Egri Ujság - napilap 1918/2
1918-07-31 / 174. szám
A földbérleti árak szabályozása, — Elkészült a tervezet. — Eger, jul. 30. Hosszú ideje folyik csendben, de egyre erőteljesebben az a mozgalom, hogy a gyökeresen megváltozott viszonyokhoz képest olcsón kiadott földbéridek ára állami beavatkozással szabályoztassék. ' A kérdés éppenséggel nem volt könnyű, mert olyan magánjogi viszonyba kellett nyúlni, melynek szétágazó vonatkozásai más irányokban teremthetlek volna bizonytalanságot. A földmívelésügyi minisztérium az igazságügy minisztériummal egyetértésben kidolgozta a vonatkozó tervezetet, mellyel a megoldást dűlőre juttatni akarja. Még nincs tisztázva, vájjon a szó- banforgó tervezet rendelet, vagy törvényjavaslat formájában fog' e intézkedni a földbérletek árának uj szabályozásáról, de a tételes intézkedések olyanoknak látszanak, a melyek alighanem közmegnyugvást fognak kelteni. Ezen ^tervezet szerint nem lesz általános százalékos áremelés, hanem döntőbíróságok fognak alakulni, melyek minden egyes panaszt kűlőnálóan fognak megvizsgálni. E bíróságba egy tagot a panaszt tevő birtokos (bérbeadó) s egy tagot a bérlő nevez meg, az elnöki tisztet pedig hivatalos birö tölti be. A bíróság az összes körülmények mérlegelésével dönt, de ha az esetleg marasztalt bérlő nem nyugodnék meg a hozott ítéletben, joga lesz a bérletet hat hónapra felmondani. A rendelet hatálya értesülésünk szerint ai 1917. október 1-ig kötött bérleti szerződé&kre fog kiterjedni. Megjegyezzük, hogy a levezetnek jogerőre való emelése csak rövid idő . kérdése, mert ez a szándék, hogy a rendezés még az uj termelési időszak előtt megtörténjék. Lansdowne & bekérd! (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Genf, jul. 30. A Daily News Lansdowne lord nyilatkozatát közli, aki kijelentette, hogy Foch tábornok sikerei ez alkalommal sem voltak döntőek. Ezért figyelmezteti az angol parlament alsó- és felsőházát arra a parlamentáris kötelességére, 1iogy maga ragadja meg az iniciativát a népek gyilkolásának megegyezéses alapon való véget vetésére. Jönnek az osztrák nyaraló gyermekek < Kérelem a közönséghez Eger, julius 30. j A Károly király gyenneknyaralta- , | fásának kormánybiztosa sürgönyileg j értesítette, a polgármestert, hogy a I bécsi gyermekek első csoportja már ! Budapestre érkezett s |kéri az egrie- l két, hogy fogadják „e kis mártírokat j szeretettel“. I Tehát készüljünk el, hogy nehány ! nap múlva a gyermekeket már itt j fogadhassuk. A gyermekekre ügyelő I bizottság hétfőn tartott üléséből a j j következő kérelmet és ismertetést ; i intézi a közönséghez: ; 1. A gyermekek megérkezését a sajtó utján fogja közölni. [ 2. A gyermekek átadása a vendéglátóknak a vasútnál történik. Fel- j kéri tehát a bizo íság az igen tisztelt 1 vehdéglátókat, hogy a gye.mekek ] átvétele végett a vasútnál az érkezés 5 | idejében jelenjenek meg. I 3. Hogy a gyermekek átadása a j vasútnál gyorsan történhessék, fel- ! i kéri a bizottság a németül beszélő, ! f gyermekkedvelő hölgyeket és urakat, I I hogy a fogadásnál jelenjenek meg s a gyermekek és kísérőik körül tol- [ . mécsként szerepeljenek, egyben a ; 1 város ismertetéséjiéi a német fel- j I ügyelőknek illetve falügyelőnőknek 1 | segítségére lennének. | • 4. Mivé* a számfelett érkező gyér- ! í mekeket is el kell helyezni, ismétel- > ten kéri a helyi bizottság a város gyermekkedvelő közönségét, hogy vállalkozzanak a vendéglátásra s e szándékukat sürgősen jelentsék be dr. GIÓ8Z Kálmán városi főorvosnál avagy legyenek az érkezéskor a vasútnál, hol a gyermekeket nyomban kiválaszthatják. 5. Mivel a gyermekek elhelyezését a vendéglátóknál a budapesti központban végzik s a beosztás már hetekkel előbb megtörtént, felkéri a helyi bizottság azon családokat, kik időközben a vendéglátásról lemondottak, hogy ezen elhatározásukat másitsák meg s a gyermekek átvétele végeit a vasútnál szintén jelenjenek meg, mert már a szétosztott s át nem vett gyermekeket kénytelenek lennénk nyomban visszaküldeni. 