Egri Vörös Ujság / Egri Munkás / Egri Népujság - napilap 1919/2
1919-12-19 / 111. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG. De mennyi megpróbáltatás, mennyi szenvedés árán alakul ki az ilyen uj jogrend. Mennyi bizonytalanság, mennyi zavar, mennyi elpocsékolt energia, mennyi vér és mennyi könny kiséri az uj szokásjog kialakulásának kísérletezéseit, s mily hosszú az idő, amely a szerencsétlen nemzet beléletét a nyugvópontig juttatja, Ha tudunk más kárán tanulni, Franciaország példája elég beszédes tanúbizonysága annak, hogy m egyszer felborított jogrend szelleme sokáig kisért, mint a rossz lelkiismeret, s hogy amely nemzet könnyén szakit múltjával, annak gyenge és bizonytalan alapon nyugszik a jelena A világháború rettenetes Öt éve után a nyugodt fejlődés biztosítása a magyar nemzet létkérdése. Már pedig jogfolytonosság nélkül nincs jog, nincs jogrend, nincs békés és nyugodt fejlődés. Ha nem akarjuk, hogy több emberöltő életereje sivár belső harcokban őrlődjék fel, ha nem akarnak a jog biztos iránytűje nélkül még évtizedeken át tapogatózni az állandó zavarok fénytelen és vígasztala« éjszakájában, akkor újra össze kell kötnünk a jogfolytonosságnak bűnös könnyelműséggel elszakított fonalát Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Hazánk sorsáért aggódó lélekkel, s a nemzetgyűlés bölcsességébe vetett bizalommal várjuk a nemzat- gyülés munkásságát. Éber figyelemmel fogjuk azt kísérni! Hiszen ezeréves hazánk jövője ennek a munkásságnak az eredményétől függ. Szabadjon ennek a nemzetteremtő vagy nemzettemető munkának a kezdetén, kínzó kétségek és biaé reménységek között hánykódó magyar lelkünk egész hevével a nemzetgyűlésnek odakiáltani: Amit a nemzetgyűlés alkot, annak ne hiányozzék a jogi alapja: uj alkotmányjogunk hírül a ■vitáé’ hatatlan jogszerűség vonjon fénylő glóriát! Hazafias hódolattal köszönti a nemzetgyűlést, s a magyarok Istenének bőséges áldását kéri munkájára Eger, 1919. évi december hó 17-én Az egri jogakadémia tanári kara. A nagy leszámolás. Amerika ott hagyta szövetségeseit s igy végre akadt hát valaki a párisi gőgösök között, aki belátta azt, amit mi már elejétől kezdve tudunk, ho^y olyan bókét, aminőt, Clemenceau ur és társai, valamint az ő árnyékukba húzódott népek egész tömege akar, kötni nem lehet és kötni nem fogunk. Wilson, a háború igazi megnyerője belátta, hogy a hős támogatottak a leggyalázatosabb módon becsapták őt és becsapták egész Amerikát és kimondotta, hogy az egész békeszerződés ostoba tákolmány, melyet legkésőbb tavaszra foltozni kell, még pedig alaposan, mert különben az egész összedől s maga alá temeti építőit. ügy érezzük, mintha Amerika elnökének e kijelentése valami már régen várt reménysugár megérkezése volna számunkra, mely erőt önt lelkűnkbe s végre sujtásra emelteti kezünkkel azt a kardot, mellyel már régen le kellett volna csapnunk azokra a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken és Nyugaton testünkön kaparászó s magyar vértől csöpögő rabló mancsokra. Lám Wilson szavaira Németország már fölemelte lesujtottnak hitt büszke fejét s vétót mondott Párísnak és vétójára ijedt válaszként konstatálta London, hogy félni lehet, félni kell, mert a Germánnak mintegy másfél millió katonája, sok fegyvere, muníciója és ágyúja van. És — tesz- sz.