Egri Ujság - napilap 1918/2

1918-12-31 / 300. szám

r I p Kusus fillér. Bejelénttük olvasóinknak és előfizetőinknek, hogy holnaptól kezdve az Egri Újság egyes példányainak ára 20 fillér és hogy ennek megfelelőleg a lap előfizetési dijai is igen mérsé­kelten emelkedtek. Bevalljuk őszintén nem szí­vesen és csakis a kényszeritő körülmények végső nyomása alatt határoztuk el magunkat erre a lépésre. Amit a háború végétől, ;a békétől vártunk és várt mindenki: az enyhülést, azt nem hozta meg az idő a mi számunkra sem. Sőt ellen­kezőleg történt. Az előállítási költségek, a munkabérek, a papir, a festék anyag árai újra és újra emel­kedtek, a szállítás nesézségei meg egyenesen horribilis áldo­zatokkal járnak, úgy annyira, hogy a lap-üzemek már min­denfelé roskadoznak. Mi va­gyunk az utolsók az országban, akik a közönséghez appeíálunk és az existentiánkat fenyegető helyzetben nehány fillérrel töb­bet kérünk. Az ország valamennyi négy •Idalas vidéki lapja már régen 20—24 és 30 filléres. 'Mi csak most kérünk érte 20 fillért. Még annyit sem, amennyibe egy szám belekerül [ Hisszük, hogy a közönség méltányolni fogja elhatározásunkat és to vábbra is kifart mellettünk. Mi pedig iparkodni fogunk, hogy a lehetőségekhez mérten a leg jobb lapot adjuk a közönség kezébe. Eger város közönségé­hez. Eger város Nemzeti Tanácsa minden esetleges rendbontás elkerü­lése céljából úgy találta, hogy mig egyrészt általánosan kötelező pol­gárőri szolgálatra van szükség, más­részt helyesnek látszik, hogy a pol­gárőrség mellett lehetőleg kiszolgált altisztekből egy rendőrgárda is szer veztessék, amely nyomban felálli tandó, s ami a rendfeníartásti teen­dőket illeti mindezekben közös ak­tiókat fejt ki a rendőrséggel, a nem­zetőrséggel és a katonasággal együtt. Éhez képest a polgárőrség az ál- | talános polgárőri kötelezettség elve j alepján Hevesy Gusztáv vm. má- \ sodfőjegyző ur s a. rendőrgárda 80 j emberrel és 7 tiszttel Singer József í főhadnagy ur parancsnoksaga alatt meg is alakult s működését a kö zelmult napokban meg is kezdte. Ezen uj karhatalmi alakulatok megfelelő anyagi eszközök hijján ter­mészetesen fenn nem tarthatók. A rendőrgárda tisztjei és legénysége részére illetményekül, úgyszintén az örtanyák berendezésére s fűtésére, világiló anyagokkal való ellátására és egyéb előre nem látott apró- cseprő kiadások fedezésére havon kint legkevesebb 100.000—200.000 koronára van szükség. Ez a pénzösszeg kétségkívül te­kintélye«, da most, mikor közvetle nfll a tűzhely, a család, az üzlet, a bolt, a raktár, a műhely, az iroda, a templom és az iäkola védelméről van szó, a közönség hazafias emel­kedettsége éppen saját jól felfogott érdekében nem lehet kisebb, mint az orosz, vagy az olasz offenzivák előkészítéséhez igénybevett hedi- kölcsönpropagandák eredményeiben megnyilvánult kíszség. Felhivatiíi tehát Eger varos pol­gársága, hogy a nagy ügy érdeké ben ki-ki vagyoni képességéhez mérten hozza meg Ideiglenesen a maga áldozatát. — Az adományok Braun Viktor városi fogyasztási pénz- tárnok, mint a polgárőrség és a rend őrgárda pénztárosa kezeihez folyó­sítandók. A vész, amelyet elhárítani mind­annyiunk közös célja, tslán nagyobb, mint hisszük, talán kteebb, de ép azért úgy a nagyobb, mint a kisebb ne találjon készületlenül bennünket. A Nemzeti Tanács. Miskolc katonai kiürítése EU’eudelték a katonai anyagi j iiiritést. Miskolc, dec. 30. Hivatalosán eddig még semmiféle olyan közlésről sem olvastunk sehol sem, hogy Miskolcot is megszáll nák a cseh csapatok. A megszállás eilen azonban senki sem biztosítja Miskolczot sem, azért idej korán kell gondoskodni a Te ru.i katonai anyagi kiürítéséről, nehogy úgy jár­junk, mint Lőcsén, ahol a 15 ős vadászok égisz raktárát, kincstári felszereléseit elvették a cseh csa­patok. Miskolcira ma érkezett meg a rendelet a város katonai anyagi kiürítéséről. Ezek után tehát rövi­desen elviszik innen valamennyi katonai raktár minden felszerelését, anyagát, mindenféle készleteit. Ez az intézkedés még nem jelenti egyúttal 22t is, hogy a város meg | szállása egész biztosan bekövetkezik. \ Olyan óvintézkedések ezek, melyeket minden bekövetkezhető eshetőségre való tekintettel kellett elrendelni, nehogy meglepetések érhessék a katonai hatóságokat. Kereskedés idegen pénzekkel. Az entente-pénzek nagy forgalma. Egy frank 3 korona. Egy font sterling 86 korona. Budapest, dec. 30. Mióta a szerb, cseh, román és