Egri Népujság - napilap 1920
1920-01-18 / 14. szám
0 esület és jóindulat jegyében született kurzus kijelenti, hogy a kassza üres és segélyt adni nem képes. — A dolog rendben van. Magasabb ethikai célokért nélkülözve küzdeni, — heroizmus. Gigantikus erővel tűrtünk, szenvedtünk, nélkülöztünk, a közelmúltban és különösen a vörös időkben, mikor csillag esett, föld rengett jött éve csudáknak, de a józanok nem adták el lelkűket, becsületüket és önérzetüket a hamis pénzekért, miket Judás-tal- lér gyanánt az akkori korifeusok bőven osztogattak, hisz lelkűket az a nemes tüztől áthatott tudattá vált sejtelem melegítette, hogy a rothadt pillérekre rakott rémuralom sokáig nem fertőzhet. Voltak tölgyek, melyeket a fergeteg talán kidönthetett, de méltóságos derekukat meg nem görbíthette. A teljes pénzhiány eleve kizárt akkor, »ikor a közalkalmazottak helyzet javítására a költségvetésbe havi 28 milliót ir- aak elő. A legtöbb tisztviselő óhaja a pénzbeli segély lett volna. Ennek ellenére jött, — illetve beigértetett — természetbeni. Ami a leirt tények alapján a segély lényegét meg sem közelíti, annál kevésbbé ■neriti ki. így a végeredményben ma a tisztviselőnek sem pénz, sem természetbeni segélye nincsen. Mert ha annak az összegnek anyag-értékét vesszük, amit a csoportban való vásárlással a piaci árakkal elérünk, az oly minimális, hogy ma a magán életben egy háztartási alkalmazottnak a bérét többel emelik havonta. Így tehát nem lévén mérv és cél, — ismétlem nincs segély sem. Pedig hát 1919- ben ruhasegély sem volt. Ellenben a régi Tisza-féle copfrendszer szerint nagymérvű, úgynevezett jutalmak voltak. Ugyan mit jutalmaztak? Hiszen a múlt évben az igazi munkára alig négy hónap jutott. Ezek után a közóhaj az, hogy a kormány, a fentieket megszívlelve, adja meg — de mielőbb — a pénzsegélyt. E tekintetben a frontváltoztatás nem szégyen. Sőt a jog, igazság, megértés triászának patinája csak igy marad meg. Mert: Sapientis est, nutari in me- tius. . . .! 1 Dr. M. Gy. Győzni fog a keresztény párt. Dr. Nagy Jánost 7066 választó ajánlotta. A választási rendelet értelmében a a képviselőjelöltet 500 választónak kell ijánlani . A tegnapi — szombati — nap rolt az ajánlás benyújtásának határnapja. Szombat délelőtt a Keresztény Németi Egyesülés pártjának kiildöttaége idta át a Knorr Kálmán Ítélőtáblái tanáca- ilnök, választási biztosnak a képviselője- ölési ajánlatot. A küldttsóg tagjai vol- ak: dr. Székely István jogtanár, Láng Sándor kereskedő, Liptay András gazda, rida Ferenc malmos, Bobkó Emil iparos, lőta Viktor gazda, Básthy Béla iparos, locsis Ferenc gazda, Kőródi Katona Já- os párttitkár, Kaszás linre iparos, Szlá- ik Kálmán dohánygyári ügyelő. EGRI NÉPÚJSÁG. A küldöttség tagjai átnyújtották a* ajánlatot, melyben dr. Nagy János theol. tanárt 7066 választó ajánlja az egri kerület képviselőjéül. Számos ajánlási ir van még körözés alatt. Knorr választási biztos átvette az ajánlást és elismervényt adott róla a küldöttségnek. Ez a képviselőjelölési ajánlat előképe az egy hét múlva lefolyó képviselőválasztásnak. Az egri kerületben győzni fog a keresztény lobogó. Dr. Nagy János megválasztása biztos. HÍREK. Eger, 1920. jan. 17. Ä magyar estet íolyő hó 19-én, hétfőn este tartják meg. A műsoros estély az Uránia mozgószinházban este 7a8 órakor kezdődik. Utána a Oasinő összes termeiben táncmulatság lesz Tekintettel arra, hogy az estély összes jegyei elővételben elkeltek, a rendezőség az előadást folyó hő 21 én (szerdán) megismétli. A második előadásra szóló jegyek a keresztény szociális gazdasági párt irodájában (Club épület) a mai naptól kezdve előjegyezhe- tők. Részletes műsor a következő: 1. Himnusz ; Énekli vegyes kar. 2. Prolog; Irta és előadja dr. Torday Ányos. 8. Erkel Fe- rencz: Hunyadi nyitány, előadja az egri műkedvelők zenekara. 4. Palotás: Lejti 8 pár. 5. Magyar dalok; Énekli Szabó Bé- láné úrasszony, zenekar kísérete mellett. 6. Magyar szőlő; Lejti 2 pár. 7. Szavalat]; Előadja Szétsényi Mártha. 8. Gróf Zichy Géza: Zách Klára. Énekli vegyes kar. 9j Toborző; Lejti 8 joghallgató. 