Egri Népujság - napilap 1920
1920-07-11 / 157. szám
XXVIII. évfolyam 157 szám. CeiLZ.! E. 314/1920. Eger, 1920. Julius 11. Vasárnap. Előfizetést dijak postai szállítással: Egész évre 200 E. — Fél évre 100 K. Negyed évre ŐO ti. — Egy hóra 18 K. Egy szám ára 60 fillér. —Mn wmfiii ii ■■iniiviiM Minin—nn ni ni—n «immnnrnn I POLITIKAI NHPILfl Felelős szerkesztő: Barsg Károly dr. P Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomot. Telefon szám 11. Bethlen István gróf. Több mint három évi interregnum után végre ismét nagyszabású államférfi veszi át Magyarország kormányának gyeplőjét. Bethlen István gróf kapott megbízást kabinetalakitásra. Volna rá elegendő okunk, hogy ezt a jelentős eseményt örömmel üdvözöljük. A dezignált miniszterelnök nem újonc a parlamenti élet porondján. Fényes tehetségével, európai műveltségével, széles látókörével, izzó hazafiságával már. abban az időben kitűnt képviselőtársai közül, amikor a parlament még a nagy elmék és nagy eszmék mérkőzésének küzdőtere és a nagy alkotások színhelye volt. Harcos tagja volt ő régi parlamentünknek, de harcának indító okai között soha sem szerepelt a személyes érvényesülés és feltűnés vágya, eszközei közé soha se tartozott a hang élessége vagy durvasága. A mázsás érvek súlya volt az ő ereje, ezért tud az ő parlamenti múltja szép eredményeket felmutatni. Az a küzdelem, amelyet 1913-ban Tisza István gróf választójogi javaslata ellen folytatott, maradandó példája a legnemesebb értelemben vett parlamenti küzdelemnek. De meg is volt az eredménye. Bethlen grófnak nem egy módosító javaslata nyert a parlamentben többséget s az óriási jelentőségű javaslat Bethlen gróf működése következtében javított alakban került bele törvénytárunkba. De volna egyéb okunk is arra, hogy Bethlen gróf megbízatásának örvendjünk. Bethlen gróf erdélyi ember, sőt olyan család sarja, amely hajdan az erdélyi fejedelmi székből csinált világpolitikát. Bethlen István gróf személyében a területi integritás symboluma kerül bele a magyar miniszterelnöki székbe. Neki nem kell sokat beszélni Magyarország területi épségéről, a szent korona megbonthatatlan államegységéről, a jövő Magyar- ország politikájának alapgondolatáról és sarkpontjáról. Az ő nevében benne van az a programm, ami minden magyar szivet megdobogtat. Erdélyi ember! Úgy hat ez a szó közéletünk mai sivárságában és reménytelenségében, mint életelixir a bomlásnak induló szervezetben. Elvész szemünk elől az érvényesülésre törő pártok és politikusok vásári lármája s feltűnik előttünk a botozott, üldözött, bebörtönzött erdélyi magyarok szenvedő tömege, az ellenség testébe beékelt engesztelhetetlen ellenség, azután a menekültek, a vaggonlakók kipróbált hazafiságu gárdája, akiknek leikébe a Bethlen név uj erőt önt és uj reményt fakaszt. Igen! Erdélyből kell jönni a megváltásnak, ahonnan már annyiszor derengett szabadságunk hajnala. Erdélyből kell jönni a megváltásnak, mert a Királyhágón inneni magyarok nem érnek rá megmenteni a hazát: ők pártjaik érdekeivel és önmagukkal vannak elfoglalva. Erdélyből kell jönni a megváltásnak, onnan, ahol az igazi magyar terem, ahol a hazafiság önkéntes martyrjai- nak ezrei ragadják meg a vándorbotot, azok a menekültek és vaggonlakók, akik még akkor sem bánják meg, hogy nem lettek románokká, hogy nem tették le a hüségesküt, mikor Királyhágón inneni véreik szivtelenül azt kérdik tőlük: Miért nem maradtak ott, ahonnan jöttek? Szinte úgy