Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-08-23 / 13. szám
2 ERGI NÉPÚJSÁG. város lakosságát igen kellemetlen helyzetbe sodorta. Vájjon nem lehetett volna-e elejét venni ennek a szomorú esetnek? Szerintünk : igen. Még pedig úgy, hogy a karhatalmi járőröket tisztek vezetnék. Sőt még azt is meg lehetett volna tenni, hogy a zajosabbnak Ígérkező ünnepi estéken csupán tisztek teljesítenének szolgálatot. A város lakosságának roppant fontos érdeke, hogy a szerdaihoz hasonló szomorú eset soha többé elő ne forduljon. Ennek pedig az az egyedüli módja, hogy az Egerben lévő, megbízható tényleges tisztek gárdát szerveznek s vagy ők teljesítik a járőr-szolgálatot, vagy legalább minden járőr parancsnoka tiszt legyen. Midőn a város lakosságának ezt az óhajtását és kérelmét szívesen tolmácsoljuk: reméljük, hogy az alakiság kérdései, a szabályzati paragrafusok nem lesznek akadályok abban, hogy ez az üdvös terv megvalósuljon. Mivel közös érdekről van szó, mindenki beállhat szolgálatba bármily rangja legyen is. Hiszen áprilisban láttuk, hogy még törzstisztek is teljesítettek járőr-szolgálatot rangjelzés nélkül. Hát még most, hogyne tehetnék, amikor nem egy osztálynak, hanem édes; mindnyájunknak érdekéről van szó ?! Elmondottuk a dolgot kertelés nélkül. Kérésünkben a város közönségének óhajtása nyilvánul. A terv megvalósítása azután a tisztek föladata lenne, valamint reájuk hárulna az a teendő is, hogy a tiszti gárda felállítására nézve a román katonai parancsnoksággal megegyezésre jussanak. A város képviseleti testületé — éppen most vesszük hírét — ugyanilyen irányban hozott határozatot.---7-----------------------------------------------------------R z »Egri Műkedvelők Zeneka~ rá«-nak hangversenge. Csütörtök este fényesen állotta ki a tűzpróbát első hangversenyén ez a fiatal egyesület. A műsor minden egyes száma teljesen kielégítette a közönség felfokozott érdeklődését. Alig 6 héttel ezelőtt nagy lelkesedéssel fogott komoly munkához ez a 30 fiatal muzsikus, hogy városunk alvó zenei életét kissé föllendítse s munkájukat megérdemelt siker koronázta. A zenekar minden egyes produkcióját őszinte és lelkes tapsviharral fogadta és köszönte meg a hálás közönség. A hangverseny szőlő-szereplői kiválóan érvényesültek e méltó keretben. Alföldi Irén mint mindig, úgy ma is igen szépen énekelt, Kaufmann Emmy pedig ismét teljesen elragadta a közönséget bravúros és lólekből fakadó, meleg játékával. A zenekart Huszthy Zoltán vezényelte temperamentumosán, lelkesedéssel és munkájának őszinte szeretetével. Ügy az ő, valamint a zenekar minden egyes tagjának közös törekvése és ‘ügyszeretete eredményezte ilyen rövid idő alatt ezt a pontos ossz játékot. A közönség régóta nem érzett, jóleső lelki kielégültséggel távozott. A nagysikerű hangversenyt szombaton este 8 órakor megismételik, mert a szép és művészi iránt érdeklődő közönséget egy estén nem tudta befogadni a különben elég tágas Uránia. A még megmaradt jegyek a Mozi-tőzsdében kaphatók. HÍREK. Eger, aug. 22. Személyi hír. Werner Adolf dr. tiszt, r. főgimn. igazgató