10. Hungária élőkép. Beosztás. A vallás- és közolct. miniszter Gerhauser Albert szegedi reáliskolai h. tanárt a helybeli reáliskolához osztotta be. Magyarok! Ne játszatok szavazatotokkal! A nemzet sorsa véglegesen a mostani választáson dől el. Élni fog a magyarok hazája, ha a keresztény és nemzeti eszme győz, de örökre elbukik, ha semleges osztályérdeket képviselő pártok győznek. Felkérjük a Szociális Missiőtársulat tagjait és az összes női egyesületeket, hogy vasárnap délután fél 4 órakor a Városházán Dr. Nagy János programbeszédén jelenjenek meg. A városi fogatok használata. A városi fogatok használatára nézve Trak Géza h. polgármester úgy intézkedett, hogy ezentúl a fogatokat csakis Bayer Henrik városi tanácsnok írásbeli-, vagy sürgős esetben telefon-engedélye alapján adják ki Turali Kálmán gazdasági írnok által. Tumli Kálmán a fogatok foglalkoztatásáról január 16-től kevdve nyilvántartást vezet s azt minden hónap 1-én a polgármesternek s a felügyelettel megbízott tanácsnoknak ellenőrzés végett bemutatja. Halálozás. Özv. Köliner Lórincné f. hő 16-án elhunyt. Temetése 18-án d. u 3 órakor lesz, a dr. Kállay Zoltán-utca 6. szám alatti gyászházből. Adomány. Kalmár Gáspár Trak Gézához, Eger város h. polgármesteréhez 1000 koronát küldött, a következő célokra : A nemzeti hadsereg felszerelésére 500 K., házi szegények részére 200 K„ rokkantak és hadiárvák gyámolitására 100 K„ hadifogságosok számára 100 K., Rusző János özvegyének 50 K. és özv. Liszkai Andrásnénak 50 koronát. A villanyvilágítás szombattól kezdve ismét szünetel. ítingelhann Béla igazgató jelenleg Budapesten van s értesítése szerint 180 Mm. olaj van számunkra kiutalva Ha ez a mennyiség azonnal átvehető les*, akkor hétfőn már kapunk villanyt, különben nem. Eljegyzés. Orosz János mezőcsátbi gyógyszerész eljegyezte Mihalcsik Szidikét. A hétfői estély rendezősége felkéri az előjegyzésbe vett jegyek tulajdonosait, hogy jegyeiket legkésőbb vasárnap déM 12 óráig a Kér. Nemzeti Egyesülés párt- irodájában váltsák ki, mert a ki nem váltott jegyek mások számára lesznek átadva. Meghívó. Az egri Kér. Iparoskor f. hó 18-án vasárnap d. e. 11 órakor tekintet nélkül a megjelentek számára megtartja évi közgyűlését. Eger, 1920. jan. 17. Elnökség. Kell plébánia, de nem kell uj templom. Kaptuk a következő sorokat: Tiaa- telt Szerkesztő Ur ! A felszólításnak engedve, a plébánia felállításról szóló cikkéhez az alábbiakban irok pár szót. Az én szerény véleményem az, kell második plébánia, de nem kell uj templom. Azért merem ezt ilyen határozottan és nyílta* kimondani, mert volt alkalmam a város legkülsőbb utcáinak lakóival e dologról értekezni. A nyáron, amikor összeírtuk a katolikusokat, én az Uj-sort, Homok-utcát és a Kőporost kaptam, a legutolsó háza kát. Az egész vonalon, egy öreg bácsit kivéve, ki valamelyik kanonoki háznál szolgált, azt mondta «0 már csak a nagytemplomnál marad». A többiek örömmel vették a hirt, hogy a Ferenc rendiekhez fognak tartozni, ott lesz a plébánia. Akkor tényleg erről volt sző. Senki a« mondta, hogy messze van, hozzanak kö- zelébb egy templomot. Hiába is lenne kö zelükben a templom, gyónáshoz és beteghez is szerzetes kell a néphez, ezt is tapasztalásból tudom. Hogy a Ferenc-re*- diek plébániát kapjanak, máról holnapra ki lehet vinni, csak egy kis jóakarat kell hozzá. De egy uj templom egy makiári úti bácsi véleménye szerint száz év múlva se lesz meg. — Kiváló tisztelettel: N. A. Adományok. A hadifoglyok haza- segitésére: Kalmár Gáspár 100, Szabó József 50 koronát. A nemzeti hadsereg felszerelésére: Réty Simon 100, a Kath. Le génj'egylet a Szilveszter estély tiszta jövedelmét az az 830, Bakonyi Gergely 206, Károly János 200, Schvarcz és Deutsch cég 200, Vajda áruház 300, Kovács István 20, Weisz Ede 100, Molnár Sándor 200, Pavlyák Pál 100, Egri földmives olvasókör Mária-utca 200, Polonyi Antal 100, Kocsis Bernát 100, Elek Márton 100, Szabó József 150, Tóth Ferenc Kisasszony-utca 50, Nagy Péter 1009, Sárközy Ignáezná 50, Khern Gáspár 50, Kracsovics Vincze 100, Kalmár Gáspár 500, Steinhäuser Rafael 1000, Osváth Gyula 40, Beniczky Aladár lOOo, Mlinkő János 50, Rom. kath. olvasókör 60./II. negyed 50, Tóth Ferencz (Szvorényi-ut) 20, Fógel Ágoston 2000, Dr. Hevessy Sándor 2000, Hevessy Gusztáv 2000, Kulik Nándor 200, Balkai István 200, Állami főreál 162, Szabó Kálmán (Pusztatenk) 1000, Altorjay Sándor ügyvéd 500, Kocsis Albert 25, Kerecsend község 810 K és 129 tojás beváltva 387 K, Albert major 466 K és 58 tojás beváltva 174 K, Gyöngyös-Visontai Bortermelők szövetka-