Egri Ujság - napilap 1918/1
1918-02-26 / 47. szám
2 £ 0 R < U j S A 0 '9? 8 február 26. lesz a legelső szabad gesztus, mellyel uj életébe kapcsolódik. Minő az első szó, mely súllyal vetül le ajkairól? Figyeljenek csak mind a női tehetetlenség hangos szavú hirdetői, a vasmarku, makradahAk, akiknek ereje nem veit egyébre jő, minthogy testvér-testvér arcába sújtson összefogott ököllel, mikor jött az ádáz óra, im az aranyos rabság émelygős mézeskalácsát, poshsdt cukrosvizét undorral tolja el ajkától az asszony, a semmibe vett, a tehetetlen és a gyönge ökle első szabaddá lendült gesztusa : lágy, elcsititó mozdulat s az ajka első szava: „Békéi“ á munkástanács elfogad a a béke feltételeket. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Stockholm, febr. 25. Az orosz munkástanács nevezetes ülésén, amelyen a német békefeltételeket tárgyalták, a szavazás alkalmával 126 az elfogadás mellett, 85 ellene nyilatkozott. 26-an nem szavaztak. Dozgösitották Pétervár (Saját tudósítónk telefonjeientése.) Köln, febr. 25. A Kölnische Zeitung-nak jelentik az ©rósz határról: Pétervárt ostromállapotba helyezték, az egész lakosságot mozgósították, sok robbantó szert halmoztak fel. A főváros körül lövészárkokat ásnak és készülnek a, védelemre, mert a németek napi 80 kilométeres tempóval közelednek Péter- várhoz. Tisza a királynál. (Saját tudósítónk telefonjeientése.) Bécs, febr. 25. Gróf Tisza István, a munkapárt vezére ma reggel a Sacher- szállóból Bádenbe, a király tartózkodási helyére ment ki, ahol őfelsége kihallgatáson fogadta. Délben érkezett v ssza Tisza a Sacherbe és este elutazott Budapestre. Andrássy Gyula délután 3 órakor érkezett Bécsbe. — A Széchényi-kávé- házöan minden este Kiss Béla cigányprímás hires zenekara muzsikál. Sünnek, I jönnek, szállingóznak hazafelé szegény, elcsigázott foglyaink. Ki szökve, ki mint rokkant és — mint hallom — egy jó nagy részét hazaengedik Oroszországból. Én Istenem, a háború első, második esztendejében ennek még csak a gondolatára is az örömnek meleg lávája Öntötte el a szivünket és mátneritó ünnepnek képzeltük azt a napot, amikor az első onnét haza kerül. És ma ? .. . Hol van a lázas öröm, mely az emberek szemében lobog? Hol van a máraeritó ünnep, mely a hazsjövetel nyomán fakad?... Keresem, keresem, de nem találom. Fásult közöny, öröm- telen szürkeség ütött tanyát az emberek szivében, mint a milyen fásultsággal vesszük ma már a szikra- táviratokat, hogy: béke . . . különbeké . . . újabb harcok . .. újabb béketárgyalások. Túlfeszítitek az idegeink, nem tudunk már igazán örülni és nem tudunk már igazán bánkódni. Minket itthon fásulttá tett a sok hiábavaló reménykedés, mely mindig csak remény marad és amikor már valósággá kezdett érni: egyszerre meghiúsult. Fásulttá tett az a sok apró cseprő harc, amit a min dennjpi élet nehézségeivel kellett megvívnunk és amely minden nap újból igénybe vette és veszi minden erőnket, minden idegünket. Éreztük hazánkat közvetlen veszélyben, az is elmúlt. Következett rá a biztonság érzése és bennünk ismét az apró cseprő, mindennapi b jók kezdtek felülkerekedni, melyek elsősorban hőnsreretett lényünkkel és testünk jóvoltával vannak összefüggésben. Belőlünk hát már nem tud nagyobb emóciókat kiváltani az sem, hogy ők hazajönnek. De vájjon mit éreznek ők, ami kor átlépik a haza szent határait, az otthon jói ismert küszöbét ? Vaj- jón úgy találnak e itthon mindert, amint itthagytak, vagy amint lázas, csapongó, hazaszáíló képzeletűk azt álmatlan, vajúdó és kegyetlen éjszakákon a vad, idegen országban kiszínezte? Vájjon meglelik e újra a boldog, meleg fészket, melyből az erőszakos riadó kíméletlenül kiűzte őket? Az itthonhagyott szeretett asszony vájjon tud-e még tiszta, nyílt tekintettel szemeikbe nézni, melyben ott izzik egy feleletre váró tüzes kéidés? A kicsi gyermek, mely azóta felcseperedett, tud-e még el fogulatlanul, meleg szeretettel az ölbe kúszni és édesen csengő hangján azt mondani: Apácskám ? Istenem, négy év nagy idői Egy emberéletben is nagy, hát még egy asszonyéban! És valljuk meg — tisztelet, becsület a kivételeknek, mert vannak ilyenek számosán és ezeket teljes szinpátiánk és minden elismerésünk kiséri — bizony asz- szenyaink egy jó része nem visel kodett a nagy, történelmi időkhöz méltóan, és férje távolléiében bizony kissé túlságosan is élt az arany szabadságol. No nem csoda! Ha legalább itthon sem volnának snájdig hadnagyocskák és azok a bizonyos „gyermekarcu“, roeresz és túlon túl élelmes kis zászlósok. És a háború már oly régen tart 1 No de egyszer mindennek vége szakad és ők, a várva-várt — de nemcsak a lázas örömmel, hanem a rettegve várt — távollevők is kezdenek ha- zaszáliingózni. Minél jobban közeledik ez az idő, annál gyakrabban és intenzivebben vetődik fel a probléma: hogy lesz, mint lesz, ha hazajönnek? Lehet e az érzéseinket csak úgy egyszerűen ott összekapcsolni, ahol megszakadtak? Mert az ilyen hosszú távoliét csak a nagy és igán mélyen gyökerező érzéseket erősíti, a közepeseket elsorvasztja. kioltja Lehet e az életközösség fonalát c?ak úgy könnyedén felvenni, mintha csak tegnap ejtettük volna el és nem kell e félnünk attól, hogy ez a fanál a hosszú idő alatt meggyengült és lép’en nyomon foszlani, szakadni, fog hátralevő életünk már csak abból fog állani, hogy ezt a szakadó fonalat újból és újból összegöbözzük? Lehet-e a f.jlődő és értelemre kapott kisgyermekkel — akit épen csak, hogy megszületni láttunk — elhi tstni, hogy mi vagyunk az ő szüleje, az ő apja Isten és törvény előtt és minket apaként szeretni keli? Hiszen tudjuk, a vérbeli kötelék csak akkor vált ki belőtünk meleg és igaz érzelmeket, ha hozzájárul a folytonos eg»Ottlét és megszokottság érzése is. Azokról az esetekről nem is szólok már, ahol kialudt tűzhelyet, elárvult otthont és üresen hagyott nászágyat talál a hazaérkező. Ezek olyan kis tragédiák, ahol — mint mondják — vér nem folyik csak könny, az is legtöbbször c*ak be felé sírva. Csak az átlag esetekről beszélek, ahol a hosszú távoliét eloltotta a házasság szent tüzet, melynek ha nem is lánggal lobogva, de csendesen és egyenletesen ott kell égnie minden házastárs szívé ben. Ahol elmosódott, elhalványult a régen nem látott férj emléke és helyébe tolakodott egy másik, egy idegen ; ahol a kicsi gyermek egy más ember ölébe kúszott esténként édes bizalommal és nem tanították meg a szent szót kimondani: Apám: Ezekre gondolok és fájdalommal nézek a hazaérkező transzport elé. Talán csak egyetlen vigasztaló van a dologban, de ez szomorú vigasz: ügyvédjeinknek kissé meg fog szaporodni a dolguk. H. I.-né. — Szeged statáriumot kér. A közbátorság Szegeden sem lehet valami tökéletes Szeged város közgyűlése felirt a kormányhoz a katonai szolgálatra behívott rendőrök sürgős szabadságolása s a főbenjáró bűncselekményekre a statárium elrendelését kérte. Sziakiz és irodalom, Tordai Ányos dr. előadása a főgimn. szabadliceumban. Eger, február 25. Vasárnap zárult a ciszt. r. főgimnázium ismeretterjesztő előadásainak idei sorozata. Ez alkalommal zsúfolásig megtöltötte az előkelő közösség a termet és szinte tüntetőén ünnepelte az előadót, aki egyúttal — Kürti Menyhért dr. távozása éta — rendezője is a főgimnáziami ismeretterjesztő előadásoknak. Toidai Ányos dr. a inházról és színházi irodaiamról oly<n magas színvonalú szabsdelőadást tartott, mely egyaránt méltó veit a hallgatósághoz, ei ismer elterjesztő előadások nagy múltjához és az idei sorozathoz. Bevezetésül azt fej elte ki, hogy miért van oly nagy kelete manapság mindennemű szórakozásnak. Jóllaktunk a háborúval, kimerült a telkünk a s®k gyötrődéstől s vágyódunk egy ki? bufeiedtetőre; no meg — pénz is bőven van hozzá a legtöbb helyütt. A szinház pedig különösen tudja «salogatni a közönséget, mégpedig nem annyira irodalmi sziavonaiávai, hanem üzleti berendezésével és a reklámmal. Mivel az üzlet célja anyagi siker, ezért az. iró úgy tárgyában, mint felfogásában alkalmazkodik a közönség Ízléséhez és nem azt emeli föl, hanem le* száll hozzá. Az anyagi siker biztosítására a reklám veri a nagydobot és fújja a harsonát úgy, hogy tévútra vezeti az Írót, de még jobban a publikumot, mely kritikátlanul készpénznek veszi a színházi lapok marasztalásait Nagy baja a mai színháznak az egészségte en szinészkultusz, mely az Írókat is arra kényszeríti, hogy ne darabokat, hanem szerepeket Írjanak. A színész, de különösen a színésznő mindent áldoz e kultusz érdekében. Itt elsősorban á toalettkérdéssel foglalkozott s avval, hogy a közönség is utánozza ezt a hóbortot és a szinház igy toalett bemutató lett úgy a színpadon, mint a nézőtéren. Következtetés gyanánt megállapította, hogy az iró célja manapság a színpadi siker, mely azonban egymagában még nem irodalmi érték. Nem magyar irodalmi érték még akkor sem, ha a külföldet bejárja, hanem többnyire csak üzleti kérdés marad. Miután a Molnár Ferenc elitélő véleményét ismertette a mai színházi kriiikáról, megállapította, hogy köny- nyebo írni az üzletnek, a pajtáskodó kritikának és a naiv publikumnak, mint az — irodalomnak. Mindezen igazságokat találó és roppant olvasottságra valló példákkal támogatta az előadó, mely idézett példák gyakran keltettek zajos derültséget. Befejezésül a valódi talentumok fehér holló gyanánt fölébredő telki- ismeretével foglalkozott s végső
