyes-bajos dolgaikat körültekintéssel és jóakarattal kezelik, útbaigazítást készséggel nyújtanak.