Egri Ujság - napilap 1918/1
1918-04-19 / 90. szám
2 1918 április 19. E G R I UJS A @ Az egri érsek a királynál. Eger, április 18. Fővárosi tudósítás nyomán beszámoltunk már űrről, hogy dr. Szmrecsányi Lajos egri érgek kedden délután kihallgatáson jelent meg Őfelségénél. Az érsek, midőn a fővárosba utazott, még nem iudia, hogy alkalma lesz a király előtt megjelenni. A főpásztort ugyanis a Ludovika Akadémia házikápolnájának felszentelésére hivták meg még a múlt héten Budapesté azzal, hogy az ünnepségen a legfőbb hadúr is megjelenik. Érsekink Kriston Endre ircda- igazgafó kíséretében még pénteken megérkezett a fővárosba és ott értesült róla, hogy a kápolna felszenteléséi elhalasztották, mert őfelsége a külügyminiszter válság miatt a jelzett időre nem érkezhetett Budapestre. Már székvárosába készült vissza a főpá-ztor, amidőn értesi tették, hogy a király hétfőn reggel a magyar fővárosba érkezik. Erre érsekünk úgy haíározott, hogy tisztelgő kihallgatásén jelenik meg Őfelségénél. Miként illetékes forrásból értesülünk. kedden délután 3 órakor járult dr Szmrecsányi Lajos egri érsek a király elá. Az érseket a király nagyon kegyesen fogadta, a főpász- tor örömét fejezte ki az uralkodó előtt, hogy negyedik fiának születése által az ősi tradíció folytán fontos szerep vár reá a királyfi nevelése körül, őfelsége nagyon kedvesen és szívesen vette az érsek e nevelői készségének megnyilatkozását, majd politikai, gazdasági és az egri egyházmegyét érintő kérdésekről folytatott közvetlen diskurzust a főpásztorral. Az érsektől mintegy félórái kihallgatás uíán vett búcsút a király. Érsekünk a szerda esti vonattal érkezett haza székhelyére. Lassú a stájgereléssal! Eger, április 18. Sok háziúr nem képes beletörődni a helyzetébe vagy nem akar tudomást venni a 62500—191T I. M. számú rendeletéről, mely a lakás és egyéb helyiségek bérletére vonatkozó kivételes intézkedések újabb megállapítását tartalmazza. Erre vall a sok panaszos levél, hogy egyes házigazdák főleg a kislakásokkal szemben most is lakbér emelési kísérletekkel lépnek fel. A kis lakások bérlői, legtöbb esetben hadbavonult szegény emberek hozzátartozói tájékozatlanok, a lakbérrendeletről Bem tudnak és ha anyagi túlterheléssel jár is, nem teszik ki magukat a lakáskeresés, a hurcolkodás meg a panaszfelvétel fáradalmainak és inkább megfizetik a magasabb, de jogtalanul követelt házbárt, dők most újabb kérvénnyel fordultak a földmivelésügyi minisztériumhoz, hogy ne csak a kereskedők, hanem a termelők készleteit is foglalják le. A kormányrendelet a legközelebbi napokban jelenik meg. Diiiil or. mini illemlonir. Eger, április 18. Alföldi Dávid dr. ügyvéd ur, mint a közgyűlések hosszú éveken át szabadalmazott előimádkozója ebbeli mivoltában keddi cikkemben találva érezhette magát, meri két napi fontolgatás után vezércikkdühbe gurult. Ez alkalommal sokoldalúságának egy újabb jelét adta, mindenek nagy ámulatára mint illemtanár mutaíko- zik be. Egészen jó és uj fölvétel: Dávid ur, mint illemtanán Tiltakozik a közéleti illem nevében az ellen, hogy ő vagy politikai barátai a város dolgaiban pártos politikát üz tek volna. Én ugyan még idegen vagyok itt, de nem annyira, hogy ne hallottam volna bizonyos Qronay Sándor polgármesterről, akit pártpolitikai bosszuszomjáből egész a halálig üldözött, mert azaző engedélye nélkül le mert szavazni asza- badelvüpáríi jelöltre. Mo3í ezt Dávid feledve, kiáll a placcra s az illemről előimádkozik. Rosszul áll ez a tóga Önnek Dávid ur, ne bosz- 8zanísa a még jó memóriáju em- tereket ezzel a dísztelen szerepével. De még egyébre is vállalkozik Dávid ur: a fogadatlan prókátor- Ságra. Cikkemnek a polgármester urra vonatkozó politikai részét elintézte főszerkesztőm s igy Dávid ur úgy érezte, hogy egyedül maradt a porondon. Ő azonban nem magát védi, hanem ezekután is a polgármester és a képviselőtestület prókátorának esap fel. Ez a tolvaj tempója, mikor ő is fogdmeget kiált. Dávid ur, mint a vén kotló szárnyai alá veszi az egész városházát, képviselőtestületet, holott ez utóbbinak nem én, hanem a polgármester ur mondott oda