Egri Ujság - napilap 1918/2

1918-09-24 / 219. szám

\ 1918, szeptember 24. r _JL G — A Szociális Misszió Tár­sulat folyó hó 23-án, 24 én, 25 én nőtagjai számára az Anolkisasszo- nyok kápolnájában lelki gyakorlato­kat tart Somogyi Jenő S. J. tarto­mányfőnök vezetésével. Első konfe­rencia fél négy órakor, a második konferencia fél 6 órakor délután. A tagok és érdeklődök tisztelettel meg­hivatnak. Az Elnökség. — Burgonyát kap a város. Bayer Herik városi tanácsos seré­nyen szorgoskodik azon, hogy a várost a télre burgonyával ellássa és sikerült is neki a város részére kellő mennyiséget biztosítani. Aki burgonyát akar, az mast jegyeztesse magát elő, mert az egész évre egy­szerre megkaphatja a szükségletét. A "burgonya ára negyven fillér kilón­ként s már a legközelebb 50 va­gonnal érkezik is, amely nyomban felosztás alá kerül. — Lopnak az orosz foglyok. Magirluk már a múlt héten, hogy Quittner Vilmos hadnagy lakásán, a Kovács János utcában betörők járlak. A nyitott ablakon bemászott két orosz fogoly és elvitték onnan a hadnagy utazó kosarát, amelyben mintegy 3000 K. értékű ruhanemüek, ingek, lábravalók, harisnyák és tiszti ruhák voltak. A két orosz fogolyt csakhamar- elfogták és ekkor aztán elmondták, hogy a lopott tárgyakat cigányoknak adták el. Mialatt igy a cigányok között folyt a nyomozás, az alatt az egyik orosz fogoly ke reket oldott. Az ügyben a katonai rendőrség is, meg a polgári rendőr­ség is nyomoz. — Jegy nélkül lehet kapni ká­posztát és almát. Az országnatc meglehetős nagy káposzta és alma­termése van. ügy hogy ebben szük­ség nem igen lesz. A városi közélel­mezési hivatal szerzett is a város részére nagyobb mennyiségű ká­posztát és almát, úgy hogy első osztályú káposztát még maximális áron alul is lesz képes adni. Hason­lóképpen gondoskodott Bayer Hen­rik tanácsos arról is, hogy a város közönségének almája legyen. Nálunk ugyanis az alma nagyobbára meg­fagyott, ellenben Sopron megyében rengeteg sok van. Innen vett Bayer tanácsos igen finom fajalmát, amit maximális áron és jegy nélkül fog a közönség részére rendelkezésre adni. Mihelyt az alma megérkezik, tudatni fogják a közönséggel. — A borüzlet csendes. A Ma­gyar kereskedők lapja azt írja, hogy borban az üzlet meglzhetősen csen­des. Az uj bor remélhető minősé­gét, az utolsó tiz napos meleg és szép időjárás nagy mértékben javí­totta és nincs kizárva, ha a szüret végéig derült, napos időjárás marad a minőség annyira megjavul, hegy i -i nem marad nagyon a tavalyi mö­gött. Éppen erre való tekintettel most már nemcsak a vevők tanóz- kodók, hanem a termelők is, mert arra számiitanak, hogy a múlt he­tekben kialakult literenként 5—6 koronás áraknál magasabbat is fog­nak elérhetni. E tartózkodás az oka annak, hogy értesülésünk szerint ezen a héten az ország területén uj borra egyáltalában \nem jöttek na­gyobb ügyletek létre, úgy, hogy név­leges arról sem lehet beszélni. O- borban is csendes az üzlet. Német­ország egyáltalában nem vásáról, a belföldi fogyasztás sem vesz sokat. Osztrák számlára mutatkozik ugyan érdeklődés, de mindig azzal a tö­rekvéssel, hegy az árakat lenyomják. Párlat céljára most egyáltalán nem vásárolni..: bort. 0 bor ára: 85—88 K között mozog. Malligond fokonként. — A Borközpont még nem küldte el a cipőbőröket. Megirtuk már, hogy a Bőrközpont jelezte a városnak, hogy csizmákra, bakkan- csokra és kisebb mértékben -cipőkre alkalmas bőrt küld a városnak. A város a mintegy 17.000 K. vételárat már le is küldte, de a bőr még , nem érkezett meg, legalább két 1 hét kell hozzá, mig ideérkezik. Ad­dig tehát türelemre kéri a közönsé­get Kálnoky Viktor városi jegyző, aki sok gonddal és fáradsággal ren­dezi ezeket a dolgokat. í — A halál gyűrűje. Az Urániá­ban egymást követik a szezon új­donságai. Ma fenti cim alatt egy pá- 1 ratlanul izgalmas és megható mysz- i tikus filmjáték kerül a fővárost meg­előzve mik orra. Csütörtökön: „A strassburgi antikvárius“ háborús tör­ténet kerül bemutatásra. Az előadá­sok pontosan 8 órakor kezdődnek. ! — A vármegye a jövő hónap­ban kap szerszámbőröket. A Ma­gyarország bőbeszerzési r. t. ma ar­ról értesítette az alispánt, hogy a vármegye részére a jövő hónapban fog leküldeni ízerszámbőröket és ! gazdasági lábbeli bőröket. Ennek a küldeménynek a szétosztása a gaz­daságok részéről * történt bejelentés I alapján fog megejteni. SZÍNHÁZ, Heti műsor: Kedd ...............Gólem. Szerda ...............Bánk Bán. (Á Szo­c iális Missió javára.) Csütörtök.........Kék róka. Pén tek__'____Médi. S zombat .........Médi. Vas árnap..........Médi. Hétfő...............Médi. (Utolsó elő­a dás.)