Egri Népujság - napilap 1920
1920-07-13 / 158. szám
XXVIII. évfolyam’ 158 szám. Ccnz.: E. 317/1920. Eger, 1920. Julius 13. Kedd. Előfizetési dijak postai szállítással; Egész évre 200 K. — Fél évre 100 K. - Negyed évre 60 K. — Egg hóra 18 K, Egg szám ára 60 fillér. x POLITIKAI NAPILA Felelős szerkesztő; Barsg Károly dr. Szerkesztőség: £g^r, Liceuio. Kiadóhivatal: Líceutsi nyomd/ Telefon srJm 11, . Az kiabál akinek a háza ég, avagy: Äki másnak vermet ás, maga esik bele, avagg: Äki mivel vétkezik, azzal bűnhődik. Wedgewood angol szociáldemokrata képviselő -interpellációjával kapcsolatosan jut eszünkbe ez a pár közmondás. Szóvá tette az »elvtárs« az angol parlamentben, hogy van-e tudomása az angol miniszterelnöknek arról, hogy az Ébredő Magyarok Egyesülete a parasztokat az ipari központok bojkottjára szólította fel. Különös gondolkozást fiukák ezek fi a néha szociáldemokraták, néha kommunisták, ük megcsinálják az internacionalét és dühöngenek, ha a keresztények, a földmivesek, ha a polgárok megcsinálják a maguk internacionáléját. Pedig meg- lesz és meg kell lenni. Szervezett sereggel szemben csak szervezett sereg küzdhet. Jó is volna,' Ha csak a munkásosztálynak volna joga és kiváltsága a szervezkedés, á többi osztály meg csak hagyja a nyakára ülni őket 1 Ők kimondhatják a bojkottot, mint valami világnagyhatalom, de már ez ellen tiltakoznak Wedgewooddal, ha egy másik társadalmi osztály ellenük mondja ki a bojkottot. Persze, majd negyvenkettes ellen krumplipuskával megyünk! ? Szászországban 1919 elején a kommunizmust ép az buktatta meg, hogy a polgári osztály a sztrájkkal szemben sztrájkkal felelt. Orvos nem ment .gyógyítani, tisztviselő letette a tollat. Igaz, hogy kegyetlen dolog, de a szocialisták bojkottja is kegyetlen. Aki támad, az bánja. A szociáldemokrata kommunizmusnak az alapja és mindenütt használt fegyvere a terror. Láttuk és éreztük tavaly, mily kegyetlenül alkalmazták a gazda és polgári társadalommal szemben. Akkor jó volt nekik és a világ .^elvtársai« nem tiltakoztak ellene, szó nélkül tűrték, hogy annyi vérrel, rablással és gazsággal mocskolják be a szociáldemokráciát, de bezzeg most tele kiabálják a világot a »fehér terrorral«! Ha saját rendszerüket alkalmazzák velük szemben, az nem tetszik nekik. A Népszava még 1919 januárban azt irta, hogy internálni kell mind a régi politika embereit, vezéreit, mért ellenforradalmárok, veszélyeztetik a »forradalom vívmányait« és internálták is nyakra-főre a társabalom becsületes embereit, túszoknak fogták le őket. És most ugyanők tiltakoznak az internálás ellen, bojkottal akarják a kormányt az internáltak szabadonbocsátására szorítani, angol, olasz élvtársak jönnek tiltakozni az internálás ellen. Saját módszerüket nem "óhajtják magukon kipróbálni. Mivé tették tavaly ä szabadsajtot, szétrombolták a szókimondó lapok nyomdáit, szedő cenzúrával, az árusítás és szállítás megtagadásával félemlitették még a tisztességes sajtót, később pedig teljesen elnyomták. Megérdemelték volna, ha ugyanezt az eszközt is kipróbálják rajtuk, hadd éreznék saját rendszerük boldogító hatását 1 De nines más, mint egy kis cenzúra. És hogyan kiabálnak ez ellen is?! Mivé tették a gyülekezési szabadságot is? Hogyan szétverték még a Károlyi-kormány alatt gyűléseinket, ha még a legártatlanabb dologért : a vallástanitás szabadságáért tartottuk is ?:! A kommün alatt pedig moccani sem lehetett, nem