Egri Népujság - napilap 1920
1920-06-10 / 131. szám
XXVili, évfolgam 131- szám. Cenz.: E. 267 1920. Eger, 1920. Junius 10. Csütörtök. MF Előfizetési dijak postai szállítással: Egész évre 200 K. — Fél évre 100 K. Negyed évre 50 K. — Egg hóra 18 K. Egg szám ára 60 fillér. POLITIKAI NÄPILHP. Felelős szerkesztő: Barsg Karóig dr. Szerkesztőség: Egzr, Liceuro. R iadóhivatal: Líceu m ayorjid... Telefon sztm 11. A békeszerződés gazdasági hatásai. Dr. Kresz Károly előadása. m. Minthogy Magyarország mint agrárállam, mezőgazdasági termékeinek, különösen gabonának, lisztnek és egyéb élelmiszereknek kivitelével fizette meg azoknak a nyerstermékeknek, iparcikkeknek az árát, amelyekre külföldről rászorult, legjobb gabonatermő és állattenyésztő vidékeinknek elvesztése legfontosabb kiviteli cikkeinktől foszt meg. — Még sokkal súlyosabbá teszi a helyzetet az, hogy azzal a felesleggel, melyet a megmaradó csonka ország termel, a békét követő 5 évben szintén nem fogunk szabadon rendelkezhetni. A békeszerződés szerint ugyanis (208. §.) kötelesek vagyunk öt éven át élelmiszer-feleslegeinket, oly mennyiség erejéig, amint azt a jóvátételi bizottság, — amelynek a békeszerződés végrehajtása körüli szerepéről még részletesen fogok szólani, — jónak látja, Ausztriának átengedni, még pedig minden kiviteli vámtól és egyéb korlátozástól mentesen és ugyanazokon az árakon és feltételek mellett, mint ahogy az élelmiszereket a magyarországi vásárlók vehetik. — Más szóval épen az átmeneti gazdaság legsúlyosabb első öt évében nem áll módunkban kihasználni a magasabb külföldi árakat és nem használhatjuk fel legfontosabb kiviteli cikkeink exportját valutánk javítására. Annak illusztrálására, hogy ez mit jelent, elég rámutatnom arra, hogy az utolsó békeévek átlagos 2 milliárdnyi exportjának fele esett élelmezési cikkekre. Elvész az ország 300.000 hektár kiterjedésű szülőterületének 38°/o-a és pedig részben a legértékesebb borvidékek. Súlyos csapás ez kereskedelmünkre is, annyival inkább, mert 4—5 millió hl. termelésünkből mintegy 1 millió hl.-t exportáltunk 50—60 millió korona értékben, aminek most jelentékeny része el fog esni. Legérzékenyebb veszteségek egyike azzal ér, hogy erdőink, melyekre az állam évtizedeken át annyi gondot fordított, úgyszólván teljes egészükben az elszakadó területrészekre esnek. — Magyarország erdőterülete — Horvátország nélkül — 7,450.000 hektár, ami az ország egész területének közel egyharmad része. Tölgyerdőinknek " 86°/o-a, bükkerdőinknek 90°/o-a és fenyőerdőinknek 95°/o-a megszűnik tulajdonunk lenni. Eddigi mintegy 80 millió koronát kitevő kivitelünk helyett tehát igen jelentékeny behozatalra leszünk utalva, hogy épületfa, donga, talpfa, bányafa, tűzifa szükségletünket és faipari és bútorgyári vállalataink szükségletét fedezzük. — Papíriparunkat, amely a dolog természeténél fogva mindenütt az erdős vidékeken helyezkedik el, teljesen elveszítettük és a megmaradó területen termelt papír a belföldi fogyasztásnak alig 1 % -át fedezi. — Minthogy papírgyáraink már eddig sem tudták az ország szükségletét fedezni és jelentékeny importra szorultunk (32 millió korona), igen természetes, hogy ez az import most még nagyon jelentékenyen fog emelkedni. Ha a mezőgazdaságra bazirozott iparnak a malomiparon kívüli egyéb ágain tekintünk végig, ugyancsak sivár kép tárul szemeink elé. Az ország 29 cukorgyára közül 18-at veszítünk el a termelés 56%-val. Ez egy