Egri Ujság / Egri Vörös Ujság - napilap 1919/1
1919-01-12 / 9. szám
1919. január 12. 3 — Egri Kereskedők Testületé nek Köre ideiglenes helyisége a Széchenyi szálló volt étterem helyi ségében van. E helyiség szombaton és vasárnap (egyelőre szénhiány okából csak ezen a két napon) a tagok rendelkezésére á;l. E hó 12-én (vasárnap) délután 4 órakor a kör- helyiségben dr. Lázár Bertalan ügyvéd a kereskedősegédek és a tisztviselők szolgálati viszonyát ismertető előadást tart. — A gyufaszükséglet biztos! tása. A kereskedelmi miniszter felhívta a gyulaipari szövetséget, hogy a törvényhatóságok részére a rendelkezésre álló készletek mindenkor a lakosság számának megfelelően stáliiííassanak le. A hivatalos lap mai számában megjelent a miniszter körrendeleté, amely ezt tudtára adja a törvényhatóság első tisztviselőjének. Figyelmébe ajánlja egyúttal a gyufakészletek egyenletes elosstá sál, aminek lehetővé tétele és a kellő ellenőrzés céljából a gyufa- ipari szözetség jnuár 1 tő! kezdve minden törvényhatóság első lisztvi sslőjével közölni fogja a leszállításra kerülő gyufamsnnyiségeí és azok- uak a kereskedőknek névjegyzékéi, akik gyufaeliátmányban részesülnek. — Aranyat grammonként 8—16 koronáért veszek. Kiéin Herman ékszerész Uránia épület. — Tungsram és féSvattos égők minden nagyságban megérkeztek Lusztignál. — Anyakönyvi hírek jan. 3—9 ig Újszülöttek névsora: Lencse Károly cipész Mária — Ruitner József kávés Ignácz — Godzsa Flórián földmives Ferencz — Grégász József máv, munkás János — Hsnuszik Julianna háztartásbeli Erzsébet — Ader Mi fcály dohánygyári altiszt Gizella — Bláfg Ferenc kereskedő Miklós — Hangácsi György rendőrőrvezető Erzsébet —\ Bágyi Féter máv. kalauz Ilona — Gál János kocsis nejének halva született leánya — Vas Er- \ zsébet szolgáló ju'ianna — Kerék- j gyártó Borbála cseléd Erzsébet — j1 üimonovics József cipész Márts nevű \ gyermeke. Jegyesek: Derbei István csizma- j dia és Vílmeg Erzsébet varrónő egri « — Gömöri Bertalan földmives és g Molnár Veronika gyári munkásnő j egri — Maliruszki Lajos földműves | és Faiöp Apollónia gyári munkásnő f egri — Nagy Gábor földmives és | "Barta Rozália földmDvesnő egri — j Pál János földműves és 1 urai Ro I záiia földművesnél egri — Simon I {Mihály földmives és Kaknics Terézia \ fÖldmSvesüő egri — Pongrácz János j alőrraester és Zachorecz Terézia egri \ — Luszt g László kereskedő egri és jj Adler Sarolta vajsziói — Juhász Já- í nos hentes és Mafa Irén gyári mun- ? kásnő egri — Herczeg Gábor máv. \ * mérnök budapesti és Fischer Piroska ä egri — Adomái Sándor földmives f és Csehovics Juliannr fö'dmüvesnő egri lakos. U a G Károlyi Mihály gróf köztársasági elnök A nemzeti tanács köztársasági elnökké kiáltotta ki. Károlyi intézi a válság megoldását. (Saját tudósítónk iellefonjelenlése.) Budapest, jan. 11. A Nemzeti Tanács végrehajtóbizottsága ma délután tartotta meg ülését a kormányválság ügyében, A Nemzeti Tanács végrehajtó bizottsága egyhangúlag elfogadta Hock János elnök határozati javaslatát, amely kimondja, hogy Károlyi Mihály profot ideiglenesen államfi i hatáskörrel ru hát?za fel s felhívta, hogy amíg, a natnzeígyiilés vagy valamely alkotmányozó testület nem dönt, mint a msgyar népköztársaság idaigle nes elnöke oidfa meg a politikai va ságof. Kimondotta tovább a Nemzeti tanács, hogy Károlyi Mihály által kinevezett, illetőleg kinevezendő kormány csak Károlyi hozzájárulásával hozhat néptörvényeket. Annak nincs akadálya, hogy Károlyi Mihály gróf a külpolitika irányítását tovább is vezesse. Károlyi minden minisztertanácson részt vehet s azokon elnökölhet is. Károlyi Mihály gróf megin- dultan fogadta a Nemzeti Tanács határozatát, amelynek nevében Hock János üdvözölte Károlyit mint államfőt. Károlyi Mihály gróf mint elnök nyomban érintkezésbe lépett a lemondott kormány tagjaival, valamint más politikusokkal a válság megoldása, illetőleg az uj kormány kinevezése iránt, amelyre nézve eddig még azonban semmi bi\ zonyos nem mondható. ! - / I A baktat entente főparancsnokság Dada- j pesten fog székelni. \ (Saját tudósítónk telcíonjelentéss,) Budapest, jan. 11. Temesvári