6, A helyi bizottság (irodája a főorvosi hivatal, Városháza) gondoskodik a gyermekek szórakozásáról, fürdőztetáséről, orvosi ellátásukról és gyógyításáról. Általában arra törekszik, hogy a gyermekek ittlétük alatt erőben és szellemben gyarapodjanak 8 jó emlékekkel térjenek vissza szülői otthonukba. Szeretett királyunk akaratán felépült ezen gyermek védőintézmény sikere érdekében mindenki jóindu- laiu támogatását kéri a bizottság. Focb folytatja a megkezdett offenzívat. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Genf, julius 30. A Secolo párisi jelentése szerint az entente főhadiszállásáról származó információk azt mondják, hogy. a Foch-féle offenzivártak közvetlenül második szakasza előtt állanak. A iegíddsebii korosztályok elbocsátása A. király rendeletét nem hajtják végre. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Bécs, julius 3Q, Az osztrák reichsrat több képviselője küldöttségig jelent meg Cap báró honvédelmi miniszternél, akinél elpanaszolták, hogy a királynak azt a rendeletét, hogy a három legidősebb népfelkelő korosztályt lassankint elbocsássák, nem hajtják végre. Cap báró a küldöttségnek megígérte, hogy intézkedés fog történni a végrehajtás ügyében. Megbízható katonai helyről kapott értesülés szerint a hádvezetőség már rendeletet is bocsátott ki, mely elrendeli, hogy az 1868 évi korosztályhoz tartozókat bocsássák el véglegesen, elsősorban azpkat, akiknek igényük van mezőgazdasági szabadságra. Kilátás van arra, hogy rövidesen ugyanilyen intézkedés történik a 48 és 49 éve- sekre vonatkozólag is, akikre szintén vonatkozik a király parancsa. Pusztító forgószél Franciaországban (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Bern, julius 30. A Petit Journal jelenti, hogy az Orne-megyei Trin községben hatalmas forgószél puszii tott, amely alig egynegyed óra alatt valamennyi ház fedelét leszedte, az ablakokat összetörte és a termést teljesen megsemmisítette. A kár egyedül a községben meghaladja az egy milliót, A hadifoglyok haza- szásíiása. Josipcvich kormánybiztos a foglyok kicseréléséről. Budapest, jul. 30. A hadifoglyok rendszeres hazaszállítása dolgában Jasopovich Géza titkos tanácsos, a magyar vöröskereszt kormánybiztosa a következőket mondotta: — A hadügyminisztériumtól nyert értesülésünK szerint a katonai bizottság már elutazott Oroszországba, hogy hadifoglyaink rendszeres hazaszállítását nyélbe üsse. A katonai bizottságot magyar vő- röskeresztes nővérek is elkísérték. Ezenkívül a Kievben és Viinában működő magyar vöröskereszfes missziók segédkeznek hadifoglyainknak abban, ho y visszatérhessenek hazájuk. A hadifoglyok rendszeres hazaszállítása előreláthatóan rövidesen megtörténik. Az első vonat éppen most érkezett Moszkvából. Ezen a vonaton nem cse- rerqkkantak jöttek, hanem kétezer szabályszerűen útnak indított egészséges magyar hadifogoly. — Ettől eltekintve is az úgynevezett „Heimkehrerek“ haza- özönlése állandóan tart. A határszéli gyüjtőáliomásokra egyre érkeznek hazatérő foglyok, akiket ott megfelelőképen fogadnak. A magyar vöröskereszt tudvalévőén gyűjtést indított a hazatérő nádi- foglyok számára és ez az akció, amely még folyamatban van, máris igen izép eredménnyel járt, eddig közel egy millió korosa gyűlt egybe. A gyiijiőtáborokban levő hadifoglyoknak praktikus tárgyakat küldünk, különösen írószereket és játékszereket, hogy a gyüjtőtáborokbari szórakozhassanak is, mert az a tapasztalásunk, hogy ez igen jó ‘ hatással van rájuk. Ezenkívül dohányt is küldünk a hazatérőknek. — Szibériában olyan zavaros a helyzet, hogy hóaapok óta jóformán semmiféle értesítés nem érkezett az ott elhelyezett hadifoglyainkról. A napokban végre jött néhány száz levelezőlap Szí • bériából, de ezek még múlt év novemberi keltezésűek és teljesen közömbös értesítéseket tartalmaznak, úgy hogy az ottani viszonyokról nem nyújtanak semmiféle tájékozódást. Sem levél, sem tav- iróösszeköttetésünk nincs Szerbiával. A Vladivostok! kormány lemondott. Kopenhága, jul. 30. A Havas-ügynökség jelenti Vladivosztokból: A vladivosz- toki kormány lemondott.