további kiviteli lehetőségtől foszt meg, amennyiben az ország 572 millió q évi termelésének mintegy í/i része 106 millió korona értékben került külföldre, a kivitelnek közel fele nevezetesen Angliába. (Folyt, köv.) HÍREK. Eger, 1920. junius 9. Zászló az egri ezrednek. A Szociális Missió Társulat hálás köszönetét fejezi ki, midőn nyugtázza a hevesmegyei ezred zászlójára gyűjtött adományokat, két agilis és megértő úri asz- szonynak Okolicsányi Imrénének, ki a hatvani járásban 13,110 koronát s Maczky Györgynének, ki a hevesi járásban 7217 koronát, fáradtságot nem ismerve gyűjtött össze. így a mi kedves ezredünknek fehérselyem Szűz Máriás lobogója lesz s nem lesz kénytelen a volt 60. gy. e. kétfejü- sasos zászlóját használni. Nagy tárgysorsjáték lesz az Érsekkertben vasárnap délután, a Kér. Szociális Missió Társulat s a Hevesm. és Egervidéki Jót. Nőegylet nagy népmulatsága alkalmával. Egy sorsjegy ára 5 korona s kapható már most a nagy Trafikban, a Hangya főutcai üzletében, a Nép szövet kezet áruházában, a Propaganda üzletben, a Tisztv. Fagy. Szövetkezetében, a Kér. Sajtóvállatat könyvkereskedésében, Répás Béláné, Müller Ferenc, Fógel Ágoston utódai üzletében s Mór ász Miklós cukrászdájában. Mindenki vegyen sorsjegyet, amivel nyerhet fél, 1, 2, 3 kgr. cukrot, finom bort, dísztárgyakat, női kézi munkákat, lisztet. Zrínyi ünnep a színházban. A városi színházat teljesen betöltötte a fényes közönség kedden délután az állami polg. leány iskola és keresk. tanf. Zrínyi ünnepsége alkalmával. Az előadás a várakozásnak teljes mértékben meg is felelt. Simon Giziké átérzett szavalata után 8 kis lány nagyon ügyesen mutata be a magyar szólót, nemzeti táncaink legszebbjét. Tordai Ányos dr. emlékezése Zrínyiről a műsor legkiemelkedőbb pontja volt. A magyar nyelvnek ilyen ismerője, ápolója bizony nagyon kevés akad ebben a »divatos« Íróktól megmételyezett csonka országban. Kedves jelenség volt a 16 fehérruhás füzértáncot lejtő lányka. Wallandt Ernő a tőle megszokott szép előadással szavalta el Boross Sándor Zrínyi versét. Érces hangja nagyszerűen érvényesült a zárt színházban. Radics A., Szabó 0., Hallay P. és Ráckevy E. a XVII. századra emlékeztető divat szerint mutattak be páros táncot. Pékár Gyula nehéz drámai költeményét meglepő könnyedén adták elő Rapcsák Ella (jelen), Hevesi Gusztávné (múlt), Wratarics Klára (jövő) és Stocker István (magyar). Mészöly Sárika és Marssó I. nagy tetszést arattak a Fandango bemutatásával, amit meg is kellett ismételniök. Két számmal szerepelt a polgári leányiskola énekkara nem csekély sikerrel. A feledhetetlen előadást, melynek rendezése a tanári kar érdeme, ügyesen összeállított élőkép zárta be. A siker elérésében nagy része van Dite Károly tánctanárnak, aki a nehéz táncokat betanította és kisérte. Z. A Szociális Missió Társulat rendes havi gyűlését f. hó 10-én csütörtökön 6 órakor tartja a Női Clubban, melyre a tagok megjelenését minél nagyobb számban kéri az elnökség. Az egri ciszt. főgimnázium tanuló ifjúsága f. hó 13-án d. u. 4 órakor a Nőegylet által rendezendő népmulatság keretében tartja évvégi tornaünnepélyét, amelyre a szülőket és érdeklődőket meghívja az igazgatóság. Pénztári elismervények beváltása. Köztisztviselők, egyéb közszolgálati alkalmazottak, a nemzeti hadsereg havidíjasai, nyugdíjasok, a felsorolt tisztviselők özvegyei és árvái a bankjegyfelülbélyegzés alkalmával államkölcsönként visz- szatartott