Egri Népujság - napilap 1920

1920-04-22 / 92. szám

2 EGRI NÉPU TSÁG. Színház. Műsor: Csütörtök. . . Vasgyáros Péntek . . . Csókbakter Szombat . . Csókbakter Vasárnap d. u. . Farsang tündére Vasárnap este . Csókbakter Éva. A bájos zenéjü Lehár operett még mindég táblás házat vonz. ügy vettük azonban észre, hogy a zenekar erejét felülmúlta a mélyebb lélekzetü partitúra, minek okát elsősorban a stimm-megosztás fogyatékosságában látjuk. A ki­séret teljesen ellaposul s majdnem valamennyi hangszer az erőtlen prim támogatására szolgált. Az előadás gyengécske volt, s ha Bogár Gizi nem veti latba minden művészi erejét, mely- lyel már oly sok estét tett kellemessé, bizony a yégnélküli ásitás vett volna erőt rajtunk. Még Erczkövynek sikerült itt-ott egy kis élénkséget vinni a színészek kedvetlensége által okozott nyomott hangulatba. Kürthy Böske nem volt elemében. A kórus végtelenül gyenge volt. —dt. ORSZÁG VILÁG. A nemzetgyűlés. A keddi ülésen Huber János a radikális kereszténypolitika folytatását követelte s a zsidókérdés rendezését sürgette. Soós honvédelmi miniszter védelmébe vette a nemzeti hadsereg volt közös tisztjeit Friedrich múltkori támadásával szemben és arra kérte a képviselőket, hogy a hadseregről óvatosan nyilat­kozzanak, nehogy félremagyarázásokra adjanak alkalmat. Hornyánszky Zoltán visszautasította a miniszterelnök múltkori kijelentését, amikor a bíróságok egyes ítéleteit »justicmord«-nak minő­sítette. Az elnök Hornyánszkytól megvonja a szót, mert személyes kérdésben csak személyes sérelmeket lehet szóvátenni. Simonyi miniszter- elnök beismeri, hogy a kérdéses kijelentést meg­tette, de távol állott tőle a birói kar megsértésé­nek szándéka. Ferdinándy igazságügyminiszter beterjeszti az árdrágítókról szóló törvényjavaslatot. Bernáth Béla a szőlőtermelés fokozásáról, Kara- fiáth Jenő az ifjúság testi nevelésének fejleszté­séről, Schandl Károly a tisztviselők ellátásáról és a bankokráciáról beszélt. Az ülés végén Gunda Jenő sürgős interpellációt terjesztett elő a napok­ban lefoglalt óriási árukészleteknek a nélkülöző osztályok között való szétosztása érdekében, amit Simonyi miniszterelnök és nagyatádi Szabó mi­niszter is megígértek. A magyar béke. Hágából jelentik: A ma­gyar béke kérdésében még nem jött létre min­den pontra megegyezés. Most kompromisszumos megoldáson fáradoznak. Magyarországgal teljesen kiürittetik a keserűség poharát, de lehetőséget nyújtanak a békeszerződés revideálására. Magyar- országtól elvesznek mindent, ami létéhez szüksé­ges, de fontos koncessziókat tesznek a jövőre nézve. A san-retnói értekezlet. A legfelsőbb ta­nács hétfői ülésén elutasította az összes török ellenjavaslatokat s miután számítanak arra, hogy Törökország nem irja alá a békét, már május közepén katonai rendszabályokhoz nyúlnak. Török­ország feldarabolása tehát visszavonhatatlanul megtörtént. Törökország elveszti lakosságának több mint a felét. Konstantinápolyi és a tenger- szorosokat ántánt kezelés alá veszik. A bolsevikok veresége. A lengyel fron­ton indított orosz offenziva megtörése Moszkvá­ban erős benyomást tett. Az Izvestia, a moszkvai kormány hivatalos lapja sajnálattal állapítja meg, hogy mikor a vörös hadsereg egy modern had­sereggel került szembe, azonnal -vereséget szen­vedett. Más lapok azt írják, hogy korai még beszélni a vörös hadsereg összeomlásáról. Ha az első offenzia nem is sikerült, ujult erővel kell ismét támadásba lépni. Mint Varsóból jelentik, a lengyel kormány Oroszország ellen négy kerület­ben újabb mozgósítást rendeltei. Ausztria lemondott Nyugat-Magyaror- szágról. A Nemzeti Újságnak jelentik Bécsből: Beavatott helyről megerősítik, hogy Olaszország ellene van a dunai konföderációnak. A legutóbbi tárgyalások Nitti és Renner államkancellár között megegyezésre vezettek. Olaszország két dolgot követelt Ausztriától: Lemondást a Jugoszláviával tervezett gazdasági és kereskedelmi egyességről s lemondást a nyugat magyarországi vármegyék követeléséről. Állitólág Ausztria beleegyezett a követelések teljesítésébe. A cseh nemzetgyűlési választások. Prá­gából jelentik: A nemzetgyűlési választások eredmények épen Csehországban és a Tótföldön megválasztottak 14-1 szocialistát és 137 polgári pártit. Igazgató : Sadil Kárait). 636/92<r Hirdetmény. Ä városnál megüresedett 4 utcaseprői állásra pá­lyázatot hirdetek azzal, hogy könyebb munkával járó elfoglaltságáról lévén szó, bizonyos mértékig rokkan­tak is jelentkezhetnek. Ä pályázni óhajtók Bárány Géza v. főmérnök irodájában a hivatalos órák alatt jelentkezhetnek. Eger, 1920. április hó 12-én. : H. polgármester hivatalból távol Bayer Henrik 1 — 1 v. tanácsnok 5320/1920. Hirdetmény. A csecsemők védhimlő oltása (első oltás) a város részek, az oltóhelyek és időszerint a következő sor­rendben eszközöltetnek. 1. A város I. IV. negyedében lakóké április 24,-én szombaton a belvárosi (halaspiaci) iskolában. 2. A felnémeti, cifra-sánc negyedekéi április 25.- én vasárnap a Széchenyi-utcai ellemi iskolában. 3. A hatvani I. II. negyedekéi május 2.-án a Szvo- rényi úti iskolában. 4. A hatvani III. IV. negyedben lakóké május 1.-én a baktai úti iskolában. 5. A makiári I. II. negyedben lakóké május 9.-én a makiári úti alsó áll. iskolában. Az oltások a jelzett napokon mindig délután 2-4 órakor tartatnak. Figyelmeztetnek a szülők a védhimlő oltás tör­vényileg is kötelező a jelzett napokon és időben pon­tosan jelenjenek meg. A mulasztók kérdőre vonatnak. Eger, 1920. április hó 20.-án. Trak Géza s. k. 1—2 h. polgármester. Hirdetmény. Az Egri Városfejlesztő Részvénytársaság uszo­dáiban a használati díjak nyári idényre a követke­zőkben állapíttattak meg : 1. Napijegy a) felnőtteknek 4 K. b) gyermekeknek (14 éven alul) 3 K 2. Havi béi let jegy a) felnőtteknek 80 kor. b) gyermekeknek 60 kor. 3. Idénybérlet má­jus 1-től szeptember 30-ig a) felnőtteknek 300 kor. b) gyermekeknek 220 kor. 4. Úszás tanítási díj a) felnőtteknek 60 kor. b) gyermekeknek 40 korona. 5. Ruhagondozási díj havonként a) férfi uszodában 20 kor. b) női uszodában 30 kor. Az összes köztisztviselők, ideértve a hadsereg kötelékébe tartozó tiszteket és e:,yéb alkalmazotta­kat valamint azok családtagjait, a havi és idénybér­letnél 25“/0 engedményben részesülnek. A bérlet jegyek a fürdő felügyelőnél (Érseki fürdő épület) április hó 25-től kezdve válthatók. Közalkalmazottak kedvezményre való igényjogo­sultságukat a Közalkalmazottak beszerzési csoport­jának tagsági könyvecskéjével igazolják. Az uszodák megnyitásának ideje hirdetmény ut­ján fog közzététetni. 2—5 Egri Városfejlesztő Részvénytársaság. Az összes rendszerű írógépek javí­tása felelősség mellett. írógépet megvé­telre, esetleg használtat is keresek. LUSZTIG optikus. 2-2 Ugyanott egy zongora eladó. Árverési-hirdetmény Az egri érseki uradalom fedémesi pagonyában f. évi április 27.-én, d. e. 10 órakor a helyszínen 25.000 drb. hasított akác szőllőkaró nyilvános árve­résen a legtöbbet ígérőnek eladatik! Egerbaktai érseki erdőgondnokság. 3—3 Mayungaraffia 86, kékkő 50, szőllőkötözőspárga 20 korona kilója. Láng Nándornál. 2—5 Belvárosban 3 napon írelül eladó báz, nagy kerttel, 6 szobával és a szükséges mellékhelyiségekkel, rövidesen elfoglalható lakással, előnyös feltételekkel. Egyedüli megbízottam: Goldman, Szekfű-u. 4. 1—4 Jutányos áron készít arany, platina s minden fogászati munkát külön orvosi felügyelet alatt. Krámer Imre fogtechnikus, Korona-u. 1. __________1 — E ga furnirozott ágy ruganyos matraccal 2 drb. tömött párna, egy derékalj azonnal eladó. Cim a kiadó- hivatalban. 1—1 Egy mahagóni csinos ebédlőszekrény és egy ki­húzó asztal sürgősen eladó. Dobó-utca 29. 