Egri Ujság - napilap 1918/2
1918-09-03 / 201. szám
1918 szepiember 3 C számitva megkapjuk a szomorú emlékű elemi csapás évszámát: 1878-ai. Talán nem érdektelen most, legalább az akkori gymna- zisták szempontjából, erre is visz- szaemiékezni. Amennyire emlékszem, nekünk bizony egy egész órai fejtörés után sem sikerült feladatunkkal megküzdeni. Mély tisztesiéi Pogonyi Bernái. á harctereken nincs ssnuni njsag. (Hivatalos.) Budapest, szép. 2. A harctereken nincs semmi újság. A vezérkar főnöke. ás cress merénylet. A Lenin elleni merényletről ma két ellentétes értesítés érkezett. Az egyik szerint Lenin állapota javult, a másik szerint más meg is halt. A jelentések egyébként a következők: Stockholm, szept. 2. ■ . A Politiken vasárnap éjjel Moszkvából táviratot kapott, hogy Lenin egészségi állapota valamivel javult. A Reuter-ügynökség jelenti: Stockholmi távirat szerint Lenin meghalt. Eger, szeptember 2. — A Hevesmegyei Takarék- pénztárnál az Egri Városfejlesztő r.-t. részvényre kö eíkező jegyzések eszközö tettek: Hevesmegye; Takarékpénztár Eger 625 drb, dr. Aiiö di Dávid Eger 25 drb., dr. Rémén) itt István Eger 20 drb., Fülöp József Eger, dr, Csuto- rás László Eger 15—15 drb., Bákucs Imre Eger, B ökönyi Viktor Luda3, Nánássy Noemi ?Eger, Nánássy Mihály Eger, Nánássy voltán Eger, Nánássy Dezsóné Eger, Gáspárdy Gyula Eger.. Vratarics Gyula Eger, özv Petró Józsefné Eger, dr. Petró Kálmán Egei, dr. Glósz Kálmán Eger, dr. Glósz Kálmánná Eger, Mártonffy Lajos Budapest, * Guggen- berg Miklós Pusztakanyar, dr. Hibay György Eger, dr. Csutorás Lászlóné Eger 10-M0 drb., Beökönyi Ilma Ludas, Beököriyi Béla Budapest, Vencell Ede Eger, RidárcsP Imre Eger, Tamassi Imre Eger 5—5 drb., Ficsor Anna Ka], Erdős Lászlóné Kál, Bakonyi Ignác Eger 4—4 drb., Szabó Géza Eger, özv. Bljaskovich Istvánná Eger, Klein ^Mariska Eger, Dáinoky Nagy János Eger, Balkay .Jbtván Eger, Balkay Istvánná Eger, Kubik Nándor Eger, Kubik Anna Eger, Tamassi György Eger 3—3 drb., dr. Ddllos Iván Eger, Eisen- mann Domokos Demjén, Szakácsy Miklós Eger, dr. Tóth Tihamér Eger, Kulcsár Margitka Budapest, Hecser Béla Eger, Lukács Gyula Eger, Klein Olga Eger, Müller György Eger 2—2 dtb., Balassa István Eger, Mosóczy József Eger, Mosóczy Józsefeié Eger, Mosóczy Pistike Eger, dr. Udvardy Lászlóné Eger, Klein Böske Eger, Klein Margit Eger, Kiéin Olga Eger, Kósa Kálmán Eger, Kósa Zoltán Eger 1 — 1 drb. — Eljegyzés. Schwartz Mariskát Sátoraljaújhelyből eljegyezte Rosenberg Arnold 1918 aug. 18 án. Minden külön értesítés helyett. — Költözködik a közellátási vállalat. A közellátási vállalat a mai napiól kezdve a Club épületébe költözködő át, ugyanis sikerült a vállalatnak a Club helységeit évi 2000 koronáért bérbevenni. A Club helységeiben a j:gykiadás az első emeleti két teremcen lesz lebonyolítva. A kiszolgáld helységek közül az I. és II. számú kiszolgáló helység egyelőre a Halpiac-téri iskolába marad, a III. és IV-es számú helység pedig a Szent János-utcában lett áthelyezve. A központi iroda egyelőre a Halpiac