összegről kapott pénztári elismervényei- ket 5000 K erejéig beválthatják. A bélyegköteles kérvény f. évi junius 30-ig a m. kir. pénzügyigazgatóságnál nyújtandó be. Á kérvényt benyújtás előtt a folyamodó illetményeit számfejtő hivatallal záradékoltatni kell. Hallatlan ! A budapesti vásárcsarnokban a tegnapi nap folyamán őszi barackot is árultak, darabját 40 koronáért. Itt megáll a toll . . . Az uj magyar pénz. Értesülésünk szerint Svájcban már elkészültek az uj magyar államjegyek, amelyekkel az Osztrák-Magyar Bank jegyeit fogják becserélni. A becserélésre valószínűleg rövidesen sor kerül. Az uj államjegyeket Szent István, Szent László és Rákóczi Ferenc képei díszítik s 5, 10, 20, 25, 50, 100, 1000 és 5000 koronásokat készítettek belőlük. Felemelik a hadirokkantak, özvegyek és árvák illetményeit. A M. T. I. jelenti: A rendkívüli drágaságra való tekintettel, a kormány elrendelte, hogy a legénységi rokkantak, özvegyek és árvák törvényes katonai nyugdijához — neveltetési járulékához — az eddig már engedélyezett drágasági pótlékok 1920 julius elsejétől kezdődőleg felemeltessenek. Ennek folytán ezeknek járandóságai mintegy 40 százalékkal emelkedni fognak. Uj adók. A pénzügyminiszter a nemzetgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztett, amelynek az az alapgondolata, hogy a pénz értékében fennálló csökkenést az államjövedelmek biztosításánál a jövőben figyelembe vegyék. A föld adó, a házosztály adó és a III. oszt. kereseti adó után a hadipótlék 60 százalékos kulcsát a törvény- javaslat elejti, mert ezek terheit amúgy is lényegesen emelik. Az emelés által érintett összes adónemek együttesen a korábbi fizetések eredményéhez viszonyítva 800 millió többletet tesznek ki a magyar közigazgatás alatt álló területen. A javaslat rendelkezéseinek hatálya 1920. január elsejével kezdődik. A katonai beszerzési csoport felhívja mindazon tagok figyelmét, kik tagsági igazolványukat még nem újították meg,hogy f. hó 15 ig tegyenek eleget a felhívásnak, mert elleneseiben részükre liszt stb. nem biztosítható. Vezetőség. Török tisztek Egerben. Eger nevezetességeinek és török vonatkozású emlékeinek megtekintésére tegnapelőtt két török tiszt érkezett városunkba. A h. polgármester szívesen fogadta őket és melléjük Kakuk Jenő v. számvevőt osztotta be kísérőül. A vendégeknek egyébként a ciszterci rendház história tanára fog bővebb felvilágosítással szolgálni. A török tiszteket kellemesen érintette a barátságos fogadtatás és hálásan megköszönték és hivatkoztak az évezredes közös múltra, a magyar és a török vitézségre és erre a szomorú sorsra, ami most mindkét nemzetnek kijutott. Kifejezték azt a reményüket, hogy ha már a mostoha véletlen egymásra utalt bennünket, a barátságos viszonyt a jövőben is fentart- juk. ők — úgymond — a rokonszenvnek s a barátságnak az ébrentartása végett jöttek ide és — fejezték be szavaikat — erre szorítunk mi önnel kezet.« Családias kirándulás. A Természetbarátok Turista Egyesülete f. hó 13-án családias jellegű kirándulást rendez a Várkúthoz. Találkozás és indulás reggel 7 órakor az Egervár állomástól. Útirány: Dónát-út, Tiba, Biróné rétje, Várkút. Visszatérés az Eged-tetőn. — Pénteken f. hó 11-én este fél 9 órakor vezetőségi ülés a Kath. Legényegyletben. Uránia. Ma Geguss Dániel rendőrtanácsos négy felvonásos detektivrdrámája «Romlott emberek között« kerül műsorra. A darab szerzője kimutatja, hogy előítéletek alapján mikép tehetik