gyűlést tartani. Most pedig milyen nagy tiltako-. zást jelentett be a bujdosó Garami, meg Buchin- ger a szakszervezetek titkárságánál, hogy május elsején a magyar kormány nyilvános népgyülése- ket és felvonulásokat nem engedélyezett. A munkások elnyomásáról kiabálják tele a világot, mert a nép a szocialista szónokokat sehol sem akarja meghallgatni. ^ Hogy uszítottak a háború ellen, uralkodók, hadvezérek ellen! ? És ők lettek a háborúra uszítok, a hadvezérek, ők szervezték a vörös hadsereget. Ontották hiába ezrek vérét, pusztíthatták és raboltatták ki az-országát , az esztelen támadásokkal ránkzuditott oláhokkal. És jnég mindig a vörös forradalmakra való uszítás miatt nem tud a népek között a béke helyreállni. Osztályuralommal vádolták a polgári társadalmat és milyen kegyetlen diktatúrával igyekeztek ránk erőszakolni-a munkásosztály uralmát ?1 Még az iskolákat is osztályuralmuk biztosítására igyekeztek átalakítani. És ezt mind a népjogok, a népszabadság nevében tették. Földi mennyországot Ígértek és poklot idéztek elő. Volt-e rendszér, volt-e emberi törekvés, politikai irány, mely ennyire felsült volna és tömeghazugsággal, népbutitással és ámítással dolgozott volna valaha, mint a néha szociáldemokraták, a néha kommunisták ? ! És ők kiabálták tele a nép fülét, hogy mi vagyunk a népbutitók. Csakugyan az kiabál1, akinek a háza ég. • • n. HÍREK. Eger, 1920. julius 12. Az angolkisasszonyok intézetében tartott vasárnapi műkedvelő előadás. Az ifjú tanítónők legutóbbi szereplésén megérzett ugyan a nagy munka nyomában járó kimerültség, mégis valamennyien örültünk a Bonyhai Magda (öreg zsidó) rózsacsokrának. Az ő hangulatos konferá- lápa, valamint a Zsasskovszky Mariska karmesterkedése és a, Kis^ Etuska ezerkezü közreműködése a várakozásokat fényesen is kielégítette, Szabolcsban milyen a színházi élet ? Abból az időből, amikbr a színészet még csak a gyermekkorát élte, az öreg bohémek sok-sok humoros epizódot emlegetnek még most is. Volt olyan előadás, amelyen a királyi trónust egy szuette almáriummal helyettesítették. Előfordult az, líogy a török mecsetet egy , hosszúra nyúlt toronyalaku süveggel és szürke lepellel, diszitett siheder szimbolizálta. Egy félévszázad eltelte után a művészetnek ez az ága is annyit fejlődött, hogy ma már szinte meglep bennünket a szabolcs- megyei szini-élet. Valamelyik faluban, amelyik épen a környék intelligenciáját a legjobban yonzza, vándorszínészek jártak. A müyészetkedvelő földesur udvarán egy nagy diófa alatt színpadot rögtönöztek. A kis biró tele dobolta a falut, hogy estére mindenki legyen ott . . . a nagy uram udvarán, mert színjátszás lesz, de széket mindenki hozzon magával. Meg volt a reklámirozás is,' a kiket érdekelt az ügy, neki is öltöztek, úgy mintha az Operába készültek volna. Most aztán tessék elképzelni! A nők fényes estélyi toiletteben és székkel a karjukon mennek a színházba. És a férjekben volt annyi malicia, hogy a világért sem vették volna ki a feleségük kezéből a kellemetlen terhet. A hölgyek zúgolódás nélkül vitték a páholyukat és még szó nélkül eltűrték a jóizü tiszttartó megjegyzéseit is, aki a háza előtt elhaladó hölgyektől következetesen megkérdezte, hogy: «talán székfoglalót tart szomszéd-asszony ? ? Koncz Ferenc hangversenye. Nagy művészi esemény fog lejátszódni városunkban f. évi augusztus 7-én és 8-án. Mindkét napon hangversenyezni fog Koncz