1—2 Hevesmegyei Takarékpénztári részvény fél elő­vételi jog eladó Deák-Ferenc-utca 46. 1—2 Békebeli férfiöltönyök, zsakett felöltők, férficipők és kalapok, gallérok, kézellők, keresztelőgarnitúra, nyakkendők, házivászon és nagy vasrnozsár eladó. Cím a kiadóban. 1—3 Egy kocsi árpaszalma eladó. Ciframalom-utca 1' 1-3 Egy hold lucernást keresek nyári használatra. Deák-Ferenc-utca 17. 1—4 Nincs pénze? Adja el régiség bútor, porcellán, pohár, kép, zenélő és oszlopos óráját, ősképeket, könyveit Némethnél. Főreál mellett. 1—3 Magasabb osztályú főgimnáziumi tanulót keresek kis fiam mellé oktatónak. Szigeti József, Szarvas ka­szárnya mellett. Ugyanott zongora eladó. 1—1 Egy jó permetezőgép eladó. Uszoda-utca 2. 1-1 Anyaszéna és 400 drb. agáckaró eladó. Han­gácsi Istvánnál, E^erszalók. 1-1 2 drb. négy éves ló eladó. Smutzer Vendel, Eger- szalók Felvég. 1—2 Hokkant katona urasági inasnak ajánlkozik eset­leg vidékre jó bizonyitványokkal. Cim a kiadóban. 1-2 Fürdőkádat megvételre esetleg élelmiszerért ke­resek. Cim a kiadóban. 1—1 Egy ló után való igácskocsi eladó. Kisasszony­utca 10. 1—1 Kitűnő lucernás 2 hold kaszálásonkint vagy nyári használatra kiadó özv. Paravicini Jenőné, Besenyő- telek. 1 — 1 Almagyai-utca 12. számú ház eladó. Értekezni tulajdonosnál, Diófakút-utca 4. 1 — Eladó úriház májusban elfoglalható négyszobás lakással. Értekezni: Szigeti Józsefnél, Szarvas kaszár­nya mellett. v 1 — Egy jó nagy munkás szabó segédet keresek azon­nali belépésre. Szabó Ödön, Tiszti Caszinó- 1- 2 Eladó nagy mángorló, tűzhely, igáskocsi kályhák, borjúbőr. Rózsa-utca 1. 1—3 Deák-Ferenc-utca 15. szám alatt egy javított sertés eladó. 1—3 Tulipánkert jmilató egész nap nyitva. 1—3 Az Agrár Takarékpénztár Részvénytársaság tisztviselőt és tisztviselőnőt keres. Kellően felszerelt kérvények a hivatalos órák alatt nyújtandók be. 2-3 Eladó egy boglya szalma. Szvorényi-ut 30 Kis családi ház nagy kerttel megvételre keres­tetik. Vörösmarty-utca 59. 2—2 Keresek üzleti székeket megvételre esetleg hasz­nálatra. Stern Dezső, Széchenyi-ut 57. 2—2 Fehérruha, mosás, vasalás és javítását elválla­lok. Cim a kiadóban. 2—5 Jobb megjelenésű intelligens lány kerestetik azon­nali belépésre orvos mellé elfogadó lánynak. Cim a kiadóban. 2—2 Eladó teljesen új 2 réz ágy (6 madraccal) 2 éjjeli- szekrény, 2 ruhaszekrény, 1 toilett, 1 saislongue és 2 függöny tartó. Megtekinthető 11 —1-ig. Cim a kiadó­ban. 2—3 Eladó egy fejős tehén borjúval. Megtekinthető délelőtt 11—1-ig: Bethlehem-utca 11. 2—3 Eladó 5-600 köblábnyi lebontásra kerülő gerenda szarufa deszka pléhtető stb. épület anyagok'és egy modern ablak üvegekkel. Telekessy-u. 2. 2—3 18x24-es fényképező gép »Vägtländer« objek- tivvel, felszereléssel eladó. Lusztig optikusnál, ugya­nott Írógép megvételre kerestetik. 2—3 Egg teljesen ujonan készült sertésól eladó. Meg­tekinthető: Malom-ut 11. 3—3 Eladó 2000 drb. vörös cserép zsindely. Értekezni lehet: Knézich-u. 23. szám alatt. 4— Jobb házból való értelmes 14—16 éves fiút bor­fiúnak teljes koszttal felveszek a Széchenyi étteremben. 3-3 Egy jó igáskocsi eladó. Tudakozódni lehet: Fi­scher Lajos, Húspiac-tér. 14— Madeira riseliő azsúr hímzőnő perfekt, házak­tól munkát vállal. Karély-utca 16, Serviták temploma mellett. 2—2 Villanyszerelést, javítást gyorsan és pontosan szolid ár mellett vállal. Kövesy Adolf villanyszerelő, Diófakút-utca 5. 3—5 apró hirdetések. Minden szó 60 fillér. Szőllő várostól 20 perc kőkunyhóval gyümölcsös­sel eladó. Megbízott, Fenyő, Újvilág-utca 6. 2-2 Három kocsis jó fizetéssel május 1-re felvétetik a Tűzoltó-őrtanyán. 3—3 Ogyes varróleányok jó fizetéssel felvétetnek. Révész Sándor női divatterme. Káptalan-utca 28. 3-3 (521) Nyomatott az érseki liceumi nyomdában.

Next

/
Thumbnails
Contents