Egri Ujság - napilap 1918/2

1918-10-16 / 238. szám

E k i i s a e 1918. október 16 A delegáció ülése. Burián külügyminiszter expozéja. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Budapest, okt. 15. Bégből sürgönyzik: A magyar delegáció külügyi albizottsága ma délután 4 óra­kor tartotta első ülését Berze- viczy Albert elnöklésével, aki megnyitó beszédében foglalko­zott a .monarchia szétdarabo- lására irányuló törekvésekkel, amelyeket elitéit. Utána Burián báró külügy­miniszter mondotta el expo­zéját. A külügyminiszter expozéjá­ban kijelentette, hogy' fontos külpolitikai helyzet előtt állunk. Ennek legkiemelkedőbb mo­mentuma egy őszinte békelé­pés, amelynek az ellenségeske­dések megszüntetésére kell ve­zetnie. A mi részünkről két év óta folytatott békeakció előre­láthatólag sikerre fog vezetni, mert a változó hadiszerencse mellett egyik fél sem remél­heti, hogy döntő előnyt vív­hat ki. Bulgária egy komoly kato­nai balsiker nyomása s a la­kosságra hat esztendő éta ne­hezedő háborús gondok hatása alatt különbékét kötött. Ilyen körülmények között Wilson elnök kijelentéseire tá­maszkodva jegyzéket küldöttünk az általános béketárgyalások előkészítésére, amire azonban a a válasz eddig nincs kezeink között. Ezután a jövő kérdéseivel foglalkozik Burián expozéja s hangoztatja, hegy a békedele­gációk összetétele nemcsak di­plomatákból és bürokratákból fog állani. Hangsúlyozza, hogy minden lépésünket Németor­szággal való benső egyetértés­ben tesszük meg. A népszövetségről szél to­vább s kijelenti, hogy az a jö­vendő uj világ gerincét. fogja képezni s *neg fog szűnni a hatalmi csoportok egyensúlyára támaszkodó politikai elv. Egyéb kérdésekre nézve azt mondja, hogy őszinte kívánsá­gunk, hogy a békés összeköt­tetést minden nemzettel mielőbb felvegyük. A lengyel kérdésre nézve ki­jelenti, hogy a lengyel nemzet szabadon fog határozni jövendő sorsáról s ml azon leszünk, hogy Lengyelország államiságá­nak felépítését elősegitsük. Romániára vonatkozólag oda- nyilatkozik, hogy Románia je­lenlegi kormánya lojálisán ki­tart a központi haialmakkal való együttműködés politikája mellett Ukránia az osztrák-magyar és német csapatok bevonulása folytán meg lesz kiméivé a belső rázkódtatásoktól. A monarchiái népei jövendő nemzetközi helyzetük eldöntése előtt állanak, amelytől jó és balsorsuk függ. Ebben a sors­döntő helyzetben sorakozzon mindenki uralkodónk köré, hogy az újjáépítés hatalmas munkáját együttes erővel vé­gezzék el s akkor Ausztriára és Magyarországra boldog jö­vendő vár. Ezután Zíinszky István, majd Károlyi Mihály gróf szólalt föl, aki élesen támadta külpolitikai kormányzatunkat, amelynek Ausztria mai bukását és Ma­gyarország jelenlegi helyzetét köszönheti. (Lapunk zártáig a delegáció to­vábbi folyásáról nem érkezett meg a jelentés. A szerk.) Seréayi a kast® régim? (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Budapest, okt. 15. Bécsbél sürgönyzik: Serényi Béla gróf foldmive- lési miniszter ma odaérkezett s délelőtt kihallgatáson jelent, meg a királynál. Beavatott körök úgy tudják, hogy mivel Návay nem vál­lalta el a neki szánt missiót, Serényi Béla gróf veszi át mint homo regius a tárgyalások ve­zetését. tlSi I ifi Vezérkaruk jelentése. Budapest, okt. 15. (Hivatalos.) Olasz harctér: A harci tevékenység tegnap is meglehetősen élénk volt. Balkán harctér. Durazzót, amelyet kiürítet­tünk, megszállották az olaszok. Albániában és Szerbiában em­lítésre méltó harci érintkezés nélkül mennek végbe mozdu­lataink. A vezérkar főnöke­öís pék ssa tas eresz tagságiéi? Ma a következő 10-es