Egri Ujság - napilap 1918/2
1918-07-10 / 156. szám ( 155. szám)
XXv *M8. július 10. szerda 155. s&teäts Söásnscsáw v®'í" Am 10 till ér Előfizetési árak; Helyben és vidéken postán küldve egész évre 28 korona, — fél évre 14 korona, — negyed évre 7 korona, — egy hóra 2 korona 50 í — Egyes szám ára vasárnap és ünnepnap is 10 f. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, ]ókaí Mór-utca 6. — Megyei és helyközi telefon : 106. Az cpi Biovs béke után. Eger, julius 9. Semmi sem jellemzőbb a mi belpolitikai vagy inkább pártpolitikai viszonyainkra mint az, hogy az olasz offen- ziva sikertelensége lassan-las- san áttolódik a Károlyi párt agitációs eszközévé, A lelkiismeretlenség, amely a budapesti sztrájkot felidézte a maga pártcéljai szolgálatára, most vitéz katonáink hősi szenvedéseit aggatja a maga nyakába. Most ebből akar le- züllött népszerűségének felújítására kopott politikai köntösére himet varrni. Mert ezeknek semmi sem szent, semmi sem tiszteletreméltó, semmi sem érinthetetlen, ha arról van szó, hogy abból imaguknak pártos politikai céljaikra tőkét kovácsoljanak. A háborút már -amúgy is kisajátították maguknak. Hallottuk Egerben is, hogy a ki gyors békét akar, az siessen az ő zászlójuk alá. Hogy mennyire siettetik a békét az ilyen agitációkkal, azt eleven szemmel láthatjuk. Mert láthatjuk, hogy amióta ilyen szemérmetlenül lehet korteskedni a háborúval s amióta ennek hire ment az ellenségeink jól szervezett hírszolgálata utján az ellenséges országokban is, szinte megelevenedik ellensé geink soraiban a háborús uszi- tók tábora. A mi pedig egyáltalán nem a gyors békét, hanem éppen az ellenkezőjét jelenti. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy Amerika és Anglia engesztelhetetlenségének újra ébredését az egri gyors békemaszlag okozta, mert tőlünk áll legtávolabb, hogy az egri POLITIKAI N API LAP Főszerkesztő: Dr. SETÉT SÁNDOR. Felelős szerkesztő KISS ENDRE. Medfeienik hétfő és ünnep utáni nép tívfcfeíéve! mindennap. Hirdetési árak: Soronként: Nyílttéri közlemény 2 K, bírósági Ítéletek, kői* gasaasági közlegények, gyász jelentések 1 K. lótékonycéln' egyesítetek, bAlbizottságok értesítései, lelQlEizeiésel:nyugtázása % fill. Eljegyzések, házasságok, készSnetnyllvánttá- sok 10 sor g 6 K Hirdetések hasábonként és cm.-ként hatóságok, részvén társaságok, gazdaságok,hivataloknak 1 K, magáncégeknek 601., szallag hír elés szövegoldalon 80 r. a* ~-r -’S!«,' - i* ÄA.V S«-» V« «.*: > *• -»'V esetnek valami nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk. Dg bizonyos, hogy az egri népámi- tás egyik tünete annak az agitációnak, amelynek hangjai biztaíólag csendülnek meg az ellenséges országok háborúra uszító sajtójában s ezzel akarva nem akarva éppen azt a céit szolgálják, hogy az ellenségeink soraiban fel-felébredő béke- I vágyakat letorkolják, s ezzel a háborút meghosszabbítsák. Hiszen ezerszer tapasztalhattuk, hogy minden ilyen agitációs hir csak arra jó a külföldön, hogy adatul és bizonyítékul szolgáljon arra, hogy I az ellenségeinknek csak ki kell íartaniok, mert nálunk itthonn, minden harci sikereink dacára, • a belső zavarok miatt csakhamar minden összeomlik s a győzelem érett almaként hull ellenségeink ölébe. Ezt mindenki tudja, mindenki látja, de Károlyiék ezzel nem törődnek, hanem az egri vásáron árult gyors béke után, most az országos piacra viszik az olasz harcokat. Hát csakugyan : Quo usque tandem . . . ? Albániában harcok dúlnak. Vezérkarunk jelenti: Budapest, julius 9. OLASZ AltCVONAL: ’ ■ Az olasz arcvonalon nincs esemény. Albániában a Vojusán át előretörő ellenséges erők nyomása tartós. Berattól délnyugatra harcok folynak. A harcokkal kapcsolatban a franciák tért nyertek a Devoli felső folyásánál. Heees hare a Somme partjain. A német vezérkar jelenti: Berlin, julius 9. NYUGAT? HADSZÍNTÉR: Üupprechi bajor trónörökös hadcsoporija: A La Bassee csatornától délre több Ízben megismételt részleges támadásokat a Somme északi partján pedig erős ellenséges előretöréseket visszavertünk. A tüzérségi harc e szakaszokon élénk maradt és este a Somme mindkét partján időnként nagy hevességig fokozódott. A német trónörökös hadcsoportja: Authéue tői nyugatra, Noyontól délnyugatra ma reggel heves tüzelés után helyi jellegű ellenséges támadások feléledtek a Villers Cotteci erdő szélén a franciák részleges támadásai a mi terepünkön meghiúsultak. Tegnap 18 ellenséges repülőgépet lőttünk le. Billik hadnagy 23. és 24., Friedrich hadnagy 21 légi győzelmét aratta. — Szterényi — bsiró. Budapesti iudósitónk telefonálja: A király Szterényi József kereskedelmi minisztert bárói rangra emelte. Szterényi a bukaresti békekötésnél sikerrel képviselte a monarchia gazdasági érdekeit és miniszteri ténykedésével is rászolgált a kitüntetésre. Anrássy és Tisza í vl ájg a választójog körül (S?ját tudósitönk tplefonjelentése.) Budapest, jul. 9. A képviselőház mai ülésén Szilágyi Lajos után Andrássy Gyula gróf szólt a javaslathoz. Ä mai parlamentet túléltnek tartja, ez a megcsonkított választói jog nem kell. senkinek. ' Nem akarja részletesen kritika alá venni a javaslatot, csak a nők szavazati jogát említi. Aktiv és passzív jogot kell a nőknek adni. Kivánja, hogy nép- képviselők jussanak be a parlamentbe. Foglalkozik a házfeloszlatással, majd az általános sztrájk káros hatásaival. Ezt a sztrájkot meg lehetett volna előzni. Gróf Tisza István áll fel ezután szólásra és felel Andrássy- nak. A házfeloszlatás háborúban alkotmányjogi értelemben lehetetlen. Aki ezt akarja, az ellentétben áll régebbi állás- foglalásával. Megvédi Tisza a munkapártot Apponyival szemben, aki azzal vádolta őket, hogy kapitalisták és társadalom ellenesek. Azt ajánlja Áp- ponyinak, hogy a nemzetiségiekkel szemben követett politikájának folytatását követelje a kormánytól, terjesszenek be javaslatot, amely a nemzetiségi vidékek népoktatását állami felügyelet alá helyezi. Tisza beszéde további folyamán azt mondja, ha a magyar nyelvet beleveszik a főkelléknek a törvényben, akkor az I. szakaszba kell foglalni. , A 6 eleminél jobb a magyarság számaránya mint a 4 eleminél. Olyan elemeket nem akar bevonni a választói jogba, j amelyek könyen izgathatók, mert e törvénnyel a demagó- ! giától akarja megszabadítani