Zirezre utazott, rendi tanácskozásra. Egy meggondolatlanság — négy halál. Szerdán este 10 óra tájban két román katona két leánnyal tréfálkozott a Széchenyi-szállő előtt. Az arra haladó karhatalmi járőr — Lugosi Ferenc szakaszvezető és Molnár Ferenc közlegény — beleavatkoztak az egyébként ártatlan mulatságba. A szóváltásból dulakodás lett, melynek folyamán a szakaszvezető tüzet vezényelt. Molnár Ferenc lövése oly szerencsétlenül talált, hogy az egy lövésre halva esett össze mindkét vadász-ezred- beli katona. Egyiknek szívén, a másiknak nyak-ütőerén ment keresztül a golyó. A város közönsége sajnálattal, megdöbbenéssel értesült a szerencsétlen esetről s részvétének ma délután a két román katona temetésén koszorúival és tömeges megjelenésével adott kifejezést. A román katonai parancsnokság Lugosi Ferencet és Molnár Ferencet golyó általi halálra Ítélte s az ítéletet ma reggel 7 órakor a Törvényház mögött végrehajtották. Házasságot kötöttek. Bodnár János és Szoó Bözsike Eger. Újabb csalás a fehér pénzzel. A csökkentett értékű pénzről újabban az a hír kelt szárnyra, hogy a 200 koronások nem 2000-ig, hanem a 2089. sorozat-számig, a 25 koronások pedig 3137. sorozat-számig maradnak teljes értékűek. Ezt a hirt azok terjesztik, sőt a 40 —, illetőleg 5 kor.-nál valamivel drágábban veszik is, akiknek nagyobb fizetési kötelezettségeik vannak, de nincs hozzá elég fehér pénzük, hogy a régi értékben kiegyenlíthessék tartozásukat. A hírből egy szó som igaz. Esküvő. Groszman Rőzsika és Ivleiszter Antal folyó hó 26-án délután 3 órakor tartják eskü vőjüket lakásukon. Uszoda u. 3. (Minden külön értesítés helyett.) Uszoda és fürdő jelentés. Értesítem azon tisztelt közönséget, kiknek az uszodába ruháik vannak gondozásba adva, vegye azokat most számba az úszómestertől, mert azokért én semmi felelősséget nem vállaltam, mivel azokat nem én vettem át. Továbbá az órarendek mától kezdve a következők : reggel ya 8—9-ig férfiak, 9— ll-ig nők, 11—1-ig férfiak, délután '/a 3— y2 5-ig nők, V* 5—7-ig férfiak. Jegyadás vasárnap és hétfőn is egész nap" van. Sarkady Ferenc fürdőbérlő. Elveszett czütörtökön este 7—8 között a Korona-utcától a Halaspiacig terjedő útvonalon 1430 korona. A megtaláló vigye a rendőrségre, hol illő jutalomba részesül. Anyakönyvi hírek aug. 17—21-ig. Újszülöttek: Bőgős János í'öldm. Mária —, Horváth Bernát földm. Anna —, Farkas Sándor földm. Anna —, Majoros Mihály földm. Erzsébet —, Erdélyi György földm. István —, Vas László kőműves Tivadar —, Fejér Miklós p. ti. számvizsgáló Miklós —, Boros Lajos földm. Lajos — és Piszárcsik János hentes Irén nevű gyermeke. Meghaltak: Özv. Práff Ferenczné szül. Stelkovits Julianna magánzónő 59 éves, Nagy Lajos 5 hónapos, Bukucs Imre földm. 42 éves, Zahorecz János 21 napos, Kovács Bernát 4 hónapos, Dolcsi Venczel szabó 26 éves és Füiöp Lajosné szül. Ko- vács Erzsébet 31 éves korában. _______ N yomatott az érseki líceumi nyomdában. Másolat. 