Egri Népujság - napilap 1920

1920-03-21 / 67. szám

EGRI NÉPÚJSÁG. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó feleségem illetve drága jó anyánk temetésén jelenlétükkel mélységes fájdalmunkat enyhítették, fogadják hálás kósxönetünket. Szepessy család. R lebélyegzés és a magyar elmer. Már közkézen forognak a lebélyegzett bankók. Van azonban egy súlyos szépség­hibájuk A bélyegző közepén a magyar «imer van: Korona nélkül! Ejnye! ejnye'! Hát a magyar korona, ez az ezeréves fenséges szimbólum nem érdemelte meg, hogy odakerüljön abba a sygillumba, melynek körirata így szól: Magyar­*rszág‘t! Hát Magyarország és a szent Korona nem tartoznak össze? Az igen tisztelt pénzügyminiszter úr talán respek­tálhatta volna a történelmi jogot, mely «bben a kérdésben teljesen találkozik a «éphangulattal ? Letartóztatott kommunista. Tegnap % detektívek letartóztatták Pogonyi Józse­fet, ki h Hajmáskérre való internálás elől annak idején megszökött. Pogonyi a köz­rendészeti szakosztálynak volt egyik vé­resszáj u tagja, s kommunista érzelmeinek még a diktatúra bukása után is hangos kifejezést adott, dühösen támadva a szov­jet bukásár örvendezóket. A levitézlett lovagot az ágy alól húzták ki a detektívek. Uránia. Ma három előadáson 4, 6 és t órai kezdettel «A büntauya titka« öt felvonásos detektivtörténet, melynek fősze­repeit Hanny Weisse és Max Landa ját- ezák és egy két felvonásban filmesitett kacagtató bohózat «Ticky mint athléta« kerül bemutatásra. Holnap két sláger «Az ellenfél fia* dráma és «Akaratlanul detek­tív« három felvonásos vígjáték. Kedden Star-műsor: *A csöppség» vígjáték Cläry Lotto-val. — Az előadások hétköznapokon * és 6, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6 és * órakor kezdődnek. Fontos- Vigyük kék pénzünket felülbélyegzés végett az Egri gazdák Hitelszövetkezetébe mint gyűj­tőhelyre. Hivatalos helyiség Fő-ntca 19. szám, Würth Itóz, a nagygózmalom mellett. Hivatalos órák: min- iennap délelőtt 8 órától 12 óráig, délután 2 órától 1 óráig. 2—6 Méhészek! Alakúló közgyűlés vasárnap d. e. it órakor a főreáliskolában. Alapszabály tárgyalása. Elnökség és választmány megválasztása. Mindenki *tt legyen. 2—2 »Az Egri Hangya Szövetkezet felhívja tagjait, Ivogy a kék tagsági könyvecskéjüket szíveskedjenek * vásárlás alkalmával a visszaélések elkeiülése végett felmutatni. Ha ez nem voina meg, úgy ezt a központi irodába jelentsék be.* 2—3 Meghívó. Hatvan 11 negyed rom. kath. olvasó- röre saját helyiségében f. hó 28-án d. e. 0 órakor lözgyülést tart, melyre a tagokat tisztelettel meg­vívja az elnökség. 1—2 Elveszett csütörtök délután. Iván János névre izóló tanoncszerzödés, megtaláló. Karéj-utca 15. szám »latt adja le. 1 — 1 ORSZÁG - VILÁG. Noske lemondott. Noske birodalmi tadügyminiszter beadta lemondását. Ugyan­iak lemondott Heine, porosz belügymi- «iszter is. A németországi káosz. Német- »rszágban a helyzet rendkívül komoly. A zakszervezetek azt követelik, hogy a mi- lisztereket csak az ő hozzájárulásukkal le­iessen kinevezni. Ezzel természetesen a tatalom a szakszervezetek kezébe csúszna J. Hogy ez mit jelent, mi magyarok lágyon jól tudjuk. A polgári pártok ál­láspontja az, hogy ez a követelés a leg­véresebb polgárháború bevezetője lenne. Törvény az árdrágítókról. Ferdi- nandy Gyula igazságügyminiszter az ár­drágítókról és lánckereskedőkről szóló törvényjavaslatot e hét folyamán a nemzet- gyűlés elé terjeszti. A javaslat rendkívül szigorú intézkedéseket tartalmaz. Végre! Valahára! Mi történik Berlinben? A vas­utasok beszüntették a munkát. Berlinnel a forgalom megszakadt. A leerchi pálya­udvarról erős gépfegyver-tűz hangzik. Mecklenburgban Lettvoll-Zonbeck tábor­nok, Afrika védelmezője, magához ragadta az uralmat. A francia kamarában Daudet képviselő kijelentette, hogyha Hindenburg és Ludendorff győznek ez Franciaországra nézve 3—4 napon belül a háborút jelenti. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az életerős német nép szerencsésen kiheveri ezt a forradalmi lázt is. A bolseviki elem, melyet orosz pénzzel szítanak, felhasználta az általános elkeseredést, mely a rettentő békefeltételek nyomán kelt, s uralomra akarja juttatni a bolseviki őrületet, vi­szont a nagynémetek a másik végletről osztromolják — talán még kissé korán — az államépületet. Haller* kultuszminiszter, meghűlt és súlyosan beteg. Az antant és Németország. Az i angol és amerikai követek közölték a német kormánnyal, hogy az antant sem élelmiszert, sem más anyagi támogatást nem ad Németországnak addig, mig rend nem lesz. A helyzet Lipcsében. A német- országi helyzetet teljes homály fedi. Az össze-vissza érkező jelentések nem deríte­nek világosságot azokra a titkos rugókra, melyek alattomban működnek. Lipcsében pl. a helyzet teljesen felborult. A mun­kásság és katonaság véres harcot vív. A város tele van barrikádokkal. Egy ka­tonai repülő bombázta a várost. Egy má­sikat a munkások lelőttek. Megegyezés a szocialistákkal. A pártok között serényen folynak a tárgya­lások azon célból, hogy a szocialistákkal megegyezésre jussanak. Az együttműkö­dést már csak azért is igen fontosnak tartják, mert ha a szocialisták is a kor­mány mögé állanának, ez a tény a nemzet egységét minden szónál jobban bizonyítaná. A tárgyalások a legkedvezőbb mederben folynak, úgy hogy a szocialisták most már a miniszterelnököt fogják felkeresni a függő kérdések megvitatása tárgyában. Minden remény megvan arra, hogy az egyesség létrejön. A tiszántúli választásokról állan­dóan tárgyalnak a pártok s erős a remény, ! hogy május havában megejtik a válasz- ! tásokat. Igazgató : Radii Károly. Kóczán vendéglőben naponta friss sapolású kőbányai sör kapható. 2—2 SKÄBOFORM­megszünteti KENŐCS ÚJBÓL kapható. Viszketegséget, sömört, Nem piszkit, szagta- ótvart, rühességet. Äatöapp 8, 10 és 25 koronás dobozokban. Kapható minden gyógyszertárban. Főraktár : Tőrök J. gyógyszertára Budapesten, Király-utca 12. 15­132—1920. fogy. sz. Felhívás a bortermelőkhöz! Az összes borkészletek a bortermelési adó esedékességének megállapítása céljából március 15. es április hó 1 ső napja között felvétetnek. A felvétel időpontját is megjelölő plakáton a pince­soroknál kellő időben kiragasztatnak. Felhívom az összes bortermelőket, hogy a plakátokon megjelölt időben pincéjüknél maguk vagy valamely család­tagjuk okvetlenül ott tartózkodjék, mert ha elmara­dásuk miatt a pince felvehető nem lenne, ezért a kihágást' eljárás fog ellenük megindittatní. Eger, 19.0 március hó 4-én. Trak Géza s. k. 4—6 h. polgármester. Fenyő Lipót kereskedelmi ügynökségi irodája Ujvilág-u. 6. sz Eger Elfogad megbízatásokat ház, szőlő és ingatlan eladása és vételére. Közvetít bárminő üzleteket. 1—3 Kertészeti szaktanácsokat ad Kert­gazdaságokat méheseket, feldolgozó üze­meket, gyümölcsöstcerteket berendez és irányit. Megbízható kerti és gazdasági vető­magvakat, gyümölcsfákat, díszfákat, cser jéket fásításra alkalmas csemetéket, dísz­növényeket, kerti eszközöket és védeke­zési anyagokat legelőnyösebben szállít, mindennemű kerti terményeket legelőnyö­sebben elhelyez Kerti Terményeket Termelő és értékesítő vállalat. Budapest, Eskü tér 8. sz. I. emelet 1—2 Telefon 165—34. „Idegen pénzek" vétele és eladása Legmagasabb árak ezüst- és arany­koronákért. A IV. Magyar Osztály sorsjáték első húzása május lö-én tartatik meg. Eredeti árak minden osztályhoz: Vi K 60 - 'li K 30 - */« K 15 - V« K 7*50 ehhez húzáskor az 5. § értelmében a játéktervezet, kezelés, porto és huzási lajstromért 1—1 K. Mivel kevés a sorsjegy rendeljen minél előbb! Ingyen felvilágosítással szívesen szolgál a Benkő Bank R.-T. „Budapest Andrássy ut 60. Ügynökök jó mellékkeresetre tehetnek szert. bútort, porcellánt, poharat, faragványt, képet, órát, ara­nyat, ezüstöt, briliánst veszek. Német ékszerész, a főreál mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents