Egri Ujság / Egri Vörös Ujság - napilap 1919/1

1919-03-01 / 50. szám

j J Sa 1919. március 1 K 1 A munkaalkalmak megteremtéséhez szükséges költsé­gekre 300 ezer korona kölcsönt vesz föl a város a Hevesmegyei Takarékpénztártól és a néptanács utasítja a tanácsot, hogy az ut és utearendezési munkálatokat a leg­sürgősebben még a tavaszi föld­munkák megkezdése előtt fogana­tosa. Á különböze várni alkalmazottak segitéie került ezután több pántban tárgya­lásra 8 itt a néptanács Léjer Dezső és Fischer Manó szocialista nép- tanácsi tagok felszólalására még bizonyos javításban részesültek az illető városi alkalmazottak. Végül az érseki ingatlanok megvétele ügyében a kiküldött bizottságnak ismert jaíasiaiát, továbbá az érsek­kertre vonatkozó ajándékozási szer­ződést mutatták be a néptanácsnak, amit tudomásul vettek. Ezután több kisebb ügyet tárgyalt le a néptanács, amelynek első ülése, jó két órai tárgyalás után, véget ért. ás egri minkás- is kalonatan&es liése. A mmkág szanatórium ügye. A munkástanács Eger város élelmezéséért. — a katonák jelvéuye. — A polgárőrség ellen. — Saját tudósiiőnktól. — Eger, február 28. Az egri munkás- és katonatanács este Lájer Dezső elnöklésével tegnap este ismét ülést tartott, amelyen folytatta közállapotaink megjavítására irányuló tanácskozásait. A mai ülésén mindenekelőtt meg­állapodott az egri népfanács mai első ülésén előterjesztendő javasla­taira nézve, majd beszámolt Lajer Dezső a Begovcsevich-féle házban létesítendő munkás szanatórium s azzal kapcsolatos egészségSgyi iatézmények ügyéről. Jelentette, hogy a káptalan megbízottja Tőrök Kál­mán kanonok a létesítendő intéz­mények elhelyezésére célszerűbbnek taitja a Ludányí-féle házat. A munkástanács azonban a maga álláspontját látja egyedül helyes megoldásnak s ezért ragaszkodik a Begoveeevieh-házhoz s ilyen értelmű erélyes határozatot hozott. Ígér város közéielmezéso. Ezután Koiacskovszky Lajos hos­szabban foglalkozik Eger város élelmezése biztosításának kérdésével s erre vonatkozólag részletesen ki­dolgozott előterjesztést tesz. Kobes behatóan kifejti, hogy a falvakban Igen sok búzái, rozsot és kuuorirét elrejtenek és drága, uzsora ar«a szállítják a városi szegény munkás népnek. A város élelmezése husvélig biztosítva van, azonban gyorsan kell cselekedni a végre- : hajtással. Az alispán február 20 án kelt ha- ; tározatával az Egri Közellátási Vál- I falat kérelmére 22 hevesmegyei köz­séget jelölt ki, mint olyant, amelyek a reájuk kivetett élelem mennyisé­geket be tudnák szolgáltatni váro­sunknak. Először ruhacserével kell az élelmiszereket biztosítani s ha ez nem sikerül, akkor szigorú rekvirá- lással, amelyet a város érdekében maga az egri katona- és munkás- tanács haj végre. A községekre kivetett mennyiség­ből 48 vaggon búza és rozs, továbbá 88 vaggon kukorica jönne be a városba s tekintve, hagy a város négy havi lisztellátására körülbelül 80—65 vaggon lisztre van szükség, ezen kimutatott búza, rozs és ten geri mennyiség az újig, tehát au^usz tus hó 15 éig a szükségletünket bőven fedezné. E kalkuláció 30 szá­zalék kukoriacaliszttel kevert gabona­lisztet vett a számítás alapjául, a mely számítás Eger város lisztellá­tását az uj termésig teljesen bizto sitaná. Nagy lelkesedéssel fogadták el Kolacskovszky Lajo3 előterjesztését 8 kimondották, hogy ha a munkás- tanács határozatait a város nem hajtaná végre, úgy a katona- és munkástanáes veszi kezébe a ha­talmat s maga intézi a város ügyeit. Katonai ügyek. — A pol­gárőrség beszüntetése. Utoljára még Szabó Ernő had­apród tett még előterjesztést a lesze­relt katonának a tényleges kato­náktól való külső, ruházati meg külénböztetéséről. A hadügyminisz­ter újabb rendelete úgy szól, hogy a leszerelt katonai egyének semmi tiszti jelvényt nem viselhetnek, míg a tényleges katonák a bal mellen plakettet és sapkajelvényt fognak hordani. Ezen rendelet március 3 án lép életbe s aláírják a város munkás- és katonatanácsa, az állomásparanes nők és a kormánybiztos főispán. A szónok megemlíti még a polgárőr ség lanyha szolgálatát s kéri, hogy ezt az intézményt a munkás és katona-tanács szüntesse be, a fegy- vereket pedig szolgáltassák be a katonaságnak. Ezentúl fegyvert csak a katona tanács két választott öi- zatmiférfiának engedélyével lehet kiadni. A tanács az előterjesztést elfogadta, majd megválasztották a két