téri iskolában lesz. A Cub helyiségében mindenesetre zavartalanabbá bonyolítható le a vállalat üzeme, mint az eddigi szűk halpisci iskolában. — Életveszélyes szerencsétlenség Gyöngyösön. Gyöngyösről jelentik, hogy dr. Molnár Som$ közkórházi osztáiyorvos a napokban kocsin utazott vidékre. A kocsit, melyen hárman ültek, a Jókai Mór utcában, a megijedt lovak a Váradi és Blumenihál féle házak előtt felhalmozott építési törmelékre ragadták, ott felborult s a bennülők oly szerencsétlenül estek ki belőle, hogy dr. Molnár Soma bokatörést és koponyazuzódást szenvedett, eszméletlen állapotban szállították lakására. A kocsist szintén súlyos sétü- léssel a kőzkórházba szállították. — Az „Egri Zenekonzervató rinmba‘ a beiratások a folyó tanévre szeptember 2 án kezdődnek s naponként eszközölhetők délután, az intézet helyiségében, Király u. 1 sz. Bővebb felvilágosítást Meiszner Imre főszékesegyházi karnagy, zenetanár ad. — Hirtelen haláleset Kístályán. Nagy József, 65 éves molnérsegéd özv Szabcné Kistályai malmában szerdán, 28 án este összeesett; azon na! hazaszállították, cíé már éjjel 2 órakor meghalt. — Az ügyészség megbízásából az orvosrendőri hullaszemlét csütörtökön délután ejtették meg Makláry Dezső tb. főszolgabíró és Dr. Pasgay Lajos járásorvos. Mint a hullaszemle, kiderítette, agyvérömleny volt a halál oka. — Betörés] és lopás A Máv. Fogyasztási Szövetkezei hatvani üzletébe szökésben levő orosz foglyok az elmúlt hét egyik éjjelén betörtek s onnan különféle élelmi cikket és zsákot loptak el. A tolvaj orosz foglyokat keresik. — Gáspárdy Katinka Eger vá ros által segélyezett és állami felügyelet alatt álló zeneiskolájában tantárgyak: zongora, hegedű, gordonka, ének és melléktantárgyak. A beiratások már megkezdődtek. — Iskolalátogatási statisztika. Az egri kereskedő tanonciskola értesítőjében olvassuk a következő sorokat : „ . . . A betöltött 33 év alatt egyszer sem panaszkodtunk, ma sem akarunk csak száraz tényként Írjuk ide, hogy a tanulók után 1118 mu lasztási eset volt. Ebben a számban a hadbavonuít főnökök csupán 173 esettet szerepelnek. A Steinhäuser és hasonló pár cégen kívül egyetlen egy főnök sem iáttamozta a tanuló iskolalátogatását ellenőrző köny vecskét. Hálásan jegyezzük fel, hogy a Steinhäuser , . a Gröber- és a Czekkeí-cég tanulói egyetlen egy tanórát sem mulasztottak.“ Mi azon ban érezzük, hogy ezt a szomorú tényt egy kézlegyintéssel elintézni í nem lehet. í l — Meghalt Birincsik Jánosáé, ; az Egri Újság elárusitónője. Egy I egyszerű név, az Egri Újságnak ! hosszú időn keresztül hűséges, szór ’ galmas árusítója meghalt. Az Egri | Újságot az előfizetőknek mindig szor- | galmasan kézbesítette. Tegnap aztán j hirtelen meghalt. Temetése kedden ‘ reggel 8 órakor les -. Az Egri Újság : ezúton kéri fel olvasó közönségét, I hogy, akik ezideig Birincsiknénél vá- \ sárolták az Egri [Újságot, a vásárolt I példányok árát küldjék be, a kiadóhivatalba és egyben közöljék cimü ! két, hogy a kiadóhivatal a lappél- j dányok kézbesítéséről más elárusító | utján gondoskodjék. | j — Heti műsor az Urániában. I Ma este „Zengő akkordok“ cim I alatt egy megható müvészdráma í Fritz Achtenberg kiváló alakításával | a főszerepben. Gü örtököfl „Az I igazság diadala“ öt felvonásos dráma, S melynek főszerepét Ellen Richter és Erich Kaiser Fritz játsza Szombaton i és vasárnap Budapestet megelőzve ! „Luxenburg grófja“ kerül műsorra. Király Ernő főszer epésével, az elő- I adásokra jegyek már kaphatók a j Mozitőzsdeben Az előaoások hét- i kösnepokon fél 9, vasárnap fel 5, ! fél 7 és fel 9 órakor kezcődnek. ) — 266 kilogramm búzát foglalt \ Ifi az egri csendőrség A napokban Füzesabony és Dormárd községek között az egri rendőrség megállított egy kocsit, amelyen Bányt .István noszvaji lakos 206 k*gr. bu zát bevásárlási engedély es szállítási igazolvány nélkül Nos2Vdjra akart szállítani. A búzát lefoglalta a cser.d- őrség, Bányi ellen megindult a ki- hágási eljárás. ^ 7 | H H A 7-ás#«* ü M t H ( Mms £ Heti műsor: Kedd: Igiói diákok. B) bérlet 1. Szerda: Csárdás királynő. A) bérlet 2. Csütörtök: Szulamit. B) bérlet 2. Péntek: Hotel Imperiál. A) bérlet 3. Szombat: Hotel Imperiál. B) bériét 3. Iglói diákok Farkas Imre bájos deáktöríénete kerül me este színre. A kitűnő zenéjü darab főszereplői Koronkai, Virág, Szendrő, Herczeg és Gáspár lesznek. Csárdáskirálynő Kálmán Imre nagy sikerű operettéje csütörtökön van műsoron. nr*** WWW■ A szerkesztésért felelős: Dr. SETÉT SÁNDOR főszerkesztő. Kicdótniaidonos! Dobó-nyomda részvénytársaság, Kiadóhivatalt Igaaga tó i LÖW NÁNDOR. Apró hirdetések. I? Madni és venni, lakást kivenni és kiadni szándékozók, valamint állást elnyerni óhajtók próbálkozzanak e lapban | az apróhirdetések között hirdetni, mely azószerint 10 fillér, sövér betűből szedve 20 fillérbe kerül. O f olgarista urileányt a tanévre ellátásra elfogadok. Cim a kiadóban. K ázvezetőnöt 'keresek, ki a háztartás teendőket önál’óan eliáíja és ezenkívül egy gyengélkedő idősebb úri asszonyt ápolna is. Komolyabb jelentkező a címet megtudja a kiadóhivatoiban. Gyakorlott tűző leány felvétetik Lakatos Ignácnál Ha!p:ac-tér 4. szám. Giófakut-utca 5. számú ház nagy telekkel, 5 különféle lakással feladó. Értekezni lehet ugyanott. ______' A zonnali belépésre állástkereä 19 éves jó megjelenésű fiatalember. Cim a kiadóban. ■rodai munkára gyakornokot azonnal: belépésre keresek. Fischer Lajos.] U, 'rí leány teljes ellátást keres. CsSky Sándor-utca 2. sz. ^ darab szőlő, kádak, sutuk, 30 hekt. hordó együtt eladó Kuborczy Dezsőné Szent János-utca 6. ■ üzifát, aprítva is, házhoz szállít scher Lajos. _______ F iN, 'égy használt ablak és egy kenyérsütő teknő eladó. Értekezni kávémérés, vashidnál. U, Hí 'ri családnál két középiskolai fiú iskolai idényre teljes ellátásra felvétetik Ctm a kiadóhivatalban. intelligens, megbízható leány megfelelő állást keres azonnali belépésre. Cim a kiadóban leadandó. izralita jó család elfogadna teljes ellátásra elemit vagy középiskolát végző leánykát, ki ugyanott zongorát is használhat. Cim leadaadó a kiadóban.