francia katonák megszállották az ország fontosabb stratégiai pontjait, azóta Budapesten nagyon fellendült az ántánt valutákkal való kereskedés. Egyes forgalmasabb fővárosi kávé- hazakban nyíltan folyik az idegen pénzek átváltása Jönnek a különféle uniformist viselő katonák: románok, szabek, franciák, sőt marokkói ara­bok is és áruba bocsájlják a fran ot, dinárt, leit, sterlinget és más pénz- egységeket, amelyeket a zugbörzén igen magas napi emelkedő irányt mutató árfolyamon jegyeznek. Jelen­tékeny forgalmat csinálnak a kávé­házi pénzpiacon a megszállott terü­letekről érkező menekültek és a profeíszionátus valuta- kereskedők. Harisnyákba bevarrva, a legfantasz­tikusabb helyeken eldugva hozzák a menekülők a mindenféle pénzeket és itt váltják át, illetve adják el horribilis haszon mellett. A pénzekkel való nagyarányú ké­mkedés különösen a Vigszinház- kávéházban, a Royalban és a Ber­ger kávéházban virágzik. A jelzett pénzeket ma hihetetlenül nagy ára­kon adják el a fővárosban. A frankért három koronát, sőt három korona húsz fillért is szive sen fizetnek. A kereslet napról-napra fokozódik A Délvidékről igen sokan jönnek, akik itt váltják át magyar pénzre az idegen pénzeket. Vannak nagyon sokan olyanok i?, akik egész vrgyo ukat idegen pénzbe fektetik. Nem továbbadás céljából vásárolják össze a frankot ís ster- linget, haHem azért, hogy tőkéjük ne magysr pénzben legyen. A professzionálus valu'.a-kereske­dők a pá yaudvarok környékén dol­goznak. ®Itt lesik a menekülteket és katonákat, akiket megkörnyékeznek és ha mvgíudják, hogy idegen pénz van náluk, rögiön aj nlafot tesznek. Hogy az idegen pénzeknek milyen óriási értékük van ma a magyar zug­börzén, arra nézve jellemző, hogy az általunk lebélyegzett dinárért, amelynek értéke ötven fillér volt, ma két koronát, két korona húsz fillért adnak Legelső helyen a sterling vezet, , amelynek értéke, Illetve napi ára: nyolcvanat korona. Egyébként Budapesten feltűnően sok sterling van forgalomban, de nem tudnak annyit hozni, amennyit meg ne vennének. Alkalmam volt végignézni: miként bonyolítják le a kávéházi pénzpiacon a vásárokat. A menekültek vagy katonák marék számra szedik elő a gyűrött, tépett, zsíros, hosszúkás _ «, december 31. pénzeket, amelyeket egységek szerint szortírozna. A vevők, akiknek már praxisuk van ezen a téren, bámula­tos gyorsasággal rendezik a pénze- ■ két és azonnal fizetik a jelentékeny summákat. Egy íurcsa kinézésű vi­déki embertől megkérdeztem: — Maga mennyiért adja a ster­linget ? — Bocsánat, én nem adom el. Én megrendelésre hoztam. Lenn jár­tam a Délvidéken, ahol sikerült két­százezer korona értékű sterlinget vásárolnom egy budapesti ur ré­szére, aki nem kereskedik a pénzzel, hanem megtartja. Tehát már megrendelésre is got- goznak a valutakereskedők. Érdek­lődtem, hogy mennyi lehet Buda­pesten az idegen pénzekkel való napi értékeiére. Hozzáértők azt mond­ják, hogy kö/ei - százezer koronát tesz ki a iugbörzéken a napi valuta forgalom. HÍREK. Eger, dec. 30. Szilveszter. Te, meddig és hová futsz, Örökétet ? Csontos kezedben vándorból remeg A hófúvásba ásott keltemet: Dicsőség,szépség,harcra kelnek véted. Látom jói kedvetlen, vad pillantásod. Nem szórsz aranyt a küz-:ödők felett Aki nyomorban gázolt, szenvedett, Az Ó év sírját szent dühökben ísod. Komor várak, sötét szemű iovagja, A föld a bajt bár úgyis visszaadja, Csak áss csak áss, Szilveszter örökélő. Acélos sziraüifju lép be, félő!? Ki száz meg száz napon át védve védett, Taszítsd a sírba már megvénhedi.éved. örül a lét ppró kicsinyje, nagyja. Te szenvedsz csak, te izzadsz, jó öreg. Az ifjú év izmos hatalmát féled ?... S egy esztendővel ismét több az étet. Jakab József, — A szilveszteri Istentisztelet. December 31-én szilveszter estéjén a háiadoó istentisztelet és szt. be­széd d. u. 4 órakor lesz a főtemp­lomban. — Kinevezések az egri postán. A kereskedelmi miniszter Mellna G^ula egri postafönököt posta és távírda fe-iügyelővá, Révász Bertalant pedig posta- és táviró tegídeilen- őrré nevezte ki. — A v rmegyei tisztikar köré­ből. A kormánybiztos főispán dr. Bobery Gyula tb. főszolgabírót Gyöngyösről Pétervásárra, Miklóssy Aladár tb. főszolgabírót Péíervásáról Egerbe és dr. Mocsáry György szol- gabiiót Egerből Gyöngyösre helyezte át. — Fogászati rendeléseimet min­dennap reggel 9-től délután 4 óráig tartom. Dr. Ács József Széchenyi - utca 7 szám.

Next

/
Thumbnails
Contents