nyilatkozatában néhány igazságot. Dávid urnák az egész ügyben való szereplése csak nevetésre késztetheti a publikumok A polgármes tér ur nyilatkozatában ugyanis szó van bizonyos népszerűség hajhászás- ról és úgy látszik, Dávid ur úgy érzi, hogy hatósági bizonyítványt kapott arról, hogy politikai pártérdekből mindig a népszerűségét haj- hászta. Ő azonban ezt elereszti a füle mögött, inkább lesz védő mint vádlott. Akármilyen viharedzett politikai esataló, azért ezt az ítéletet mint klikkvezérnek tudomásul kell vennie. Az illemtanárság azért is inkompatibilis az ő személyével. Beszél még Dávid ur az idegenből jöttékről is. Figyelmeztetnem kell a csorba filiszteusi csatabárd- pal hadonászó Dávidot, hegy itt is cserben hagyta az emlékezete. Neki ! ugyanis nem szabad megfeledkezni ' arról, hogy az idegenből jöttékét igy j aposztrofálni nekP nem áll jól, mert | ő nem most, de már születése előtt I elveszhette a jogot arra, hogy az ; idegenből jöttékre ilyen megkülön- I böztetéseket tegyen. Végül arra kérem, hogy gyarló i illemtanári képességeit először ipar- I kodjék saját magán kipróbálni, | hátha még hasznát veheti. A legutóbbi megyegyülésen bemutatott ; pojáca szerepe ezt — közérdekből I teszi kívánatossá. Kiss ízedre. Az ír ostromállapot. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Berlin, ápr. 18. Hágából táviratozzék: A Daily Mail jelentése szerint Írországban kihirdették az ostromállapotot. Genf, ápr. 18. A dublini Journál jelentés® szerint Írországban további intézkedésig megtiltottak minden gyülekezést. A tilalmat Freneh tábornok irta alá. Xoneentráeiós kotmány készül Zichy János gróf kilép az atkotmánypártbó?, ha as a koncentráció eilen nyilatkozik. — A kormány tagjainak többsége a megegyezés mellett. (Saját tudósítónk táviratielentése.) Budapest, ápr. 18. A Magyarország, a Károlyipárt lapja úgy vélekedik, hogy a kormányválság megoldására csak két mód kínálkozik. Vagy tisztán választójogi kabinet jön házfeloszlatással, vagy koncentrációs kormány alakul a munkapárt részvételével. Az utóbbi esetben a 48-as alkotmánypárt és persze Károlyiék ellenzékbe mennek. A péntek esti párt- értekezlet nagyban hozzá fog járulni a helyzet tisztázásához. Budapest, ápr. 18. A 8 órai Újság értesülése szériát Zichy János gróf politikai híveivel péntek este megjelenik a 48-as alkotmánypárt értekezletén, sit ott a koncentráció érdekében fel is szólal. Ha a párt a választójogi megegyezés és a pártközi kor mányalakitás ellen nyilatkozik, az esetben Zichy és hívei kilépnek az alkotmánypártból. Szüllő Géza, Zichy bizalmas barátja ki is jelentette előre, hogy más megoldás mint a koncentráció el sem képzelhető. Ha a párt ez ellen nyilatkozik, ennek első gyümölcse Zichy János és híveinek kilépése lesz. Budapest, ápr. 18. Politikai körökben úgy tudják, hogy Szíerányi, Popovics, Szurmai, Windischgraetz és Serényi miniszterek támogatják azt a törekvést, hogy megegyezést kell létesíteni a választói jog reformjának terén. Valószínűnek tartják, hogy Wekerle uj megbízást kap a kormányalakításra. Ez esetben Apponyi, Vázsonyi, Földes, Eszterházy és Tóth János kiválnak a kabinetből. Nyolc kilométerre HuebrencktóL (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Genf, ápr. 18. A Bazeler Anzeiger közlése ' szerint a német csapatoknak az eleje az angel vonalakba tizennyolc kilométer mélységig ; nyomult be. A német előcsa- : patok most már nyolc kiloir.é- i térré állanak Hazebroucktól. Ypernt és Bethunét hátulról ' mindinkább fenyegeti az ellenség. Éppúgy veszedelembe« t forog az ehhei: csatlakozó Leas I és Arras felé vezető vonal. KlftriUk Dlnkircbent és Calais! ? (Saját tudósítónk tekfonjelenfése.) Berlin, április 17. Hágából jelentik: Az angol sajtó már Dünkirchen és Calais kiürítéséről beszél. A Hét Vaterland tanácsolja az angoloknak, hogy siessenek a kiürítéssel, mert nem valószínű, hogy a két kikötővárosban felhalmozott óriási hadianyagot idejekorán el tudnák számtani, I Ha a németeknek sikerül tengeralattjáróik és torpedóüzőik számára támaszpontot szerezni a esatorna partján, akkor Dovert is fenyegetik.