érezzük, hogy ha az egész Magyarországot elveszítettük volna, csupán Erdély maradt volna meg magyarnak (mint négy évszázad előtt), sokkal biztosabban és sokkal gyorsabban tudnánk visszaszerezni elveszített hazánkat, mint igy az Erdély nélküli Csonkamagyarországgal. Mindezen okokból kitörő örömmel kellene üdvözölnünk az uj miniszterelnököt, a kipróbált államférfit és Erdélylyel való megbonthatatlan egységünk tüntető reprezentánsát, — s mi mégis inkább azt mondjuk: kár ezt a kiváló és nagyra- hivatott politikusunkat is lejáratni. Mert Bethlen gróf hazafias áldozatkészségből fakadó vállalkozásához nem sok reményt fűzünk. Az ugyanis a véleményünk, hogy ezzel a munkaképtelen parlamenttel nem lehet sikeresen kormányozni. Itt sem nagykaliberü,' sem kiskaliberű államférfi nem mutathat fel eredményt. Nagystylű politikus azonban még kevésbbé. Az igazi nagyság itt árván magára marad. Bizalmatlanság és nyílt vagy titkos gáncsvetés fogja kisémi minden lépését. A tömeguralom ellensége minden kiválóságnak, mert a kiválóság élő cáfolata az emberek egyenlőségének, annak az ábrándnak, melynek alapján a demokrácia az államhatalom gyakorlásában minden állampolgár egyenlő részesedését, — vagyis az általános választójogot — követeli. Bethlen grófnak ebben a parlamentben nincs gyökere. Olyan nehézségekkel fog találkozni, amelyek leküzdhetetlenek. Lehet, hogy mire e sorok napvilágot látnak, a Bethlen-kombináció már a múlté lesz, s újból megnyílik az út egyik olyan politikus előtt, akit szívesebben támogatnak a nemzetgyűlés vezető pártjainak szóvivői, mert egy közülök, s igy jobban magán viseli a nemzetgyűlés képét. Dr. M. K. Bosznia — Hercegovina.* Irta: Babocsay Sándor. Eppur si muove! És még is ott kellene hagynunk Boszniát! Az annexió alkalmából megírtam, hogy az annexió egy elhibázott conceptio volt. Ehelyett elő kellett volna mozdítanunk Bosznia önálló állammá alakulását; Boszniának pedig csak a reá fordított kiadásainkat kellett volna részünkre statusadósság alakjában megtérítenie. Nekünk megmaradt volna az a megnyugtató tudat, hogy ezt a heterogén elemekből álló, félig vad, furcsa kis kettős tartományt a kultufa előcsarnokába igyekeztünk bevezetni. Nem akar ez a felfogás valamelyes magasröptű diplomáciai kombináció lenni. Ezzel magamnak nem hizelgek. Sőt azt is eltűröm, ha azt a napóleoni mondást alkalmazzák reám, hogy nagy dolog véghezvitele előtt kérdezzük meg a parasztot (az el nem fogúit józan észt) mit szólana ahoz. Persze jó volna azután, ha ezt egy Napoleon kérdezné. Jutalmul megelégedném ezzel a tétellel is: Was der Verstand der Verständigen nicht sieht, * Ez a cikkéig egg visszafelé jósló próféta szerepét látszik betölteni, bn Bosznia-Hercegovina ok- kupációjának, de még inkább annexiósának elvi ellensége voltam. Ezekről hírlapokban cikkeztem is. Itt, Egerben is egg kis polémia fejlődött ki ebben a tárgy- ban egg jeles jogtudós és csekélgségem közt. Ezt a cikket szóról-szóra Karlsbadban írtam 1914. év julius 25-én. Épen a postára akartam vinni egg ismerős fővárosi hírlap részére, amikor útközben a hirdető táblán olvasom, hogg az osztrák-maggar kormáng Szerbiához a világraszóló, hires 24 órás démarchot intézte. Most is megvan a karlsbadi bélgeggel ellátott borítékom. De visszarettentem s a cikket nem adtam postára, mert ha azt esetleg közük, talán engem akkor még hazaárulónak is tekintettek volna. Pedig szeréng nézetem szerint, ha az intéző körök ennek a