ük mi hozzá — van még valamije Németországnak : olyan elkeseredése, gyűlölete ős elszántsága lerombolói ellen, mely még az utolsó szegből is fegyvert s az utolsó férfiból is katonát fog csinálni, amint itt lesz az ideje, ügy lehet nem sokára. Elzászt nem tudta elfeledni Francia- ország, de ezerszerte nem tudja és nem fogja feledni Németország sem. — De miként Németországnak fáj S trass burg és a Saar völgy, épugy mi sem maradhatunk és nem is maradunk érzéketlenek a mi nem is egy, hanem négy Elzászunk elrablása és annyi millió vérünk rabságba vetése felett. Nem maradhatunk érzéketlenek különösen most, hogy Amerika — bár közvetve csak — oldalunkra állott. Az igazság, a jog a mienk. Ha önérzetünk van, kell, hogy német módra mi is szembenézzünk a farkasokkal és büszkén vágjuk oda Páris hőseinek, mint Németország tette azt, hogy: «nem! olyan béke nem kell nekünk, mely öngyilkosságot rejt magában!» Mert hiába is nem akarjuk ezt kimondani. A nem akarás csak halogatás most. Mert elöbb-utóbb fegyverré fog fagyni kezünkben magyar testvéreink kiontott vére és könnye s az erővel visszafojtott elkeseredés végre is vulkánban fog kitörni majd, mely elborítja őket, a gaz haramiák és gyilkosok csőcselékét. Hiszen ma már minden józan gondolkozásu magyar ember azt mondja: «ha nem mennek ki a csehek, az oláhok, a szerbek, ki kell verni őket!» Ehhez még azt is hozzáteszem, hogy ki is fogjuk verni őket Sőt tovább megyek, készülnünk kell már most arra, hogy kiverjük őket, mint ahogy ők készülnek már arra, hogy hatalmukban tartsák meg továbbra is e'rablott földjeinket s igájukban magyar testvéreinket, még esetleg a mi fegyveres fellépésünk esetén i's. Igen, rajta kell lennünk, hogy minél előbb készen álljunk a leszámolásra. Sietnünk kell a készüléssel, hogy amely percben megszólal a kürt szava rohamra, mi indulni tudjunk. Félni nincs és nem lesz okunk és félnünk nem is szabad. Az ő rabságukban lévő véreink már készen állanak, hogy amint megjelennek csapataink, (nem, még előbb, a puszta hírre már, hogy mi jövünk,) bosszút lihegve kezdjék meg a nagy leszámolást. Mert annak kell eljönnie és az fog eljönni. Számolni fogunk a hóhérokkal, leánygyiikosokkal és haramiákkal, mert a szenvedések minden uj egy perce millió oly nyomot vésett és vés lelkűnkbe, melyet feledni, melyre fátylat vetni nem szabad és nem fogunk soha. Hiszen a legnagyobb vérszopónk, az oláh maga is azt mondja: «eine mintye!« — emlékezzél! . . . Elég volt már a nyájas és alázatos szavakból. A gyengéd udvariasságnak csak addig volt helye, mig eredményt remélhettünk tőle. A csalódás, mely közós bennünk, Wilsonban, Németországban és az egész becsületes világban, undorral töltötte el, még becsületes érzésű volt legyőzőnket is s bennünk dacot szült. «Ha ti úgy Páris gőgös urai, hát majd mi ír úgy!« Ha csak öngyilkolás és fegyver között engedtek választani, akkor inkább a fegyvert akarjuk!...« Ez az utolsó szavunk Párishoz s ezt kell, hogy vigye magával az a Párisba készülő néhány magyar is. — S azután jöjjön, aminek jönnie kell: ami jönni fog előbb-utóbb, jöjjön el a nagy leszámolás! A népek csapjanak hát újra össze! De, hogy az egyik oldalon nem egyedül leszünk mi magyarok, azt már most akár esküvel lehetne állitani! R. J HÍREK. Eger, 1919. dec. 18 A polgármester helyettes választás csütörtökön délelőtt folyt le. Isaák Gyula alispán megnyitván az ülést, felhívta a képviselőket, hogy tegyenek ajánlatot a jelölésre. írásban ajánlották Trak Géza városi főjegyzőt, szóval Braun Károly városi tanácsost. — Négy bizalmi férfi és a szavazatszedő küldöttség megválasztása usán, melynek jelnöke Barthos Károly városi tanácsos lett. az alispán elrendelte a titkos, névszerinti szavazást. — Leadtak 158 szavazatot. Ebből Trak Gézára esett 86 szavazat, Braun Károlyra 72 szavazat. Az alispán Trak Géza főjegyzőt megválasztott helyettes polgármesternek jelentette ki. A vármegyei igazoló választmány szerdán tartott ülésében összeállította * legtöbb adót fizető megyebizottsági tagok névsorát. — Megemlitésre érdemesnek tartjuk, hogy a Károlyi Mihály és Tan* János neve nincs a névsorban. A villanyvilágítás kérdésében m igazgatóságtól azt a felvilágosítást kaptok,