* Mágnás Miska. A szombat esli előadás a legna­gyobb vidámság és ennélfogva a I a legteljesebb siker jegyében folyt ] le. Egy kis szívből jövő nevetésért minő hálás is most minden ember! : És szombat este bőven volt benne része. | Különösen hálás volt a közönség ezért a Marcsát személyesítő, tem- I i peramentumos, kedves, jó hangú, j ; táncos lábú Helvey Erzsinek és La- : tabárnak. Jó kedvükben a III. felvo­násban még a súgót is kisütötték a sugólyukból. Koronkay stílusos játé­kával és gyönyörű énekével szapo- i ritotta hívei számát, ugyanígy Virág j Lajos is, kinek játékát és énekét ez este zavartalanul élveztük. Rátkay, Rónai az ügyes Tóth József egészí­tették ki igen jól az együttest. Sárga csikó. Egy kis vasárnap esti stílust azért j mégsem tagadhattak meg magukból szinészeink, különösen a III. felvo­násban, dehát ők udvarias embe­rek és hódolnak néha a karzat íz­lésének is. Első sorban kell említe- ! nünk az este*ragyogó kedvű, ked­vesen daloló Koronkayt, de kivették részüket a sikerből Rátkay, (a III. felvonás után háromszor hívták a lámpák élé). Korda, Kíenovit, Faragó, j Lőrinczy, Szánthó s általán mindenki tettszett a karzatnak. ; Bánk Bán szerdán este jótékony- célra, a Szociális Missió Társaság javára kerül színre. * izsgázott íüíőt keresek vidékre. Cím a kiadóban._____________ F M adó a Diófakut-utca 5. számú ház, mely 5 lakásból áll, nagy udvarral és melléképületekkel eladó. siketnémák intézetébe magános aő felügyelőnőnek kerestetik. E7 Madók, cserépkályha, sodronymatrac lószőrmatrac, nagy ételhordó. Korona­utca 4._______ K k áposztás hordát keresek Dobó-utca 20. légvételre, F SY használt varrógép és egy ágyba- való matrác eladó. Ráczhegy-irtca 5. Füszerüzletbe tanuló felvétetik azonnal. Weisz Edéné. Be ’eteg mellé világi ápolónő kerestetik. Cim a kiadóban. tr- gy jókarban levő télikabát eladó Értekezni lehet Cisztercita readház. Portás szoba. U, j varrógépek háború előtti gyármányu' mig a készlet tart kapható. Schvarcznál Szekfü-utca 1. szám alatt. A szerkesztésért felelős: Dr. SETÉT SÁNDOR főszerkesztő. Kiaddlnlaidonosi Dobó-nyomda részvénytársaság. Kiadóhivatal! Igazgató i LÚW NÁNDOR. Apró hirdetések. .■■'I - ■ ' -- I ■ -------------g- ­^ "■ladó 30 hektó fehér és 20 hektó piros j bor. Érdeklődni lehet Bocskai-utca 15. f vagy 17. szám alatt. J b7 ^ és fél hold szőllő termással eladó Kuborczy Lajosnál, Szent János-atca 6. — Citromfa, ko3árszámra termő, 60 koro­náért eladó. Cim a kiadóban. _ »»asznál! férfi cipők, rövil vadász kabát, 80 méter kaatárfa, ortókapák, vas­katlan fedővel, szőlő taposó zsák facsa­pok eladók. Knézics-utca 23. Emelet.------------w-- — .......... J oghallgató délutánra tanítványt, vagy irodai foglalkozást keres. Cim a kiadóban. N, 'éhány kocsi kilünő minőségi talar mány eladó. Széchenyi-utca 58. a 'orszivattyut. felszerelést, gumitöm­lőt szállít Bener Ármin mezőgazdasági gépkereskedés, Budapest, Vilmos Csá- szár-ut 61. Telefon *5—64. Tört aranyat 10 K 60-tél felfelé veszek Arany fogakat a legmagasabb árban fizetek, úgyszintén minden ezist tárgyat tört ezüstöt, brilliánst, gyöngyöket és | zálogcédulákat veszek. Német aranymü- ves a főreál mellet?.______________ X 1 ét ló után való erős igáskocsi eladó. Vécsei-mt 14. sz._______*_____________ ^ unkáslányok felvétetnek. Gáspár cukorkagyárában. 'ócskák, puttonok, 2 és 1 akós dézsák, esetleg kisebbek eladók. Pénteken heti­vásárban Halaspiaczon is kaphatók Timár-utca 4.­' *unkásnők a gőzmalom konzervgyá­rába felvétetnek. Két nagy üzleti üvegszekrény, két ócska asztal, két szék, egy ócska diváay nyolc kép, kályhacsövek eladók. Cim a ki­adóban.­*» Tihaméren 3 hold prima szántóföld azonnal eladó. Cim a kiadóban. Kalmár •^eresek egy feljáró idősebb asszony mellé egy középkorú asszonyt. Cim a kiadóhivatalban. * illanylámpák, villanyluszterek legol­csóbban Müller György üvegkereskedé­sében kapható. házvezetőnői vagy ehhez hasonló állást keres 25 éves asszony, Ajánlatokat >Hadtözvegy< jeligére a kiadóban. Nagyobb üzemhez könyvelönő ke­restetik. Dijazáj megállapodás szerint Cim a kiadóhivatalban. G. 'épmester tanulónak felvétetik fizetés­sel egy 6 elemit vagy 2 középiskolát végzett fiú. Dobó-nyomda r.-t,-nál. Tűzifát aprítva is házhoz szállít. Fischer Lajos. ■M I

Next

/
Thumbnails
Contents