cikknek az Útmutatását követik, talán nem is tör ki a világháború, vagg legalább nem ölt olyan borzasztó méreteket és bizonyosnak látszik, hogg szerencsétlen hazánk nem jut a mostani szomorú sorsára. Ma már ez a cikk csak a kuriózumok sorába tartozik. B. S. I das ahnt in Unschuld ein kindlich Gemüth. Amit a bölcsek előre nem látnak, azt megsejti egy gyermeteg kedély. Gondolatommal különben nem egészen felfedező utakon kalandozom. Az occupátiót kemény- koponyáju, sulyosagyvelejü, illustris magyar államférfiak is ellenezték: Szilágyi, Apponyi, Széli stb. Deák Ferenc pedig 1867. év december 14-én tartott beszédében meg épen igy nyilatkozik: Soha sem adnám szavazatomat olyan politika helyesléséhez, amely a kisebb keleti szomszédaink annexiójára törekednék; mert ezt igazságtalannak, károsnak és veszélyesnek tartanám. Meg vagyok arról győződve, hogy Magyarországnak ilyen politikát követni soha sem lehet, soha sem szabad. Sőt Gorcsakoff, a nem utolsó államférfiu is azt hangoztatta, hogy Bosznia lesz Ausztria sirja. És mintha ebben a nagy mondásban is volna valami. Bosznia occupatiója, még inkább pedig annexiója óta kezdenek a távoli feloszlás tünetei mutatkozni. Gondolatomban csak az az uj, hogy még az annexió után, még most is el kellene hagynunk Boszniát. De hát a magas politika argumentumai Bosznia elfoglalása mellett: a Hinterland theoriája, a gazdasági érdek, a katonai törekvés célja, a hódítás és végre a nagyhatalmi állás. Nézzük közelebbről ezeket az argumentumokat. Hinterland! A balkán államokkal szemben a hátulról való támadás ellen véd meg bennünket Bosznia. De talán még soha sem volt találóbb, mint erre az esetre az a francia mondás: qui garderra le gardien? Hát a védelmezőt ki védelmezi meg? ló lenne talán ennek a Hinterlandnak is egy másik Hinterlandot keríteni s ilyképen a Hinter- lafldtheoria alapján kelet felé foglalásainkkal elmenni egészen a Feketetengerig, vagy ha úgy tetszik, a Csendes óceánig. A Hinterlandtheoria igen rugalmas és terjeszkedő. A diplomáciai okoskodásoktól nem inficiált — mondjuk: rusztikus — eszem megállapítja, hogy az elmúlt Balkánháboru alkalmával egyetlen egy idegen harcos sem tört volna be a Monarchiába, de innét sem szökött volna ki egy katona sem a balkán harctérre, ha Boszniát az annexió alkalmával önállósítjuk is, és ha a határszéleken a rendes állománynál egy katonával sem tartottunk volna többet is. Azt a veszedelmes Hinterlandot kellett a honunkat vagyonilag tönkretevő áldozattal megvédeni. Tehát nem a Hinterland védelmezett meg bennünket, hanem nekünk kellett a drága Hinterlandot megvédeni, No de — argumentálnak tovább az annek- tánsok — gazdasági érdekeink követelték az annexiót. Ha puskatussal, szuronnyal és golyóval lehetne az üzletfeleket megszerezni, igazuk van. Csakhogy a kundschaftszerzésnek egészen más módja van: jó portéka, becsületes üzlet és kereskedői ügyesség. Lám, Németország egy arasznyit sem hódított a Balkántól, egy márkáját és egy pomme- ráni csontját sem kockáztatta, még is a mi hátunkon keresztül csinálja a Balkánon a pompás kereskedelmi üzleteket, »in sich« bizonyára jót kacagva fölöttünk. De a hóditás, a kettős tartomány meghódítása is valami tán? A hóditásvágy katonapolitika, de nem a népeket boldogító polgári kormányzásé. A szertelen hóditásvágy semmisítette meg az ókor két leghatalmasabb népét, a görögöt és a rómait; mig a hódításra nem gondoló China évezredek óta mai napig is áll.