Ferenc, Eger város szülötte, .az európai hirü ének-^és zeneművész. Föllép a művész menyasszonya, Biró Mica énekmüvésznő is. Levél a Szerkesztőhöz. Vettük a következő levelet: Tekintetes Szerkesztőség! »Érdeklődik a közönség — a zsidók iránt« cimü hirben azt kérdezi az »Égri Népújság«, miért nem tesszük közzé a zsidó hitközség azon tagjainak névsorát, akik kommunisták voltak, »vagy talán nem volt köztük kommunista« ? kérdi tovább a hir írója. Hát tisztelettel mellékeljük hitközségi tagjaink »névjegyzékét«, melyből meggyőződhetik a tek. Szerkesztőség, hogy tényleg egyetlen egy kommunista sincs hitközségi tagjaink között és nem is volt. Hogy ezen liszta nem direkt ez alkalomra készült, arró^ tanúskodik a nyomda keltezése. A tek. Szerkesztőség lojalitására appellálva, kérjük, hogy igazolásunkra jelen sorainkat a legközelebbi »Egri Népujság«-ban közölni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel Weinberger Zsigmond Halász Samu hitközségi elnök. hitközségi jegyző. Megjegyzésünk a következő: A beküldőt! névjegyzék az egri statuscjuo izr. hitközség vá: lasztási jogot gyakorolható tagjainak névjegyzéke az 1919. évre. A névjegyzékben 275 név foglaltatik. A névjegyzéket átadtuk külső munkatársunknak, kitől a kérdéses vasárnapi hírünk ered. A „Royal“ mozgószinházban hétfőig kedden : Prof Nick Fantom legújabb kalandja «A guruló szálloda« detektív komédia 4 felvonásban, főszerepben Heinzich Schrott. A rendkívül érdekes darabot Harry Fiel rendezte. Szerdán, csütörtökön: nagy drámai est. Szöktetés repülőgépen szerelmi dráma 5 felvonásban főszerepben a szőke szépség: Hedda Vernon a közönség kedvence. Szombat, vasárnap: «A gyémántbánya titka« dráma 4 felvonásban, «Herceg barátnője« dráma 3 felvonásban. Az előadások kezdete */4 9 órakor. Körözés. Jászberényi Pista 7 éves, szőke, kerek arcú, magas növésű fiú vasárnap reggel óta eltűnt. Aki tud róla valamit, értesítse a rendőrséget, vagy a Csákány-utcában lakó szülőket. A gyermek esetleg Astazott Miskolczra, tehát a nyomok a pályaudvarion is feltalálhatok. i A Move Egri Sport Egyletbe újabban alapitótagokul Stészel Sándor és Dr. Puky Pál léptek be. Stészel Sándor irgalmasrendi perjel sportfelszerelési adománya nagyot lendített az Egri Sport Egylet szertárán. A Hevesvármegyei Községi és Körjegyzők Egylete ez évi julius hó 15-én d. e. 11 órakor tartja meg tisztújító közgyűlését Egerben, a vármegyeház kistermében. Halálozás. Mély részvéttel vettük a hirt,' hogy Székely Tibor kir. ^ törvényszéki jegyző f. hó 11-én, vasárnap reggel elhunyt. Az elhunyt igen szorgalmas, tehetséges tagja volt a kir. törvényszéknek. Hosszú ideig betegeskedett, de azért hivatalába bejárt' szorgalmasan a legutolsó napokig is. Biróvá való kinevezése, ha a forradalmi idők nem jönnek közbe, már régen megtörtént volna. Temetése tegnap délután 5 órakor volt nagy részvét mellett. Az egri telefon. Sok mindenről hires Eger város. Hires az egri ki« lány, aki mind büszke, hires az1 egri ménes, hires az egri bikavér s nem utolsó az egri melegvíz sem, de rövidesen túl fogja ezeket szárnyalni az egri telefon. Ez az az intézmény, amely «lázba hoz s őrületbe hajt« hogy Antonius szavaival éljünk. Ez aZ a türelmi játék, melyre a mai kor gyermeke nem rendelkezik elég vastag idegekkel. Ez az a hely, ahol a.nők nem felelnek neked vissza — jámbor felemelt díjas előfizető. Segítség! Postafőnök ur! Már nem bírjuk tovább!