honvédek érkeztek haza hadifogságoól: Bercsényi István Heves, Nagy Sándor Tarnaörs, Fehér Andi ás ta­ránk, Ruttka György Heves, Farkas Lajos Felsőtárkány, Lejcsák "János Eger, Sallay Sándor Erdőtelek, Kiss jj András Karácsend, Losonczy Béla Eger, Tiszoczki Mihály Domeszló, Takács János Nagyiván, Tolnai Imre Kisköre. Mikor jönni Juliska Becsbe, Vater és Mutter bírni gesagt Őn nekem kell csak jönni de biztosan. Mikor wird Őn jönni? Telegrafálni Őn melyik nap Őn in Becsbe. Nekem van nem írni hatni, mert en schock tanulni nekem kell ban a ki Iskola, (megint hozni.) Die Mici ist előtt őröm gesprun­gen mint őn Kipfli látni. Die Mici Nadyon gesenig ért Kipfli, Silva, Selő, körte, és ért jó Kalacs. Zum vég gesenem én mégmals és előtt őröm fel neki látogatás. Neki hálás maradni Lajos és Vater és Mutter. Őn können is magyarul Írni. 1 Magyar level jönni után. Űdvős&ni Carol, Janos, Joseph Somod és Frau, Gisela, Pap Janosné, Simone es magyar Tanito. Osztrák gyerekek köszöneté. Egy kedves közösügyes levél. Eger, okt. 14. A jhevesmegyeiek meleg vendég­szeretetét nem tudják egyhamar el­felejteni a nálunk időzött osztrák gyerekek. A romlatlan gyereklélek hálája újból és újból megnyilvánul és a hevesi községekbe minduntalan érkezik egy-egy levél, amely az oszt­rák gyerekek köszönetét tolmácsolja a vendéglátó gazdáknak. így most Makiárra jött Bégből egy bájos gyereklevél az egyik vendéglátó csa­ládhoz, félig magyarul és félig né metül írva s jelLmző dokumentum­nak érdemes szóról-szóra közölni, íme az osztrák gyerek köszönő le­vele ! Wien 1. 10. 18. Liebe Frau Somodi és liebe Juliska! Bin jó megérkerni és az hat der Mutter nagyon őröm gemacht, hody én igy schock kapni birni és die Mutter űsenni hány az kerülni ? Ne kém van schock kapni. Sind őn egészséges ? Wir gesenő.ii tói egész ért die jó Kipfli, Kalatsch, Siiva, Bab, Lequar, Genyer é* ért hogy gyümölcs. hírük. Eger, október 15, — Köszönet. Vettük a következő sorokat: Hálás köszönetét mondok az angolkisasszonyok egri érs. rk. taniténőképző intézete nevében, mindazon mélyen tiszteit adakozók­nak és kedves volt növendékeinek, kik nagylelkű adományaikkal lehe­tővé tették a kétezer koronás „Szőke“ alap megvalósítását. Egyben azon kedves volt növendékeinket is fel­szólítom, kiknek cimét nem tudom, gyarapítsák ezen alapot, nogy minél több szegény növendéken segíthes­sünk. Az alkalom magasztos, Szőke Sándor tanár tartóságának 40 éves jubileuma. M. Szabó Matild. — Éjféli párbaj cim alatt, a népszerű francia művésznő Susanne Grandais főszereplésével, egy négy felvonásban filmesitett kedves té­májú filmjáték kerül ma két elő­adáson 6 és 8 órai kezdettel mű­sorra az Urániában. Holnap Anzen­gruber négy felvonasos színmüve: „Kiengesztelődés“ címmel kerül mű­sorra, mely egy lelketlen anyát mu­tat be a filmen. Az előadások pon­tosan 6 és 8 órakor kezdődnek. — Megkezdték a cukorgyárak­ban a kampányt. A hatvani cu­korgyárban d múlt héten kezdték meg a gyártási kampányt, mig a selypi gyárban hétfőn vette kezdetét. A !egfonto?abb az, hogy gyárak kap­janak majd elegendő szenet, hogy az összes répájukat egyhuaamban feldolgoznassáx. — Spanyolnátha az egercsehi bányászok között. Egerdsehiben nagyban pusztít a spanyslnátha az ottani bányamunkátok között. Két- háromszáz spanyollázas beteg van köztük, s nincs orvos. Kértek jár­COLOSSEUM CIRCUS a vásártéren. Ma szerdán, október hó 16-án «ste fél 8 órakor naffy SportelÓadás szenzációs mfiso ral ss 9 versenyöírkozásoh fotyfalósa. r pár Gika Angelesiül Bukovina championja és Benvenuto Dalmát.

Next

/
Thumbnails
Contents