bizalmiféifit is és ped g a tisz­tek részéről Miiasi Kornélt, a legény­ség részéről Czvancziger Lajost. Ezzel az Ülés véget ért. j Eladó Egerben a Torony utca 2. szárt:u ház. A házban jelenleg egy jó forgalmú | polgári vendéglő, továbbá tgf hä i romszoöás és egy egyszobás lakás, azenkivü! piacé, jégverem, két nyári szatoUistb. aieüéshílyiségek vannak. E'm ház nagyobb ipari üzem céljára is alkalmas. Érdeklődők fór- du’jaaak v cím végett a kiadóba. A szociáldemokrata párt nagygyűlése. Népgyülés a Munkás otthonban. — Minden e!vtárs legyen ott! Eger, február 28. Nagyszabású s minden tokintet- ben impozánsnak ígérkező politikai manife8ztáció lesz vasárnap Egerben. Az egri szoeiáldemokrata part ugyanis március 2-ikán vasárnap délután 3 órakor nagy népgyllést tart, amely mintegy a párt erejének megnyiivánitásáui fog szolgálni és ezért minden elvtársnak kötelessége olt megjelenni. A népgy «lésre a pártvezetőség a következő lelhivást bocsátotta ki: Munkások ! Munkásnők! Elvtársak! Az egri szociáldemokrata párt folyó évi március hé 2 án vasárnap délután 3 órakor, jó időoen a Mun­kásotthon (Szarvas kaszárnya) ud­varán, rossz idő esetén az emeleti helyiségben nagy népffyülést tart. Felhívjuk az elvtársakat, hogy pon­tosan és teljes számmal vegyenek részt a gyűlésen. Erőnket kell megmutatni! Minden elvtársnak és elvtársnőnek ott kell lenni. Elvtársi üdvözlettel a pártvezetőség. H forradalom az iskolákban. Köztársasági és szociális tankönyvek az összes is­kolákban. Eger, február 28. Nemsokára besurran az uj idők szellemének fénysugara az iskolák eddigi sötét celláiba és ósdi oktatási rendjébe u. A szociális eszmék tiszta ragyo­gása fog csillogni az iskolapadok fölött s az ifjúság is tiszta fejjel és nyitott szemekkel jön majd ki az életbe. A közoktatásügyi minisztériumban Somogyi Bála államtitkár elnökié Bével szakértekezlet volt, a melyen konstatálták, hegy a forradalmi vív­mányok, biztosítására az iskolában úgyszólván még semmi sem történt és hogy az újításnak moBt már gyors tempóban kell megtörténnie. Addig is, míg a szerves nagy iskolai reform eikészfli, sürgős az isko'akönyvek javítása Már a most folyó iskolai évben használatba veszik azt a pótló uj olvasókönyvet, amelyet a minisz­térium a népiskoláknak szánt. Helyesn-jk találta az ankét az ál lamtitkárnak azt a tervét, hogy a népiskolai összes olvasókönyveket átdolgoztassák a köztársasági szellem és a szociális gondolkodás szem- i pontjából. Részletesen megállapította a szak­értekezlet az átdolgozás elveit és az aprobáeió feltételeit. A küiön alkotmánytan könyvét mellőzik és e helyett az olvasókönyv­ben lesznek megfelelő szemléltető olvasmányok. A történetet mega a minisztérium íratja meg és adja ki. Ez az első köztársasági történet-könyv lesz, melynek első fele a honfoglalástól 1848 ig, egész második fele pedig az utolsó hetven év történetét tár­gyalja, igy juttat bőven teret a je­lenkori politikai történetnek. i vallásügyi miniszter Egirbsi. A katolikus ügyek körmány- biztona is eljön Egerbe. A miniszterlátogatás prog­ramja. — Saját tudósitónktől. — Eger, febr. 28. Dr. Vass János vallásügyi minisz­ter holnap Egeibe érkezik, hogy részt vegyen az itteni függetlenségi Káiolyi párt nagygyűlésén. A miniszter szombaton délben érkezik Budapestről Füzesabonyba, ahol dr. Módly László kormánybiz­tos, Isaák Gyula alispán és Jankovics Dez6Ö polgármester fog dja. A miniszter kíséretében lesz Per- sián Ádám a katolikus ügyek kor­mánybiztosa, Pfeiffer kassai kano­nok. Kisfaludy Kálmán minfszteri osztálytanácsos és még mások. A miniszter kíséretével kocsin jön Kgerbe s itt a kormánybiztosnál száll meg. Délután 4 és 6 közölt a miniszter a kormánybiztosságort fogadást tart. Este 8 órakor dr. Módly László kormánybiztos főispán a miniszter tiszteié éré vacsorát ad amelyre hi­vatalosak s halóságok fejei, a poll tikai pártok küldöttei és o saj ó képviselői Vasárnap a miniszter részt veäz a függetlenségi pártnak a Koronában délelőtt 11 órakor tartandó nagy­gyűlésén. Délben ebéd lesz dr. Alföldi Dá­vidnál a függetlenségi párt elnökénél, este 8 órakor pedig társasvacsora a Koronában. Hétfőn délelőtt 9—1 Mg ismét fogadást tart a m niszter és délben visezau azik Budapestre. MODIANO CLUBSPÉCIALITE CIGARETTA PAPÍR E* HÜVELY -i FELULMdLHATATlAH ^ 'mmú- W 7>ÍI||%A1IU^K A VKDJCCVRi! I

Next

/
Thumbnails
Contents