jelentés szerint Vix alezredes belgrádi útja azzal van összefüggésben, hogy .ez entente balkáni haderejének főparancsnoksága székhelyét Budapestre fogja helyezni s Franchet D' Esperey tábornok egész vezérkarával Budapestre jön. & esetiek megssálfták Lévát, Ipolyságot, Hagy- snrányt. [(Saját tudósítónk lelefonjeientése.) Budapest, jan. 11. A csehek ma megszállták Lévát, Ipolyságot és Nagysu- rányt Érsekújvár felől keleti irányban nyomulnak előre. — A hadügyminiszter, a vérontás elkerülése okából, elrendelte Vác katonai kiürítését. Ma kezd k meg j a békekonferenciái j (Saját tudósítónk teídonjelentése,) j Budapest, jan. 11. ! Párisi jelentések szerint, vasárnap kezdik meg az előzetes békekonferenciát Párisban. A tanácskozásokat azért tartják itt, Utal telefonieletitésemk. Házasságot kötöttek: Kálmán Mihály földmives és Ludvig Veronika földmivesnő egri — Szőlősi Károly napszámos és Szucsik Rozália takarítónő egri — Binder Frigyes százados és Juhász Anna egri — Lusztig Sándor kereskedő és Weisz Rózsi egri — Nagy Miklói földműves és Tóth Juüinna föidművesaő egri — Fftiöpovics Miksa kereskedő átányi és Rólh Mária egri — Augusztin Andor százados és Alföldi Margit egri — Zsoldics György szűcs és Erdélyi Ilona egri — Szilágyi Zoltán huszár főhadnagy és Némely Valéria egri lakosok. Meghaltak: özv. Komlósi Jo- aehimné szül. Szőllősi Éva 84 éves, Búzás István 38 éves, Tóth Csap reghy Ferenc földbirtokos 67 éves, Qoldhammer Bernát 63 éves, özv. Schnetlenperger Józsefné szül. Kassai Katalin 61 éves, Jankovics Ferenc 50 éves, Kaknics Mihály 16 éves, Gulyás Sándor 1 hónapos, Sődi Dezső 1 hónapos, Stefán István 44 éves Beer Gáza tollkereskedő 55 éves , — Piilínger Bernát 3 éves — Majoros Margit 26 napos, — Ö/v. Mersik Kálmánná szül. Németh Erzsébet magánzónő 67 éves — Günz- berg József magánzó 74 éve3 — Lakatos Irma 9 hónapos — Özv. Bafa Istvánná szül. Cseh Mari ma- gánzónő 63 éves korában. mert Versaillesben nincs elég hely. A vasárnapi ülésen részt vesz Wilson elnök is, bár az elnök, aki Rómában meghűlt, néhány nap óta nem hagyta el szobáját. í Eger város közellátási vállalata. Élesítés. Értesítjük a közönséget, hogy a város lakossága részére 800 kg. gyertya érkezett. — Ebbő! 300 kg. a villanyvilágítással nem bíró lako- | sok közt osztatik ki olyképen, hogy jl minden család a vásárlási napján | 2—2 szál gyertyát kap. 500 kg. a | boríelmeiök között osztatik ki o!y- | képen, hogy minden bortermelő al I vásárlási napján köteles felmutatni j- a fogyasztási hivatal által felvett | 1818 évi bortermési ivet, s ennek I 3 alapján mindenki kap 25 Hl ig 2 szál gyertyát 50 Hl ig fél kilogra- moí, 100 Hi. 1 kgramot, ezen felül í 500 Hl, ig fovábbi l—l kgramot, l 5 kgramnál többet senki sem kap- \ Int. É'tesitjük továbbá a közönséget, I hogy azok részére, kik zsiradékka í rendelkeznek, szappanfőzéshez® gö- f rögs2Óda is fog kiszolgáltatni. Eger, 1919. jan. 10. j Bger r. t. város Közellátási Vállalata. 5 tWM»«MEIPRPg| : Fehérnemű mosoda í Tisztelettel értesítem a n. é. kö- ; zönséget, hogy Hold-utca 9. sz. alatt fehérnemű ! mosodát nyitottam. I Elvállalok gallérokat, kézelőket, férfi | ingeket, női blouzokat és minden- ; féle fehérnemű mosását es vasalását. A n. é. közönség b, pártfogását kérve s remélve, hogy a közönségnek legkényesebb igényeit is kielégítem maradtam kiváló tisztelettel KAFF LIPÓT Az Egri Katonai Muukás- | Otthonnál munkát keres: í 5 pék, 1 raktárnok, 6 asztalos, 5 kovács, 25 földműves. 4 lmok, 4 ; szobai stő és mázoló, 6 lakatos, 4 : kcs, 2 gépészkovács, 2 kertész 2 scffőr és villanyszerelő, 2 molnár, 2 1 'géplakatos és motorszerelő, 3 gyári munkás, 2 faesztergályos, 1 nyerges és kecs.fényező, 1 bádogos, 1 csizmadia, 2 eternit palafedö, 1 szíjgyártó, 1 pincemester és kádár, 1 mészáros 1 fuvőnangszerész 1 kárpitos 1 gazdász, 1 vasőntő, 1 vízvezeték - szerelő, 1 cukrász, 1 csapos 1 portás és házmester, továbbá kőműves és kereskedő. Foglalkozást kaphat: 2 szabó 3 cipész, 6 kocsis, l pääztor, 4 béres 1 udvaros, 2 kovács, továbbá gyári és különféle napszámosok. Akik munkást keresnek, fizetési festékeiket részieteken közöljék.