10761/919. Hovesvármegyo alispánjától. Polgármester Ur! Beérkezett jelentések után tudomásomra jutott, hogy a cséplőgéptulajdonosok a legkülönbözőbb magas részért végzik a cséplést. Ebből kifolyólag elrendelem, kogy ezen cséplések- nél, ahol a cséplőgép tulajdonos a cséplés- hez a fűtőanyagokat és munkásokat is adja, 10°/o-nál magasabb cséplőrész nem követelhető. Egyben felhívom Cimet, hogy jelen rendeletemet a legszélesebb körben tegye közhírré és ennek megtartását a legszigorúbban ellenőrizze. Aláírás olvashatatlan sk. alispán. Határozat. 11175/919. A rendeletet tudomásul vesz- szük, hiteles másolatban a cséplőgéptulajdonosoknak kiadjuk, egyben a közönség tájékoztatása végett az Egri Népújságban közzétenni rendeljük. Eger, 1919. aug. 21-én tart. tan. ülésből. Trak Géza polgármester h. Vasúti menetrendünk, mely ma érvényben van : Eger 6 ó. 24 p. reg. . , 9 ó. 25 p. este Füzesabony 7 ó. 05 p. reg. 8 ó. 40 p. este Füzesabony 7 ó. 32 p. reg. 8 ó. 01 p. este Vámosgyörk 8 ó. 20 p. reg. 7 ó. 08 p. este Vámosgyörk 5 ó. 47 p. reg. 3 ó. 18 p. délut. Ujszász 8 ó. 26 p. reg. 11 ó. 58 p. délb. Vámosgyörk 4 ó. 20 p. délut. 8 ó. 2 p. regg. Gyöngyös 4 ó. 55 p. délut. 7 ó. 35 p. regg. Hatvan 2 ó. 17 p. éjjel 9 ó. 01 p. d. e. Füzesabony 4 ó. — p. éjjel 7 ó. 30 p. regg. Miskolcz 5 ó. 54 p. regg. 6 ó. 10 p. regg. Budapest 7 ó. 35 p. regg. 7 ó. 35 p. este Hatvan 10 ó. 12 p. d. e. 4 ó. 52 p. d. u. Füzesabony 12 ó. 09. p. d. u. 2 ó. 20 p. d. u. Miskolcz 1 ó. 29 p. d. u. 12 ó. 35 p. d. u. Miskolcz 7 ó. 42 p. regg. 10 ó. 50 p. d. e. Szerencs 8 ó. 34 p. regg. 9 ó. 49 p. d. e. Kisterenye 4 ó. — p. regg. 3 ó. 20 p. d. u. Kálkápolna 6 ó. 46 p. regg. 12 ó. 39 p. délb. Kálkápolna 7 ó. 10 p. regg. 9 ó. 39 p. regg. Heves 7 ó. 49 p. regg. 8 ó. 20 p. regg. Hatvan 1 ó. 26 p. d. u. 1 ó. 57 p. éjjel. Salgótarján 4 ó. 22 p. d. u. 12 ó. 10 p. éjjel. Füzesabony 7 ó. 40 p. regg. 10 ó. 17 p. d. e. Poroszló 8 ó. 39 p. regg. 9 ó. 18 p. d. e. Eger \ páros 1 ó. 58 p. déluj páratlan napokon: (7 ó. 35 p. regg. Putnok (napokon ' '6 ó. 20 p. este / \4 ó. 16 p. regg. Äpro hirdetések. Budallókötelek öt, hal és tízölesek kaphatók Illés Bélánál, Széchényi-utca 6. 5—5 Kelkáposzta, karalabé palánta eladó Mititzky- nél Rákóczy utca. 3—3. Gummibélyegzök és pecsétnyomók hivatalok részére soronkivül készíttetnek. írógépek szállítására és karbantartására előnyös ajánlat. Öngyújtók, tűzkövek Lusztig optikusnál. Lucernát vagy szénát keresek megvételre Kalmár Gáspár Eger. 8—10 Fiatal tanító nevelői vagy irodai foglalkozást k^res. Cím a kiadóhivatalban. 3—4 Eladó erőshangú hangverseny-pedál cimbalom, jókarban lévő »Singer«-varrógép, konyhastelázs, asztal. Cím a kiadóban. 2—2 Trágya kihordáshoz fuvarost keres Károly János Dobó u. 28. 2—3. Czipö kellékek és gumisarkok minden nagyságban kaphatók. Kohn és Veisz bőrkeresk. Szent- János utca. 2—3. Äsztal sparhert és gyermek szék baromfiért elcserélhető, Széchenyi út 60. 1—2. Fehérnemű javítást foltozást vállalok Özv Petheő Józsefné Jókai Mór utcza 5 szám. 1 — 1. Házvezetőnő. Intelligensebb, dolgos, középkorú magános nőt keresek kis háztartás önálló ve- zetésére. Rózsa-u. 5. Értesítés d. e. 8—10-i£k___l_^j